Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Utolsó lombikunk cikk

Utolsó lombikunk


"Egy élet kezdődik a méhben,

S magától fejlődik szépen.

Pici baba

A pocakba

Elámulok egészen

Kifejlődik a feje, teste

S minden belső szerve benne

amilyen pici oly Óriási.

Ahogy Isten megteremtette

Sokszor nem fogom fel,

Hogy két apró ember

Pár hét múlva

Megmozdulva

Egyszer csak életre kel

Milyen lesz, ha kifejlődik?

Teste, lelke egybeérik

Eltelik csak

Kilenc hónap

E világra megérkezik

Hiába még nem látom

Létezését csodálom

Fiam, lányom?

Drágaságom!

Érkezését nagyon várom..." (Szabó Attila: Csoda a pocakba)

Utolsó lombikunk
Kép: Pixabay

4 évet vártunk a gyermekáldásra, egy meddőségi központ segítségével váltunk végül családdá. Lombik: az utolsó mentsvár a pároknak. Mi is ott kötöttünk ki.


Miután Pesten nem jártunk sikerrel, továbbálltunk és Kaposvárig meg sem álltunk. Tiszta lappal szerettünk volna neki állni, így a nagy döntés rajtam múlott, vállalom-e az újabb, második stimulációt. Válaszom egyértelmű igen volt.


Lelkileg nehezen és megterhelően telt a két hét. Sokszor kellett erőt venni magamon, hogy be merjem adni magamnak a következő injekciót. Az igaz, hogy az első stimuláció lelkesen telt, el is indult a terhesség, de az orvosomnak köszönhetően nem maradt velünk. Másodiknál már tudtam, nincs kiért küzdeni, bár titkon bizakodva adtam be az injekciókat. Ezek mély nyomot hagytak bennem. Segítséget kérek és még így sem jön össze.


Utolsó lombikunk kezelése aztán túl jól sikerült, ami komoly következményeket is vonzott maga után. Beültetés után 6. nap este rosszul lettem, akkor teszteltem halvány pozitívat. A kezelőorvosom felhívta a figyelmünket arra, hogy egy hét múlva, ha sikerült a 3.lombik, a túlstimuláció beizzíthatja a parázsló tüzet a szervezetben. Hát nem tévedett... Olyannyira fellángolt, hogy 5 napot kórházban töltöttem, napról napra erősödő tesztekkel és nem utolsó sorban erős tünetekkel. Vártak volna vissza dolgozni hétvégére, de azzal senki nem foglalkozott, hogy nem tudok levegőt venni fájdalom nélkül, hogy nem bírok menni, enni, feküdni. Fájt a létezés is, hasam egy hordóra hasonlított. Se nappalom, se éjjelem nem volt, a két liter folyadékkal a hasüregemben.


Kezelőorvosom pár nappal később végül megállapította és megerősítette az ikerterhességet.


Jelen állapotomra tekintettel kicsit sem volt veszélytelen. Folyamatos monitorozás alá kerültem. "B" babával - Dorinával - gondok adódtak, nem zárták ki azt a lehetőséget, hogy a 12.héten meg kell állítani a kicsi szívét, annak érdekében, hogy testvére élhessen.


A hátralévő két hónap bizonytalansággal telt, ez idő alatt kétszer is az ambulancián kötöttünk ki.

A második trimesztert betöltve fellélegezhettünk, a kicsi lány nagyon erős és élni akar, velünk szeretne maradni. Örültünk, a túlstimulált állapotom is rendeződni látszott. Élveztük végre a várandósságot, tervezgettünk, álmokat szőttünk, míg nem elérkezett a félidő.


Sajnos egyik éjjel bevéreztem, remegő lábakkal ültem a kanapén és világom nem tudtam, sokk hatása alá kerültem. A kórházba vezető úton nem tudtam elégszer mantrázni, nem, nem lehet itt vége, és így. Nem, velem ez nem történhet meg. Próbáltam befelé figyelni, hátha jelet adnak, de csak a végtelen csend ölelt át. A monitor aztán megmutatta, mindenki egészséges, ficánkolnak, ver a kis szívük, szerencsére semmi baj nincs.


Mind a mai napig nem tudjuk, az ügyeletes orvos miért nem fogott bent megfigyelésre. Hazaküldött. Ez a történés végérvényesen megalapozta a hátra lévő heteket, hónapokat. A kanapé rabja lettem önkéntesen, 10 hetet végigfeküdtem. A terveink nem valósultak meg: házassági évfordulós vacsora, séta pocakos hassal a Balaton partján. Utóbbi félig összejött, augusztus utolsó hétvégéjén 2 óra hosszára elugrottunk Világosra.

Az idő legtöbb részét vízszintes helyzetben töltöttem.

A 30. hetet betöltve újabb gondok adódtak a kicsi lánnyal. De ez már egy másik történet...




Írta: Totyka, 2021. szeptember 2. 09:08
Fórumozz a témáról: Utolsó lombikunk fórum (eddig 3 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook