Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Voltál már úgy, hogy rád jött a nevetés ott, ahol nem kellett volna? fórum

Voltál már úgy, hogy rád jött a nevetés ott, ahol nem kellett volna? (beszélgetős fórum)


1 2 3 4
85. Antonov225 (válaszként erre: 77. - Ancsika4)
2018. aug. 9. 23:46
Erről eszembejutott, hogy tavaly én ha nem is nevettem, de mosolyogtam, miközben a doki a viziten rossz eredményt közölt éppen. Láttam rajta, hogy azt gondolja: elgurult a gyógyszerem? :-D Ok nélkül jött a vigyorgás és hiába próbáltam uralkodni rajta, nem ment.
84. ronka
2018. aug. 9. 23:23
Előfordult már!
2018. aug. 9. 23:13
Szomszédom Juli néni a lakótelepi gyógyszertárba dolgozott. A főnöke megkérte,hozza el a megrendelt temetési koszorút. Kérlelt,hogy menjek vele, úgyis otthon vagyok,tehát elindultunk.Villamos oda,végig röhögtük az utat(szokás szerint)Vissza szintén villamos, röhögés. Érdekes volt,mert sokan néztek,de mi figyelmetlenek voltunk,hogy koszorú,és nevetés. Mikor a lakótelepre értünk,akkor kapcsoltam,hogy miket gondoltak rólunk az emberek.Szörnyű érzés volt utólag,de azt sem tudtuk kinek a koszorú. Ebből azért tanultunk,nem lehet mindenhol jókedvünk,legalábbis halotti koszorúval a kezünkbe.
82. barai
2018. aug. 9. 08:04
Volt bizony.
81. Ildi
2018. aug. 8. 23:57
igen.
2018. aug. 8. 23:51
Sajnos. Sokszor előfordul velem.
2018. aug. 5. 17:00

Én gyakan nevetek, ha olyasmit olvasok. Általában nem érdekel, ki látja, pláne ha jól látható a könyv a kezemben. (Amikor Durrell állat-élményes könyvei divatba jöttek, szonte biztosra lehetett venni, hogy aki hangosan felnevet a buszon, annak Durrell-könyv van a kezében.)


Majdnem 20 éve már, Németországban meglátogattam a régi tanáromat. Megajándékozott pár évkönyvvel, amit a régi iskola adott ki. Jelentéktelen külsejű kötetek, az egyiket elkezdten a vonaton nézegetni.

Az akkori évfolyam felsőbb osztályainak dolgozataiból voltak benne idézetek. Az egyik feladat az volt, hogy írjanak verseket ófelnémet nyelvre emlékeztető nyelvezetben. Néhány vers olyan jól sikerült, hogy az a fajta röhögőgörcs tört ki rajtam, amikor a két szemem egész keskenyre szorul, és úgy pattognak ki a könnyek kétoldalt.

A három német, akikkel egy négyes "rekeszben" vagy miben utaztam, kicsit furcsálkodva nézett, de ketten már a kitörni készülő röhögéssel küszködtek. Még nem tudtam beszélni, átadtam az évkönyvet, olvassák el, mi "a bajom". Az egyik szintén hahotára fakadt, a többiek mosolyogtak. Idővel én is megnyugodtam és utaztunk tovább csendesen. :D

