Versek (szígorúan csak saját!!!) (nyílt klub)

Nagyon szépen köszönön, még csak pár hete kezdtem el verset írni, úgyhogy csak néhány költeménnyel tudok szolgálni, de amint megszületik egy újabb, idehozom.

Köszönöm!

Sziasztok!

Akkor a mai....

Kinyitom a szemem, résnyire csak…

Tapogatózom, mellettem vagy!

Helyes, akkor mégis álmodtam,

Üres volt az ágyam álmomban.

Kinyitom a szemem, teljesen,

Szaladnak a képek, engedem.

Rémesek az álmok, sötétek,

Fogd meg a kezem, hogy ne féljek!

Itt vagy, csendben szuszogsz mellettem,

Szerettél az éjjel, engedtem.

Átnyúlok a párnán, elérlek,

Mosolygok, mert most már nem félek!

Hiába

Vártalak,de hiába

maradok örökre árva.

Nem ölel át már két karod,

s nem mondhatom hogy boldog vagyok.

Lassan befejezem ezt

hisz már tudom,nem szeretsz.

Nem sírok csak fáj nagyon

hogy hittem neked egykoron.

Köszi,igazi kis ördögfióka...)

Gyönyörü gyermeki, ártatlan tekintet

Tágra nyílt mosolygó szemek nevetnek.

Gondokat elfeledve tekintesz arcára,

Nyugodtabban nézel a zajos világra.

nagyon szép baba

Köszönöm a lehetőséget..)

Nagyon jó ,szép verseket írsz..) Igyekszem felzárkózni..)

Ne még

Ne még ne menj,

hiába mondom én,

intesz és elmész,

s tudom hogy nincs remény.

Ne még,ne menj

szólok,s hogy van kiút

hinni szeretném

s nem szítok háborút.

Ne még ne menj

csak csendben szenvedek,

Nem erőszakoskodom,

ha menned kell menj:engedek.

A szobát friss kávé illata lengi át,

Ablakban megpillantom arcom körvonalát,

Komoran nézem fáradt szemeimet,

Hallom dobbanni sajgó szívemet.

Nagyot kortyolok a fekete ébredésbe,

Rápillantok elernyedt gyönyörű testére,

Próbálok belelátni, próbálom érteni

Keresem a szavakat, miért lehet szeretni.

Annyi mindent éltünk és szenvedtünk át

Elfelejtettem, hogy ő jelentette a csodát.

Olyan kicsi kellett: egy szó, kis tett

Nála hálásabban senki nem szeretett.

Szavak, nem jelentenek már semmit

Ennyire nem szeretem még senkit.

Tudom hogy ő is szeret, talán még nem érzi.

Miért tettem? Egyre kevesebbet kérdi.

A tettek elhalványulnak, az érzés megmarad

A sötétség leple lassan tovahalad.

Bekúszik az ablakon az első napsugár,

Egy új még szebbnap ígérete vár.

Nem látom már fáradt szemeimet,

Ránézek ébredő arcára: nyugtatja lelkemet.

Kinyitja szemét, rám nézz s mondja: Szeretlek

Tudom lehet hinni most már e hálás szemeknek.

A múlt kísértett éveken át

lelkemet tépte, mindig fájt

nem találtam a helyemet a világba

belehaltam az elveszet vágyba.

Kerestem a kiutat, megoldást,szerelmet

A szívem az üressségtöl szenvedet

üres volt mintha nem is lett volna

Az élet megannyi akadályt elém tolva.

Felnőtt lettem, megláttam a fényt

Mosolygott,szeretett,szerelmet kért.

A remény újra élet bennem

Az életem újra született benne.

Éveken át csodáltam,éreztem a lelkét

szintiszta szerelmét,testének melegét.

Ő volt szívemnek az édes nektár,

Benne volt mit lényem az életben várt.

De jött a pillanat mi széttépet minket,

Megölve a szintiszta szerelmet.

Elfordult az élet és annak értelme,

Eltünt a tisztaság védelme.

Keresem a kiutat azt a forró érzést,

Felteszek rengeteg belső kérdést,

Miért,Kiért,hogyan tovább,mit tegyek?

Együtt,nélküled,vele,veled?

Nem tudom mi lesz, de szeretem!

Nem kell más, de nem is keresem.

Ő kell, mindent megteszek érte,

Megteszem pedig ő nem kérte.