Lelki terror - szóbeli erőszak (beszélgetős fórum)
Sziasztok! Hálisten már több mint két éve elköltöztünk tőlük, de sajna elég közel, egy faluban lakunk és néha-néha ők mennek a gyerekért/gyerekekért, de igyekszem úgy alakítani, hogy ne legyen sokat velük, mert apósom egy állat, anyósom meg szintén nem képes megvédeni őket!
Tegnap is, mit mesél a kislányom? Hogy a papa letérdepeltette a hideg kőre és lespriccelte a hűtőből kivett, szintén hideg szódával (előzmény: hisztizett, mert nem engedték el az unokatestvéreihez). Könyörgök, ez a megoldása egy 3,5 éves kislány "hisztijének"? Hát, komolyan mondom, nem komplett! A legszívesebben megrugdosnám, de most komolyan! MOST HOGY ENGEDJEM KÖNNYŰ SZÍVVEL HOZZÁJUK, mondjátok meg!??
Köszönöm skorpió!
Tartsunk össze!!! :)
Köszi, hogy írtál nekem. Nem tudom, miért van ez így, csak érzem, hogy nem jó ez így, hogy nem tudom magam megvédeni. És ezt nem panaszkodásképpen írom, egyszerűen nincs meg bennem, hogy kinyissam a számat.
Egyszer tettem meg, akkor is szépen, udvariasan. Csak dióhéjban, még egész pici volt a lányom, karon ülő csecsemő és sógornőm a két nagyobb unokatestvérével becsődült hozzánk betegen. Torokgyulladásuk volt.
Lényeg a lényeg, nem ez volt az első eset, hogy betegen jöttek hozzánk. Én meg úgy vagyok vele, hogy aki beteg, az ne menjen már egy egészséges baba/gyermek/ember közelébe. Hát, ők folyamatosan megtették velünk, nem törődve a picurkámmal, hogy esetleg elkaphatja.
...és akkor elszakadt bennem a cérna, s megkértem, hogy betegen ne hozza már a kisbabám közelébe őket.
Hááát... látnotok kellett volna! Még ő volt megsértődve, rohant le/jobban mondva lerángatta a gyerekeit a földszintre az anyjáékhoz, hogy én úgy bánok velük, mintha leprások lennének... bla...bla...bla... - holott tényleg csak finoman megkértem, hogy ne jöjjenek betegen.
Este anyós-após mindennek lehordott, hogy hogy merem én az ő kislányukat elzavarni, meg az unokájukat (érdekes, az én kislányom, aki szintén az unokájuk érdekeit egy percig sem tartották szem előtt, mintha ő nem is unokájuk lenne!), s nem hiszitek el, de mindennek elmondtak (pedig esküszöm, soha az életben nem voltam tisztességtelen/szemtelen/nagyszájú, stb. velük szemben), most mégis nagyon igazságtalanul leordított főleg az apósom (anyósom nem kiabált, de ő is odamondogatott, ő inkább a szemeivel ölt...). A végén már majdnem fogtam magam, hogy a lányommal együtt megyünk. Na, akkor anyósom megijedt, de csak azért szerintem, hogy mit szól majd a falu...
Ez volt.
Nem hiszem, hogy nyuszi lennél. Inkább azt hiszem az okos ember tudja mennyi mindent nem tud. Az intelligens pedig mosolyog egyet és ráhagyja a másikra, akivel nem lehet kommunikálni, hiszen jobb a békesség. Hiába veszekednél vele úgyis meggyőzne, hogy a piramisok nem ott vannak ahol. Feleslegesnek tartottam. Az a baj, hogy te, úgy ahogy én is a lelkemre veszem a dolgokat. Engem is sokszor megbántanak az anyósomék és én is "nyuszi" vagyok. Mit tehetnék? Legyek szemtelen a férjem szüleivel? Ellenségeskedést szítsak. Bár volt erre példa. Elpattant egy húr, betelt a pohár és mindent a fejükhöz vágtam. Talán kevésbé szólnak bele az életünkbe. Mindenki a saját igazát véli igaznak. Nagyon nehéz elhitetni, hogy hagyjon békén. Neked külön életed van. De ha nagyon gáz a helyzet, kérlek tedd meg minél előbb. Ne gondolkozz! Ösztönből védd meg az életedet. Foglalkozzanak a saját dolgukkal. Te meg a Tiéddel. Ha harc lesz, Te leszel a győztes.
Foglalkozzanak a saját dolgukkal. Neked megvan a Tiéd. Ne számolj be semmiről. Dolgod van és kész.
Nem hozzájuk mentél "feleségül" és egyébként is.
Kemény és határozott legyél. Nem megy másként.
Ugyanazt éltem át amit Te.
Nagyon értékes ember vagy.
Kedves Kriszy86!
Borzasztó dolgokon mentél keresztül.
Hidd el jobb egyedül, mint egy férfival aki ver, megaláz és fontosabbak a barátai és az ital, mint a saját gyermeke.
Hidd el találsz magadnak különb társat, hosszú még az élet. Sokféle ember van. Nem szabad feláldoznod magad. Ha rendőrségre, perre kerül az ügy, te fogod megnyerni. Szabadulj meg tőle. Elsősorban érzelmileg. Ha ez működik fizikailag is el tudod küldeni, küldetni. Nagyon szurkolok. Vigyázz magadra!
Sajnos nagyon kevés időm van, hogy minden hozzászólást elolvassak, de az amit írtál megfogott.
Miért hisszük el azt amivel bántanak minket? Miért akarunk mindennek ellenére megfelelni? Miért hagyjuk, hogy az anyós, após beleavatkozzon az életünkbe csak azért, hogy ráhagyjuk a dolgot. Ne legyen veszekedés. Lehet, hogy egy hatalmas balhé kellene, mindenki tudja meg hol a helye és mihez van köze. Csak ez nagy kitartást, akaratot és talán segítséget igényel. Nem tudom. Sajnos valamikor működik, valamikor valakinél nem.
..már úgy értem, nem ver, hanem beszól, mármint az apósom. Én meg sajna nem vagyok nagyszájú, hogy rögtön visszapofáznék neki, pedig sok esetben azt kéne.
Mindig csak tűrök. Akkor szakad a cérna, amikor veszélyezteti a gyerekem (az unokája) testi-lelki épségét.
Sajnos nehéz helyzetben vagy. Tényleg olyan hülye a magyarországi jog, hogy amíg nincs vér, addig semmit nem csinálnak.
A barátod meg - a leírásod alapján - egy bűnöző, aki bizony kijőve sem javult meg, sőt... rajtad éli ki erőszakos hajlamait.
Nem értem, miért szereted, vagy hogy hogy szeretheted továbbra is, ha közben folyamatosan bántalmaz???
...de van. Most az apósomtól kapok néha, mert nyuszi vagyok odamondogatni neki. Hálisten csak ritkán találkozunk, inkább elkerülöm.
Régebben meg a mostohaapám és mostohabátyám mellett éltem meg a poklok poklát.
Szia!
Te szegény!Szerintem is sürgősen változtass,mig nem késő!
Hidd el tudom miről beszélünk,sokmindenen keresztül mentem,engem ütött-vert a férjem,2x voltam kórházban agyrázkódással,az ilyen ember sosem változik meg!
Ha eldöntötted,hogy elhagyod,akkor rajta,mig nem töri rád az ajtót.
Sajnos ilyen helyzetből csak úgy tudsz kikerülni,ha teljesen eltűnsz a szeme elől,új lakóhely,új munkahely,stb.
Kivánok neked sok sikert,erőt,egészséget a folytatáshoz!
Igen...a pokol tüze...erre még nem is gondoltam...
Van egy mondás,valami olyasmi,hogy amibe nem halunk bele az megerősit.Hát ez igy van.
Na,ezért becsülök sokra minden apró örömöt,amit az élettől kapok.Csodálatos férjem van,imádnivaló gyerekeim,több boldogsággal nem kárpótolhatna a sors!Bár minden nőnek sikerülne kitörni!
Téged miért foglalkoztatnak ezek a dolgok?
Csak nem rossz tapasztalatod van neked is?
Hát, nem semmi...
...ezt tényleg csak az értheti, aki átélte a poklot!
Most meg az a kérdés foglalkoztat, hogy hogy alakulhat át egy ember vadállattá??? - azok iránt, akiket állítólag szeret..
Értem. Meg én is olvastam már erről.
Azért valahol megmarad a kitörési vágy, hogy valami nem stimmel, nem? Hogy miért mindig én vagyok a rossz, a csúnya, az ügyetlen, az stb.???
Hűűű,nehezeket kérdezel...először nagyon szerettem...bolondulásig...őrülten...és nem hittem a családomnak akik védeni akartak...később meg már nem volt kihez mennem,a családtól elszakadtam...féltem...de mégis elszöktem egy anyaotthonba.
Ha folyamatosan belédsúlykolják,hogy semmi vagy,haszontalan,csúnya,és nem kellesz már senkinek,akkor a végén elhiszed....pedig nem szabadna...
...de miért hiszitek el, hogy semmire sem vagytok jók?-ahogy ők fogalmaznak. Tényleg ennyire szeretitek akkor még őket? Hogyan alakul át ez a dolog függőséggé? Vagy ez egyfajta védekezőmechanizmus? Ha bealázkodunk, könnyebb túlélni?
Én is megfigyeltem magamon, hogy - habár nem alázkodom meg apósom előtt -, de sokszor ráhagyom/ráhagyok dolgokat, mert akkor nem piszkál már tovább. De utólag bánom, hogy nem álltam ki az igazamért.
Nem szeretnék az életedbe beleszólni, de szeretném a véleményem megírni, ami a következő : Valószínűleg a párod nem egy érett férfi....sőt, sem az apaságra, sem az együttélésre nem érett.Valószínűleg a saját önértékelése a romokban hever, amit azzal kompenzál, hogy megpróbálja veled elhitetni, hogy semmmit sem érsz. Ezt ne hidd el! Az érzelmi erőszaknak lehetőleg ne engedj, tudom, nagyon nehéz...
Ott már megizélte az ég, ha odáig fajul a dolog, hogy egymás édesanyját szidjátok, és tettlegességre is sor kerül. Viszont annak örülök, hogy van hová menned. Egy tanácsom van ( amit nem muszáj megfogadni): ne hagyd magatokat megalázni ! Kitartást, erőt kívánok Nektek!
Sziasztok!
Hááát,még hallani sem szeretem,hogy nő ilyen helyzetben lehet!
Tudom miről beszélsz,én is 18 évesen hozzámentem egy hülyéhez,szültem neki egy kislányt,és 8 évig tűrtem a megaláztatásokat!Ivott,haverok voltak mindig az elsők,csajozott,ütött-vert,elitta minden pénzünket...a végén már én is odáig jutottam,hogy elhittem,én vagyok a hibás,semmire nem vagyok jó...de tudtam változtatni(menekültem),és életem legjobb döntése volt!!!!Ennek 10 éve,azóta boldog házasságban élek és született két gyerkőcöm.
Szóval hidd el,mindig van remény,és ne félj változtatni a saját és gyermeked érdekében!!!
Tedd meg mielőbb,és ne reménykedj,hogy megváltozik,mert SOHA nem fog!Majd megtalálod te is a boldogságodat más mellett!
Én drukkolok!Sok sikert!