Verni-nem verni. (beszélgetés)

Úgy általában!

A gyerek nem úgy születik, hogy ösztösen tudja a határokat! Nem olyan,mint a levegővétel, hogy kódolva van!

A veszélyhelyzeteket jobb megelőzni! Pl.:a konnektorba vakdugó, minden szúró, vágó alkalmatosság, tisztítószer elpakolása, és mégis van vészhelyzet! A legjobb ilyenkor "kikapni" a dologból, ha ráütsz, azt jelenti, hogy Te ijedtél meg jobban!/ez is személyes tapasztalat/

Sokan hiszik, hogy a korlátok a gyereknek rosszat tesznek! Pedig nem! Addig fog póbálkozni, amíg egyértelmű választ nem kap! Néha elég, egy nem, de azt gondoljuk komolyan/hangsúly!/! Itt most egészségesen fejlődő gyerekről beszélünk. Ha gondok vannak, bármilyen, akkor a taktika változik, de mind a két esetben gyerekfüggő!

Cicus, CSaba és Szabadgondolkodo!!!

Remélem nem jártok így mint a történetben szereplő anyuka.. érdemes a kommentjeit is majd elolvasni a gyakorin. De akkor adjatok neki ti tanácsot mit tegyen.... verés nélkül megoldani,ohgy ne halljon meg idelőtt a kis kajla.

Mi a megoldás? Szófogadatlan, értetlen a gyerekem.

3,5 éves lesz a lányom és egyszerűen nem lehet vele sehova elmenni, mert képtelen szót fogadni. MIndig következetesen volt nevelve, a NEM az Nem volt 5 perc múlva is. Minden szépen el van neki magyarázva, mit miért nem engedünk meg neki, mi a következménye, ha azt mégis megteszi. Baleset éri, fáj a másik kisgyereknek, ha véletlenül homok megy a szemébe stb. Mégis mindezek ellenére, nem és nem és nem. Jönnek a kifogásk, de anya én ezt szeretném, de így, de úgy, de amúgy. S vége-hossza nincs az elmagyarázásnak, megértetésnek felé. Egy séta, egy kirándulás, egy játszóterezés csak abból áll, hogy nem szabad, vigyázz. Ami persze normális egy gyerek-szülő kapcsolatnál, hogy anya-apa óva inti, tanítja. Csak a megértéssel vannak problémák. Mit tehetnék még, hogy értse és be is tartsa a "szabályokat" a gyerek. Pokol így elmenni bárhova, mert nem fogad szót egy percig sem. Mát rongyos a szám a magyarázástól. Ötleteket, segítséget várok. Kioktató gúnyolódók kerüljék a válaszadást.

Folyt: [link]

Én hiszem,hogy a maflástól még továbbra is veszélybe fogja sodorni magát,ha egyszerűen képetelen megérteni .

Te írtad,parlagon van a gyerek.Ezt kellene megszüntetni,nem pedig maflásokat osztogatni.

És beírom----ezt én így látom jónak,de aki maflást oszt,tegye,nem tehetek ellene.

Én 11 éves voltam, amikor átszaladtam az úttesten. Tudtam, hogy körül kell nézni, meg is tettem, de a busz irányjelzőzött, hogy letér a megállónál és gondoltam, akkor átmegyek előtte. Végül a busz nem állt meg és én az oldalának csapódtam. Ha szemben hamar jöttek volna, rosszul is elsülhetett volna a dolog. Anya meg apa sírt az ijedtségtől. Ami viszont a legjobban megragadt, az Keresztanyám reakciója volt: megragadta a vállamat és megrázott és ezt kiabálta: Mit csinálsz, te nemnormális?!

Nem okozott sérülést, ellenkezőleg: akkor értettem meg, mennyire szeret!

Hű de szép csak kár,hogy nem minden esetben kivitelezhető....

Illetve a kérdés nem is ez az a kérdés,ohgy ezeket a határokat TE hogyan jelölöd ki és ŐK hogyan próbálják meg átlépni.

Milyen eszközeitek vannak a közös döntéshez?

S erről még egy kérdés jutott eszembe minden esetben tényleg bevonható a gyerek. Nem úgy van,.hogy te kijelölöd a határokat és azzal,hogy ő ezeket vesztegeti tanulja meg hol vannak?

S elértünk oda, hogy ok okozat tanulása hiába tudja a gyerek,hogy mi az meleg a sütő és hiába olyan okos mint az enyémek,hogy sosem nyúltak oda és nem kellett a kezére vernem.. de bizony mással megégette magát hiába mondtuk nem...

Megpróbáltak olyan dolgokat amiket ezerszer elmondtunk nem, veszélyes.. aztán baj lett.. A következőnél nem próbálta. S voltak olyanok is amit egyszerűen nem engedhetsz meg,hogy a saját kárán tanulja meg mert akkor már késő.... ezért bizony jól jöhet a kézre popsira csapás.

De nem az a kérdés ilyenkor, ohgy mit kellett volna tenni. Hanem most mit tehetsz a tragédia elkerülése végett.

Mert mi van mindenki elmondta megindokolta stb. sokan sok félét mondtak és próbáltak de hasztalan.. mert a gyerek oda megy.

mit tehet a szülő. ha dolgozik zárja be a lakásba a gyereke? Nem megoldás.. mert egy 8 éves kitalálja hogyan menjen ki.

Elszökik tehát utána kell menni elmagyarázni miért helytelen,hogy elszökött és miért veszélyes.. majd ha megint megteszi szó nélkül elsőképp lekeverni azt a maflást és megmondani,hogy ezt két dologért kaptad egy elszöktél otthonról, és kettő ezerszer elmondtuk ne játssz itt mert féltünk, hogy bajod lesz irány haza!

NE félj meg lesz a foganatja és ezt a veszélyt kiküszöböltük

Az meg,ohgy eddig ki és mit rontott el a szituban teljesen mindegy.

Ez így van! Mondhatni szerencsés az, akinek tök nyugis a gyermeke (ezt most nem úgy értem, hogy koravén és ahova teszik, ott marad - bár én ilyen voltam, a szó szoros értelmében jó gyerek, semmi elevenség nem volt bennem - a férjem is hasonló beállítódású volt), ezért is csodálkozom sokszor, hogy kire ütött .) az én gyerekem??? Mert ő viszont olyan eleven, olyan nyitott, mindenkivel barátkozó, ördögfióka... olyan, akinek az átlagnál is több a kurázsija, aki valóban nem fél semmitől-és senkitől, mindenkihez, mindenhez nyíltan odamegy, barátkozik és így tovább, ami isteni adomány, de ugyanakkor - a mai világban - túlzás is, s nagyon oda kell figyelni rá, mert a legjobb prédája lenne pl. egy cukrosbácsinak.

Én soha nem mentem volna oda idegenhez. Ő akárkihez. Ez az egyik legnehezebb, amit meg kell neki tanítanom, hogy ne bízzon meg feltétlenül idegenekben. Ezért mondjuk még soha nem csaptam rá.

Én máig szégyenlős, zárkózott vagyok. Ő a születésétől kezdve nagy társaságban érzi jól magát, rengeteg emberrel (gyerekkel) körbevéve, s bárkit-bármikor leszólít/megszólít...

Én ottmaradtam, ahová anyukám leültetett, ha pl. vásárolni mentünk. Ő nemhogy öt percet, de egy percet sem tud nyugton ülni. Igazi tortúra bárhova is elmenni vele, bár mindig menni akar, mindig ismerkedni akar...

Nem veréshez kapcsolódik, hanem néhány szemellenzős, kényszerképzetekkel küzdő hozzászólóhoz.

Tényleg, neked van gyereked?

Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.

ezt nem én mondtam, hanem Bertrand Russel, de igaza van!

Akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek inge, az ragssza.......

Akkor azt a gyereket már régebben szúrták el a szülők. Nem maflás kell, hanem nevelni kellett volna.

Lehet hogy mégsem ártott volna az a szakkönyv a témában. :)

Ha most rám gondoltál, mindig mellette, vagy legalábbis olyan közel, hogy egyik szeme mindig rajta legyen.

Azonban, ha éppen dolgozom, s nem tudok mellette lenni...

.... nem kell mindenképp megütni, sőt, kerülni kell - én is hiszek a gyermekem értelmi szintjének megfelelő kommunikációban -, viszont ha ennek ellenére, mégis megteszi, amit már legalább szászor elmagyaráztam neki, hogy miért nem szabad, akkor bizony előfordul, hogy (nem a kezére, nem az arcára), de a fenekére rácsapok. Emlékezni fog rá (valamilyen szinten - és ez nekem pont elég, ha apósom "vigyáz" rá), hogy ne menjen bele még egyszer abba a veszélyhelyzetbe (mert bizony más emberek nem vigyáznak rá úgy, mint én - megint csak apósom hozom fel rossz példának, ugyanis neki az az elve a gyermeknevelésben, hogy csak tapasztalja meg az a gyerek... olyan szinten, hogy a férjemre kiskorában ráborult a diszínóvágásra használt tűzforró víz és így tovább!).

Az 5 éves lányom már tudja, mik a "szabályok", ha papáékhoz megy (megjegyzem ritkán, mert nem bízom meg bennük, de néha muszály nehéz szívvel rájuk bíznom) - és - félreértés ne essék, nem veréssel értem el ezt nála, hanem javarészt megmagyarázással, a következmények ecsetelésével és így tovább. A popsira csapás (most ezt sem fakanállal, szíjjal kell elképzelni és nem is úgy, hogy bekéküljön, stb.) csak a legvégső megoldást szolgálta, ha nem akarta megtanulni, hogy mit miért nem akarok megengedni neki (pl. hogy miért nem játszhat az országúton az unokatesóival, akiknek ez megengedett). Ó, igen, és hat. És így sikerült megakadályoznom, hogy a nagypapa felelőtlensége ellenére is megmaradjon a gyermekem testi épsége.

Utólag már ugyanis lehet bánkódni... de visszahozni az egészséget nem.

Gyerekem kis barátja azzal múlatja az időt, hogy a pataknál játszik. Sok volt az eső, emelkedett a vízszint. Beszélt vele férjem többször, hogy nem szabad, mert... meghallgatta és bicajozott a patakhoz. Beszéltem vele én, mosolygott édesen, megígérte, hogy nem megy, aztán innen tőlünk odament egyenesen. Beszéltek vele a szülei (anyukája, pótapuka), a nagyszülei, a pótnagyszülei, a falubeliek (utcabeliek). Mégis ott játszik. Nevet az egészen. Mindenki dolgozik, ő 8 éves, van egy kieső pár óra, amikor nincsen szigorú felügyelet alatt. Egyébként meg úgyis megszökik a patakhoz. Az öreg nénik vigyázzák, nehogy baj legyen, de ugye nem fogad szót senkinek. Miért is tenné?

Én mondjuk már láttam, hogyan játszik a víz mellett. Ha az anyja lennék, lemennék érte, adnék neki egy maflást, újra elmondanám, amit eddig szajkóztam és valamiféle szobafogság is járna.

Persze a maflás fájna, naná. Mondjuk amikor majd kihúzzák a vízből az élettelen kis testét, mert belefulladt (minő szörnyű baleset), akkor már nem fáj neki semmi és nem is éli megalázásnak, stb. Sőt, semminek. Akkor lehet, hogy utólag majd jobb ötletnek tartanánk, ha megadtuk volna azt a pofont és félt volna lemenni a patakhoz... mégha nem is a víz miatt.

Majd küldök Neked képet, ha megtörténik. És akkor lehet majd keresni a szülő felelősségét... dolgozni kell, felügyelet kell, némi szabadság a gyereknek kell, határok kellenek, végülis elméletben jól működik ez, de hogy a gyakorlatban, a való életben is?

Az én kisfiam nem megy közel a kandallóhoz, csak rámutat és mondja: meleg

Soha nem volt megütve.