Zala kocka recept

A Zala kocka hozzávalói:
Sárga lap:
5 tojás,
13 dkg cukor,
10 dkg liszt.
Barna lap:
5 tojás,
13 dkg cukor,
7 dkg liszt,
3 dkg kakaópor.
Krém:
5 dl tej,
2 csomag csokikrémpor,
5 tojásfehérje,
20 dkg cukor,
20 dkg vaj,
10 dkg porcukor,
4 dkg tojáshab.


A Zala kocka elkészítési módja:
A sárga laphoz az 5 tojást a cukorral meglangyosítjuk, addig verjük. Hozzáadjuk a lisztet és simára keverjük. Sütőben egy lapot sütünk belőle. Hasonlóan készítjük el a barna tésztát is, ebbe még kakaópor is kerül. Két barna lapot sütünk. A krémhez 2 dl tejben feloldjuk a krémport, hozzáadjuk a cukor harmadát. A maradék tejet feltesszük a tűzre és amikor majdnem forr beleöntjük a tejben feloldott krémport és állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. A tojásfehérjéket a cukor kétharmadával habbá verjük, kiveszünk belőle 4 dkg-ot és a nagyobb részt a forrócsoki krémbe forgatjuk, majd hűlni hagyjuk. A vajat a porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az előzőleg kivett 4 dkg habot. Végül a kihűlt csokikrémet és a vajas krémet lazán összedolgozzuk. Legalulra kerül az egyik barna lap, amit megkenünk a krém harmadával, majd következik a sárga lap. A krém másik harmadát erre tesszük, végül a barna lappal fedjük. A maradék csokikrémmel bevonjuk a süti tetejét, a krémből díszítéséként rózsákat formázhatunk a kockák tetejére. Reszelt csokoládéval meghintjük.

Órákra, vagy inkább éjszakára hűtőbe kell tenni.


Kategória: Sütemények, édességek receptjei


A zala kocka elkészítési módja, hozzávalói és a sütéshez/főzéshez hasznos tanácsok.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook