Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
FőoldalDiéta & FitnessBabák & MamákSzex & PszichéSzépség & EgészségHobbi & OtthonEgyéb témák
CikkekNaplókFórumokTudásbázisSzavazásokKépgalériaApróhirdetések
KépeslapokReceptekKlubokJátékokFórum játékokBannereinkFacebook
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Fórum - Megromlott a kapcsolatom az anyámmal, de nem miattam

Kategória: Összes fórumtéma » Szex & Psziché » Psziché


A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Amennyiben még nem regisztráltál nálunk, itt megteheted, ha pedig már van azonosítód, lépj be itt!

1 2

38. Minocska2012-12-07 15:28
Szerintem van amit meg lehet bocsátani, és van, amit nem. Meg lehet bocsátani 1, 2, 3 esetet, de nem lehet megbocsátani évekig tartó szenvedést, megaláztatást. Szerintem olyankor csak az marad, hogy az ember "észben tartja", hogy ő az anyja vagy az apja.
(válasz Csipkerózsika 37. hozzászólására)

37. Csipkerózsika2012-12-05 22:15
Írták már páran és egyet kell, hogy értsek, a sérelmeket el kell engedni, meg "kell" bocsátani, mert amíg ez nem történik meg, a neheztelés úgy áll közöttetek, mint egy masszív, tömör betonfal. Azon keresztül nincs igazi kapcsolat, nincs áramlás, nincs szeretet. Hiába is akarsz vele jó kapcsolatot, nem leszel képes közel engedni magadhoz, amíg bármilyen sértettség van benned.
Sajnos ismerem a szituációt, nekem évtizedekig volt hasonló kapcsolatom az anyámmal.
Két dolog javíthatja ezt meg: megbocsátás a másiknak és megbocsátás önmagadnak.
(válasz Bugs02 22. hozzászólására)


36. Bugs022012-12-03 11:46
Köszi az okos véleményt:)
(válasz Szabokisandi 35. hozzászólására)

35. Szabokisandi2012-12-02 00:33
Ne haragudj, de nem testálhatod ezt a döntésedet senkire sem. Az egy dolog, hogy megkérdezed a véleméynét és egy másik, hogy eldöntöd Te magad, hogy megtartod e a gyermekedet vagy sem. Én fiatalon estem teherbe, de ha anyu azt is mondja, hogy vetessem el, sem tettem volna. Mert ÉN magam eldöntöttem, hogy kell nekem a baba. Ezt kettőtöknek (a párodnak és neked) kellett volna eldönteni és a döntésért pedig vállalni a felelősséget. Talán igazából benned van a tüske és nem is anyukádban?
(válasz Bugs02 26. hozzászólására)

34. Bugs022012-12-01 12:29
Párom még szinte soha nem karácsonyozott az anyjával, kemény...nemrég néztünk egy szülést, és párom mondta is, hogy nem érti, ha egy nő életet ad egy gyermeknek és jócskán megszenved érte a szülőszobán, hogy képes eldobni a gyermekét?
36 éves a párom de ami napig ott van a lelkében egy nagy űr...nem érti anyja viselkedését...

33. Bugs022012-12-01 12:27
Páromnál ugyan ez a szitu, csak annyi különbséggel, hogy páromat az anyja elhagyta még 8 éves korában.
Páromat a dédije nevelte, nem nagymama dédi!
Párom anyja külföldön él, a kapcsolatuk semmilyen, páromnak is az a fájó, hogy nem tudja milyen az anyai szeretete, persze a dédije adott neki elég szeretet, de az anyai törődést nem tudja pótolni senki:(
(válasz szafaripók 32. hozzászólására)

32. szafaripók2012-12-01 11:30
Nekem szerencsére jó a kapcsolatom az Édesanyámmal. Persze nekünk is voltak hullámvölgyeink, de a kamaszkort is egész jól átvészeltük - nem miattam, miatta!
Most, hogy nekem is van gyerekem, sokmindent átértékeltem...
A páromnak viszont nincs és sose volt jó kapcsolata az anyjával. Azt hiszem, aki sose volt hasonló szituációban, könnyen mondja, hogy "majd ha nem lesz, bánni fogod".
A férjem jelenleg ott tart, hogy amióta elköltözött az anyjától, kb 7. éve, és velem él, már valamennyire normalizálódott a kapcsolatuk. De minden vasárnap elmondja, hogy mennyire irigyel engem, hogy ilyen családban nőttem fel - nem az anyagiak miatt, hanem azért, mert az a fajta kötődés, ami még mindig megvan nálunk, náluk sose volt.
Az anyja verte, amikor kicsi volt, és nem volt elég erős, hogy visszaüssön. Ő ennek ellenére is szerette, amíg fel nem fogta, mi történik, hogy az apja miért nincs velük, hogy mégsem csinál mindent rosszul, és az anyja állítása ellenére igenis értékes ember.
Most, hogy 50 km elválasztja őket, és kb. havonta 1-2x beszélnek, már nem haragszik rá. A pontos kifejezés talán az, hogy nem érez már semmit iránta. Ha jön, elviseli, ha nem, nem hívja. Persze látom, hogy fáj ez neki legbelül. De nem az fáj neki, hogy ezzel a nővel nincs jóban, hanem hogy sose volt igazi anyja. Ha anyós meghal, akkor is ez fog neki hiányozni, nem az a szívtelen-lélektelen asszony, aki mindent megtesz, hogy megmérgezze az életünket...

31. Bugs022012-12-01 10:37
valahol nálam inen fúj a szél. Itt történt valami távolodás az anyám és köztem, sztem jogosan fáj ez nekem...ennek már 7 éve.de tudat alatt van köztünk egy óriási szakadék sajnos...

30. pumukli19852012-11-30 20:07
Sajnálom h az anyukád már nincs veled!

De csak h értsd pl h én miért "viselkedem" így az anyámmal:15 éves tinilányként amikor várod a szülinapodra h jöjjön köszönteni,nem jön,nem ír,nem hív...pár nap múlva az ő névnapján felhívom,megköszöntöm,de ő semmi...aztán jön az én névnapom,várom a köszöntést-semmi,majd jön az ő szülije-felköszöntöm...Jön a karácsony,küldöm a lapot,semmi...És ott állok a kamaszkor kellős közepén hogy mi a baja velem anyámnak???Mit csináltam?Mivel bántottam meg?Nem felejtettem el egy alkalommal sem felköszönteni se semmi...akkor miért nem keres?Nagyszüleim unszoltak h de hát ő az anyukám,ne sértődjek meg!Persze,mondják ezt egy kamasznak,amikor az a korszak amúgy sem könnyű!!!

Ott álltam értetlenül anya nélkül.

Próbáltam javítani a helyzeten,de ő egyáltalán nem volt erre "vevő",letagadtatta magát,amikor elutaztam hozzá úgy csinált mintha nem ismert volna meg...És nem kaptam választ a miértre!Még a nagyi sem tudta és a nagynénéim sem.

Elutaztam meglátogatni a tesóimat,kint ültünk a konyhában beszélgettünk,de ő ki sem jött a szobájából,még csak köszönni sem... ?????

Jött a ballagás:meghívtam...persze nem jött,de a lehetősége meglett volna rá...fájt,mert akkor már eltelt vagy 3 év,de valahol reménykedtem benne h eljön,és nem is kellene megbeszélnünk,csak legyen velem...

Én azt hiszem h egy "kamasznak" NEM az a dolga h az anyját hajkurássza h mi a baj?miért nem beszélünk?,nekem legalábbis volt jobb dolgom,és azóta is csak telnek a hónapok-évek...

Szóval itt állok 27 éves fejjel,anyaként és előttem van egy példa,h milyen nem leszek sohasem!Hogy a gyerekemnek ne kelljen ilyesmin keseregnie,h jöhessen hozzám bármikor,bármerre is sodorja majd az élet...

Van nekem egy mostohaanyukám,őt viszont szerethetem,jobban mint a szülő anyámat,na de ő meg is érdemli a szeretetemet...mégha valahol egy tüske ez a lelkemben,ami már nem fáj....
(válasz FTeki 21. hozzászólására)

29. bnedora2012-11-30 19:50
Hú, ez azért nehéz téma. Lehet, hogy ezt nem telefonon kellett volna először vele közölni, és akkor biztosan jobban meg lehetett volna beszélni, átgondolni. De, amint látod, az utolsó percben már ő is másképpen gondolta, ez nagyon nehéz döntés volt mindkettőtök részéről. Amint írod, már késő volt. Én úgy érzem, nem lett volna késő.....
Akkor még az ágyról fel lehetett volna kelni. Emiatt csak őt okolni nem szabad. Az, hogy most melyik a jobb, nem tudjátok meg soha. Ezért mondják sokszor, hogy légy észnél, mikor nemi kapcsolatot létesítesz. Akkor, gondolom te sem kérted édesanyád véleményét. Most már csak őt okolni emiatt nem szabad, jobb lenne ezt elfelejteni.
Én úgy érzem, a kettőtök kapcsolatát közösen rontottátok meg.
(válasz Bugs02 26. hozzászólására)

28. pumukli19852012-11-30 19:45
Sajnálom h az anyád nem állt melletted akkor amikor a legnagyobb szükséged volt rá...
(válasz Bugs02 26. hozzászólására)

27. Bugs022012-11-30 19:07
Szóval úgy gondolom, hogy minden egyes ilyen sérülésnek egy anya gyermek kapcsolatban komoly háttere van, persze vannak, akik tisztázzák, de vannak akik sosem tudják...

26. Bugs022012-11-30 18:58
Nála 7 éve történt anyuval egy óriási szakadék, azóta ez valahol még tart.
Volt egy olyan helyzet, hogy terhes lettem, egy alig 2 hónapos kapcsolatra.
Én mindig világ életembe elítéltem azokat a nőket, akik abortuszra mentek.
ma sem mondom, hogy azt mondom okés hű de jó dolgok. de mára már megértettem, hogy bizony vannak olyan helyzetek amikor nincs más választás.
ennek 7 éve, anyut felhívtam, persze már ekkor sem voltunk olyan jóban, abban az időben volt egy kis mosolyszünetünk.
kit hívjon fel egy nő ha így járt mint a saját anyját, de anyu nagyon csúnyán tett a telefonba, hogy azonal vetessem el...nagyon fájt, sőt mai napig fáj és mindig is fog fájni...
az akkori párom anyukája meg nem igazán örült a kapcsolatnak szóval a párom részéről sem volt nagy öröm, hogy terhes vagyok.
Az abortusz napján, anyu persze jött a kórházba, azt hittem felrúgom, akkor talán gyűlöltem anyut, hogy nem állt mellém.
és képzeljétek, mikor már elő voltam készítve, akkor mellékesen beszólt, hogy menjünk haza....mondom anyu már késő...volt rá lehetőség..több hét, akkor nem tetszett mondani, most már késő...
és azóta köztünk van ez a dolog, amit beszéltünk már...de mégis rányomja az évekkel ezelőtti dolog a kapcsolatunkra..kérdezem én tőletek, szerintetek jogos a haragom?
mert amikor egy anya nem áll ki a gyermeke mellett az nagyon tud fájni, én azt hittem anyu mellettem fog állni és azt mondja tartsd meg a babát lesz ami lesz...de nem így történt..végül is anyu miatt lett ez a vége a történetnek, meg persze z akkori párom anyja miatt...nem akartam úgy gyermeket, hogy nem áll mellettem legalább az anyám.
és azóta persze többször mondja, hogy de jó volna egy unoka, bátyámnak még nincs gyereke, ilyenkor a testvérem rá szól, hogy volt lehetőség az unokára.

25. Minocska2012-11-30 18:44
Elnézést, jó hosszú lett.


24. Minocska2012-11-30 18:43
Nem mondanám, hogy az én viszonyom felhőtlen az anyámmal, de ő nem veszi észre. Gyakorlatilag semmit sem vesz észre, ami ellenkezik azzal a képzetével, hogy mindig neki van igaza, és ő tökéletes. Amúgy segít nekem, a gyerekeket szereti, időnként nála alszanak. Csak ne idegesítene annyira! Egy településen belül élünk, és régebben meg volt az a szokása, hogy minden nap lejött megnézni a gyerekeket. Ez addig rendben is volt, míg játszott velük, vagy időnként átvette tőlem a kicsivel való foglalkozást, aki sajátos nevelési igényű, és nagyon fárasztó azt kutatni, hogy hogyan tudnánk megtanulni könnyebben egy bizonyos anyagot. Időnként már reszketek a kimerültségtől, így jól esett, ha valaki legalább a házi feladatozást levette a vállamról. Viszont egy ideje elhajtja a gyerekeket azzal, hogy ő fáradt. (nem dolgozik.) Tanulni már nem engedem a gyerekkel, mert üvölt vele. Állandóan sóhajtozva lép be az ajtón, mintha a világ összes kínja az ő vállát nyomná. A végén már attól összecsikordult a fogam, hogy ezt hallottam. Mindenbe beleszól, mindent ő tud jobban. Nem tudunk beszélgetni a férjemmel, ha itt van, mert mindenbe belekérdez, pedig nem is ismeri például a férjem munkatársait. Mindig éri valami sérelem, és ez sokkal szörnyűbb, mint bárki más baja, és előadja ötször. És mikor ötödjére már kissé unottan fogadjuk, megsértődik. Neki mindig jobban fáj mindene, mint bárkinek, beleértve a gyerekeket is. Úgy kezeli a mi dolgainkat, mintha az övé volna. Ez úgysem kell nektek felkiáltással elvisz cuccokat. Két évente cserélem a gyerekek iskolatáskáját. Idáig mindig sikerült jó minőségű táskát venni, ami még két év múlva is jó állapotban volt, csak az volt vele a gond, hogy mondjuk a kicsi már kinőtte a Micimackó korszakot, a nagy meg a rózsaszín pónikat. Megbeszéltük a férjemmel, hogy elvisszük a táskákat a gyerekvédelmisnek, aki majd tudni fogja, ki szorul rá igazán. Talált is egy végtelenül szegény családot, ahol a kislány örömében sírva fakadt, mikor meglátta a Tigrises tagyót. Mikor anyám megtudta, majd leharapta a fejemet, hogy miért adtam oda, mert ő már odaígérte valakinek, és most majd vissza kell mondania. Kérdeztem, hogy milyen alapon ígérte oda bárkinek a mi dolgunkat anélkül, hogy megkérdezte volna tőlünk. Nem is értette, hogy ugyan miért ne tehette volna ezt meg. Ez apróság, de jellemzi a hozzáállását a mi dolgainkhoz. Ezenkívül meg van győződve arról, hogy rengeteg pénzünk van, csak neki nem akarunk adni belőle. Nem érdekli, hogy 100 ezer forintnyi svájci kölcsönünk van, hogy én hosszított gyesen vagyok a kicsivel, alig kapok valamit. Ő csak azt látja, hogy a gyerekeknek időnként új ruhát veszek, nem csak a turiból vásárolok, és kiakad, amikor egy hosszú ujjú pólót 1800 forintért veszek, mikor a turiban lehetne 500-ért is. Igen, ha éppen van. Azt látja, ha tehetjük, elmegyünk a gyerekekkel, állatkertbe, moziba. Nem túl gyakran. Azt nem látja, hogy nekem össz-vissz két farmernadrágom van, hogy férjem annyit dolgozik, amennyit csak bír, és hogy ő sem dúskál a javakban. Szinte az az érzésem, hogy irigyli a gyerekektől a "jómódot". Pedig nincsenek elkényezetetve, szó sincs róla, hogy mindent megvennénk nekik, amit kiejtenek a szájukon. Hónap végén jaj, de szoros az a nadrágszíj. Pont úgy, mint a legtöbb családnál. De igen, ha véletlenül egy kis plusz pénzhez jutunk, azt mi a gyerekekre költjük, mert szebb gyerekkort akarunk adni nekik, mint amit mi kaptunk. De nem lehet azt mondani, hogy nem segítünk neki. Amikor 3 hónapig nem kapott egy fillért sem, mi etettük, mi fizettük a számláit. Abban az időszakban a férjem nem is volt itthon, állandóan 16 órában dolgozott. A szenet télire már négy éve mi vesszük neki, és idén bejelentette, a húgomnak, hogy ő ugyan nem vesz szenet, mert majd mi megvesszük neki. Havi 20-25 ezer forintot cigerettázik el. Amivel nem lenne semmi baj, az ő dolga, ha lenne miből, de állandóan kölcsön kéreget. Számtalanszor kellett már a férjemnek fizetnie helyette, és olyankor megint jött az állandó 16 szombat, vasárnap is. És ezt természetesnek veszi. Kértük, hogy próbáljon valami munkát találni, lett is volna neki, de azt mondta, ugyan minek dolgozzon, ha nekem nem kell, akkor neki sem muszáj. Én nagyon szeretnék visszamenni dolgozni, mert nézni rossz mennyit dolgozik a férjem, és amúgy sem élvezem, hogy állandóan itthon vagyok, de a gyógypedagógus és a szakértői bizottság szerint a lányom fejlődése leállna, ha nem foglakoznék vele ilyen sokat, sőt bizonyos dolgokban esetleg vissza is fejlődne. A férjem szerint ezt nem kockáztathatjuk a mi kényelmünk végett. Olyan ostobaságokon sértődik meg, hogy elképzelhetetlen. Megengedtem a lányoknak, hogy az unokatesómnál aludjanak. Ő a kicsi lányom keresztanyja, neki is van egy beteges gyereke, pontosan tudja, mi a teendő, ha a kicsi, aki már lassan 10 éves, rohamozna. Ezenkívül 10 percnyi gyalogútra lakunk egymástól. Anyám a saját lakásomban üvöltözött velem, mert bezzeg a hugomnál nem alhatnak ott. Könyörgöm. A húgom sosem akarta, hogy ott aludjanak. Neki egy testileg és szellemileg is fogyatékos lánya van. Annyi dolga van vele, hogy azt sem tudja hol áll a feje. Azonkívül akkor még a férjével élt, egy lerobbant lakásban, ahol mindannyian egy szobában aludtak. Ugyan hova fértek volna el a gyerekeim? Ezenkívül a férje ki nem állhatott minket. Mikor meséltem a húgomnak, mit mondott anyánk, teljesen elhűlt. A lényeg az, hogy anyám egy hétig nem szólt hozzám, nem jött be a szobába, ahol én voltam, kint ült a konyhán, mikor jött a gyerekekhez, és mártír képpel hallgatott. Aztán egy hét múlva kegyesen megbocsátott, mivel el kellett volna mennie a közjegyzőhöz, de nem akart, és úgy gondolta, majd felhatalmaz engem. Megkönnyebbülés volt, hogy amióta a húgom hozzá költözött, és mindent megcsinál helyette, annyira elkényelmesedett, hogy ki sem akar mozdulni otthonról. Így ritkábban jár hozzánk. Viszont szegény hugom nagyon szenved, márcsak azért is, mivel anyám az ő pénzét is herdálja, pedig mivel nem dolgozhat a kislány miatt, nincs neki túl sok. Anyám legújabb húzása az volt, hogy elvitte az összes fánkat, mert minek az nekünk, mert árammal fűtünk, mivel a férjem iparági dolgozó. Igen, így van, ha enyhe a tél. Nagy hidegben begyújtunk a cserépkályhába. Úgy 10 mázsát szoktunk eltüzelni egy télen. Most ezt anyám mind elvitte, nekünk meg azt mondta, vegyünk magunknak. A férjem azt mondta, mit tehetnénk, hiszen az anyám. Ha kell is vennünk fát, valahogy kibírjuk. Oké, de én szégyellem, hogy ilyen. Ettől függetlenül észben tartom, hogy ő az anyám, igyekszem elviselni, és csak nagyon kirívó esetben szólok neki. Csak ahogy öregszik, egyre több ilyen lesz. A legszebb, hogy mindig azt mondta, hogy ha olyan lesz, mint az ő anyja, akkor lőjjük le. Pedig mamával nem volt különösebb baj, csak sokáig élt egyedül, így huzamosabb ideig nem bírta, ha sokan zsezsegtek körülötte. Anyámmal 2 nap után összevesztek.
Senki sem tökéletes, és a rokonait senki sem válogathatja meg. Addig, amíg esély van egy viszonylag elviselhető kapcsolatra, érdemes tűrni. Mert időnként vannak szép pillanatok, amikor az ember nagyon érzi, hogy szeret, és viszont szeretik. Hiányozna, ha nem lenne, de nagyon örülök, hogy most már csak hetente egyszer jön. Egy kis távolságból könnyebb szeretni. :)

23. Bugs022012-11-30 18:25
Ez attól függ, persze igazad van!
Látod én sem haragszok rá, mert addig tart, szeretem őt, és ha szeretsz valakit annak megbocsájtasz, de a kapcsolatunk nem az amire én vágyok.
és tudod rövíd az élet, ahhoz, hogy egy anya ne legyen szoros kapcsolatban a lányával.
(válasz FTeki 21. hozzászólására)

22. Bugs022012-11-30 18:23
Igen más a gondolkodása, a világ látása is.
Mondom nem vagyunk mi olyan szinten rosszba, hogy nem is beszélünk, csak mindene összekapunk, vagy félre értjük egymást.
Én anyámat szeretem sőt inkább azt mondanám hiányzik nekem.
Az én részemről megvan a kapcsolat, mert én megyek mindig én keresem mindig, én hívom stb..a fb-on ha bent van sosem ír magától, mindig én kezdeményezem a beszélgetést.
szóval ez van..jönnek az ünnepek...persze nem leszünk otthon.
persze ő jöhetne hozzánk akár az új párjával, de ők nem jönnek...
(válasz Sirga 14. hozzászólására)

21. FTeki2012-11-30 18:18
Istenem csak olvasom hogy ki hogy viselkedik az Anyjával!
Bárcsak én viselkedhetnék vele akárhogy!Addig ölelném ameddig van erőm hozzá.Már 5 éve meghalt.
Hidd el (ne adja az Isten) ha 10 év múlva nem lesz és visszagondolsz erre csak az fog eszedbe jutni hogy mit nem tettél meg amíg megtehetted volna!

20. syria2012-11-30 18:04
Vagy tisztázzátok azt a sérelmet, vagy hagyd az anya-gyerek kapcsolatot a testvéredre. :(
(válasz Bugs02 5. hozzászólására)

19. wani2012-11-30 17:52
A sérelmedet sohasem fogod elfelejteni...,hagyd Ő az anyád,nem kell szeretni ,de a tiszteletet megérdemli.Ne menj,hívd időnként telefonon,hogy érezze,hogy gondolsz rá!
Örülj,hogy van mellette valaki,én sem vagyok jól az anyámmal,illetve sehogyan sem,de nem tudnám azt mondani rá,hogy bunkó.
(válasz Bugs02 5. hozzászólására)

18. Vili a veréb2012-11-30 17:43
O:ru:lj, hogy van valaki mellette, így legalább nem szenved a magánytól, egészségesebb életet élhet...

17. pumukli19852012-11-30 17:42
Szia!
Én ide s tova 12 éve nem beszélek az anyámmal.
Az okát ne kérdezd,mert nem tudom a mai napig sem.
Többször próbáltam még az elején kezdeményezni h ne így legyen,de eredménytelen próbálkozások voltak.
Amúgy nem csináltam semmit amivel kiérdemeltem volna ezt,úgyh tényleg értetlenül állok a dolog előtt.

