Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ

Zsófia


Zsófia a kislányom neve. Nem él velem és erről szeretnék írni, hátha megnyugszok egy kicsit. A keresztszülőknél van, és arról szeretnék írni, hogy milyen vihar dúl bennem és miért. Félek, hogy nem kapjuk vissza a lányunkat, aki februárban lesz három éves és a világon semmiről nem tehet. Kín minden perc, amit nélküle töltök és szeretném visszakapni.
Zsófia

Aki olvasta a legelső cikkemet, az már tudja, hogy szülés után két héttel visszakerültem a kórházba szülés utáni depresszióval. 45 napig voltam bent, részt vettem pszichoterápián, ami sokat segített és panaszmentesen küldtek haza. Utána anyósommal leköltöztem Zsámbékra a kislányommal együtt. Itt voltam három hónapig majd beköltöztem Erzsébetre a páromhoz. A kislányom is jött velem, így most már egy család voltunk. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egyre többet van a kislányom Zsámbékon az anyósommal és az apósommal. Tiltakoztam ellene, iszonyúan bántott, hogy nincs velünk a kislány.

Aztán egyik nap beszéltünk anyósommal telefonon és csak úgy közölte velünk, hogy ha keressük a kislányomat, akkor már Szigethalmon keressük, mert a keresztszülők elvitték és ott is marad. Persze nagyon mérges lettem, hogy nekem nem is szóltak, csak úgy elvitték a lányunkat. Közbe a párommal nehéz anyagi helyzetbe kerültünk, nem bírtuk fizetni a rezsit, nem volt elég az ő fizetése hogy megéljünk. Ezért beleegyeztem, hogy maradjon a lányunk a keresztszüleinél, mert magunkat nem bírtuk eltartani, nemhogy őt. Rendszeresen látogattuk és volt hogy elhoztuk hétvégére, hogy ne szokjon el se tőlem, se az apjától.

Tavaly márciusban leköltöztünk a párommal Szigethalomra a keresztszülőkkel egy udvarba, de külön épületbe. Örültem, hogy végre együtt lehetek a lányommal, de nem így lett. Napközben velem volt, de éjszakára át kellett vinnem a keresztszülőkhöz. Pedig velem akart maradni, ragaszkodott hozzám. Az első szülinapjáról is lemaradtam, mert akkor még Erzsébeten laktunk és a keresztszülők elfelejtettek szólni, mikor megtartották anyósoméknál. A második szülinapjáról szintén lemaradtam, mert vizsgáztam és anyósom meg a sógornőmék nem voltak hajlandók eltolni. Egy év után tehát idén májusban el kellett jönnünk Szigethalomról, mert nem engedték, hogy tovább ott maradjunk.

Meghalt közben az apósom, anyósom egyedül volt, ezért kiköltöztünk Zsámbékra. Nekem mikor először szóba került a Zsámbékra költözés, természetes volt, hogy hozzuk a lányunkat is. De anyósom és a keresztszülők közbeszóltak, hogy nincs hely a lányomnak Zsámbékon építeni kell, meg annyira oda van szokva Szigethalomra, hogy nagyon megviselné, ha kiszakítanánk onnan, hiszen 9 hónapos kora óta velük van. Most két éves. A sógornőmék a keresztszülők, tőlük azt is megkaptam, hogy engem nem is szeret a lányom, nem hiányzok neki csak ők. Erre én közöltem, hogy elég volt, nem vagyok hajlandó a lányomat náluk hagyni. A párom közben elveszítette a munkahelyét, nekem is csak a gyes meg a családi volt, éppen tanfolyamra jártam, ezért bár minden porcikám tiltakozott ellene és majd megszakadt a szívem, beleegyeztem, hogy a keresztszülőknél maradjon a lányunk, azzal a feltétellel, hogy mindennap hívnak minket és beszélhetünk vele. Ideglenesen átadtuk nekik a gyámságot is, mivel mi nem tudjuk eltartani őt. Kiköltöztünk a lányunk nélkül Zsámbékra, amit azóta ezerszer megbántam, és bánok minden percben , mert tudom, hogy a lányunknak rám meg az apjára lenne szüksége.

Hiányzik nagyon, miközben rettegek, hogy elszokik tőlünk. De nem tudok mit tenni, mert azóta sincs állásom és a páromnak sincs. Anyósom tart el minket. Most attól félek a legjobban, hogy májusban lejár az ideglenes gyámság, de ha nincs állásunk, nem fogjuk visszakapni a lányunkat. Pedig már így is sokat veszítettem: a szülinapjait, az első lépését, az első szavát, és három évet, amit már nem fogok tudni bepótolni soha. A keresztszülők hagyják, hogy apának meg anyának szólítsa őket, ami nekem nagyon nem tetszik. Általában mindig mi hívjuk őket, eszükbe nem jut, hogy fölhívjanak minket, hogy beszélni tudjunk a lányunkkal. Minket is anyunak meg apunak hív és én mindig kijavítom, ha keresztanyjának vagy keresztapjának anyut illetve aput mond. Ők nem figyelnek erre. Ami vigasztal egy kicsit: ha lent vagyok náluk, vagy ők jönnek Zsámbékra, akkor mindenkit ellök magától a lányom és csak engem kér. Hát ennyi lenne. Csak a szívemet akartam kiönteni.




Írta: szasza14, 2012. január 22. 09:59
Fórumozz a témáról: Zsófia fórum (eddig 165 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook