Van egy cikis sztorid? Itt a helye! Oszd meg mindenkivel ;) (beszélgetős fórum)

Hasonló sztorim nekem is van.

Fiatal lányka voltam, az egyik barátom vittem épp haza bemutatni a családnak. Anya kijött értünk autóval, és így indultunk haza. Nagyban ülünk az akkori barátommal hátul, (első találkozás volt és egyben bemutatás is, mivel messze lakott) nem nagyon beszélgettünk, mire a drága anyukám megszólalt:

"Kérsz kukit?" Hirtelen nem tudtam eldönteni jól hallok-e? Az arcom lángvörös lett, mire megkérdeztem hogy: "Micsoda?" Erre drága anyám elismételte hangosabban és érthetőbben: "Kérsz kukit?" Az akkori barátom is nagyon nehezen tudta vissza tartani a nevetést, mire azért megpróbáltam menti a menthetőt egy olyan beszólással: "Milyen kukit?" Erre anyám: "Lesz otthon kuki, majd azt edd meg."

Hát elég érdekes szituáció volt és nagyon kínos.

Sziasztok!

Eddig csak olvastam, most hozzájárulok...:)

Tegnap mentem a barátomhoz, és hát jó kis estét terveztünk. Előtte még el kellett ugranom a suliba. Felszálltam a metróra, ami tömve vt. Ki akartam venni a táskámból a kajám, de sikerült a zacskóval együtt kirántanom egy Du*ex síkosítót...Ráadásul a 2in1 fajtát, ami konkrétan úgy néz ki mint egy nagy vibri...

a tömegben elgurult odébb...Égtem mint a rongy. Csak azt nem tudtam, melyik cikibb...Ha úgy teszek mintha mi sem történt vna, vagy ha felveszem.- Végül felvettem mert jó kis cucc és nem akartam otthagyni:D

Állati ciki volt:D Bár, a szemben ülő srácnak igencsak felkeltettem az érdeklődését vele...:D:D:D

Sziasztok

Szintén kollégiumi sztori:

Játszottunk, tétre ment a dolog. Az egyik "vesztes" büntetése volt, hogy az asztalon állva énekeljen valamit.

Neki is kezdett.. az énekelte, hogy:

ó Andi, Andi, Andi, én nem vagyok olyan jampi..

ismeritek, ugye?

Háttal állt az ajtónak, ami egyszer csak szépen csöndben kinyílt, és ott állt a tanárnő. persze alig bírtuk elfojtani a nevetést, amit ő annak tudott be, hogy nagyon jól mulatunk rajta.

folytatta, hogy szeretlek, imádlak, megsimogatnám a.. na itt vmi hirtelen ötlettől vezérelve egy ugrással megfordult és.. a torkára fagyott a szó :)

A tanár tök higgadtan:

Boglárka, ha befejezte a külön műsort, akkor legyen szíves szálljon le az asztalról és öltözzön föl

..ugyanis bugyiban és melltartóban volt..

mi kifeküdtünk a röhögéstől, sőt én még most is ...

A következő történetem jól végződött, mert tudatosan nem buktam le vele.

Nyolcadik osztály, félév előtt. Ugye a pontok nagyon sokat számítottak, hát mindent megakartam tenni, hogy jó legyen a félévim. Mindig utáltam a történelmet, inkább a tanárt. Egyértelműen ő sem szeretett engem. Év eleje óta dolgoztam az ügyön, mindenképp négyest akartam, de mindenbe talált hibát az öreg... Hát fél év előtt 3-as 4-es között álltam. Nem akarta megadni a jobb jegyet. Megígérte, hogy nem írat dolgozatot, majd eldönti a magatartásom alapján. Nagyon jól viselkedtem az óráin, ami akkor nagy szám volt. A lényeg, minden dolgozatot az előző anyagból íratott. Mi mindig úgy csináltuk, hogy leírtuk egy irólapra az anyag tartalmát. A dolgozat abból állt, mindent írjunk le amit az előző anyagból tudunk. Hát egyszerűen kicseréltük az otthoni teleírt írólapot avval, amit ő adott. De, mivel megígérte, már nem írat velem semmit, nem készültünk a barátnőmmel, aki egyben a padtársam volt. Nyugodtan ültem be az órájára, de a szemét elém tette a lapot. Naná, hogy semmit nem tudtam, de azért oda nyögte, ettől függ a félévim. Írtam én mindent, de akkora hülyeségeket... semmi köze nem volt az anyaghoz. 10 perc után elvette. A dolgozatokat az asztalára rakta, én meg törtem a fejem mi legyen. Hát kialakult a terv. Megkértem a leghátsó padban ülő fiút, rosszalkodjon már valamit, míg az első padban ülő fiú elveszi a dolgozatom az asztalról és átadja az egyik közelében ülő barátnőmnek. Megtörtént. Akció tökéletesen végre hajtva. De ez az ökör négy dolgozatot emelt el, mivel nem volt ideje válogatni. Hát mind1, barátnőm mind a négyet darabokra tépte és a padjába dugta. Tökéletes. :) Harmadnap, óra előtt arcomon szétterülő mosollyal kérdezem, milyen lett a dolgozatom, mert mindent tudtam. A tanár rávágta, nincs meg, biztos hogy írtam? Mindenki mellém állt, persze, írtam és hogy készültem rá... Hát mondta nem találja. Felháborodtam, és megjegyeztem jó hangosan, biztos azért hagyta el, mert jól sikerült és nem akarja megadni a négyest. Arra kért írjam újra. TÖKÉLETES! Naná, hogy megírtam otthon mindent, 5 perc után beis adtam. Na, de most jön a csavar. Következő történelem órára, egy zacskóval érkezett, benne a négy dolgozat összetépve. Olvashatatlan volt, talán szófoszlányok. Kikérdezte az osztályt, senki nem tud semmit. Olyan ideges voltam, meg vörös, mint még soha. Egy hétig ment a nyomozás, mire abban maradt, hogy biztos az utánunk következő osztály tette, mivel kinnt hagyta a dolgozatokat. Mivel a hatodikosoknak is törit tartott, nem vitte le a cuccait. Ott se találtak tettest, így maradt az ügy. Végülis jól végződött, mivel megkaptam a négyest, ki sem derült. De mikor kilógott a lóláb, nagyon féltem. Nagyon ciki lett volna, ha kiderül. Főleg azok után, mennyire felvoltam háborodva az eset miatt. :D

Alig úsztam meg az osztályfőnökit... Ráadásul barátnőm ezután három hétig nyomta otthon az ágyat, és persze a tanárok egyszer sem hagyták ki, hogy meg ne említsék az esetet.

Ma már mosoly tárgya a gyermeki naívság és butaság, meg az, hogy milyen veszélyes dolgokat tartottunk mókásnak. De azt az időszakot senkinek nem kívánom... Gyomorideggel jártam az órákra. :\

De elmúlt. Utána jött más eset, mással és azt kapták a nyelvükre a tanárok.

Sziasztok!

Én is megosztanék egy történetet, ami a legjobb barátnőmmel történt. Szóval tini korában, amikor még ment a tinidiszkó, és ő járt is rendszeresen, megismerkedett egy fiúval, meg is beszélték, hogy melyik buszvégállomáson találkoznak, és hát a sárcnak már autója is volt, tehát nagyon menő volt. Csak az volt a baj, hogy ugye a diszkóban sötét volt, és nem látta, nem tudta pontosan megjegyezni a srác arcát. Amikor megérkezett a busszal szépen leszállt, majd meglátta, hogy egy autó áll a busz mögött, szépen kinyitotta az ajtót és beszállt, majd hátulra beszállt egy másik lány. Aki viszont a srác barátnője volt, és éppen őt várta a srác. Viszont ekkor rájött a barátnőm, hogy ez nem az a srác akivel megbeszélte a randit, de ekkor már a másik lány is kezdett ideges lenni, és kérdezte a barátjától, hogy ki ez a lány. Na ekkor a barátnőm még rátett egy lapáttal, mert azt gondolta, hogy mennyire lenne ciki kiszállni és visszaállni a megállóba, így kikönyörögte még, hogy legalább két saroknyira vigyék már el, ahol ő kiszáll. Végül elvitték, kiszállt és hazament, szegény srác lehet, hogy utána még ott várt rá órákig.....

Ooooh, ez egy egészen elgondolkodtató történet..

De te büszke lehetsz magadra! A baráti hűséget, a barátnődnek adott szót már akkor, gyerekként fontosabbnak ítélted, mint a "főnökeidnek" való igazmondást.. Szerintem, ezt ma már büszkén mesélheted. A barátnőd pedig, szegény, mentette a lábát, szintén jogosan..

A felnőttek néha olyan durvák tudnak lenni. Nekem úgy tűnik, mivel neked ez még ma is rossz élmény, úgy érzem, hogy a tanárok, az igazgatónő akkor nem tudta meglátni a humort, a kedvességet abban, ahogyan viselkedtetek a barátnőddel kislányként.. Kár.. Remélem a mi gyerekeinknek csipetnyivel több megértés jut majd az iskolában..:-)

Gyermekkorom újabb gyönygszemére bukkantam a fejemben a nagy kutakodás közepette.

Általános iskola hatodik osztálya. Barátnőmmel minden reggel 7-kor már az aulában ücsörögtünk, unatkozva. Gyorsan közkedvelt "játék" lett a lépcsőfokokról való leugrálás. Ugye reggel még se tanár... csak egy öreg portás kuporgott, de semmire nem figyelt. 6. fokról sikeresen leugrottunk. Barátnőmmel bevállalta a hetediket is. Sikerült neki, bár csak a szerencsén múlott. Lefele jövet, órák szünetében az utolsó fokokat mindig leugrottuk. Utolsó előtti óra volt, barátnőm nagy lendülettel szalad a lépcsőn, majd ő leugrik megint a hetedik fokról. (A tanárok nagyon tiltották a lépcsőn való ugrálást.)

Nem sikerült. Az első lépcsőfokra érkezett, kificamítva a bokáját. Abban a pillanatban nem is tűnt súlyosnak, gyors körbe néztünk, senkit nem láttunk. Siettünk az udvarra. Rajz óra következett. A felénél barátnőm szólt, nézzem már meg a lábát. A bokája a duplájára dagadt, neki folytak a könnyei és az egész lila volt. Naná, hogy a susmorgást a tanár is észre vette. Felszólított és meglátta a síró barátnőmet. Hát mit mondjunk? Egymás szavait kiegészítve kijött egy olyan történet, hogy jöttünk le a lépcsőn, sokan voltunk, barátnőm megcsúszott és maga alá fordult a bokája. Tökéletes történet. A rajztanár már szaladt is le barátnőmmel és velem az igazgatói iroda elé. (én támogattam barátnőm a másik oldalról, mert már lábra állni nem bírt) Végig azt mondogatta, milyen veszélyesek a lépcsők. Jön az igazgatónő, barátnőm már zokogott, így a történetet én adtam elő. Ő is eléggé megsajnálkozott, mindenben segített. Megérkezett a mentő. Barátnőm kivitték, felszaladtam a táskájáért, elsétáltam vele a mentőhöz. Később már nyugodt lélekkel indultam a terem felé, de belépve óriási meglepetés ért. A rajztanárom mellett állt az igazgatónő és a takarítónő. Az egész osztály előtt kérdőre vontak. Hogy miért? Mert a takarítónő látta, hogy barátnőm leugrott a lépcsőn és így esett a bokájára, ahogy azzal is tisztában volt, hogy én is ugráltam. Hihetetlen amit akkor éreztem. Három felnőtt méregetett, válaszra várva, én meg egyes egyedül, tudva az igazat álltam az osztály előtt. Fülig vörösödtem, és alig bírtam bármit is mondani. Maradtam a hazugságnál, amivel még alább ástam magam. Mivel barátnőmet is kérdőre vonták a mentővel való indulás előtt, aki bevallotta az igazat, hogy tudják az orvosok mégis mi történt...

De legalább rendes volt a tanárnő. :D

Az ilyen ritka. :)

4. történetem:

Az a helyzet, hogy az egyik fülemre nem hallok jól, mondhatni semennyire sem.. a bal fülemre.

Namármost: az egyetemen ZH-t írunk,mindenki tök görcsben, növénytan doga, nem könnyű,mindenki számít a hallására, ugye, nem is kell mondanom.. Na, én be is ültem a bal oldali padvégbe (hosszú padokban ültünk, asszem 5-6ember egy sorban, így Mindenki nekem jobb (ti.a jobban,jól halló:-)) fülemre ült.. Mindenki..kivéve az én kedves jó tanárnőmet. Akivel egészen baráti viszonyunk volt.. Hát, a történetnek ez lesz ugye a pikantériája,jól sejtitek. Elindult a feszült ZH írás, mindenki ügyködik, hallgat erre-arra.. No, én írtam lázasan. Egyszer csak jön nekem balról, ugyebár, a kedves jó növénytan tanárnőm, és lázasan magyaráz, halkan, valaki rá ne jöjjön, hogy éppen nekem segít, mert az azért ciki!!! Mosolyogva mondja nekem, suttogja, hogy mit írtam rosszul. Itt nem olyan szövet, ott nem annyi mm,itt nem így fejlődik, ott nem az a fajta pontos neve latinul.. Gondolom én, hogy ilyesmiket mondhatott, mert ugyebár, SEMMIT NEM HALLOTTAM! Oooh, de ciki. Ő nem értette,miért bámulok rá, mint borjú az új kapura.. (honnan ered ez a szólás, nem is értem???:-))

Mikor is felvilágosítottam: "Tanárnő,maga olyan kedves,de ne haragudjon, semmit nem hallok a bal fülemre." Oh, a tanárnő hatalmas nevetésben tört ki. "Ágnes, maga egészen menthetetlen!!!" Na, ezt már mindenki hallotta.., s mindenki nevetett..

Azóta sem tudom, hogy sikerült átevickélnem az egyetemen fél füllel.., valahogy sikerült.

:-)

Nekem is eszembe jutott egy. :)

Nyolcadik osztályos lehettem, akkoriban nagy bulinak számított a körünkben, ha ellógtunk egy-egy napot, vagy nem kívánatos órát. Sosem lett belőle baj, hisz évvége közeledett, talán április volt, nem nagyon figyeltek már ránk a tanárok. Barátnőmmel megszerveztük, hogy a pénteket ellógjuk. Az anyja dolgozni megy, az enyém majd úgy tudja suliba vagyok. Átmentem hozzájuk, felpakolt táskával, ami tele volt társassal, cd-vel és ilyesmikkel. Minden megvolt ami egy jó naphoz kell. Neki is estünk, hülyéskedtünk, mikor egyszer hallottuk, hogy valaki a zárral ügyködik. (benne hagytuk a kulcsot így nem bírt bejönni ) Barátnőm anyja beszól kintről, hogy mi a fene van, mit keres barátnőm itthon? A válasza az volt, reggel rosszul volt, így itthon maradt, mindjárt nyitja az ajtót. De mi legyen velem... Hát így fél 10 magaslatába bebújtam az ágyneműtartóba, gondolva csak valamit itthon felejtett.

Hát nem így történt. Fél óra után barátnőm is belátta, hogy nem fog egyhamar elmenni az anyja én meg sokáig már nem bírom az ágyneműtartóban, így kieszelte, állítsak be a leckével. Majd kijuttat, pár perc múlva meg jöhetek is. Nagy csellel kijutottam a lépcsőházba, egy db papírral, amire hülyeséget írkáltunk. Mint pl. irodalom 90. old és társai... Pár perc múlva csengetek. Felmentem, minden sínen volt, semmi nem tűnt fel, beállítok a lappal és a szöveggel, hogy a leckét hoztam. Az anyja még meg is dícsért milyen rendes vagyok, de volt egy kis bökkenő. Megcsörrent a telefonom ami az ágyneműtartóban maradt a táskámmal együtt. Az anyja érdeklődve ment be a szobába, meglátva a táskám, amit azonnal felismert. (holott ugye én még nem járhattam ott, hisz a bejárati ajtótól mentünk be...) Szerintem nem kell tovább ragoznom. Barátnőmmel egymásra néztünk és pirultunk ám rendesen. Az anyjának minden leesett..., a legjobban a rögtönzött színjáték miatt haragudott. De végül megbocsátott. :D De az a pillanat...

Sziasztok! Pár napot kihegytam, de nehogy azt gondoljátok, hogy azért, mert nem jutott semmi cikis story az eszembe...:-)

3. történetem:

Kis diák voltam, 12-13 éves lehettem, amikor az új (nyolcosztályos gimi) osztályommal első nyári táborozásra mentünk. Az osztályfőnöknöm egy - legalábbis akkori, konok, és kicsattanóan jókedélyű kislány szemmel - sótlan, mosolytalan, szigórú és ehhez dukálóan vékony alkatú, tanárnő volt. Zsuzsa néni. Zsuzsa néni érzékelte kezdetektől a kettőnk között álló kimondatlan háborút, ami a világ berendezkedését, a kedves és a szomorú emlékek arányának megítélését illette..

Zsuzsa néni nem rokonszenvezett velem. Én sem vele. Ez azonban soha semmilyen vitát nem szított kettőnk közt, ebben mindketten nyugodalmat leltünk a magunk módján...nem is feszegettük a határokat, addig a napig.

Aznap délután krumplit pucoltak a lányok. Serényes, közben egymást ugratva, nevettetve, a legharsányabbnak járó tiszteletéért ki-ki a saját módján harcolva.. Egyszer csak valaki, hogy is fogalmazzak, hogy azt a nyomdafesték is megtűrje, kiengedett egy nemkívánatos szag-anyagot a palackból.., ami feltétlenül elsőrangú humor-alapnak számított, akkoriban a kislányok között.

Több sem kellett nekem: "Biztosan a Zsuzsa néni volt!" mondtam én nagyot röhögve, pucolva a krumplit.. Mindenki harsányan nevetett, majd egyszercsak gyanúsan elhallgattak. Zsuzsa néni a hátam mögött állt, de ezt senki nem látta addig, mert a krumplin volt a szemünk..

Zsuzsa néni fülön csípett, és akkor, ott, a gimnáziumi éveim kezdetén, biztosított róla, hogy "nem leszünk mi jóba", hisz' tudta ő ezt előre..

Én is sejtettem..

(Tanúság: krumplipucolás közben sose mondj, olyan dolgokat, amit nem szeretnél, hogy az ellenséged fülébe jusson.)