Ma már eljutottam arra szintre h nem is érdekel,ő sem és az ok sem.
Az esküvőmön sem ő állt mellettem mint az anyám hanem apukám jelenlegi felesége,akire fel tudok nézni mit anyukára,és az unokáját sem látta még,nem mintha érdekelné gondolom...

Tudni kell róla h nem anyának való nőszemély az biztos.4en vagyunk tesók,mind különböző apukáktól.A legifjabb tesóm szimplán 2,5 évvel idősebb a lányomnál...szóval jóféle szitu.

Úgyh ez az én történetem röviden tömören,és azt hiszem ez így is marad most már,nem hiányzik!

Ha másnak nem de elrettentő példának tuti jó lesz nekem,h hogyan NE csináljam! :)
(válasz Bugs02 1. hozzászólására)

16. Szabokisandi2012-11-30 17:27
Régen gyakran, most már kevesebbet kapok össze anyámmal. Amikor kamasz voltam, nagyon rossz volt a kapcsolatunk, de ezt már senki sem hinné. Ha valamiben nem értünk egyet, megmondjuk a másiknak, néha jól oda is mondogatunk, aztán eltelik pár nap és mindenki túllép rajta. Természetesen bocsánatot is szoktunk kérni egymástól. Nem tudom meddig szerethetem még, nem akarom haragban eltölteni ezt az időt. Keveset látom, mert messze költöztem, de naponta kommunikálunk. Mindenképpen meg kell beszélni a problémákat, mert anélkül nem megy. Az új párját el kell fogadnod, mást nem tehetsz. Nem marhatod el mellőle, mert akkor magányos lenne. A testvér, aki fiú, mindig elsőbbséget élvez az anyánál! Én ezt úgy éltem meg, hogy a bátyám már felnőtt volt, én meg még gyerek. Kibírtam, elfogadtam a helyem.

15. Sirga2012-11-30 17:18
Bocs, természetesen a fórumindítónak szólt! :)
(válasz Sirga 14. hozzászólására)

14. Sirga2012-11-30 17:17
Egyetértek. Mivel ő - az olvasottak alapján legalábbis úgy gondolom - érzelmileg egészen más, mint Te, sosem tudnád megértetni vele, mi bánt Téged. Ez nem a Te hiányosságod, nem is az övé, csak épp teljesen különbözőek vagytok.(Anyám és én hasonlóképpen tűz és víz vagyunk - anyósomról meg már ne is beszéljünk! :P)Tudom, nehéz, de próbáld tárgyilagosan kezelni a dolgokat, kívülről, érzelmek nélkül nézni a helyzetet - máskülönben újra csak sérülsz. A szeretetet pedig másnál keresd! :)
Minden jót Neked! :)
(válasz Forever Young 10. hozzászólására)

13. Vili a veréb2012-11-30 17:13
Az ido"so:do" ember nemigen tud már alkalmazkodni. Marad az a leheto"ség, hogy te lépsz túl a problémán. Vagy megoldod, vagy megoldod. Más leheto"ség nincs, ha nem akarasz életed végéig egyre nehezu:lo" lelki teherrel élni.


12. bnedora2012-11-30 17:06
Pedig, ha nem írod le, akkor nehéz lesz tanácsot adni.
(válasz Bugs02 8. hozzászólására)

11. Agostina2012-11-30 16:59
Ha sértettem közeledsz, nem csoda, hogy ő is rideg. Nem lenyelned kellene, hanem elengedni.
(válasz Bugs02 5. hozzászólására)

10. Forever Young2012-11-30 16:55
Pedig valószínűleg az alap sérelem lenyelésével lehetne továbblépni.
(válasz Bugs02 5. hozzászólására)

9. mélység2012-11-30 16:51
Azt az alapsérelmet kellene valahogy tisztába raknotok akkor. Lehet anyukád is amiatt olyan amilyen. Nem tudom mi az, de ha a szőnyeg alá söpritek, akkor nem fog változni a kapcsolatotok.
(válasz Bugs02 5. hozzászólására)

1 2