Veszteség és változás (beszélgetős fórum)

Gondolom, még fiatal vagy.

Kifejezetten jó egyedül menni, mert vagy korlátoznod kellene a reakcióidat a másik miatt, vagy az ő reakciói zavarnának az adott dolog érzékelésében, legyen az focimeccs vagy festménytárlat.

Az élményt sem muszáj feltétlenül "megosztani", úgyis csak a szavakba öntött véleményed lehet elmondani. Az érzések, a benyomások belülről alakítanak.

Én az érintést sem feltétlenül szeretném elviselni.

Ha így érzed, akkor tényleg jobb, ha egyedül élsz, mert nem tudsz, vagy nem akarsz alkalmazkodni. De akkor ne csodálkozz, ha nem lesz társaságod semmilyen szórakozáshoz! (Vagy ha leesel a lábadról, senkitől nem kapsz egy pohár vizet, vagy egy finom teát, hogy a tál ételt már ne is említsem.)

Érdekes fogalmaid vannak a családról, ha az, hogy teszel értük, szenvedéssel járó kiszolgálás. Számomra mi sem volt természetesebb, mint hogy mostam, főztem, takarítottam, bevásároltam, a 4 tagú családunkra, intézkedtem (vagy megszerveztem), hogy mindig minden rendben legyen. Sőt: 3 idős közeli hozzátartozóm textiljeinek (felsőruházatuk kivételével, mert azt elrendezték maguk) mosását is boldogan elvállaltam.

Normális családban (még ha az csak 2 tagú is) kell lennie munkamegosztásnak, hogy senki ne érezze mártírnak magát. Persze, nekem is vannak agylövéseim: pl: a konyhánkban rajtam kívül senki nem mosogathat. Ugyanez vonatkozik a takarításra, teregetésre. De ha már nem bízok más munkájában, akkor inkább (ha néha fogcsikorgatva is, de) elvégzem, minthogy bosszankodjak, veszekedjek, ha valami nem úgy van megcsinálva, ahogy az szerintem helyes.

És még egy: tapasztalatból tudom, hogy alig picivel többet kell takarítani, rámolni, egy olyan lakásban, ahol ketten élnek, mint ahol egyedül.

Amit itt le írsz az mind igaz.

De valami miatt mégis azt hiszük jobb ha nem vagyunk egyedül.

Én egyedül vagyok, és próbálkoztam a pár kapcsolattal

(Sőt mondhatom kapcsolatokkal.

És nem azért nem sikerült mert nem néztem el a bogarait, (sőt a magasabb villany számlát is szó nélkül ki fizettem)

Nem nem ez a baj. Le írnám az én tapasztalataimat de hosszú lenne.

Talán csak annyit, hogy nem jó egyedül elmenni sehova sem.

És ezért nagy árat fizettem én is.

Egyel költöztem össze és hamar megbántam.

Zsong a fejem estére az emberektől és szeretek egyedül lefeküdni aludni , beszéd nélkül és egyedül kelni , amikor akarok ,nem hozzászólni senkihez korán reggel vagy csendben lenni , amíg más alszok 20 vagy 12-ig. Vagy rám nyomja a villanyt, mert öltözik és korábban kel , mint én. Vagy más többet eszik mint én és miatta rohangáljak boltba. Nagyon besokalltam és már ezeket így is gondolom. Ja meg azért fizessek több áramot , mert valaki éjjel sokáig fent van a semmiért vagy éjjel nappal mos. Takarítást nem is írom. Gyerekem nincs , nem is lesz és nem tudom , hogy milyen kiszolgálni az egész családot, de nekem ez szenvedés lenne.

Én tuti nem kerülgetnék senkit a lakásomban. A macska magától odébb megy.

Nem helyettesítés a kisállat, hanem a kommunikáció egy másik síkja. Pasi mellett is volt macska, kutya. Ha nem tetszett valami, a pasi mehetett.

Nyilván könnyebb egyedül élni, mert még enni is akkor ehetek, amikor jólesik, és nem kell a másikat is megetetnem. Oké, én 23 év után megözvegyültem, és addig is introvertált voltam, de most már nem szeretném ezt elnyomni magamban csak azért, mert kicsi a lakás.

Ki kellene a legjobbat hozni az egyedüllétből, és az értékeidet fejleszteni magadban. Értelmet adni a fizikai egyedüllétnek.

