Van-e szomorú karácsonyi élményed, amire fájó szívvel gondolsz vissza? (beszélgetős fórum)

igen a jézuskát még az ember valahogyan meg megérti,de egy nagyit????????

Édesanyád vigyáz rád és mindig veled van.Remélem a kisbabád meghozza az életedbe az igazi KARÁCSONYT.Békés Karácsonyt és jó egészséget mindkettőtöknek.

Bocsi a hibákért, de remélem olvasható... :)))

Ez nagyon szomorú emlék marad számodra örökre. De hidd el ha az emlékeidben őrzöd a szertted, ő mindig ott lesz melletted! (Ők) Tudom, a vezsteséget, főleg az ilyeneket, sosem lehet igazán feldolgozni, de sajnos nem tehtsz már mást, minthogy azsép dolgokra emlékezz! Ha most babát vársz, legyen nagyon édes ez az öröm, és talán kicsit enyhít majd a szomorúságodon is! Add meg neki mindazt amit sajnos, senki hibájából, de nem tudtál akkor megkapni. A sors kegyetlen néha velünk..

koszonom az eggyuterzest....most valahogy jol esett elmondani...amugy nem szoktam panaszkodni vagy errol beszelni

Nagyon-nagyon sajnálom. Legyen most szép ünneped. Anyukád lélekben veled van.

:(((

Nagyon sajnálom, ez valóban talán a legszomorúbb Karácsony lehetett... Most legyen sokkal kellemesebb és gondnélküli szép Karácsonyi Ünnepetek!!!

Edesanyam dec 25-en halt meg ezelott 22 evvel..en akkor 7 eves voltam.No comment.

Nagyon boldog karácsonyt kívánok neked és családodnak. És valóban az a legfontosabb, hogy mindeki él és mindenki ott lesz a karácsonyfa alatt.

hát ez tényleg szomoru...

A tavaly volt sajnos egy csúnya és szomorú Karácsonyunk. Azaz, hogy nem is volt, mert... A páromat a kórház intenzív osztályán próbálták az életbe visszahozni. A gyerekem az összeomlás határán állt és nem engedett segítséget magához. Én indettől ugyanúgy teljesen kikészültem és sajna valószínüleg a sok gond és teher ami ránk nehezedett nem tudtuk feldolgozni.. Én is lebetegedtem és "agyhártyagyulladással" a kórházat nyomtam. Attól rettegtem, hogy a gyerekemet felügyelet hiánya miatt, elveszik és kiadják nevelőszülőkhöz. Más megoldást nem találtam, ment le vidékre a nagyszülőhöz, egyedűl. Én a kórházban, egyre rosszabb körülmények közé kerültem, és félő volt, hogy mindkét vesémet elveszíthettem volna. Még idejében jött a segítség szerencsére, de az orvosok szerint, pár napon múlott csak. Liqvor levétel egy élmény volt számomra, ami elsőre nem is sikerült,de nem szeretném megismételni! Csendben türtem a kínjaimat, és sajnos az első karácsonyi ünnep eémaradt, ami eddig sosem történt meg. Sajnos még fát sem volt időm állítani, mert csak következő év 5.-én engedtek haza. Akkor is nagyon gyenge voltam, de legalább a gyerekemet már el tudtam látni, és velem volt! Most sem vagyok sokkal jobb helyzetben, de már nem is érdekel a szenvedésünk, csak a gyerekem sajnálom, hiszen neki még kell a Karácsony hangulata. Azóta a párom kikerült a balesetiből, és javul részben, másrészt romló az állapota. Mindannyian csak kínlódunk a gondjaink miatt, de jelenleg képtelen vagyok változtatni ezen... Ünnepelünk ici-picit, karifa lesz, ajándék csak az, hogy mindenki itt van, ha nem is egészségesen.. Étel lesz az asztalon, annyi még telt. De a gyerekem, most először ajándékozás nélkül marad. Sok kijutott neki egy év alatt, sodálom a lelkierejét, hogy valamennyire tútette magát az eseményeken.. (naplóm)

Van egy halvány emlékem az egyik karácsonyról, amikor viszont én bántottam meg az akkori barátomat (3 évig voltunk együtt). Nálunk a karácsony mindig szűk körben zajlott, senki kivülálló nem volt ott rajtunk kívül. Amikor együtt voltam ezzel a fiúval, kérdezte mit csinálunk karácsonykor. Ő velem szeretett volna lenni (az édesapja meghalt szívrohamban, amikor 10 naposak voltunk, nagyon közel állt hozzá, így most nehéz volt neki apa nélkül, az édesanyjával sosem jött ki igazán) de én mondtam neki, hogy nálunk az a szokás, hogy csak a család van a vacsoránál. Ő akkor úgy tűnt ezt megértette, de sajnos később megtudtam az egyik haverjától, amikor már nem voltunk együtt, hogy ez akkor nagyon rosszul esett neki. Még most is összeszorul a gyomrom, hogy bneszélek róla. Nem értem magamat, hogy hogy nem vettem észre, milyen gonosz voltam. Pedig szerettem én őt, csak mivel előtte nem volt komoly kapcsolatom, nem igazán tudtam kezelni a helyzetet. Hát ennnyi. :(

Én megosztom veletek. Mielőtt férjhez mentem, volt egy 7 éves kapcsolatom, ami így már utólag visszagondolva igen csak rossz volt. A családom hiába intett tőle, nem hallgattam senkire. A 7 év alatt 14-szer költöztem haza és vissza a páromhoz. A szüleim teljesen kikészültek ebbe. Egészen addig fajult a dolog, hogy a kb. 6. elköltözésem után anyukám megüzente, hogy akkor többé nem menjek haza. Közeledett a Karácsony. Én akkor voltam kb. 20 éves és még soha egyetlen karácsonyt sem töltöttem a családom nélkül. Nagy gondban voltam, hogy mit tegyek. Feltett szándékom volt, hogy Szenteste az utolsó busszal elmegyek a családomhoz (otthon hagytam az akkori páromat). Meg vettem az ajándékokat, felültem a buszra és elindultam. Egész úton gyomoridegem volt, hogy vajon hogy fogadnak, beengednek-e egyáltalán. Remegő kézzel kopogtam, anyukám nyitott ajtót, és csak ennyit mondott éreztem, hogy eljössz. Bementem és boldog voltam.... Nagyon szeretem a szüleimet... Az életem azóta jóra fordult, férjhez mentem (máshoz) és a családommal nagyon jó a kapcsolatom. Ez a történet akár a jó sztorik közé is tartozhatna, de nekem mégis szomorú emlék, mert a mai napig lelkiismeretfurdalásom van, hogy 7 éven át mennyi fájdalmat okoztam a családomnak az állandó költözködésemmel, és azzal, hogy pontosan tudták, amit én nem akartam elhinni, hogy egyáltalán nem voltam boldog 7 évig.