Veszteség és változás (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Veszteség és változás
Vannak unokáim persze 5-ten vannak.
A nagy 22-éves a leg kisebb 8-éves. Nekik már nem a nagyi a társaság nekik vannak barátaik barátnőik.
A mi persze rendbe is van így.
Nem vagy egyedül mert én is meg oldom a gondjaimat 17-éves korom óta. A gyerekkora nem mennék vissza.
Én is el vagyok egyedül és még jó is.
Igen félnünk kell, mert ha jön a betegség akkor mi van??,
Na ez az amit nehéz előre látni. sajnos benne van a mi paklinkban.
A kiút nincsen. Nagyon egyet értek veled.
Meg találom a lehetőséget arra, hogy ne unatkozzak.nem is ez a gond. Valamit el rontottunk? Lehet! Sőt biztos!
Csak tudod a mi korunkban már van múlt. Mind két félnek. Van másik család. És nem is a két ember (Nő+férfi) választ rosszul. Hanem a család elég erő teljesen be tud tartani a másiknak. Mivel mindenki mindenkinek nem lehet színpatikus, minden hol akad akinek nem jön be a másik modora a természete, és bizony ezeket a kapcsolatokat nem annyira a múlt tartja össze. Hanem a jelen, és nagyon hamar össze tudják törni a külső be hatások.
És vannak emberek akiknek nincs lehetőségük, sok mindenre mert vagy falun élnek vagy olyan helyen ami el van zárva a nagy világtól.
Biztos vagyok benne ha mind annyiunknak lenne lehetősége arra, hogy éljen bele a nagy világba valamennyien szeretnénk egyedül élni. De lehet az is elég lenne ha csak sűrűbb busz járat menne a nagy város fele.
És igen én is ki húzom magam a bajból. És igen Önismeret is kell ebben is igazad van, és van is mindenkinek ebben is biztos vagyok. csak a lehetőségek nem adottak. Mert ugye a lehetőségek nem korlátlanok senkinek sem.
Valami(ke)t nagyon elrontottatok. Talán rosszul választottatok társat, barátokat, nem tudom.
Olyan nincs, hogy az ember csak ad, és ad, ugyanakkor nem kap vissza semmit. Persze, velem is előfordult, hogy rám tört a kétségbeesés, hogy a fene egye meg, mindenkinek első szóra ugrottam segíteni, de ha én kerülök kakiba, sehol senki. Aztán magamba néztem, s megnyugodtam, mert visszanézve vagy a saját hajamnál fogva húztam fel magamat a víz alól, vagy jött segítség, amit abban a pillanatban szinte észre se vettem, nem értékeltem, csak utólag.
Önismeret! Aki tudja, hogy társfüggő, az tegyen meg mindent annak érdekében, hogy legyen normális társa. Aki szeret egyedül lenni (mint pl. én is), az ne panaszkodjon, hogy hetekig nem nyitják rá az ajtót, napokig nem szólal meg a telefon. Rengeteget vagyok egyedül, de nem érzem magamat magányosnak. Sőt!
Nem mindegy, mekkora a lakótér. Van-e hely, külön helyiség, ahová elvonulhatok.
Vagy ahova a "jelentkezőt" el lehet tüntetni.
Sok minden nem érte meg az életünkben. Ezt tapasztalom én is.
Én ebben a cipőben járok.
Nap mint nap küzdök az egyedül léttel. És leg feljebb itt tudnám el mondani azt ami bánt vagy fáj.
De itt se nagyon lehet mert, aki nincs ebben a helyzetben az nem érzi át és másképpen látja a világot.
Nem persze nem az erőltetésre gondoltam.
Azt én sem tenném. Jó így magadban? Igen de az attól függ mióta vagy egyedül. Mert egyedül le élni az életet. Vagyis az egész életedet úgy élni le, hogy magadnak kell mindent ,de mindent, és nincs segítség se honnan sem.
Kis ház nagy ház az mindegy.
Hímnemű? Persze minden áron nem kellene.
ÉS MÁR NEM IS KELL nekem sem.
Maradok egyedül az biztos. Én csak azt akartam mondani, vagy le írni. Fiatalon könnyebb és jobban el lehet fogadni a hímneműt is.
Persze nem kizárt a korossab kor sem.
De én nem hiszek benne. (Ki próbáltam) De nem megy.
Persze erről is lehetne témát írni. Úgy gondolom mi az egyedül létet választjuk.
Én nem erőltetném. De magamra sem erőltetném más társaságát. Jó így magamban, nem akarok senkit kerülgetni.
Persze nem is kellően tágas házban élek. Ha viszont a körülményeim nagy házat engednének, akkor telne megfizetett segítségre is. Akkor se kellene egy hímnemű a portára.
Illetve a két kutyám hímnemű, de ők a házat őrzik.
Én se voltam mindig egyedül, de most így pont jó.
Nem nem vagyok fiatal.
Én túl vagyok az életem felén, sőt még talán a háromnegyedén is. (Ezt nem tudhatjuk)
Nagyon sok magányos év van mögöttem.
De próbálkoztam én a pár kapcsolattal is. A baj az, nem fiatalabb koromban, próbáltam meg. Sajnos 55-év felett próbáltam. És bizony nem jól gondoltam!
Család volt gyerekek.
20szon évesen maradtam özv gyerekekkel.
Hát nem voltam egyedül, de ők fel nőttek, unokák vannak.(22-éves) a legnagyobb unoka. (8-éves)
a leg kisebb. 5-ten vannak.
Tudom mit jelent a család és azt is mit a társ a pár.
Az biztos, hogy vissza gondolva az életemre, a mai eszemmel nem mondanék le a párról.
De sajnos most már késő a meg világosodás.
Ne értsed félre imádom a családomat. Nagyon szeretem az unokákat.
De már nem én vagyok nekik a leg fontosabb. Ami persze nem baj. Sőt tovább megyek, van nekem egy édes anyám is aki még él. (86-éves)
De bizony a társ hiánya az bizony nagy úr az életemben. És ezt mostanában érzem a leg jobban.
Örülj, hogy megszabadultál ebből a pusztító kötelékből.
Eladhatnád egy fogatókönyvírónak a storyt.
Nem semmi eset. Micsoda bravúros meddőségkezelés!
Én meg csodálkoztam, amikor először mentünk egy híres professzorhoz meddőségkezekésre, és a doki fő tanácsa az volt, miután egy stólával összakötötte a kezeinket az urammal, hogy " úton útfélen" és közben kacsingatott. 🤣 na kerestünk egy másik dokit.
"És még egy: tapasztalatból tudom, hogy alig picivel többet kell takarítani, rámolni, egy olyan lakásban, ahol ketten élnek, mint ahol egyedül."
Ezt nem tapasztaltam meg soha. Épp az ellenkezőjét.
További ajánlott fórumok:
- Miért hitegetik magukat a túlsúlyos, kövér vagy épp duci nők, hogy nekik így jó, ahelyett, hogy tennének valamit a változásért?
- A lakodalom veszteséggel vagy plusszal zárult nálatok?
- Az IWIW-en változás történt! Bárkire rákeresel, értesül róla, ha csatlakozik egy klubhoz.
- Anyagi veszteség feldolgozása...
- Fájdalom, veszteség
- Beletörődni a veszteségbe