Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Diéta & Fitness témák » Vállaljuk fel érzéseinket cikk

Vállaljuk fel érzéseinket


Hogy hogyan tudnánk egymást segíteni? Szerintem vállaljuk fel érzéseinket, mondjuk ki őket, beszélgessünk róla, ne a fogyókúra legyen a központban, hanem mi magunk, MONDJUK KI!
Vállaljuk fel érzéseinket

Sikeres fogyókúra!? Megvan a megoldás?!

Az már más kérdés hogy mennyire megvalósítható...

Először röviden az én történetem. Nem vagyok egy tipikus, mindent kipróbáló fogyókúrázó, sőt igazából eddig egyik módszert sem próbáltam, mert nem tetszettek.


A különféle csodaszerek meg 90 napos diéták, meg rendszeres testmozgás és egyéb nyalánkságok, hogy miért nem. Hát talán a lustaság, meg a kitartás hiánya, meg hogy három kicsi gyermekkel meg egy szupi férjjel az oldalamon folyamatosan finomakat eszünk, na meg hát a maradékot…


Volt egy elhatározásom, ha lesz itt nálunk a városban test vibrációs gép valamelyik szalonban, majd akkor elkezdem a fogyókúrát. Ebben valamiért hittem. A gép és kalóriaszámolgatás. Azért mert nincs kedvem magamnak külön főzni, meg a kislányaimat azzal terhelni hogy anya most fogyózik, nem akarom, hogy rossz énképük alakuljon ki,hiszen a gyermekek a szüleiket utánozzák...


Február közepén lett gép. Azóta rendszeresen járok. Nagy volt az elhatározás sikerült is 10 nap alatt lefogynom 3 kg-ot és centiben is nagyon sokat. Persze tegyük hozzá, hogy nekem, van miből veszítenem :D

De aztán szépen alábbhagyott a lelkesedés, a rendszeresség megmaradt, a kilók is szépen visszajöttek, a centik szerencsére nem.


Na hát én most itt tartok, és most lássuk, mire jöttem rá.

Mindenki dicséri a saját maga által kitalált csodaszereket meg csodamozgásokat, de azt nem mondják, hogy erősen lelki eredetű a sikeres fogyókúra alapja. Nézzük csak az átlagos, sikertelen fogyókúrázót. Nagy lendülettel nekiáll, minden rendben is van, úgy néz ki, hogy használ a választott módszer, aztán elkezd fogyni, de akkor hoppá valami történik, kezdi a környezet megjegyezni, hogy egyre jobban néz ki, ügyes, hogy ilyen kitartó és egyebek…

Persze-persze erre vártunk, hogy végre észrevegyék…

De akkor jönnek a gondolatok, amik lehet, hogy nem is tudatosak, biztos hogy jó lesz nekem így soványan, mit csinálok majd, ha vékony leszek, eddig mindenki lenézett, megpróbáltam magamat láthatatlanná tenni de most…

És szépen elkezdenek visszafelé mászni azok a kilók és igen, itt a mókuskerék.

Akik sikeresen leadtak 10-20-30 kg-ot az ő életükbe történt valami változás, annyira szilárd volt az elhatározás, hogy sikerült.

Egyszer nekem is sikerült így fogynom 10 kg-t. Nem múlott semmin, csak az elhatározáson. 95 kg voltam, nagyon szerettem volna 3. gyerkőcöt és meg is fogadtam, hogy addig nem lesz, amíg le nem fogyok, de hát persze ez nem sikerült. De aztán kiderült hogy már úton is van drága kis csemeténk, és tessék-lássék három hét alatt lement 10 kg, hogy hogyan, a mai napig nem tudom. Hiszen nem fogyókúráztam, nem tartottam be semmilyen diétát, nem mozogtam semmivel sem többet mind addig. Hogy mi lett a vége? Összesen 10 kg-ot híztam és lett egy gyönyörű 4020 grammos csemeténk.


A kérdés, hogy hogyan lehet az elhatározást megszilárdítani? Erre még nem jöttem rá, de az biztos, hogy amíg ez nincs meg, addig akkora nagy ÖNURALOM és ÖNFEGYELEM kell, hogy az valami elképesztő. Ha ez megvan, akkor sikerülhet, sőt sikerül is.


Jelenleg gyakorolom az önuralmat, hogy több, hol kevesebb sikerrel. Most már elmondhatom, hogy több, hiszen mióta ezt csinálom, azóta naponta 20 dkg-mal kevesebb vagyok.

Tudatosan megpróbálom jól érezni magam, és elfogadni az új külsőmet, bár sokszor megingok és azt mondom, hogy - „Mi lesz? Jó volt nekem kövéren.” De aztán az ész felül kerekedik és folytatom. Hogy meddig fog ez menni nem tudom, de próbálom teljesíteni, és próbálok mindig ésszel felülkerekedni.


Amúgy csak kalóriát számlálok napi 1200 kcal a határ, persze sokszor lesz belőle több, ez attól függ, hogy éppen milyen napom van. Nem az étvágyam határozza, meg hiszen nem igen vagyok éhes, csak ha éppen rossz napom van, akkor eszek és eszek.


Hogy hogyan tudnánk egymást segíteni? Szerintem vállaljuk fel érzéseinket, mondjuk ki őket, beszélgessünk róla, ne a fogyókúra legyen a központban, hanem mi magunk, MONDJUK KI!

Hogy ezt miért írom? Mert nekem a férjem nagyon sokat segít. Neki mindig nyavalyoghatok, neki ezeket mind elmondhatom. Ő meghallgat, nem hányja a szememre, hogy már megint eszel pedig fogyózol. Inkább ha látja, hogy sokat teszek magamnak megint valamiből, akkor megkérdezi, hogy mi a baj. Én persze mondom, hogy semmi, de aztán a végén mindig kiderül, hogy igen is van valami... Lehet, hogy csak egy piti dolog, amivel nem is érdemes foglalkozni, de akkor is ott van és akkor is evésbe fojtom a bánatom.


Beszélgessünk és nyavalyogjunk, siránkozzunk és persze nevessünk nagyokat, hatalmasakat, és majd meglátjuk mi lesz belőle.

Az étkezésre pedig tudatosan figyeljünk oda, akkor is mikor nehéz, gondoljuk végig, hogy miért eszünk megint annyit, amennyit nem is kíván a szerveztünk.

És beszéljük ki és lépjünk túl a problémáinkon, hogy boldogok lehessünk, próbáljuk meg és segítsünk egymáson!




Írta: 95kg, 2013. május 24. 09:08
Fórumozz a témáról: Vállaljuk fel érzéseinket fórum (eddig 23 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook