17 éves lány ott aludhat a barátjánál? Mit tegyek? (beszélgetős fórum)

Nevelés kérdése:) Az enyém biztos nem aludhatna ott,de ez csak azért van,mert régimódi vagyok.:)

Nem hiszek a "gyerekszex"-ben.:)De mindenki magánügye.

Egyetértek.

Én 16 voltam, ő meg 23. Korainak érzem leírva... de akkor nem volt korai. A szüleim nem tehettek se erről, se ellene, így inkább mellettem álltak.

Azzal a sráccal 5 évig jártam, 18 évesen jegyzett el, úgy beszéltük megy, hogy az egyetem után házasodunk össze.

Végül 21 éves koromban én léptem ki a a kapcsolatból, egy furcsa körülmény miatt, és ez nem egy harmadik embert jelentett.

Gyerekem 32 éves koromra született.

De visszatérve a fórum témájához, nagyon nehéz ügy megnevelni egy kamaszlányt olyasvalakinek, aki nem a szülője, és aki ilyen tragédiákon, megpróbáltatásokon ment át. Nem gondolnám, hogy 17 évesen fiatal lenne az ottalváshoz,a másfél hét ismeretség a nehezebb ügy. Remélem, sikerül megbeszélnetek a dolgot, és várni még egy kicsit, annak az érdekében, hogy ez az ottalvósdi ne otthonról menekülés legyen.

(És ebbe beletartozik a "bunkó és gondatlan" szüleinkre való utalásod is... hiszen honnan veszed te a bátorságod, hogy más ember szüleit ismeretlenül ilyen vagy ezekre a jellemzőkre utaló szavakkal illesd pusztán azért, mert nem varrták be a puncinkat tinikorunkban?!)

Ez az utalás nálam is betette a kaput.Mint már írtam a szüleim nekem is megengedték,hogy 17éves koromban a barátom nálunk aludjon,én pedig náluk.Tudták jól,hogy szexelünk,de inkább így mint az utcán vagy akárhol.Nem lettem sem K... sem leányanya.Nem hiszem,hogy a szüleim valami rosszat tettek.Nekem most a nagylány 10 éves,és hamar eljön az idő mikor 16-17 éves lesz,és nem fogok én sem másképp cselekedni mint a szüleim.

Fordítva történt, Trapiti. A fórumhozzászólást küldtem el neked levélben, nem egy privát levelet osztottam meg a fórumon.

Pont azért, hogy ne tudd kihegyezni erre az egyetlen megjegyzésre a történetet, illetve teátrálisan azt állítani, hogy nekem pusztán ennyi jött le az életetekből... egészen nagy bekezdés kerekedett abból, hogy mi jött le a naplódból, a közös életetekből, amihez aktívan próbáltam hozzászólni még akkor is, amikor te semmilyen módon nem reagáltál az én - felelőtlen - életemre már lassan egy éve.

És igen, megkérdeztem, hogy nem prűd dolog-e elnézni egy kíváncsi kislány saját magának való örömszerzését és elítélni azokat az embereket, akiket már a hormonok és a szerelem hullámai is hajtanak és számukra már nem elég figyelemelterelésnek egy esti mese? Hm?

Igaza van Moncsának. Ez valóban inkább egy megtört kamaszlány története, és több ágon is pszichológusi, családsegítői ránézést, terápiát igényel. A te helyzeted is.

A jelen esetben viszont nem kellene hagyni az ottalvást. De nem eleve megtiltani. Valahogy úgy kellene kiegyezni, hogy pl. ha még 4 hónapig együtt vannak, és Te is megismerheted a fiút, akkor mondjuk el tudod fogadni a közeledést.. Vagy valami ilyesmi. Sajnos volt egy osztálytársam, aki 14 évesen maradt egyedül szó szerint, és ő is a pasikba menekült.. Hát nem lett jó vége, sok év kellett, amire ismét lábra állt.

Más szemszögből: én normális családban nőttem fel, de pokollá tették a 17-23 éves koromat azzal, hogy hiába voltam kitűnő tanuló, meg tettem meg mindent, mégse fogadták el a kapcsolatomat. Egy évig még kb. rendben volt, én is megértettem. De később sem engedték az ottalvást. Szerintem rég tudták, hogy már lefeküdtünk egymással, de valami kirakati mutogatás miatt nekem otthon kellett lenni 11-12-re. Mert milyen dolog az, ha csak másnap megyek haza... Aztán egy idő után, úgy 20 évesen már ottvoltam néha egész hétvégén, de akkor is megalázóan beszéltek velem, mert hogy én milyen k. vagyok.. És még akkor is úgy mentem el, hogy kitakarítottam a wc-t, meg megcsináltam mindent, és nem romlott a tanulmányi eredményem..