2018. aug. 5. 15:56
Velem kislanykent törtėnt mindig..legfökepp mikor valami törtėnt,es ki kellett deriteni ki csinalta.3an voltunk tesok.amikor olyan volt,annyira nevettem el kellett mennem onnan..termeszetesen olyankor mar mindegy volt mit mondok,meh ki csinalta valojaba,tuti en voltam,mert annyira nevetek..egyebkent a mai napig megmaradt ez,hogy neha neha egy komolyabb dolognal nevetnem kell.. Nem sokat valtoztam 😅
2018. aug. 5. 15:10
Az utóbbi két hét,kórházi tartózkodásom alatt,a nagyvizitkor rám jött a nevetés,igaz most volt oka.
2018. júl. 13. 15:41
Természetes, hogy történt már velem ilyen. Vásárlás közben, buszon, megbeszélés alatt. Mindig az a fajta jön rám, amit nem lehet abbahagyni. 😃
2018. júl. 13. 15:36
igen!egy hónapja temetésen voltam,a szomszédasszonyom anyukáját temették.a ravatalozó mellett álltam,egy ajtó előtt,amit a szél fújdogált,hol kijjebb ,hol bejjebb.egyszer csk meguntam,volt egy tégla darab a lábam közelébe,és odatoltam elé,hogy ne nyiljon ki.és ahogy odatoltam,bentről egy férfi,akit még akkor nem láttam,tolta kifele,szép óvatosan az ajtót,amit én erőszakosabban próbéltam mostmár behajtani,és kitámasztani,amikor kidugta a fejét,és rámnézett.kitört belőlem a röhögés.kiderült,hogy Ő indította a zenét a szertartás alatt.
74. Nyamitörp (válaszként erre: 72. - FrauJost)
2018. júl. 12. 17:30
Már régen utaztam tömegközlekedési eszközön, de ott is rendszeresen előfordult velem is. A zsepis megoldással próbálkoztam én is. :-)
73. Nyamitörp (válaszként erre: 70. - Vivcsusz)
2018. júl. 12. 17:29

Apukám mesélte, hogy olyan 6 éves körüli lehettem. Mamámnál voltunk (kis falu) karácsonykor és elmentünk éjféli misére. A pap kb. 5-10 perce kezdhette a beszédét, amikor jó hangosan megkérdeztem: -Apu, a bácsi miért beszél ilyen unalmasan?

Haza is vittek gyorsan. :-)

2018. júl. 12. 15:18

Ràm is jött már temetésen nevetés :-/

De àltalàban buszon, vonaton kap el, mindig eszembe jut valami baromság 😀 Legutóbb nyugisan ülök a buszon erre làtom velem szemben egy nő mosolyog, vigyorog magában aztàn hangosan nevetett, ennyi elèg is volt nekem elkezdtem én is röhögni 😂 na ilyenkor vagy gyors zsepit keresek mintha fújnám az orrom vagy telót előkapom mintha írnék v.kivel 😀

2018. júl. 12. 14:33

Buszon, előtte együtt röhögtünk az ismerősökkel.🤣


Ő meg a metrón, ha még emlékszik valaki.😄

[link]

Bodhisattva a metrón

2018. júl. 12. 14:19

Unokaöcsém olyan 2 éves kora körül lett megkeresztelve. A templomban is javában futkozott, magyarázott.

Mígnem észrevette a templom ablakain gyönyörűen megfestett mindenféle szenteket.

Áhitattal üvöltötte mindenkinek, hogy nézd Téjapó. Ott a Mikujás! Mennyi Mikujás!

Visítva röhögtünk. A pap is.

69. dd9dec5381 (válaszként erre: 66. - Nyamitörp)
2018. júl. 12. 13:47
Ismerős, csak én még vörösödök is hozzá ezerrel. :D
68. Nyamitörp (válaszként erre: 65. - Gyorgyi6740)
2018. júl. 12. 13:41
Templomban esküvőn kapott el a nevetés, mert előttünk ült egy család és a kislány nagyon unta az egészet. Szórakozott, hogy lebukott a pad alá, aztán "előugrott". Alig bírtam ki, hogy legalább hangtalanul nevessek, de azt is úgy, hogy a párom vállába fúrtam az arcom.
67. Nyamitörp (válaszként erre: 66. - Nyamitörp)
2018. júl. 12. 13:39
jav.: ha tehetetlen vagyok
66. Nyamitörp (válaszként erre: 63. - 300c83c7b2)
2018. júl. 12. 13:39

Engem is temetés közben kapott el, de én tudom miért. Volt sirató asszonykórus (vagy nem tudom hogy nevezik őket) és olyan szörnyűséges kornyikálást rendeztek. Rém kínos volt, én ki is mentem a temetőből. Egyébként Anyukám akkori párjának az édesanyjának a temetése volt. Nem ismertem a nénit, egyszer láttam.

