Volt már valaki annyira kiborulva, hogy öngyilkos akart lenni? Segítsetek, mert nagyon mélyen vagyok! (beszélgetős fórum)

nekem már nagyon sok mindenki mondta hogy gyenge ember vagyok.

a barátom tavaly február 28.án halt meg... újabb pofon..

mennem kell..majd visszaolvaslak benneteket.

Marcsi Te se szomorkodj..a múlt elmúlt...

a veled megtörténtek tettek azzá.aki most vagy!

az ima nem feltétlenül az,ami a nagykönyvben meg van írva..

tudod azt szokták mondani,hogy a jóisten mindenkire csak annyi terhet ró.amennyit elbír..aki nagy megpróbáltatásoknak van kitéve az erős ember..csak nem tudja magáról..

a szenvedés megedzi az embert,olyat kibír,amiről soha nem hitte volna.

Én akkor borultam ki, mikor megtudtam, hogy megcsalt a férjem,de csak másnap, harmadnap...megfordult a fejemben, minek tovább élni.Még a két,igaz már felnőtt gyerekem se tartott volna vissza...

Viszont a szeretőnek az a mondata,hogy "akaszd fel magad,és minden problémád megoldódik!" tartott vissza.Megmakacsoltam magam, hogy azért se!!! Márcsak azért se teszem meg neki ezt a szívességet!

És lám, milyen jól tettem.A nő hoppon maradt, a férjem engem választott,én megbocsátottam neki,és boldogabbak vagyunk mint valaha....Ennek 2 éve.

A nő meg azóta a már3 . gyerekével terhes (gondolom) attól, akit megcsalt a férjemmel..

akkor magyarul nem áll az fenn,hogy nap mint nap szembesülnöd kell vele..ez érdekelt konkrétan..

nincs feldolgozva ez az esemény....de hidd el,túl tudod tenni magad rajta ,csak akarnod kell!

már az is jó,hogy ide leírtad.

Hát, lehet hogy én rosszul csinálom, de én nem úgy imádkozom, ahogy a könyvekben le van írva.

Én a gondjaimat, problémáimat, örömeimet mondom el esténként azoknak akiket szerettem és elvesztettem. Nekem ez a mindennapi imám.

nem tudott mit mondani,mert a tudását meghaladta a gondod...

nekem is volt valami ,ami a szívemet nyomta nagyon...nem szoktam gyónni...járok templomba..de akkor egyszer jól esett elmondani mi bántja a lelkem...

nem mondott semmi vigasztalót..de meghallgatott..és ez elegendő volt...sokszor ennyi is segítség.

Küldtem neked egy online könyvet. Remélem segít.

Ami még kell neked:célok!

Nekem akkor nem jó paphoz vezetett az utam. Mindenre csak azt mondta imádkozzak, minden okkal történt. A Jóisten tudja miért.

Soha többé nem mentem paphoz. Inkább változtattam az életemen, és Istennel "magam tartom a kapcsolatot".

szurkolok Neked,hogy tudjál beszélgetni az orvossal...

ki erőszakolt meg?valaki olyan..akit még most is ismersz?

részvétem..akkor Neked is kijutott az életből...

a pap arra való,hogy meghallgasson ítélkezés nélkül..és ha tud iránymutatást ad.

mert ha végképp nincs kivel megbeszélni a gondokat..arra valók ők...és mégse pszichiáter,ha valaki ódzkodna az orvostól.

így van..hit..és elsősorban önmagunkban..hogy képesek vagyunk önmagunkon felülemelkedni!

köszönöm, hogy ennyien ilyen kedves gondolatokkal próbáltok segíteni!

tényleg sokat számít!!

Jól tetted! Amit még én tanácsolok keress barátokat, hogy ne csak 1 ember legyen akihez fordulhatsz, személyes kapcsolatok kiépítésére gondolok. Az élet annyira szép, annyi mindent lehet csinálni, de (nekem) ehhez társak, barátok kellenek.