Hát bizony azt gondolom, hogy nagy hibát követtem el azzal, hogy nem csaptam úgy 18 évesen rájuk az ajtót, és nem maradtam távol úgy 2 hétig.. Azóta a srác a férjem (10éve), 4 gyermekünk van. Persze iszonyat botrány volt, amikor kiderült, hogy jön az első gyerek..

Aztán egy idő után anyámék még valami bocsánatkérés-félét is rebegtek, hogy igen, hát nem vették észre, hogy felnőttünk, és tulajdonképpen nagyon jó, hogy úgy lett minden, ahogy lett...

Igenám, csak nekem pokol volt a fiatalkorom emiatt, és a mai napig nehezen tudok szabadulni a megfelelési kényszertől..

Kedves Moncsa,

nem vesztem össze senkivel. Azt hiszem. :)

Kicsit visszásnak érzem viszont, hogy egy olyan napló olvasási jogáért puncsoljak - és könyörögjem vissza őt a sajátomba - amelynek a tulajdonosa a lent kifejtett véleménye alapján már alapjaiban elítél és belegyömöszöl egy lesajnált embertömegbe. Úgy érzem, hogy kiderült, ezidáig sem a rokonlelkűség miatt olvasott - ahogy én azt hittem.

Nem érzem, hogy el kellene tűrnöm azt, hogy valaki bármilyen módon fölém helyezze magát vagy lesajnálja az elmúlt 11 gyönyörű évemet, amit átéltem, amit átéltünk. Hogy negatív kontextusba helyezze a kismamaságom hónapjait és azokat a csodás éveket, ami alatt összeforrtam a szeretteimmel.

So-so-sorry.

De azért cuki vagy. :)

És még fogalmazni is tudsz, bővített, összetett mondatok, szinonímák, szókincs... De jó volt olvasni egy ilyen szöveget.

Valóban, Trapiti is egy értékes ember, és pont annyira látja a dolgokat egy picit talán másként, amennyire ez a helyzetéből adódóan normális. Szóval semmi gond se lenne..

Mindenki feszült a betegségek, meg az ünnepek miatt, szóval vegyetek egy forró fürdőt légyszi!!

Jaj-jaj.

Szomoru latni, hogy ket olyan ember, akiket ismeretlenul is tisztelek esertelmes, intelligens embereknek tartok, igy osszekap.

Trapiti!

Szerintem tulreagaltad a dolgot, ha kitiltottad KicsiVut a naplodbol. En sem ertek veleteljes mertekben egyet (veled jobban), de ez meg nem ok. Kulturaltan tarsalog, ervel, nem szemelyeskedik. Akkor hol a gond?

KicsiVu!

Ne vedd szivedre, az emberek neha tesznek elhamarkodott dolgokat (az a franya fegyelem, ugyebar :D).

Szoval tessekkerem elszivni a bekepipat (es visszaterni a forum eredeti temajahoz ;))

Trapiti,

felnőtt nő vagy, nyilván tisztában vagy azzal, hogyha leírod egy általánosított esetről a nem titkolt rossz véleményedet (azaz benyomsz egy csomó totál különböző sorsot és emberéletet ugyanabba a halmazba), akkor nincs jogalapod arra, hogy felháborodj azon, ha ezt az általánosítást és ugyanakkor a sértő megjegyzéseidet a kivétel - akik csak egyetlen közös pontban egyeznek a többiekkel - kikérik maguknak! (És ebbe beletartozik a "bunkó és gondatlan" szüleinkre való utalásod is... hiszen honnan veszed te a bátorságod, hogy más ember szüleit ismeretlenül ilyen vagy ezekre a jellemzőkre utaló szavakkal illesd pusztán azért, mert nem varrták be a puncinkat tinikorunkban?!)

Nem vagyok fafej, képes vagyok a nüansznyi különbséget észrevenni vélemény és fitymáló lesajnálás között. Képes vagyok felfogni, amikor egy kacsintós szmájli k*rvára nem a kacérkodó felebaráti szeretetet jelenti a részedről.

Mindig is nagyra tartottalak, példaértékűen neveled Lucát, néha kicsit demonstratív a dolog ugyan, de számomra ez is maximálisan elfogadható volt a többi olvasóddal szemben, hiszen képes voltam a helyedbe képzelni magam - vagyis képes voltam empátiát gyakorolni, amibe beletartozik az is, hogy SENKIT nem ítélünk el magunkban és főleg nyíltan nem addig, amíg át nem éltük az ő sorsát az első perctől fogva. Én soha nem ítéltelek el, nem nyomtalak bele egy halmazba és nem sértegettelek, amikor egy-egy véleményeddel nem értettem egyet. És nem raktalak ki a naplómból akkor sem, amikor bekerültem számos más degradáló véleménnyel illetett emberseregbe csupán az alapján, hogy nem úgy látom vagy csinálom a dolgokat, mint te. (Például nagyon fájó volt azt olvasni nálad, hogy amikor egy anya főz - ahogy mondjuk én és még pár milliárd ember főz nap-mint-nap -, akkor a gyerekétől veszi el az erre fordított időt... nem szóltam egy szót sem, hiszen gondoltam, hogy neked is önigazolnod kell amiatt, hogy elfogadható legyen számodra, a családod számára és így a külvilág számára is az, hogy nem száll rendszeresen sütiillat a konyhádban. Viszont érdekesnek találtam, hogy ez a rendkívül sarkos járó véleményed után milyen jelentéktelenül átsiklottál a tényen, hogy most már neked is naponta kell majd a családodra főznöd, ha elköltöztök, főként az anyagiak miatt... képzeld, ezek az önző nők is ilyesmi indokok miatt főztek eddig a családjukra... Mostmár te is elveszed az időt Lucától? Kötve hiszem. És eszembe se jutna téged emiatt támadni vagy a lelkiismeretedbe gázolni. Miért nem fejtegeted külön bejegyzésben, hogy mi kényszerít a napi főzésre? Miért fejtegetted hosszú sorokon keresztül azt, hogy valójában milyen felesleges és önző dolog a házimunkát a gyerek rovására végezni?

Sokszor a védelmedre és Luca védelmére keltem, mert többször azt éreztem, hogy a hasonlóan megbántott olvasóid indokolatlanul is (vissza)bántanak titeket. Alkalmanként megkerestek engem a jelenlegi olvasóid közül páran és olyan beszélgetést kezdeményeztek, amiben jól ki lehet téged fikázni - én még csak válaszra sem méltattam őket. És soha nem kezeltelek le a sorsod alakulása miatt...

...valóban nagyon sok anya van, aki képes gyereket szülni akár 17, akár 37 évesen és nem érdemli meg ezt az ajándékok. Van olyan, aki örökbe adja, van amelyik lehúzza a wc-n, van, amelyik szül még 4-et gyorsan a létminimum alatt és képzeld, van olyan is, aki tisztességgel és szeretetben felneveli. A 17 meg a 37 éves is.

Te valóban fokozottan ügyelsz Lucára, de a körülötted élő nők 70-80%-a legalább ilyen jól teszi a dolgát. Nincs abban semmi különös, ha valaki mindennél jobban szereti a gyerekét és alárendeli magát, foglalkozik vele... Te nem akarod meglátni, hogy ez a természetes, ez a normális, ez a nagy átlag és te is ehhez a nagy átlaghoz tartozol. És beletartozik ebbe a halmazba még egy csomó 18-20-25 meg 30 éves anyuka és beletartozik olyan is, aki már nem biztos, hogy megéri az unokái születését. Hibát bárkiben, így benned is lehet találni... persze!

Meg vannak a kivételek valóban és igen, semelyik (se örökbefogadott, se vérszerinti) gyerek nem érdemli meg, hogy a kivételhez tartozzon.

Nagyon erős kompenzációs igénye, sérülése és indokolatlan felsőbbrendűségi tudata kell, hogy legyen valakinek, aki képes a vele egyformán felelős és szerető lányokat, nőket és anyákat magától megkülönböztetni és belegyömöszölni egyazon zsákba pusztán az alapján, hogy mikor feküdtek le először a barátjukkal vagy azt számba véve, hogy heti hány órát töltenek a konyhában vagy a vasaló mellett... Ezek lényegtelen különbségek, nem ezek döntik el egy család, egy pár, egy szülő-gyerek kapcsolatnak a működőképességét.