Gyerekkoromban meg rendszeresen az iskolai ünnepségeken a Himnusz alatt jött rám a röhögőgörcs. Ez volt a biztos pont az iskolai évek alatt: ünnepség=intő.

Amúgy is viháncolós vagyok sajnos. Ha zavarban vagyok, ha nem tehetetlen vagyok, ha nagyon ideges vagyok. Nagyon sokszor mosolygok vagy nevetek a legrosszabb helyen és időben.

2018. júl. 12. 13:25
Templomban a misén jött a mininstrás kislány nyújtja a kezét: Béke veled.Én aki 1000 éve nem volt templomban mondtam neki:Veled is.Anyukám szép csendben elkezdett kuncogni mellettem,ránéztem és kirobbant belőlünk a nevetés.Semmit nem kellett volna mondanom csak kezet kellett volna fognom a kislánnyal majd anyámmal.
64. Gretaa
2018. júl. 9. 21:54
Sokszor volt ilyen... (:
2018. júl. 9. 21:52
A saját nagymamám temetésén. Már három gyermekes anyaként a férjemmel és az apukámmal nem tudtuk abbahagyni a röhögést. Szerencséreaz anyukám nem vette észre, az ő anyját temettük. Fogalmam sincs, min röhögtünk, de iszonyat kínos volt, köhögésnek, sírásnak álcáztuk. Azóta már tudom, hogy a stressz is okozhatja.
62. Antonov225 (válaszként erre: 57. - Guruljka)
2018. júl. 9. 19:49
Ezzel én is így vagyok, mármint segítek, de nem győzöm féken tartani a kirobbanni készülő röhögést.
61. Antonov225 (válaszként erre: 56. - Michelle.r)
2018. júl. 9. 19:46
Ez se' semmi sztori. :-D
2018. júl. 9. 19:41
Mindenkinek van ilyen története.
2018. júl. 9. 19:36
Volt bizony 😁
2018. júl. 9. 15:11
Nagyképű pasi a házunkba,minden nap órákat matatott lent a kocsijába. Vittem le a kutyám,láttam,hogy ránk pillantott,de gyorsan behajolt a csomagtartó részbe,nehogy köszönni kelljen. A kapuba szokás szerint,a pletyka klub, mindenki a faszit nézte,mert hajlongás közben szétrepedt a szűk nadrág,és kivirult a piros alsó gatyája.Akkora röhögés volt,hogy kabaréba nem volt olyan ricsaj,én sírtam a röhögéstől,még a futin is.
57. Guruljka (válaszként erre: 37. - Amaunet)
2018. júl. 9. 10:46
Én amellett, hogy borzasztóan sajnálom, ha pl. valaki elesik a közelemben, képtelen vagyok visszafojtani a röhögést. Úgyhogy inkább nem megyek oda segíteni.
56. michelle.r (válaszként erre: 51. - Antonov225)
2018. júl. 9. 10:12

Velem április elején történt, a barátnő papájának a temetésére mentem, ami 14.00 órakoz kezdődött. Mivel munkából érkeztem, egy sötétkék farmer volt rajtam, fekete garbó és egy hosszú, fekete kardigán. Elindultam, és az Operaház előtt térdre estem. Fogalmam sincs hogyan, ember nem volt a környékenem, de a nadrág mindkét térdemen kiszalad, és az egyik ből folyt a vér. Időm nem volt már sem hazamenni, sem elmenni venni egy másik nadrágot, a kardigánt begomboltam. Viszont úgy röhögtem végig az úton, mint egy vadszamár :DD


Felhívtam egy kolléganőmet, hogy meséljen valami szomorút, mert nem szeretnék így beesni. Mondta, gondoljak a GDPR-ra. Na ezen még jobban röhögtem :D


De amikor megérkeztünk, és megláttam a ravatalt, elfelejtettem röhögni.

1 2 3 4

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook