Nem minden "fogyatékosság" látható! (beszélgetős fórum)

Sajnos :)

Tudod az a legnehezebb,mikor annyira elküldenèm az ilyeneket a francba,de a gyerekemet nézem ès nyelek egyet. Soha ne kerüljön egyik se ilyen helyzetbe,de néha annyira odavágnám,hogy cseréljünk egy-két napra legyen ilyen az ő gyereke,megnèzném, mit érezne...

Olyan címet választottál, amiben eleve benne van, hogy nem minden "fogyatékosság" látható. Hát ez az! A kívülálló számára nem látható, hogy valami gond van a gyerekkel. Csak azt látja, hogy üvölt, hisztizik, csúnyán beszél, földhöz vágja magát. Ezt egy teljesen egészséges gyerek is produkálhatja.

Tudom, hogy ez téged nem vigasztal, de hidd el, hogy aki beszól, az mindenkinek beszól. Nem fog arra gondolni, hogy valamilyen szinten sérült gyereket lát, csak azt észleli, hogy a gyerek cirkuszol. Egyszerűen zavarja a szitu. És ahelyett, hogy megpróbálná leküzdeni a negatív érzését, megjegyzést tesz. Akinél egyértelműen látható valamilyen "fogyatékosság", azzal azért nem viselkednek így az idegenek.

Persze nem mentség ez, hogy ha látom, hogy sérült gyerek ad műsort, akkor nem szólok.

De még nagyon messze van az átlagember attól, hogy ne ítélkezzen.

Lehetne sorolni, hogy mi mindenben kellene fejlődnünk, hogy ne bántsunk meg másokat.

Máshol sem jobbak az emberek sajnos :(

Pár hete történt a munkahelyemen. Az egyik " kedves" kolléganőm fenn hangom ordítva közölte ( nem nekem, de hallottam) , hogy ha az ő lánya ilyen lenne , mint én megfojtaná...

Sajnos mindenhol ilyenek az emberek. Nem akartam veszedekedi, ezért csak magamban gondoltam, hogy vigyázzon mert Isten nem ver bottal! Lehet ilyen egyszer , vagy még rosszabb. De remélem azért nem így lesz, mert a lánya egy kedves szimpatikus embernek tűnik. Nem olyannak, mint az anyja!

az én fiam az ilyen tekintetben egészséges, de egyszer kiskorában nem is tudom, miért nagyon sirt a boltban.

Akkor néhány p..sa megjegyzéseket tett, milyen nevelés, milyen az anyja hogy nem tudta elhallgattatni. () agyondolgozott nap utáűn nem volt kedvem a boltam békitgetni, gügyögni ) Akkor szégyelltem,dee utólag talán ez volt a legjobb megoldás, ráorditottam, hogy % kussoljál " Persze hogy eltünt.

Nem kell ám az ilyeneket kimélni vagy hallgatni, vagy szóba állni velük, - célirányosan el kell őket zavarni ill. elhallgattani.

Az a baj,hogy a dokik küldtek el sorozatosan,mert idáig nem volt gond a suliba vele,bezzeg mostmár,hogy nem igazán tud megülni se órán,se az ebédlőbe már kezdtèk felfogni,hogy nem gyermeki ficergés,de sorra tudták a fekete pontokat írogatni neki,magatartásból.

Mindegy is,D.földvár sajnos olyan hely,ahol elöbb ítélkeznek,mint kérdeznènek,a sajnálatukat meg tegyék ahová akarjäk....

Persze, hagyjátok ki a legjobban fejleszthető szakaszt...

Okos állatok!!

A legkisebbemet már 1 évesen vittük fejleszteni, pedig nem voltak nagyon nagy tünetei, és vele nincsenek is olyan gondok, nagyon sokat számított, hogy nála már nem 5-6 évesen kezdtünk neki.

A 10 éves kor valóban vízválasztó, és onnantól jobb szokott lenni, csak éppen ha addig fejlesztve lett volna...

Szia! Teljesen igazad van mindenben. Ovis kora óta fenntállnak a fiamnál a tünetek,de mindig azt mondták,nem foglalkoznak vele,10 éves koráig. Hát mostmár végre foglalkoznak,egy hetet volt a Heim Pál gyermek pszichiátriáján,kiderült,nekem meg az apjának volt igazunk,nem elkényeztettük,félreneveltük,hanem ADHD-s :( Ritalint kell szednie az asztma pipák mellé. Ráadásul nem is kapunk rá emelt cspt se...

Nagyon sokan megszóltak ha az ő gyerekük ilyen rossz lenne,akkor,már elverték volna... Hát mi nem fogunk kezet emelni egyik gyerekünkre se. Szóval tudom milyen nehéz.

Mekkora is a gyerkőcöd?

Sulit/ovit meg tudtátok oldani?

Nekem ez az egyik legnagyobb gond, hogy távolabbra kell hordani. Nem állítom, hogy megoldhatatlan, sőt, most még autót is kaptam a fenekem alá a férjemtől, de hosszú évek alatt nagyon fárasztó, és a komoly munkahely gátja, mert egyébként már haza tudna jönni a sarki iskolából egyedül is.

én köszönöm a cikkedet, azért mert ez rávilágított, hogy tudjak még empatikusabb lenni.

Nekem egy gyermekem van.... néha én is ítélkezek bevallom, de csak magamban, ki soha nem mondom, hisz mi közöm hozzá.... az ő dolga, élete, felelőssége, no meg nem is tudhatok minden háttérinfot, s lehet akkor más másképp látnám... pl mikor az oviban úgy gondolom valamit én nem úgy csinálnék, ahogy ők... bevallom erre soha nem gondoltam, hogy esetleg olyan gondja is lehet egy gyermeknek és azért, hanem hogy csak a szülő nem elég következetes... arra szoktam gondolni, hogy más az élethelyzetük is (sajnos sok az elvált, egyedül nevelt gyermek) és már ez is okozhat sok más nehézséget, amivel pl nekem szerencsére nem kell szembenézni.

Szóval én ezért köszönöm a cikket, empátiára tanít.

Köszönöm mindenkinek a hozzászólást. Jó volt kiírni magamból, mert csak felőröl legbelül a megnemértettség, a sok ítélkező pillantás és az érzéketlen beszólások.

Néha én is visszaszólok, de az a kevesebb eset. Utálom meghúzni magam, de sokszor az a könnyebb szabadulás a szituációból.

Nincs ránk tetoválva a problémánk, még ha ránk lenne, akkor sem jelentene semmi segítséget, mert a hiperativitással szemben előítéletesek az emberek. Az autizmust már-már elfogadják, ha hallják, tudják, hogy az egy adott dolog. De a hiperaktivitást még mindig megkérdőjelezik és a szülő hibájnak tudják be. Ez nagyon bánt. Ahogy itt is írta valaki, fogalmuk sincs, hogy mi négyszer annyit küszködünk mindenért, hogy mennyi idő, anyagi ráfordítás és utánajárás kell a fejlesztésekhez. Mi magunknak kell kijárnunk az utunkat és közben minden oldalról rugdalnak. Na ez az, ami fáj.

Sajnos pontosan tudom, mirôl beszélsz - szerintem majdnem minden anya tudja, egészséges gyerekkel is, aztán hogy maguk miért csinálják mások felé, ami nekik is szar, azt felfogni nem tudom. Teljesen egészséges gyermekem van, de megkaptam a magamét kisebb korában napi szinten, azóta szerencsére ritkábban

- rokontól

- szomszéd bácsitól

- vadidegentôl...

mert miért adom rá, miért nem adom rá, miért ölelem meg, miért nem ölelem meg, miért viszem/engedem oda, vagy miért nem

Ha van a gyereken sapka, ha nincs... és közben minden ilyen kis beszólásban ott a nyílt vagy burkolt szaranyázás, és egyben az, hogy anyai jogaimat sárba tiporják.

Mert az én jogom eldönteni, mit adok rá, mit engedek, mit nem és mikor szólok rá és hogyan. (persze, amíg ezzel sem ôt, sem másokat nem veszélyeztetek).

Azt gondolom, hogy ha különleges gyereked van, akkor még jobban fáj ez az egész...

Én amúgy elkezdtem erélyesen elküldeni a francba az ilyeneket, többek között azért, hogy ne azt lássa a gyerekem, hogy az anyja ki van szolgáltatva minden idióta kényének-kedvének. meg amúgy jó érzés is megvédeni magam.

Szorítok, hogy ki tudd zárni ezeket a hülyéket, mert sajnos változni nem fognak.

Sajnos ismerem a helyzetet..

A kisfiam autista.

Imádom az embereket, akik azt hiszik mindent tudnak erről fejlődési zavarról és elmagyarázzák, hogy mit csinálok rosszul.

A másik, hogy nem mondhatom úton-útfélen, hogy mi a problémánk. Kapunk hideget meleget pont ezért.

Sok erőt, türelmet, kitartást kívánok neked sorstárs anyukaként!

Hasonló helyzetben voltunk, vagyunk mi is. Át tudom érezni,hogy min mész keresztül.

Én is voltam nagyon kétségbeesett, elkeseredett, kapaszkodtam minden szalmaszálba,hogy erőt merítsek.

Kerestem idősebb fogyatékos gyerekek szüleinek társaságát, jó szóért, tanácsért, bátorításért. Annyira jól esett volna, ha valaki segít, biztat, azt mondja, hogy idővel könnyebb lesz :)

Óvodás korú a gyereked, nagyon az elején vagy még az utadnak. Gondolom, hogy most van az életedben egy nehezebb időszak, amikor kicsit belefáradtál,kicsit eleged van mindenből és mindenkiből.

Ezek természetes folyamatok, mindenki keresztül megy rajtuk.

Nekünk is kellett futva távoznunk bevásárlóközpontból.Mai napig nem bírja elviselni azt a jellegzetes morajt, ami ilyen helyeken van. Én ugye tudom, hogy ez a túlzott érzékenységének tudható be, de egy ugyanilyen okból földön fetrengő gyereknél, az embernek se kedve, se ereje magyarázkodni. Nem tud autóbuszon közlekedni, nem kapaszkodik, csak két kísérőbe, de az is egy horror, aminek inkább nem teszem ki. Az utcán artikulálatlan hangokat ad ki, ha éppen ahhoz van kedve. Bámulnak az emberek rendesen, de már megszoktam.

Ha elfogadod a tanácsomat. Próbálj meg magadra kis "én időt" szakítani, ha megoldható. Igyekezz feltöltődni, kikapcsolódni. A gyerekednek szüksége van Rád még egy jó darabig.A kívülállók "véleményeit" pedig,egyszerűen hagyd figyelmen kívül.Azért okoskodnak,mert fogalmuk sincs róla, hogy mekkora embert próbáló feladat,amivel nekünk meg kell küzdeni, nap, mint nap.

Jó cikk. Hasznos és időszerű.

Sok erőt, jó egészséget és kitartást kívánok!

És igen, nekünk sokkal kevésbé a gyerek állapota a szomorú. Nem, ők nagy valószínűséggel normál felnőttek lesznek..

Nem, nekünk a saját ellopott 15-20 évünk fáj, igen, magunkat (is) sajnáljuk, mert soha sem lehetünk jó szülők, pedig 100x-osat teljesítünk, mint mások (úgy általában) mert évekig hajnali 6-kor és este 9-kor megyünk a játszótérre, mert az állandóan fejlesztett, állandóan nevelt gyerekeinkre senki sem mondja, hogy de szép, vagy de aranyos. Mert a gyerekek ránk néznek, hogy minket miért nem szeretnek. És a választ, az őszinte választ nem értik meg. Egyszerűen azért, mert ők ilyenek, és nem tudnak mások lenni.

Mert nem ott lakunk, nem azt eszünk, nem ott dolgozunk, nem oda megyünk nyaralni, mint más egyébként hasonló családok, mert havi 2x40 helyből a fejlesztés ára...

És amikor még belénk is rúgnak...

Arról nem beszélve, hogy 80%-unk egyedül marad, mert az apukák ezt eléggé kevesen viselik...

Pár évtizede még egy vak, vagy kerekesszékes embert is eleve nullának, hülyének néztek, vagy legalábbis normális életre képtelennek. Lehetetlen volt, hogy egy Down-os gyermek együtt járjon a "normál" gyerekekkel oviba. Úgy általában, az utca embere ezt gondolta.

Aztán hosszas felvilágosító kampányok után, meg a nyugatról ritka pozitívumként bejövő elfogadóbb felfogás nyomán ma már javulóban van a helyzet, ma már normális, hogy ők is járnak egyetemre, közlekednek busszal, stb... Ha nem is jó, de sokkal jobb a helyzet.

De ehhez kellett, hogy "nyomják" a témát, akár plakátokon, akár a médiában.