Talán megnyugvást hozna (nekem legalábbis biztosan) ha összeraknál annyi pénzt, hogy meglátogasd a cicádat. Akkor el tudnád engedni, és belátnád, hogy nem is volt rossz döntés, odaani őt, mert jó helyre került.

Sikerülni fog visszatérned oda, ahonnan elindultál, (a cikk elején) hisz erős vagy, mert erősnek kell lenned :)

Most nyilván így gondolod, mert túl sok sokk ért.

Van számodra egy jó és egy rossz hírem.

A jó: fiatal, erős, csinos, jóravaló, talpraesett, értelmes lány vagy.

A rossz: amennyi idő alatt pusztítottad magad, 2-3 annyi idő kell, hogy kilábalj. S ehhez a cicák érdemben keveset tudnak segíteni. Szerintem.

Eszeme nem jutna senkivel sem együtt élni ezek után. Régen is jó, jobb volt, amíg ha volt is párkapcsolat, de csak találkozás, ottalvás szinten. Nekem a személyes szabadság többet ér és annyi rossz dolog ért, amitől feszült vagyok, hogy egyedül jobb elaludni este, mert attól is ideges vagyok, hogy valaki hangosan veszi a levegőt mellettem és nem tudok aludni.. :D

Az utóbbi ember szeretett éjjel sokáig fent lenni, nyilván inni, én meg korai alvó vagyok. Délelőtt meg aludt, úgy délig, ha szabadnap volt. Nem tudok más szokásokat elfogadni, lehet ez is baj velem. Az ilyen inkább haljon meg egyedül. :D

Örülök, hogy megírtad ezt a cikket. Évek óta követem a sorsodat a fórumozásaidon keresztül, de képtelen voltam felfogni, hogy egy fiatal, erős, csinos, jóravaló, talpraesett, értelmes lány hogyan tud ennyire szerencsétlenül élni. Te talán már érted.

Sokszor évekig mantrázzuk: „Kár, hogy nem lehetett vele együtt élni”. Ezzel önmagában nincs nagy baj, a baj ott van, ha valaki többször is belelép ugyanolyan kakiba. Ha jól értem, te ezt tetted. Kemény árat fizettél érte.

„Hogy lehet elfelejteni ezt a sok rosszat, amit magamnak okoztam?” Úgy, hogy tanulsz belőle, és amit kell, máshogy csinálsz.

Sajnálom a konklúziódat, hogy próbálsz „embertől függetlenül élni, úgy könnyebb”. Igen: sokszor boldogítóbb egy négylábút szeretni. (Nekem is sok macskám volt - most is van a háznál egy nyomorult kis bestia :D -, de a 17 évig velünk élő, 2017 nyarán meghalt Mamcicka nyomába nem tud lépni nálam egy cica se. Amíg élek, nem tudom elfelejteni.)

Két rossz életű pacák miatt macskás hölggyé válni kár lenne.

Egyedül soha nem volt annyi pénzem , hogy akár egy szobát béreljek. Amikor volt , akkor mentén utána és azt hittem , nem lesz gond. Utólag derült ki , hogy az alkohol lett a központban.

Először, kisebb megszakítással úgy dolgoztunk , hogy szállást kaptunk. Nem értettem itt semmit, mi hogy megy , de albérlet nagyon messze lett volna és busz nincs.

Elköltöztünk (akkor is úgy volt , hogy én megyek ) albérletbe, közel a munkahelyhez, de ott folytatódtak a dolgok. Aztán jöttem külön.

Ne haragudj, de én nem értem, hogy tudtál ennyi időt ezzel az emberrel együtt lenni. Miért kellett ide-oda költözködnöd vele és ebben tönkremenni. Komolyan nem értem. Inkább lennék egyedül de biztonságban, nyugalomban mint valakivel akire dolgozhatok, terelgethetek és még a kis megtakarításom is elmegy miatta mert ő függő és szenvedélybeteg. Örülj, hogy megszabadultál tőle, Kezd újra az életed és keress egy másik macskát.

Sok sikert:)

Na végre, hogy megszabadultál attól az embertől!

Remélem helyre jössz.

A macskát már ne bánd, ha jó élete van.

Most jobb, sokkal.

Jó munkahelyem van , normális életem. Szeretném , ha ez már állandó lenne.

Gondok mindig is lesznek , de olyan , ami volt , nem szeretnék mégegyszer.