Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
FőoldalDiéta & FitnessBabák & MamákSzex & PszichéSzépség & EgészségHobbi & OtthonEgyéb témák
CikkekNaplókFórumokTudásbázisSzavazásokKépgalériaApróhirdetések
KépeslapokReceptekKlubokJátékokFórum játékokBannereinkFacebook
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Dániel születése

Kategóriák: Összes cikk » Babák & mamák » Vajúdás és szülés » Szüléstörténetek


Olyan sok szülés történetet olvastam már, hogy úgy gondoltam, megosztom a mi kicsi fiúnk, Dániel születésének történetét is. Dániel megfoganása és születése maga volt a csoda. Először is, mint utólag kiderült, komoly pajzsmirigy alulműködésem volt, mégis megfogant, ráadásul csak egy hónapot kellett rá várnunk...

Dániel születése A férjemmel tavaly, azaz 2012 szeptemberében álltunk neki a babaprojektnek. Szerettük volna, hogy egy gyermekkel kiteljesedjen végre a házasságunk. Nem is kellett sokat várni. November elején pozitív lett az a bizonyos teszt. Kimondhatatlanul boldogok voltunk. Már amikor tervben volt a baba, imádkoztunk érte a Jóistenhez, hogy megfoganjon és egészséges, boldog babánk legyen. Mint kiderült, csoda is volt a megfoganása. Hozzáteszem, maga az orvos ismerte el, amikor a laboreredményemet kézbe vette és megpillantotta a TSH értékemet.

Július 11-re voltam kiírva.... Eljött a várva várt nap, de a kicsi fiam nem akart jönni ...

...mígnem 2013 július 13-án hajnali 2:30-kor fájásokra ébredtem. Teljesen kibírható volt, de annyira fájdalmas és egyben izgalmas, hogy aludni már nem tudtam. Férjem is hamarosan felébredt. Vártunk, főleg mert tudni kellett, hogy ez már az igazi-e, hiszen férjemnek reggel 6-ra melóznia kellett volna mennie, így csináltunk fél órás meleg fürdős tesztet, hogy úgy is kitartanak-e a fájások. Hát kitartottak. Fájt, de akkor még nem is tudtam, mi a fájdalom... átlag azt hiszem 7 perces, majd 5 perces fájások voltak (bár az emlék halványodik). Vártunk még pár órát, megreggeliztünk és 8.30 körül taxit hívtunk. Fura volt, mert a taxiban ritkultak a fájások és a kórházban is ritka lett. Ott nem is nagyon hittek nekem... Bunkó volt a szülésznő nagyon. Odaadta a hálóinget, hogy vegyem fel, de a haskötőt nem mondta. Mire visszajött hőbölgött, hogy miért nem vettem fel, mert ő mondta és miért nem hallgattam rá. Egy pici pótszülőszobába kerültem, hát reméltem nem ott kell szülnöm. Rákötöttek ctg-re, az már erős, de rövid fájásokat mutatott. A szülésznő az eredményt látva már nem volt olyan bunkó, de mondta, ezek még rövidek... Megnézett alul és még a méhnyak is teljesen megvolt és totál zárva voltam. Közölte, hogy jobb, ha hazamegyek, de ha akarok, maradhatok. Hát nem akartam. Csak azt nem tudtam, mikor menjek vissza. Hazajöttünk és 1-1,5 órára elmúltak a fájások, férjem bement dolgozni, én próbáltam aludni.

Délben már iszonyú erős fájásokra ébredtem, de ritkán jöttek. Nem is tudom, mikor mire váltott, de 17 óráig így szenvedtem. Akkor már 4 percesek voltak, se ülni, se állni, se feküdni nem bírtam többé. Felhívtam egy közeli barátunkat, aki bevitt minket a kórházba. Alig bírtam ott eljutni a szülőszobáig... Meg kellett mindig állni és a sarkokba kapaszkodni. Ekkor már az esti műszakosok voltak és azok kedvesek voltak, azonnal előre vettek egy luxus kádas szülőszobára, pont abba, amit láttunk a felkészítőn és pont a felkészítőt tartó szülésznő volt bent. Megnyugodtam. Beöltöztem az ottani hálóingbe, ctg, méhszájvizsgálat. 18 órakor már 6cm-re nyitva voltam. Fellélegeztem, hogy a nagyján túl vagyunk... Ekkor egy fiatal hebamme (Ausztriában így hívják a szülésznőt, ugyanis itt élünk) tanuló jött be hozzám. Ő vizsgált, ő maradt egész éjjel velem. Vizsgálat után megkaptam a beöntést, ami morbid módon jól is esett. Kitisztultam, kicsit könnyebbnek éreztem magam. A fájások baromi erősek és gyakoriak voltak, de bírtam egyetlen hang nélkül. A fájdalom már szinte lebénította a derekamat. Beöntés után szóltam, hogy kádba szeretnék menni, de előtte megkérdeztem hogy ugye megcsinálják a streptococcus gyorstesztet. Na itt nagy volt a meglepetés - hát nem csinálta meg az orvosom? Nem - úgy tudtam a kórházban csinálják. Kórházi felvételnél 37 hetesen is szóvá tettem, de semmi. Nos, akkor nem mehetek kádba a fertőzésveszély miatt... Csalódtam, bár a fájdalom miatt mindegy volt. Utólag tudom, nőgyógyászt váltok, mert sok mindenben elhanyagolt. Volt valami hüvelyi gyulladásom, ami szintén nem derült ki, mert nem volt hajlandó kenetet venni, pedig szóltam, hogy sárgás folyásom van, de ő azt normálisnak vélte. Nos, vissza a szülőágyra, újra ctg-re kötöttek. Férjem végig ott volt velem. Igyekezett segíteni, de nem tudott sokat. Nem bírtam tovább. A plafonról lógott valami kötélszerű rugalmas rongy, azt szorítottam. Fájásszünetben férjem masszírozta a hátamat. Inni hozott, de sajna többet nem tudott segíteni. Nem akartam, hogy bárki hozzám érjen. Koncentráltam és némán tűrtem. Egyszer még zuhanyozni mentem, majd egy fél óra álló ctg-t kértem, de nem volt jobb. Fogalmam sincs, mikor hány percesek voltak a fájások és mennyi volt az idő, mert ez volt az, amire nem tudtam figyelni.

Olyan 22 óra körül ellenőriztek - megvolt a 8 cm, de nem bírtam tovább. Kértem a morfiumot, gondoltam az az egy óra, amíg hat, segít, utána úgyis vége. A morfium semmit nem ért, elálmosított, de a fájás úgyis bazi erős volt és sűrű 2 perces talán. 23-kor idegösszeomlásom volt. Könyörögtem az EDA-ért, amiről addig hallani sem akartam. Szerencsém volt (Isten megsegített), pont ott volt az anesztes orvos és azonnal bejött. Akkor már üvöltöttem. Férjemet addig kiküldték, vetkőztettek, próbáltak lefogni. Az anesztes orvos üvöltött velem, hogy maradjak nyugton, mert különben elmegy. Na de hogyan, amikor perces fájásaim vannak. Bejött még egy szülésznő, segített lélegezni, fogott, hogy be tudják szúrni a hátamba a tűt. Igen ám, de még perceket várnom kellett, mire előkészültek - na de akkor miért volt olyan sürgős, hogy mozdulatlan legyek? Kiderült, spinális és peridurális érzéstelenítés keverékét kaptam, amit órákon át infúzióval fenntartottak. Úgy ítélték meg, hogy máshogy nem fogom kibírni. Jobb lett. Valamikor ilyen tájt nekiálltam sugárban hányni. Na csak ezt nem akartam... A gépen csak ámultam, hogy órákon át perces fájásaim vannak, de alig érzem. Igaz a derekam továbbra is sajgott. Vártunk és próbáltunk aludni. Férjem ott ült mellettem, rózsafűzért imádkozott. Beszélgetni képtelen voltam... Hajnali 2 - ellenőrzés 9cm nyitva, de a baba feje nagyon fent van, burok ép. Kértem a burokrepesztést, nem ment bele a szülésznő, mondván hagyjuk a természetre. Ekkor a tanuló mellett felváltva a másik két szülésznő is bejárt. Hajnali 4-kor repedt a burok, rá egy órára nyíltam ki teljesen. A magzatvíz zöld volt. Danimnak végig tökéletes maradt a szívhangja és a pulzusa. A jó Isten vigyázott rá, nem véletlenül kértük őt naponta a 9 hónapon át.

Hajnalban hívtak orvost. Ultrahangozott. Dani feje nagyon magasan van és ráadásul a feje el van fordulva nincs behelyezkedve. Ekkor kezdték a császárt pedzegetni. NEM! Ez volt a válaszom. Ha huszon x órákat szenvedek és ő nincs veszélyben, akkor nem adom fel. Innentől kaptam oxitocint egyre többet és kapcsolták ki az EDA-t. Újra őrülten fájt, de nem éreztem az igazi tolófájást. Meg kellett várni fél hétkor a műszakváltást, hogy döntsenek mi legyen. Újra császárt akartak, mert Dani feje még mindig fent volt, de legalább befordult. Nem akartam továbbra sem, bár őrülten fájt minden. Fél órát kaptam. Nem tudom mikor, de bent maradt már a doktornő, hoztak gépeket, az egyik oldalon a hebamme, másikon férjem, emelték a lábamat és nyomnom kellett. Én végig Istent kértem, hogy segítsen. Innentől nem fájt semmi, csak a fiamra gondoltam és nyomtam. Majd férjem szólt, látja a haját. Innen dicsértek, hogy ezaz, tovább. Nyomtam ezerrel. Egyszer csak tele lett a szülőszoba orvosokkal és gépekkel (addig ugye mindig csak 1-1 hebamme volt bent vagy senki) vákuummal kisegítették Danit, a doktornő meg ráugrott a hasamra és fentről nyomta.

És 7 óra 43 perckor, vasárnap, 2013 július 14-én 28 óra szenvedés után ott volt. Csak sírtunk férjemmel és a kezembe akartam már venni. Annyira türelmetlen voltam, amíg a tüdejét szívták ki. Féltem, baj van, de semmi baj nem volt. APGAR: 8 10 10. Odaadták a mellkasomra, ő meg csak sírt. Boldog voltam és nem fájt többé semmi. Férjemnek is folytak a könnyei. Rá 10 percre megszületett a méhlepény. Átadtam férjemnek Danit, amíg összevarrtak. A hihetetlen az egészben, hogy ezek után gátvédelem-gátmasszázs nélkül, alig repedtem valamennyit és csak külső sérülést szenvedtem (mondja valaki, hogy nem állt mellettem Isten). Az aranyerem viszont őrülten kijött (de egy hét alatt az is rendbe jött). A megfigyelőben tölthettünk hármasban 2 órát, majd a gyermekágyas szobában is maradhatott a férjem. Dani szülés után fél órára már ügyesen szopizott. A magzatszurok a kórházban 2 napon belül távozott teljesen. Fura volt a spinális érzéstelenítés, hogy lebénultam és csak segítséggel tudtam mozogni, de azt ugye hajnalban kikapcsolták. Szülés után 2 órával a saját lábamon mentem WC-re, igaz nem sikerült és katéterezni kellett, de felálltam. Rá 1,5 órára egyedül mentem zuhanyozni és pisilni. Büszke vagyok erre, de tudom nem saját erőből volt. Isten és a férjem támogattak és a fiam nagyon erős volt. Két héttel a szülés után tökéletesen jól vagyok. Derékfájás elmúlt, aranyerem nincs, a gátseb begyógyult.

A fiam és a férjem jelentenek számomra mindent. Csodaszép élmény visszanézve szülés.



A cikket írta: csibész25, 2013-09-16 09:08





Ha ez tetszett, olvasd el a következő cikket is e kategóriából: Hogy mennyire nem könnyű...



Ha ez tetszett, olvasd el a következő, csibész25 által felvitt cikket is: Biztos kövér!? Avagy előítéletek és vélekedések a kövérségről (Egyéb diétás témák)