Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Virág baba születése

Virág baba születése


Virág 2006. január 20.-án született meg. Hajnal 1/2 5-kor keltem fel arra, hogy fájásaim vannak. Akkor még nem tudtam, hogy 1 óra múlva, a karjaimban fogom tartani. Virág, az autónk hátsó ülésén látta meg a napvilágot, vagyis inkább a hóesést.
Virág baba születése

2006. január 20.-án hajnali 1/2 5-kor, arra ébredtem, hogy fájásom van. Elkezdtem mérni, de nem kellett sokáig várnom, 5 percesek voltak. Ekkor felébresztettem a férjemet, és mondtam neki, hogy megyünk szülni.

Nem kapkodtam, mivel ez már a második szülésem volt, és az elsőnél, az 5 perces fájásoktól számítva, 9 óra múlva szültem. Elmentem zuhanyozni, aztán felöltöztem, ezután bevonultam a WC-re, ahol is megtörtént a baj. Elfolyt a magzatvíz, és innentől kezdve felgyorsultak az események, mivel az 5 perces fájásokat, felváltották az 1-2 percesek, és ezek már nagyon durvák voltak. Azt sem tudtam, hogyan fogok kijutni.

A férjem kérdezte, mit tegyen, mondtam neki, hogy hívja a dokimat, vagy a mentőt, nem érdekel, csak legyen valami. Közben erőt vettem magamon, és mikor elmúlt egy fájás, berohantam anyósomék szobájába, és lefeküdtem az ágyukba, mondtam anyósomnak, hogy itthon fogok szülni, ugyanis már tolófájásaim voltak. Ő meg, dehogyis, mész a kórházba, én pedig elkezdtem vele vitatkozni, hogy kb. 10 perc és megszületik a kicsi, de mivel ő császárral szült, fogalma sem volt miről beszélek.

Közben persze, jöttek a fájások, szóval ráhagytam. Felhúzta rám a cipőmet, nagy nehezen felálltam, és már magam sem tudom hogyan, de kijutottam a kocsihoz, de sajna a férjem rossz autóval állt ki, mivel van egy céges autónk is, aminek csak két ülése van.

Amíg bement a másik kocsi kulcsáért, megint jött egy fájás, és már éreztem a kicsi fejét. Közben megérkezett a barátnőm is, aki normális körülmények között bent lett volna velem a kórházban (egy házban lakunk, és pont ébren volt, és meghallotta, ahogy a WC-n üvöltök, és tudta, hogy jönnie kell). Aztán férjem is megjött a kulccsal, befeküdtem a hátsó ülésre, gyorsan elindultunk a kórház felé.

5 perc sem telt el, mikor szóltam a férjemnek, hogy álljon meg, a barátnőmnek pedig, hogy jöjjön hátra, és húzza le a cipőm, és a nadrágom, mert jön a baba. Éppen, hogy végeztünk, még egyet nyomtam, és a baba kint volt.

Hajnali 1/2 6-kor, megszületett Virág, mint később megtudtuk, 3100gr-mal és 49cm-rel. Akkor hívtuk a mentőket, és gyorsan minden meleg dologgal, ami csak volt a csomagomban, törülköző, köpeny, betakartuk a babát, mivel január 20.-án szültem. 15 perc múlva, a mentő is megérkezett, ők azt hitték, akkor fogok szülni, mikor meglátták a babát rosszabbul lettek, mint én. Ahogy magukhoz tértek, elvágták a köldökzsinórt, thermófóliába bugyolálták a babát, engem is átraktak a mentőbe, és irány a legközelebbi kórház.

Szerencsére minden jól alakult...




Írta: e7d58500d8, 2008. november 10. 11:03
Fórumozz a témáról: Virág baba születése fórum (eddig 43 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook