Valóban szülés utáni depresszió? (beszélgetés)

Ezer, meg ezer hasonló sztorit olvasni itt, ezen a platformon is, csak fordítva. A nőnek vagy tényleg szülés utáni depressziója van, vagy nem, de az biztos, hogy ki van billenve. Gondolom nem ilyen volt, a tesód nem vette volna feleségül. Vagy ha ennek tudatában tette, akkor neki ez nem probléma, tudta mi vár rá.

Ahogy a többiek is tanácsolták, maradj ki ebből, segíts annyit, amennyit tapintatosan tudsz. De nem a te dolgod a sógornődet megítélni, valóban nem egy jól működő családi dinamika. De azt csak ők tudják felépíteni. Túl sokat tudsz a belső ügyeikről, nem egészséges. Neked sem.

Valóban igaz, hogy nem kedvelem. Adott rá okot. Nyilván nem tudtam a teljes képet a teljesség igényével felvázolni a kezdő poszttal, és teljesen mindent leírni sem szerettem volna.

Addig amíg mint a ketten ellátnák a gyerekeket rendben lenne. Megosztani kellene a terheket, úgy szerintem is rendben lenne, de soha nem jó ha egyik félre hárul minden. Ez az én személyes véleményem. De biztos rendben van főzés után a rászáradó kaját a gáztűzhelyre száradni hagyni. Teljesen normális dolog ha a férjed kaparja le, egy 12 órás műszak után. Biztosan normális, hogy a gyerek többször hív engem anyának mint az anyját, mert többet foglalkozom vele. Teljesen normális ha a férjed takarítja utánad a menstruációs vért. Teljesen normális a telefont nyomkodni, amíg a gyereked megeszi a mérgező virág szirmát, hogy aztán sürgősségire kelljen vinni. És gondolom az is normális hogyha kórházba kerül a gyereked, mert nem bírod az éjszakázást a kenyérkereső férjednek kell táppénzre mennie hogy a gyerekkel bent legyen. Ha a háztartásban döntést kell hozni és ellentétes véleményen vannak, gondolom teljesen normális hogy a még mindig kedves ara a férje akarata ellenére csinál valamit, amire egy pillanattal ezelőtt kérte hogy ne tegye. Szépen nem parancsoló módon, és olyan dologban cselekszik ami mindkettejüket érinti. A teljesség igénye nélkül.

Valóban igaz, hogy nem minden gyerek fejlődik egyformán, másképp fejlődik egy gyerek ha foglalkozva van vele, vagy ha szabadon hagyják mint a vadhajtást hogy azt csináljon amit csak akar.

Az hogy együtt vannak és van két gyerekük. Gondolom a szerelem vak?

Még az jutott eszembe, hogy igen érdekesen fogalmazol, hogy a bátyád mindenben segített a kedves arájának.

A saját gyereke, nem "segít", hanem mint apja, ellátja a gyereket és a feleségét. Ez a minimum, amit megtehet, ha megcsinálta a gyereket, főleg, ha az anya valamilyen okból nyilvánvalóan nem képes rá. Ez a "kedves ara" is kissé olyan, mintha nem kedvelnéd különösebben.

A bátyád feltételezem, hogy egy felnőtt férfi, gondolom, ha annyira szörnyű lett volna az elsővel a helyzet, akkor nem csinált volna mégegy gyereket a "kedves arájának".

A másik meg, hogy segíteni annak lehet, aki szeretné, hogy segítsenek neki. Időnként kérdezd meg, átmenj-e foglalkozni a nagyobbal, amíg ő a kicsit altatja, eteti stb., vigyél át nekik főtt ételt, ajánld fel, hogy segítesz takarítani, ilyenek. Ha ott vagy, kérdezd meg, hogy lelkileg minden oké-e.

A gyerekeket ők vállalták, az ő felelősségük, hogy hogyan nevelik őket. Az érthető, hogy aggódsz miattuk, de nem úgy hangzik, hogy alapvető létszükségletben szenvednek hiányt, foglalkozik velük mindkét szülő, van mit enniük, fedél a fejük felett. Az, hogy a képességeikkel mi van, a nevelők meg a szakemberek feladata, rengeteg gyereknek van "elmaradása" ebben vagy abban, ez nem feltétlen annak a jele, hogy annyira el vannak hanyagolva.

Az ún. "szülés utáni depresszió" olyan állapot, sajnos, amelyet (rendszerint) szakorvos diagnosztizál.

Ha nem ez a helyzet, akkor nagyon elképzelhető, hogy igazad van abban hogy a sógornőd öndignózisa mögött a kényszeres manipuláció is szerepet játszik.

Amennyiben a közvetlenül érintettek tolerálják ezt a rendezetlen állapotot, szerintem akkor jársz el helyesen, ha nem ártod bele magad a szükségesnél jobban.

"Az első picinek lemaradása van, és a bölcsődei nevelők küldték különböző felmérésekre."

A védőnő, a gyermekorvos, hogyan reagáltak erre?

A gyermekek nem egyformán fejlődnek, írom úgy, hogy fogalmam sincs miben rejlik a lemaradás.

Nagyszülők, Te nem tudsz segíteni a kicsinek a képességeit fejleszteni?

Szia!

Csak az érem egyik oldalát látva, azt gondolom, teljesen érthető, hogy aggódsz a testvéredért és az a gyerekek miatt, ez természetes. De érdemes lehet azt is átgondolnod, hogy a sógornőd nem neked tartozik elszámolással, hanem a saját párjának, vagyis a testvérednek. Ő felnőtt ember, ha bármilyen segítségre vagy támogatásra szorul, fontos, hogy ő maga kérje, és ne más döntse el helyette, mi lenne a jó.

Beszélgess vele őszintén. Kérdezd meg, miben tudsz segíteni, van-e szüksége rád, de ne próbálj a kapcsolatuk belső dinamikájába beleszólni, ha ők ezt nem igénylik. Akkor is segítő jelenlét tudsz lenni, ha csak csendesen ott vagy, és nem akarod megjavítani helyettük a dolgokat. Néha ez az igazi támogatás.

A testvéred panaszkodott? Kérte a segítséged?

Lehet neki szülés utáni depressziója, igen, de ha szerinte az van, az nekem nem elég megalapozott.

Ugyanakkor érzem részedről a rosszallást, elítélést, es erre semmi szüksége sem a sógornődnek, és a testvérének, de még neked sem.

Sziasztok!

Szeretném olyan anyukák segítségét kérni akik küzdöttek vagy küzdenek szülés utáni depresszióval, vagy csak szimplán jó emberismerők. Röviden felvázolnám a helyzetet.

Sógornőm nemrég adott életet a második gyermeküknek. Az első terhessége után is fellépett nála a szülés utáni depresszió, amely elmondása szerint 1,5 hónapig tartott. Helyette a bátyám állt helyet mindkét szülő szerepében. Mindenben amiben csak tudott segített a kedves arájának, sőt a sógornőm szülei közelebb laknak így az ő segítségükre is számíthatott. Nem szeretném, hogy úgy tűnjön lenézném ezt az állapotot, tisztában vagyok vele, hogy ezt az állapotot senki sem kéri és tud elég komoly méreteket ölteni. De miután a sógornőm jobban lett is elhanyagolta az első picit. Inkább nézte a tvt, kötött vagy éppen amihez kedve volt, a picit meg hagyta hogy ellegyen, ahelyett, hogy minőségileg foglalkozott volna vele. Tanítgatta volna dolgokra. Amikor a pici 1,5 éves lett bölcsődébe adták. Otthon maradhatott volna vele, de ő vissza szeretett volna menni dolgozni, mert unatkozott otthon címszó alatt. Most a pici 2,5 éves és megszületett a kistestvére.

Szerencsére minden rendben van mindkét gyerekkel. Az új kis jövevény , rendesen alszik, eszik, nem hasfájós, nem kifejezetten sírós. Persze ha a pici pocakja élelmet követel rendesen kiereszti a hangját. De alapvetően egy átlagos, és szerencsére egészséges csöppség. Viszont sógornőm láthatólag magához szeretné kötni a szó szoros értelmében. Ahelyett, hogy lefektetné aludni kézbe veszi és úgy alszik a pici. És amíg a baba nála van, nem tud semmilyen házimunkát csinálni, sem a már meglévő gyerekével foglalkozni. Most már több mint 2 hét eltelt a pici születése óta és megint bedobta a szülés utáni depressziót. Hozzátenném a bátyám apasági szabin van mellette és mindenben támogatja, de úgy tűnik ez sem elég.

Az állapotával kapcsolatban azért lettek aggályaim, mert orvosilag sosem volt diagnosztizálva és kezelve szülés utáni depresszióval. Ezt csak ő állította. Sajnos az családjában van egy kényszeres manipulátor és a sógornőm egy háromgyerekes család legkisebb lánya, aki a végtelenségig el van kényeztetve. Vannak furcsa dolgai, és tud rendkívül nagy butaságokat mondani, mert eddigi egész életében minden a feneke alá lett téve és semmilyen gondja nem volt az életben, amit önállóan kellett volna megoldania. Emiatt felmerült bennem a lehetősége hogy ezt kényszeres manipulátori hajlamot örökölte.

Ezért szeretném olyan kedves és a témára nyitott anyukák segítségét kérni akik valóban átélték a szülés utáni depressziót, mert ha ez valóban fennáll nála, nem szeretném elítélni, de minden lehetséges segítséget megszeretnék adni, amivel ilyen helyzetben lehetne támogatni. Őt, bátyámat és természetesen a piciket is.

Tudom a gyermeknevelés nem sétagalopp és nem feltétlenül kell ragaszkodni a régi hagyományokhoz, de úgy vélem a gyermekeiért legalább egy minimális erőfeszítést tehetne. És tényleg nem szeretném leszólni őt, csak aggódom, hogy mi lesz a gyerekekkel. Eddig is támogattuk őket, ahogyan csak tudtuk, de a felvázolt helyzet alapján szeretnék tanácsot kérni, mit lehetne tenni. (Remélem a kelleténél nem lett terjengősebb az írásom és érthető, hogy mit szeretnék.)