"Üres fészek" (beszélgetős fórum)

Mindenkinek köszönöm a válaszokat és a vigasztalást.

Nálunk az a helyzet, hogy a fiam 2 napja egy szót sem szól arról, hogy elköltözne. Én pedig nem kérdezek rá, gondolom, hogy előbb utóbb ez lesz a vége, de egyikünk sem hozza szóba. Nem is úgy néz ki, mint aki készül elköltözni hazulról.

Ne tartsd vissza azzal, hogy látja rajtad a félelmet.

A miénk itthon magától csak teát csinált, azt is mikróban.

Nem akartam elhinni, pár hónap múlva főzeléket készített, húst sütött, pörköltöt főzött.

Mikor felhívott, vagy eljött és kérdezte, mit, hogy kell és írta is...ledöbbentünk.

Ma már ott tart, hogy olyan ételeket készít, amit mi csak éttermekben látunk!

És soha nem vettem észre, figyel-e mikor teregetett, de megláttam a szárítóját és esküszöm, mintha én csináltam volna . DD

Fel a fejjel.....

Ezek után végképp nem értelek.

Jófejségből kifizetheted az albérlet felét, plusz megszabadulsz a főzéstől, a fiadra való mosástól. Hol a probléma? Az egyedüllét nem érv, lehet találni társat. (Bár megbízhatót nem könnyen; szerencse is kell hozzá.)

Nekem sincs testvérem, és csak férjemnek vannak rokonai, de szinte csak papíron.

Nincs összejárás, összetartás, de én nem is igénylem, úgyis csak évi 2 alkalom lenne.

Biztos jó volt a fiadnak veled, de majd meglátod, hogy más lesz, ha külön éltek. Előnyére fog változni, és ennek te is örülsz, így nyugszol majd meg.

Most félsz, de mikor látod, hogy boldog,

önállósodik, rájössz: jól döntöttél.

Ilyesmit érzek én is. A családban dédszülőktől mindenki egyke, Anyukám 3 éve meghalt, a fiamon kivül nincs más rokonom. Nagyon egyedül fogok maradni, de nem szeretném magam sajnáltatni, mert mint ahogy irtam, néha kimondottan egy kis egyedüllétre vágytam.

Az én férjem is egy nagyon jófej pasi volt, de komoly ügyekben abszolut nem lehetett rá számitani, sem anyagilag, sem fizikailag, nagyon bohém természete volt, végül 35 éves korában vadászbaleset érte.

Dehogy áll, továbbra is én tartom el,msc-s informatikus nappali tagozaton,, relative jó az ösztöndija, ami esetleg a heti 3-4 napi kajára, az albérletre elég, de akkor nem marad pénze.

Én finanszirozom továbbra is, szerencsére nem költségtéritéses. ( de az albérletét nem fogom fizetni, vagy udvariasságból felét bevállaljam, nem

túl nagy összeg )

Nekem is ez volt az első gondolatom, van még néhány visszahóditható úriember a talonban, csak most még ezek olyan sirós napok.

remélem, hogy nem gonosz gondolat, de biztos kevesebb melóm lesz, ha 8-10 órai kimerítő munka után nem kell főznöm kedvenc kajáját minden este,

hanem élhetem a saját életemet, de ez még olyan távolinak tűnik.

Örülj, hogy a gyereked a saját lábára áll! Bár az én 27 évesem tenné!

Támogasd! S ne az önző szempontjaid vezéreljenek! :)

Tudom, de nagyon nehéz. Remélem hogy csak ez a pár nap, mert az sem szeretném ha un sajnálatból vagy velem való szolidaritásból maradna itthon, hiszen egy városban élünk.

De nem tudom, hogy viselkedjek. Lebeszélni nem fogom, de olyan nehéz ez az egész, m ég soha nem éltem egyedül.

Nehogymár lebeszéld! Éppen ideje, hogy önálló legyen!

Élvezd az életet, fiatal vagy! Éld át újra milyen picit felelőtlennek lenni!

Nalam majdnem 2 ev;

nehez levalni a felnott gyermekrol, aki addig a mindennapok resze volt. Ezutan is az lesz, csak maskeppen. Nagy-nagy onmersekletet kell gyakorolni, mert mar maskeppen vagyunk az eletenek a resze.