Én is éppúgy rettegek attól, hogy a kislányomat majd kihasználja valaki, mint te (én elsősorban azt vettem észre, hogy a felnőtt férfiak nagy hányada jóval gyávább, perverzebb, felelőtlenebb és görényebb, mint a mai tinifiúk), de inkább úgy döntöttem, hogy nyitva tartom a szemem ahelyett, hogy becsukom a sajátomat és bekötöm a gyerekét is. Lehet, hogy későn érő típus lesz és hiába találkozik úton-útfélen a nemiséggel, nem lesz rá hatással, nem lesz rá igénye... de azt is lehet, hogy farizeus módon elkülönítem őt egy létező dologtól, oszt majd jól át kell majd vágnia a fejem, hogy boldog lehessen, hiába tisztel, szeret... miért kényszerítsem ilyen helyzetbe? Egy gyereknek nem feladata az anyja boldogságát, képmutatási igényét, szemellenzős látásmódját követni és kielégíteni, neki a saját útját kell követnie anélkül, hogy sérüljön.

Sajnálom, hogy kitiltottál a naplódból pusztán az ellenvéleményem alapján. És amiatt, hogy nem engedtem, hogy beskatulyázz engem, a férjemet, a gyerekemet és a szüleimet egy következetlen és sok helyen megbukó vélemény ingatag határmezsgyéi közé.

Üdv.

Elsore is felfogtam, koszonom, nem kell megismetelni.

Ebben a megvilagitasban egyebkent teljesen mas a helyzet. Teljesen mas dolog sajat gyereket nevelni, mint egy mar "felig kesz" kamasszal banni.

angéla19 velemenyevel ertek egyebkent egyutt, a gyokereknel kell keresni a problemat. Biztos nagyon nehez lehet a lanyoknak is, neked is. Beszelgessetek sokat, nyerd el a bizalmukat, tekintsenek a noveruknek, akihez bizalommal fordulhatnak (mert az anyjuknak nem fognak soha). Sok munka, kitartast hozza mindannyiotoknak!

Szerintem szelektálva olvass, nagyon elment a fórum más irányba.

Erőt, kitartást, türelmet, minden jót kívánok nektek!

Mi az,hogy mennyire tartja magát???

Én 17 éves voltam mikor az első komolyabb kapcsolatom volt,és ezzel a sráccal volt az első szex is.Szüleim engedték,hogy ott aludjon és én is ott aludtam náluk.Szerelem volt,és nem csak egy ne legyek már én se szűz kaland.Nem hiszem,hogy emiatt egy tartás nélküli lány lettem volna.Ja,és terhes sem lettem....

Nagyon nehéz feladatot kaptál a sorstól Laraanyuci!

Elolvastam az előző fórumindítódat és az egész kérdés más megvilágításba került. A kislány mégcsak 17 éves, de iszonyú traumákon ment keresztül.

Először elvesztette az édesapját daganatos betegségben, utána meghalt az édesanyja, aztán nemrég kiderült, hogy a kishúgának is daganatos betegsége van... Felnőtt embernek is nagyon nehéz feldolgoznia a szülei elvesztése miatti gyászt, hát még egy serdülőnek és talán a kishúga betegsége miatt felerősödött benne a halál félelem is. Mit tehet ebben a helyzetben egy alig fiatalabb nagynéni, akinek a sors úgy rendelte, hogy szülőként kell helyt állnia? Tulajdonképpen ez a kérdés, nem önmagában az ottalvás vagy nem ottalvás, hiszen ez csak egy tünet, a nagyon-nagyon nehéz élethelyzetbe került kislány tünete. Mivel elvesztette a saját családját, hiszen a szüleit senki, a mégoly szerető nagynéni sem tudja pótolni, valószínüleg mielőbb saját családot szeretne, amihez úgy látja így juthat el. Nagyon nehéz lehet neki is és neked is. Azt kérded mitévő legyél? Amikor meghalt a két kislány mindkét szülője és a te nővéred kaptatok segítséget (pszichológus) a gyászfeldolgozáshoz, ahhoz hogy működőképes legyen az új család? Szerintem ezen az úton kellene elindulni, elvileg a családsegítő központoknak ez (is) lenne a feladata.