Minden jó lesz majd meglátod :-)

Akkor most utáljatok, de leírom:

Egész gyerekkoromban vallásosak voltunk. Anyukám minden nap imádkozott, amikor még meg sem születtem, az ikerbátyjaim közül az egyik halva jött a világra, a másik olyan súlyos betegséggel, hogy 8 évesen követte a testvérét. Imádtam az anyukámat, ő volt a mindenem. 13 évesen a születésnapom előtt 2 nappal meghalt. Itthagyott az alkoholista apámmal, aki mindentől megfosztott amitől egy gyerek gyerek lehet. A nagymamám volt az egyedüli akire számíthattam, de ő is meghalt nagy szenvedések után. És én csak imádkoztam és imádkoztam. Még most is imádkozom, de vannak olyan élethelyzetek, amikor az nem segít. Nem tesz meg nem történtté dolgokat, csak segít abban, hogy könnyebben viseljük a ránk mért csapásokat. A papok is csak emberek, nem ők a megoldás a problémákra, hanem a HIT! Hit Önmagunkban, és egy felsőbb hatalomban (aki akarja annak hívja) aki iránymutatást ad, de a döntéseket mindenki maga hozza meg aszerint, hogy hogyan alakul az élete.

18 évese...

Akkor most elmondom Neked, hogy én 20 éves koromig utáltam élni, és voltam annyira elkeseredett, hogy sokszor elgondolkoztam az öngyilkosságon...

Azt éreztem, hogy az életem szar, az emberek szemetek, és mindenről a világ tehet.

Megölni magam gyáva voltam...

Most 32 éves leszek, és elégedett vagyok a világgal, és a jelenlegi helyzetemmel. Mindez belső munka eredménye.

Régen engem ugyan nem erőszakoltak meg, de kisiskolás korom óta mindig alaposan helybenhagytak, gyámoltalan, nyámnyila anyámasszonykatonája lettem. Nem volt mellettem senki aki segített volna megtalálni önmagam. A belső félelmeim miatt viselkedésmintáim miatt szolgáltattam ki magam másoknak. Szóval a kor igenis számít, vagy inkább az érettség. Fejlődni sosem késő!

már úgy vagyok vele hogy semmitől nem zárkózom el.

most beszéltem telefonon az egyik orvossal ha minden jól megy, holnap mehetek hozzá

elolvastam a problémát..itt mi csupán meg tudjuk hallgatni..a segítség ennyi...

ez rettenetesen nagy lelki teher és nyomás rajta.

ki kell beszélni ezt a lelki gondot.

ha nem merte elmondani a hozzátartozóinak kivűlállót kell keresni..de az öngyilkosság akkor se megoldás.

én továbbra is javasolnék egy papot.

Az életkor semmit nem jelent, csak annyit, hogy törvényesen tehetsz meg dolgokat. A lényeg Benned van, nem a számokban.

Ha a nagymamádat nem is terhelnéd ilyen súlyos titkokkal, szerintem a keresztanyádnak elmondhatod. Ha segíteni érdemben nem is tud, meghallgat, és ez már lehet hogy segít egy kicsit.

Nagyon elzárkózol a környezetváltozástól, a váltástól? (én addig maradtam a korábbi életemnél, amíg élt a nagymamám, mikor ő elment, feladtam mindent, és tiszta lappal indítottam újra. A múltam a múltam része marad, nem engedem hogy érdemi kihatása legyen a jelenemre, bár a mai napig megteszem a gyermeki kötelességemet az apukám felé, bár ő szülő kötelezettségeinek nem tett eleget, amíg én gyerek voltam)

Egészséges lelkületű embernél ahogy átfut az agyán a gondolat már el is felejti, de vannak olyan mentális betegségek, ahol ez nem így működik.

Skizofréniában, depresszióban pl. nem az egyén döntése hogy mit tesz, hanem kémiai folyamatok zajlanak az agyban, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Egy ennyire beteg embert magára hagyni nagyobb bűn, mint ha ő eldobja magától az életét!

Egyedül neveltem 4 éven át a két kisfiam ,mert a férjem elhagyott, albérletben !60 kilót fogytam!Hazudnék ha azt mondanám nem szedtem enyhe nyugtatót,nekem az segített,hogy a kolléganőim mellettem voltak és a Neten megismertem a páromat!Ma pedig közösen neveljük a 3 hetes kisfiunkat!Nem szabad egyedül maradni , mindíg kell egy ember aki melletted van, ez nem feltétlen

férfi!!!Soha ne zárkózz be a magányba mert amíg így tettem rajtam is csak a xanax segített!Egyik napról a másikra tettem le!!Neked miből adódik a gondolat???Sajnos most a terhességem alatt egy kicsit újra felerősödött bennem ez a gondolat,de ezt csak a hormonok tették!

Jó ötleteid vannak! ;)

Én is ezt tettem pont. Elköltöztem, új környezet, új élet, pedig még idős sem vagyok, de akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak, és bejött. :)