Villanások az ifjúságomból IV. (beszélgetős fórum)
A cikk, amelyhez ez a fórum nyílt, már nem aktív.
Eggyé váltam vele. Nem szerep, ilyen lettem!
Jól érzem magam így.
Buta embernek pedig csak keményen tudod elmagyarázni hogy buta.
Ezzel szerintem mindenki így van.
Ami nekem szemet szúrt, hogy azt írtad tudatosan lettél ilyen, hogy kevesebben bántsanak.
Azt hiszem, hogy aki valakit csak azért bánt, mert úgymond szürke kisegér, az egy buta ember.
Van egy olyan érzésem, hogy ebben a szerepben sem érzed magad igazán jól.
Nem véletlen vagyok olyan amilyen. Mindennek megvan a maga oka.
Ok nélkül pedig nem /mindig/ vagyok bunkó!
Az a baj hogy van egy két emberi tulajdonság amitől azonnal felrobban az agyam..
Az én véleményem szerint ez nem jó út. Azt mondom az ember inkább legyen szürke, háttérember, mint bunkó.
Ami nem azt jelenti, hogy ne mondja meg a véleményét adott esetben.
Megedződtem.
Inkább más lett, mert tudatosan változtattam magamon. Aztán olyanná is váltam...
Akkor szürke egér voltam, most egy szókimondó bunkó.
Úgy gondoltam , ha bunkó leszek kevesebb ember bánt...
Minden kamasz lány szeretne egy hatalmas szerelemet. 15–17 éves korunkban sokat ábrándozunk. Vágyainkat álmainkba szőjük, mint a szövőlepkék. Vadul tervezzük majdani felnőtt életünket. Ebben a korban sármos, jóravaló férjet, barátságos meleg otthont szeretnénk, sok-sok gyerekkel. Hisszük és reméljük, hogy minden a miénk, lehet. Közben megéljük első szerelmeinket, örömeinket, csalódásainkat. Először plátóian, aztán empirikusan is történik valami. Bulikba járunk, elcsattan az első csók, érzelmileg lassan, észrevétlenül érett nőkké válunk. Legalábbis az gondoljuk, akkor. Talán a legszebb éveink ezek.
A cikk, amihez ez a fórum nyílt, már nem aktív.