Valaki letudná írni mi a kezdő mondata az alábbi regénynek? Spiró György: Kerengő? SOS!!! (tudásbázis kérdés)
Porházy Péter ereje teljében levő, rendkívül tevékeny ember. Városatya. Kisvárosatya. A kisváros azonban vármegyei székhely, Porházy vállát tehát nagy felelősség nyomja. Büszkén viseli. A felelősség nemcsak egy magyar kisváros (vármegyei székhely) jövőjét illeti, de Magyarország egészét. A Monarchia egészét. Az egész világot.
Porházy kinyitja az íróasztal egyik fiókját, kivesz belőle egy kulcsot, azzal kinyit egy másik fiókot, abból is kivesz egy kulcsot, azzal kinyit egy harmadik fiókot, kivesz belőle egy apró, bőrbe kötött noteszt, fedelére valaki késsel egy kezdetleges koponyát és két lábszárcsontot karcolt, Porházy kinyitja a noteszt, keresgél benne egy darabig, aztán megtalálja a nevet, és némi kéjjel, a jól végzett munka tudatában egy vastag keresztet rajzol a név mellé.
Az illetőnek vége van.
Talán öngyilkosságba kergetik.
Esetleg meghülyítik.
Netalán megölik.
Lehet, hogy előbb a hozzátartozóit teszik tönkre.
Feltételezhetően kirúgják az állásából.
Minden ajtót becsuknak előtte.
Az illetőnek mindenképpen vége van.
Porházy Péter ereje teljében lévő, köpcös, fekete, szúrós szemű, hallatlanul tevékeny ember. A szúrós szem kedvező adottság, kellő gyakorlással ragyogó fegyverré képezhető. Amikor Porházy Péter metsző, vesébe hatoló, csaknem vijjogó tekintetét a humor és az irónia halvány árnyéka nélkül valakinek a szemébe mélyeszti, akkor a valaki az íróasztal túlsó partján, mást nem tehetvén, megsemmisül. Elpárolog. Végez vele a bűntudat. Porházy Péter pillantása tele van váddal, szemrehányással, gúnnyal és leszámolással. „Tudom én, ki vagy te, mi van a füled mögött, tudom én, mire áhítozol, te pondró – mondja a tekintet –, egyformák vagytok ti mind – mondja a tekintet –, engem nem lehet becsapni, mert én vagyok az igazság, és én vagyok a nemzet lelkismerete.” A tekintet súlyát növeli, hogy a pocak felfelé nyomja Porházy Péter tokáját, Porházy következésképpen felszegzett állal, felülről lefelé tekint minden áldozatára, a nála jóval magasabbakra is. Egyébként Porházy Péter a pocakját is tudja viselni. Ez a pocak nem a szétfolyás, a puhányulás, a lanyhulás, hanem éppen ellenkezőleg: a megállapodott, öntudatos férfiasság, a birtokon belül szilárdan trónoló alkotó tehetség jele. Porházy Péter tehát egészen rendkívüli jelenség. Köpcös, kefehajú, fekete, szúrós szemű, tevékeny ember, maga a két lábon járó Monarchia.