Facebook, barátságok, egyáltalán mi az értelme ennek az egésznek? (beszélgetős fórum)

Amúgy az még nem fordult meg a fejedben, hogy elmeséld neki ezt az egészet?

Általában őszinteségpárti vagyok, simán elé állnék és elmesélném neki, hogy rosszul esett annakidején, mikor neki az a jó állása volt és te meg nem találtál állást, még azt is bevallanám, hogy egy kis irigység volt bennem (ez tök természetes emberi érzés, csak gyerekkorunkban belénk sulykolják, hogy ezt szégyellni kell és elnyomni magunkban).

Valóban erős vagyok, az életben is, nem csak szavakban :)

Nem is tudom, nehéz ezt jól megfogalmazni, de a kölcsönösség valamiért nem merül fel szerintem a barátságban, az máris valamiféle mérleget feltételez és ez egészséges kapcsolatokban egyensúlyban van, ha adok, ezáltal én kapok is, nem tudnék adni, ha az nekem nem jó és ez nem önzetlenség, nem önfeláldozás, egyszerűen attól van jó érzésem, hogy adhatok bármit, odafigyelést, törődést, akár pénzt kölcsön, akár ajándékot, bármit. Nem várok cserébe semmit, nekem elég a barátom létezése, a jelenléte, elég az, hogy barátomnak mondhatom, elég az az öröm, hogy elmondja, hogy jó neki éppen, még akkor is, ha nekem épp rossz.

Arról például nem írtál, hogy míg neked boldog párkapcsolatod volt, míg neki klassz jól fizető állása, addig neki volt-e valakije, akire támaszkodhat, megfordult a fejedben például ezt a két dolgot összehasonlítani, hogy elcserélnéd-e az ő zsíros állását a te magánéleti boldogságodra?

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, elgondolkodom a leírtakon, de a véleményem az előzőekről nem változik.

Puritan, igazad van abban, hogy az embernek egyedül kell erősnek lennie, és ezt már tudom. Viszont senki ne mondja nekem, hogy ha folyamatosan csak adtok, és kölcsönösen vissza semmit nem kaptok, az nektek nem esne rosszul.

Itt a fórumon mindig mindenki annyira erős, jó lenne ha ennyire erős, határozott emberek járkálnának az utcán.

Nem mondom, hogy tökéletesen kezeltem ezt a problémát, nem mondom, hogy én nem vagyok hibás, de nem és kizárólag csak én.

Ha a barátság a ti értelmezésetekben annyi, hogy egy hullámhosszon vagyunk, meg meg tudunk beszélni dolgokat a másikkal, és szerintetek nem kell hozzá KÖLCSÖNÖSSÉG, akkor vállalom, soha ne legyenek barátaim.

Meguntam tűzbe tenni a kezem másokért, olyanokért, akik nem őszintén kíváncsiak rám, csak izgatja a fantáziájukat az anyagi helyzetem. Olyan emberekkel nem fogok ezután sem foglalkozni, akik csak azért keresik a társaságom, mert hajtja őket a kíváncsiság, és ez a kíváncsiság nem pusztán felém irányul, hanem bármi egyéb anyagi dologgal összeköthető.

Lehet magányos vagyok, bár boldognak mondhatom magam, van egy fantasztikus párom, szuper családom, mégis ezen a régi dolgon nem tudok túllépni.

Most is hangsúlyoznám, irigy abszolút nem vagyok. Soha senkire nem voltam az, elégedett vagyok az életemmel, és lehet inkább az a probléma, hogy talán rám irigyek az emberek. Ez anno a szüleimmel is így volt. Mindig azt hitték milliókat keresünk, csak azért, mert haladunk. De ez már egy más tészta.

A facebbok pedig mint már írtam úgy jött ide az egészhez, hogy ez az ismerősöm is mindig facebookon írt, és továbbgondoltam ezt a facebookos barátságot, ismerősséget és egyebet. Lehet nem fogalmaztam egyértelműen, talán azért, mert egy nagy katyvasz van bennen ezzel a dologgal kapcsolatban, de a véleményem ugyanaz. Sajnos soha nem fogom tudni túltenni magam ezen a volt barátnőmön, a jövőbeli kapcsolataimat pedig majd igyekszem másképpen alakítani.

Krisztával kell egyetértenem, nekem is sántít ebben az egészben valami, a barátság nem olyan, hogy mérlegre teszem ki mit adott, egyszerűen ha kell a másiknak a támogatásom, akkor ott vagyok, de cserébe nem várom el, ha kapok jó, ha nem, úgyis jó, az embernek egyedül kell erősnek lennie szerintem, a barátság nekem kicsit olyan, mint a szerelem, van a másikban valami, ami vonz, mint a mágnes, ezért a barátom, ezért vagyok vele, mert egy hullámhosszon vagyunk, mert meg tudunk beszélni olyan dolgokat, amiket mással nem.

A fészbuk dolgot én sem értem hogy keverted ide, magányos lehetsz kicsit, ha ráírsz bárkire, hogy van, régen nem hallottál felőle, szerintem az mindenkinek jóleső dolog.

A kapcsolataidat te magad alakítod, ez egyfajta tükör, ha mindenki irányába gond van ezen a téren, akkor kicsit el kell gondolkodnod azon, hogy valóban bezárkóztál.

Mi van akkor, ha felraknak a barátaid, ismerőseid nyaralós képet, ilyen-olyan képet, nem kell neked is feltenni, és mi van akkor, ha néha lájkolsz egyet, amelyik tetszik? Semmi, próbáld ki, nem is olyan szörnyű dolog az.

Elvesztettél egy hamis barátot. Ez jó hír! Ne búsulj! Örülj inkább az igaziaknak. Ha azok.

Ne vádold őt. Életed egy részén elkísért. Ennyi volt. Van jobb, igazibb.

Én értem, amit írsz, és megértelek. Voltak hasonló tapasztalataim. El kell fogadni és továbblépni.

Csak azzal ápold a kapcsolatot, aki valóban törődik. veled.

:D

Hagyjuk

azt hiszem, neked igazabol onmagaddal van gondod;

nem vagy olyan sikeres, mint o, ezert komplexusod van, erzekenyebb vagy emiatt a kelletenel;

ha nem irna semmit, akkor meg az lenne a baj;

Abszolút nem vagyok irigy. Nincs mire. Nem az volt az elvárás, hogy keresgéljen, hanem mikor nehéz helyzetben voltam lelkileg, támogasson, szavakkal. Én is megtettem ezt, és azt gondolom a barátság a kölcsönösségről szól.

Kérdeztem, hogy tud-e segíteni a munkában, de mindig kitért a válaszadás alól, terelt.

Azt is leírtam miben segítettem neki: amikor a veszekedős, verekedős családja miatt kivolt, az éjszaka közepén sírva hívott, én vigasztaltam, támogattam, szállást adtam neki, mellette voltam.

És hogyan jön ez a facebookhoz? Az utóbbi 2 évben a facebookon történt vele a kapcsolattartás, csak ott kerestük egymást. Ő keresett, engem már nem érdekelt az egész. És csak akkor keresett, ha valami esemény történt velem, akkor is azért, hogy kíváncsiskodjon. Leginkább az anyagi része érdekelte a dolgoknak, mennyibe került a jeggyűrűm, hova megyünk nyaralni, mit kaptam karácsonyra, ilyesmik.

hát bocsi, de szerintem veled van a gond, kiérződik egy kis (vagy nagy) irigység is, de ezt még megértem. az nem lehet elvárás senki felé, hogy keresgéljen téged, barátkozzon veled, segítsen neked - miközben te nem mondasz semmit és nem csinálsz semmit. ha annyira a barátnőd mellett álltál (bár számomra nemigazán derült ki, hogy konkrétan miben), simán kérdezhetted volna tőle, nem tudna-e munkában segíteni

a facebookhoz nem tudom, mi köze van mindennek, vagy ott ülsz és azon keseregsz, miért nem ír senki? :)

nem az fb a hibas; az csak egy eszkoz;

a masik: nem jo az a kapcsolat, ahol "elvarasok" vannak; merlegre teszik az adok-kapok dolgokat;

vagy mukodik vicaverza, vagy nem;

Én sem szeretem a fészbukot. Információszerzésre használom inkább. Szörnyű, miket tesznek fel oda az ismerőseim! Egy párat már le is tiltottam emiatt.

Ja, és ma meggyőződöm róla, hogy ezek csak felszínes ismeretségek, mert nem írnak rám a szülinapomon. De tudod mit? Ettől nem leszek boldogtalan, mert a kisfiam rajza már reggel boldoggá tett. :-)

Visszatérve a témához, én sem írogatok ott, képeket sem teszek fel, mert nem ez a fontos. A személyes kapcsolattartás az igazi.

Az ilyen barát már az egyetemi végzésed idején sem volt igazi barát. Nem tartott ki melletted sajnos. A siker és a pénz hajhászata nagyon sok ember lelkét megmérgezi, aki utána saját jellemében változik meg. A dicsekedős embereknek soha nem az a fontos, hogy a másikkal mi van, illemből megkérdezik, talán valahol a lelkük mélyén még érzik, hogy szükségük lenne egy BARÁTRA, de ugye a státuszbéli különbségek miatt már olyan emberek társaságát keresik,akik befolyásosak, sikeresek és gazdagok és akik társaságából profitálhatnak.

Szerintem az ilyenekkel nem kell foglalkozni. Koncentrálj azokra, akik szeretnek, hisz NEKIK vagy igazán fontos.

A facebookról annyi a véleményem, hogy arra nagyon jó, hogy pl. gyerekkori ismerősét megtalálja az ember és lásson róla néhány fotót. Másrészt, ha vannak külföldön is rokonaid, barátaid, akkor pár fotót felteszel és láthatják. Egy időben engem is elkapott a láz és sorra töltögettem fel fotókat, mára ez jócskán leredukálódott.

Egyébként is egy kicsit egy álca, egy álomvilágot tükröz, mert igyekszik mindenki a legjobban sikerült pillanatokat közzétenni. Az egyik hozzászólásban amit olvastam, azzal teljesen egyet értek, mégha támadták is érte a hozzászólót. Konkrétan, amikor a legmárkásabb holmikban pózol valaki, miközben aki ismeri, az tudja hogy ez csak egy felszín. Bár őt irigynek titulálták, szerintem pedig ez nagyon is igaz. Most lehet megkövezni engem is :-)