15 év bulimiásként (beszélgetős fórum)

Gondolom nekem írtál..

Természetesen nem iskola pszichológusnál jártam anno..:)

Nem vok.ennyire hülye.:)

Kedves Betti2108 !

Nagyon megérintett a cikked, különösen talán azért, mert én is hasonló gondokkal küzdök, mint te, igaz, én még csak 17 éves vagyok.

Annyira sajnálom, ami veled történt, és rajtad kívül még annyi lánnyal/fiúval, akik ebben a betegségben szenvednek: sajnos a szülők nem mindig vannak tudatában annak, mekkora kárt okoznak a gyermekeik lelkében (így van ez nálunk is).

Nekem körülbelül másfél éve van bulimiám, és olvasva a sok fórumot és tapasztalatot (és a Te írásodat is), iszonyatosan rettegek attól, hogy ez a borzalm még évtizedekig jelen lesz az életemben, mikor jelenleg úgy érzem, hogy a holnapot sem bírom ki már ép ésszel.

Egy éve önként elmentem a pszichológushoz, aki tökéletesen megért, és nagyon józanul látja a problémáimat, rendkívül jó szakember, és megbízható is, de azt sajnos nem mondhatnám, hogy az állapotom jobb lett tőle. Még bízom, és hetente járok hozzá sulin kívül.

A pszichológusnő azt javasolja, vigyem a szüleimet is, és egyszer a kérésemre be is jöttek velem, de ez azóta nem ismétlődött meg, mert annyira döbbenetesen nem értik a gondjaimat, és továbbra is úgy érzem, hogy lelkileg bántanak a súlyom miatt, hogy jelenleg már semmi kedvem őket beavatni a gondjaimba.

Sajnos a szüleinket nem választhatjuk meg, és a hozzáállásuk nekem is nagyon fáj.

Ami még távo tart attól, hogy feladjam, az az istenhitem, és a barátaim - igaz, csak egy-kettő tudja, hogy bulimiám van.

Kívánom, hogy a családod erőt adjon neked a folytatáshoz, és sose add fel a harcot az egészségedért!

Ölellek :)

Szia!

Én nem buzdítanálak pszicho mókoshoz,hiszen leírtad a problémádat és azt,hogy mi volt a bajod,hogy most étvágycsökkentőt szedsz és ez bevállt és úgy egyébiránt dicséretes az őszinteséged és fél siker,hogy mindezt kiírtad magadból.Biztosan sikeres anyuka leszel,múlt elmúlt ne rágódj rajta,majd egyszer a miértekre is jön válasz.Az út amin elindultál mostmár jó és én kívánom,hogy végre boldog legyél,szerelemben anyaságban is egyaránt.Megérdemled.Viszont akarod is és meg is fogod kapni.Gratulálok a cikkedhez.Önmagadhoz.Folytasd tovább mostmár jó irányban a kis életedet,erős jellem vagy és biztosan sikerülni is fog azokat az álmaidat elérned amik gyerekként álmok voltak.Legyél szerető feleség...boldog anyuka aki imádja a gyerekeit.Minden jót kívánok neked.Baráti üdvözlettel,öleléssel:Doris

Más problémával, pszichiáternél jártam. Beszélgetős terápia (is)volt, rajtam segített. Segített megtalálni az utat kifelé, ill a kérdést más megvilágításból szemlélni. Az ilyen szakemberek - ha igazán jók - el tudnak indítani előre, ha az ember valamiért megtorpan vagy beszorúl.

Te voltál pszichológusnál vagy pszichiáternél?

Szerintem meg JÓ pszichológus kell keresni.A "keress fel egy szakembert" az itt nagyon kevés,mert sajnos a 80%-uk szart sem ér.De van azért jó is.Informálódni kell,és oda kell elmenni.

Én anorexiás voltam,többek között szülők miatt is.Én sem kaptam soha dícséretet,mindig mi voltunk a legszarabb gyerekek a tesómmal./ő jelenleg is táplálkozás zavaros/.De én ezen túlléptem,ugyan tudom,hogy nagyon elb..ták a szülők,de nem haragszom rájuk.Én akkor,nagyon fiatalon inkább elköltöztem,és külön életet kezdtem élni.Sikerült meggyógyulnom már nagyon régen.

Már teljesen máshogy látom a dolgokat felnőttként.

Már nagyon jó a kapcsolat a szülőkkel.

Egyszer apám elkezdett mások előtt ócsárolni.Betelt a pohár, kiküldtem mindenkit..Fél órán át üvöltöttem apám arcába a véleményemet.Láttam,hogy nagyrészt fogalma sem volt,hogy mit tett velem,hogy az állandó kritikája hogy rombolt.

Avval zártam,hogy egyáltalán ne is szóljon többet hozzám,csak akkor,ha nem fog kritizálni.

Azóta rengeteget változott,és szerintem megviselte ez a dolog.

Tévedsz, ha azt gondolod, hogy a pszichológus munkája abból áll, hogy megállapítja, hogy neked apahiányod van, ezért hánysz, pont, le van tudva a dolog. bár nem fogja pótolni az apukád dicsérő szavait, de igenis segít megtalálni a helyes utat. rengeteg táplálkozási zavarban szenvedő nőnek és férfinak segített már pszichológus, akiknek kivétel nélkül voltak problémái a családban. ugyanis ez általában erről szól...

úgyhogy én arra biztatnálak, hogy keress fel egy szakembert, ők ezzel foglalkoznak, értenek hozzá! nem kell egyedül helytállnod ebben a problémában! igenis lehet jó vége a történetnek és megérdemled a boldogságot! csak neked is dolgozni kell hozzá. nem fizikailag, hanem lelkileg. lehet, hogy nehéz lesz elmesélni minden egyes sérelmet, és sírni fogsz, de meglátod, hogy meg lesz az eredménye! sok sikert hozzá, nagyon szorítok, hogy boldog légy!

Szia!

Én is arra tudlak buzdítani, hogy mégis csak menj el egy pszichológushoz. Tisztában vagy vele, hogy mi a problémád és ez nagyon jó! Van betegség tudatot, és hidd el, ezt nagyon kevesen mondhatják el magukról, akik hasonló helyzetben vannak. A problémát kezelni kell, meg kell oldani, és a szakember azért van, hogy ebben segítsen. Persze, végeredményben te leszel az, aki megváltoztatja a dolgokat, leküzdi a szorongást és az önértékelési zavart, de ehhez segítségre van szükséged. Sikerülni fog, mert okos nő vagy :)

Az az egészben az a legszomorúbb, hogy apád nem is törődött azzal, hogy mit tesz veled...

Ne büntesd magad tovább, mert nem érdemli meg az apád, hogy ilyen dolgokat tegyél magaddal, érte.

Pokolian nehéz, de próbáld meg elengedni a múltatad és egy tiszta, új életet kezdeni. Gondolj arra, hogy a gyermekednek egy egészséges anyára van szüksége! Mert mi lesz, ha egyszer észreveszi, hogy mit teszel magaddal? Meg fog dőlni a példaképe és akkor romokba dőlhet mindaz, amit felépítettél benne. Sőt, akár majd az hiheti, hogy az a helyes mód, ahogy bánsz magaddal.

Most te vagy a szülő, legyél te a példaképe a gyermekednek! Ne engedd, hogy apád tönkre tegye az életedet és rajtad keresztül ártson a gyermekednek... :(