2013. márciusi havazás. Várakozik ismerősöd a hó fogságában, ha igen mennyi ideje? (beszélgetős fórum)
Kizárt, hogy a több ezer ember - sokan gyerekkel - munka után indult volna útnak. Biztos van köztük nem is egy, de azért itt a helyzetfelismerés sok esetben hiányzott.
Unokatesómat is a főnöke vitte haza tegnap délután terepjáróval (kb. 15 km utat 1 óra alatt tettek meg), mert nem jártak már akkor se a buszok.
Szerencsére nincsen ott rekedt ismerősöm, de együtt érzek a bajba jutottakkal. Sajnos volt már néhány riasztás, ami teljesn felesleges, így valóban meglepő, hogy most bejött nekik. Kevesen bíznak a meteorológusokban.
Ennek ellenére én sem indultam volna el otthonról reggel, ha nem kéne dolgoznom ma is. Busszal jöttem, visszafelé már nem indítanak járatokat. Nem tudom, mi lesz.
A párom el akar indulni otthonról értem autóval. Igyekszem lebeszélni róla, mert nem akarom, hogy összetörje magát. Melegben vagyok, étel, ital van. Valami csak lesz.
Az viszont tény, hogy egyetlen működő hókotróval sem találkoztam, csak egyet láttam egy parkolóban, de már azt is betemette a hó. Nem tudom, a többiek merre lehetnek.
Nem is tudtam, hogy ekkora hűb+ van:O
Tudtommal szerencsére senkim nincs ilyen helyzetben.
Még mi is szerencsésen hazajutottunk éjjel,a szintidő alatt:)
Sok helyen olvastam én is a neten, hogy nemigen láttak az M1-esen Tata és Győr között veszteglők sem olyat, aki mentene, sem katasztrófavédelmist. Valaki azt írta, reggel fél 9-kor jött egy busz, abba be lehetett szállni melegedni, de egy termosz teát nem hoztak, kaját sem. 3 méternél magasabb hótorlaszok alatt van több autó. Azért ez durva.
Most olvastam, hogy lánctalpasokkal kezdtek menteni, végre.
Ez nagyon rendes dolog Tőled!! De egyáltalán meg tudnád közelíteni?
(Anyám komáromi, még jó, hogy nem indultunk el hosszú hétvégére Bp-ről)
Szerencsére nincs ismerősöm, vagy nem tudok róla. Mindenesetre elképedve olvasom a híreket a neten. Bocsánat de kikívánkozik belőlem, hogy b.sszameg, a belügyminiszternek ma délelőtt 11-kor jutott eszébe riadót fújni?! Mi a bánatos jóéletet csinált tegnap este és egész éjszaka?!
Szerencsétlenek, akiknek se inni se ennivalójuk nincs, ha nincs mobilnetjük akkor esetleg információjuk sem, és ott ülnek tizenakárhány órája... :/
Én nem tatai vagyok, csupán rokonlátogatóba jöttem, és itt ragadtam :-)
Öcsémmel most beszéltem, aki itteni lakos és most mondta, hogy édesanyját éjszaka behívták az egyik iskola konyhájára. Gondolom, ott fűznek a bajbajutottaknak.
De megyek én is és egy temoszbasn viszek teát,hátha valakinek szüksége lesz rá.
Ismerősék 4 gyerekkel várnak vhol,most találtam épp meg szintén face-n.Igaz,elvannak,csak már unják hajnali 1 óta.
Klassz ez a márciusi tél :S
További ajánlott fórumok:
- Ajánlottad már ismerősödnek a HOXA-T?
- Ha az ismerősöd rosszul bánik a gyerekeivel, jelentenéd a gyermekvédelemnek?
- A Hoxán találtál már ismerősödre vagy rokonodra?
- Tagja vagy a Talk Fusionnak, vagy van ilyen ismerősöd?
- Van olyan ismerősöd akinek cilinderes szemüveg kell?Tudtok ebben segiteni nekem?
- Melyik az a bank, amitől óvnád az ismerősöd? Csak a bank nevét írd!