Ítélkező, buta emberek mindig lesznek, ezzel valóban nincs mit tenni, de igenis szükség arra is, hogy ezt is tudatosítsák.

Igenis legyen ott az óriásplakáton egy földön hisztiző gyerek, és odaírva, hogy "jól nevelt, csak autista". Vagy Adhd-s, vagy ami tetszik. Meg az, hogy "nem a szülő hibája". Meg az, hogy minden 10. gyereket érint.. Meg az, hogy "ne ítélkezz"

Igenis szükség van arra, hogy az utca emberében ezeket tudatosítsák, mert ma tényleg csak az látja ezt, illetve a valós problémákat az látja, aki közvetlenül rokoni kapcsolatban van ilyen gyerekekkel.

Szépen megfogalmaztad, amivel évek óta teleírom a hoxát, és egyéb helyeket..

Köszönöm!

Megértelek! Embert próbáló.

Eszembe jutott egy mondás: "Senki sem mondta, hogy könnyű lesz csak azt, hogy megéri!"

Sajnos az, hogy egy gyerek mikor mitől viselkedik úgy, hogy mások megbotránkoznak, első ránézésre nem derülhet ki, de mégis vannak, akik elsőre ítélkeznek. Én is megkaptam :"a gyerek nem hisztis csak az anyuka türelmetlen" Pedig nem voltam az, csak éppen két nagy szatyor mellé nem tudtam felvenni az akkor 2 éves lányomat, ő meg nagyon elfáradt alapbetegségéből eredően és végigordította az utat. De könnyebb volt kioktatni, mint az egyik szatyrot átvenni, pedig ott az utcában már csak pár háznyira laktunk. Persze okulva, aztán soha többé nem hagytuk otthon a babakocsit.

Nagyon jó cikk! Egyedül a címben lévő idézőjel zavar kicsit ... Autizmus kapcsán nem lenne rá szükség.

"Egy szülő élete egy autista, vagy hiperaktív gyerekkel önmagában is elég nehéz." - Így van. Még akkor is emberpróbáló feladat, ha megpróbálunk nem gondolni a jövőre.

Erőt, kitartást kívánok! Sok-sok örömöd - is - lesz a lurkóban. :)

Hát igen, ezt mindenkinek tudnia kellene, mert velünk is előfordult, hogy a gyerek valamitől váratlanul megijedt a boltban, és szó szerint sikítani kezdett, annyira megrémült, nem tudtam megvígasztalni csak nagyon nehezen. Erre meg a pénztárban előttem álló 2 gyerekes anyuka, kioktatott, ő a saját gyerekeit alaposan megveri, ha hisztizni kezdenek. A pénztáros meg üvölteni kezdett a lányommal, hogy itt a boltba ne vonyítson, mert kivágja és nem jöhet be többet. Na én itt fagytam le mint a windows.

Szóhoz nem jutottam, legszivesebben oda többet se mennék be, csak az a baj a környéken ez az egyetlen bolt.

Szóval mi meg ilyennel találkoztunk, nem tudják az idősebb harcedzett szülők, felnőttek se kezelni azt, amit én egy gyerekes fiatal szülőként egyedül kell kezeljek, már amikor sikerül.

Nagyon rossz az ilyen, inkább legyen semleges vagy ne is vegye észre úgy mond a gyereket, csak ne szóljanak be.

Vagy akkor már legyenek megerőltetve és 2 pozitív szó is többet ér.

Én szégyellem magam olyankor, amikor mások okoskodnak, hogy én vagyok a rossz szülő aki nem tudja megnevelni a gyerekét, mert ő épp abba a korban van amikor hisztizik és nem tudja még kezelni az érzelmeit.

Pedig csak egy kis elfogadás és türelem kellene.

Te ne is szegyelld...elolvasva meglattad a sajat hibad es elismerted magadnak...nem masnak. Ez kulonleges emberi jellemre vall. A szokasos ha elolvasva magadraismersz legbelul akkor is a masikat hibaztatod stb.

Mondjuk en is amikor tehetem nem viszem a gyerekeket magammal...foleg a fiamat, o magyon nem birja...hugi az meg shoppingcica😊 mem minden a szulon mulik...a gyerek is jellem. Kinek mi tetszik.

Azert jol esett latni hogy vannak kulonleges emberek akik eszreveszik sajat hibaikat es javitanak rajta. Magam is igyekszem igy elni.