Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Unokám védeném fórum

Unokám védeném (beszélgetős fórum)

26. syria (válaszként erre: 25. - Urbanszkyviki)
2010. dec. 28. 12:25
Ne ezt nem értem én sem! A leírtaknál sokkal kevesebbért kiemelik a gyereket az őt veszélyeztető környezetből.
25. urbanszkyviki (válaszként erre: 23. - Ginaanyus)
2010. dec. 28. 09:29

Anyámék kertszomszédjai, akikről írok: 60 körüli nagymama, iszákos persze, új ember mellette, iszákos persze. Jött a lánya 4 gyerekével hozzájuk a szoba-konyhába, mert a lakást elvették tőlük, apuci guberálós hajléktalan lett. Járt hozzájuk így is ki a családvédelmi, ellenőrizni a gyerekeket. Kevés a kaja, kevés a víz, de nőttek legalább és nem verték őket. Úgyéltek egy évig, mint a régi falusi putrikban, lealacsonyodott magyar emberek....és a gyerekeket így is elvették tőlük, nevelőszülőknél vannak több mint egy éve.Most szeptember elején új gyerek született, ugyanilyen körülmények közé, persze rögtön másik nevelőszülőhöz került, de az anyuci látogatta szinte mindennap ott volt (a többit is látogatja, csak messzebb vannak, oda ritkábban tud pénz híján menni), megfűzte a mamát, legyen a pici gyámja és egy hónapja kb. visszaadták neki a picit. Örül neki, nevelgeti, ahogy tudja, segítünk ha tudunk a baba körül, 2 héttel nagyobb a babám, mint az ővé, pár dolgot adtunk nekik, de ő is szerzett sokmindent, mégis figyeli a családvédelmi, a gyámügy, stb.

Mindezt csak azért írtam le, mert egyszerűen hihetetlen számomra, hogy a te lányodéktól nem lehet elvenni egy veszélyeztetett gyermeket. Nem azt akarom mondani, hogy neked nem hiszek, csak ezt az egész családvédelmi-hozzáállást kritizálnám. A gyereket viszont a lehető leghamarabb ki kell emelni onnan, lehet, a lányodon is segítene egy cseppet legalább, ha észrevenné, nem a levegőbe beszélsz. Ne félj a jövőtől, merjél harcolni, ha már ennyi gyerekért tisztességgel ki mersz állni!!!

24. 8285925b39 (válaszként erre: 23. - Ginaanyus)
2010. dec. 27. 17:51
Úristen.... ezt nem moooondod.... véresre verik a gyerek előtt az anyját? Mi a fene kell még, hogy a szeme láttára öljék meg? .... leírni-leírni-leírni... mindent, családsegítőnek, gyámügynek, jegyzőnek.... hát én olyan balhét csinálnék, hogy a fülük ketté áll, ha nem mozdulnak semmit... ://
2010. dec. 27. 17:48

Teljes mértékben egyet értek minden hozzá szólással.Tudom, hogy nem fognak megváltozni, ebben már csak reménykedni lehet.

Voltam a gyámügyön. Jó ismerőseim vannak ott, s ha tehetnék, hát segítenének. Viszont a hatályos jogszabályok kötik az ő kezüket is. Én őszintén elmondtam mindent, s a fő kérdés az volt, hogy mit tehetek az unokám védelmében. A válasz erre, hogy vérjak türelemmel, s gyüjtögessem az adatokat. A hatályos jogszabályok szerint kérhetem ugyan, hogy nálam helyezzék el a kicsit, de ez évekig tartó pereskedés lenne, s mindent bizonyítanom kell. Az nem elég, hogy elmondom mik történtek. Sajnos egyenlőre semmilyen hivatalos papír nincs a kezemben. A rendőrségi feljelentést is vissza vonta a lányom.

Viszont mint kiderült, valóban már figyelik őket, mivel a múltkori balhé után a rendőrségtől hivatalosan is bekérték az adatokat, jelentést. A helyi családgondozó is jelentést kért a kicsiről a bőlcsödéből.

Azt tanácsolták, hogy menjek be a bölcsi vezetőjéhez, neki is mondjam el a történteket, s kérjem, hogy ha bármi változást észlelnek a kicsivel kapcsolatban, azt azonnal jelentsék. Ebben az esetben a helyi jegyző hatásköre, hogy kiemelje a gyereket a rossz körülmények közül, s akkor már a gyámhatóság helyezi el őt, valószínűleg nálam.

No ennyit a magyar családjogi törvényekről, a gyerekek védelméről. Elindíthatom az elhelyezést, de ha én kérem, az évekig is eltarthat. Csak abban bízhatok, hogy hivatalosan a bölcsi, vagy a családgondozó jelentést tesz, s akkor az unokám megmenekül az áldatlan helyzetből.

22. fókamama (válaszként erre: 20. - Erikpipi)
2010. dec. 27. 15:05
Maximálisan egyet értek.Nagy baj van sajnos a lányoddal is nem csak a párjával.Érthető amiket leírsz,de mégis csak az unokádról van szó,úgy kellene lépned,hogy hatékony legyen.Én egy percig sem lennék nyugodtan,ha két ilyen emberrel élne együtt az unokám.Addig cselekedj amíg nem történik valami tragédia.A lányod meg sajnálatos,de magának köszönheti a sorsát.Nincs joga a gyereke életét is tönkre tenni azért,mert ő nem hajlandó normálisan élni!
21. a14deb9047 (válaszként erre: 16. - Ginaanyus)
2010. dec. 27. 14:03
Régen azt mondták, hogy ahol elfér négy, ott jut az ötödiknek is... Te tudod, mit kellene tenned...
20. erikpipi (válaszként erre: 16. - Ginaanyus)
2010. dec. 27. 13:56

Szia!

Naivság azt gondolni, hogy ha figyelik őket majd megváltoznak.

Sajnos a gyámügyön is tesze-tosza emberek döntenek.Van olyan ismerősöm, aki hiába fordult a családvédelemhez,semmit nem tettek, sőt, még őt adták ki a saját lányának, pedig az etikai kódex minden szociális gondozót, és általában aki gyermek és családvédelemben dolgozik kötelet. nem csak titoktartásra, hanem segítségnyújtásra is.

Ennek az ismerősömnek az unokája is szép reményekkel indult az életbe, ma már bepisil, kórházban is volt, nevelhetetlen. A saját anyja és apja tette tönkre egy életre.

A lányod előbbre valónak tartja az élettársát mint a saját gyerekét.

Keress egy ismerőst a gyámügyön aki valóban segít. Különben évekig elhúzódnak az ilyen ügyek, mert a családvédelmi törvény nagyon liberális.

Próbáld rávenni a lányod, hogy amíg nem rendeződik a helyzete hagyja nálad a kicsit, ideiglenesen. Te meg ha ennyi gyereket képes vagy nevelni, akkor a saját unokádnak is csak jut hely és szeretet.

19. tündér74 (válaszként erre: 16. - Ginaanyus)
2010. dec. 27. 13:38
A lányod 9 éve van ebben a kapcsolatban. Gondolod, hogy megváltozik/nak/? Biztos hogy nem. Ők már nem tudnak normális életvitelt folytatni. Én csak szegény kicsi gyereket sajnálom, miket láthat nap mint nap, mit érezhet? Ő semmiről sem tehet. Két beteg ember kezében van a sorsa.
18. a14deb9047 (válaszként erre: 16. - Ginaanyus)
2010. dec. 27. 13:11
Nem te lennél az első nagymama, aki gondoskodik az unokájáról; megbeszélném a "családdal", hogy inkább többet segítünk egymásnak, esetleg lemondunk még valamiről, de ne éljen olyan környezetben!! Ez legyen közös döntés! Ezért is lenne a család CSALÁD!! Összefogás, felelősségvállalás, egymás segítése, támogatása, lemondás.
17. syria (válaszként erre: 16. - Ginaanyus)
2010. dec. 27. 13:00

A lányod már most egészen jó úton van a teljes erkölcsi és anyagi nyomor felé. :(

A te felelősséged, hogy az unokádat is magával rántja-e. :((

2010. dec. 27. 12:04

Hu most olvastam el közben miket irtatok.

Először is. Igen kitettem az adatlapomra, amit a lányom évekkel ezelőtt írt. Hisz a gyerekem, s akármilyen is, szeretem.

Valóban nevelőszülő vagyok, s már több mint 10 hónapja vannak nálam a nevelt fiaim. Olyan nincs, hogy vissza adom az egyik gyereket, hisz testvérek. S már ők is a családhoz tartoznak. S ők is emberi lények, akiket nem lehet a saját kényünk-kedvünk szerint ide-oda pakolgatni. Nem játék, amit ha úgy hozza a kedvem vagy az érdekem, félre dobok.

Azt amit az államtól kapok rájuk, biztosíthatok mindenkit, hogy rájuk is költöm. Mind ezek mellett én is dolgozom, a férjem pedig külföldön dolgozik, tehát van miből eltartani ekkora családot.

Ha elindítanám az unokám hozzám való elhelyezése iránti kérelmet azzal valóban az unokám menteném ki ebből a környezetből. Viszont egyrészt ezzel a lányomat taszítanám teljesen el valószínűleg a teljes erkölcsi és anyagi nyomor felé, a többi gyereknek meg nem tudnék nyugodt családi légkört nyújtani.

A családi kupaktanács most arra a döntésre jutott, hogy a bejelentést mivel kötelességem, tegyem meg a gyámhatóság felé. Mivel tudják, hogy már amúgy is figyelik őket, talán észhez térnek, s másképp intézik a dolgaikat.

Egyenlőre úgy érzem nem tehetek mást, mint hogy várok és figyelek.

15. manul (válaszként erre: 1. - Ginaanyus)
2010. dec. 27. 11:48

Szia!

Mindenképpen az unokád érdekeit tartsd szem előtt!

A lányod egyszer majd megérti és meg is bocsájtja majd de szerintem Neked most mindenképpen lépned kell.Fordúlj Gyámhatósághoz!

2010. dec. 27. 11:45

Hát igen ez járható út lenne. Viszont felelősséggel tartozom a saját családomért é a nevelt fiaimért is.Ha most elindítanám a gyerek hozzám való elhelyezését, akkor annak tenném ki magunkat, hogy napirenden ide jönnének cirkuszolni, verekedni.

Sajnos be kell látnom, hogy a lányom agyilag beteg, ez már pszichés eset. Viszont ha ő maga nem kéri az orvosi segítséget, akkor én nem tehetek semmit.

A legutóbbi incidens után viszont mikor elmentünk a gyámhatósághoz, akkor közölték, hogy ha változás áll be a gyerek helyzetében, azt tudatnom kell, mert ha elhallgatom, azzal én is a kiskorú veszélyeztetését hajtom végre.

13. 274c9996b8 (válaszként erre: 1. - Ginaanyus)
2010. dec. 27. 11:36

Mostmar a lanyod is ugyanazon a nivon van mint a vejed , ami azt jelenti hogy az ilyen csaladtol elveszik a gyermeket ! Gondolom ezzel teljessen tisztaban vagy ? !

Honnet van annyi penzed hogy egy egesz csaladot kepes vagy eltartani ??

A penz amit az allami gondozottak utan kapsz rajuk költöd , vagy hogy elnek ezek a szerencsetlen gyerekek a te gondozasod alatt ?

12. 342bae44d8 (válaszként erre: 9. - Ginaanyus)
2010. dec. 27. 11:23

Most, hogy megnéztem az adatlapodat furcsa lett minden....

Ne haragudj, hogy ezt írom, de kiteszed a " középső lányodtól " írt verset az adatlapodra miközben az unokád élete forog veszélyben és nevelőszülő vagy és azt mondod, hogy nem biztos, hogy tudnád vállalni a saját unokádat! Basszús, adj vissza egy gyereket az intézetbe és nevelheted az unokádat! És a lányod szidkozódására hívatkozol! Már ne is haragudj, de ez olyan nesze semmi fogd meg jól! Nekünk az utcánkban is van egy nevelőszülő és hozzá is jöttek már kiabálni a vérszerinti szülők, pedig az intézet adta ki őket nevelésbe, csak a kapcsolattartások mindig vitába torkollottak, mégis nevelte őket!

A nevelőszülőség is egy életforma, meg lehet belőle élni, sőt gazdagodni is, nálunk nagy a munkanélküliség, sokan élnek ebből....

De ők azok akik pontosan tudják, hogy ilyen helyzetben mi a teendő....

Hát jól felháborítottál!

2010. dec. 27. 10:17
ugyan az amit a többiek írnak. GYÁMHATÓSÁG!
2010. dec. 27. 10:00
Gyámhatóság (rendőrség) de sürgősen!!
2010. dec. 27. 09:51

Próbáltam vele beszélni. A válasz, hogy megöl, ha elveszem tőle a gyerekét.

Tegnap reggel elmentek, a másik nagyszülőhöz, de most haza jött és már pakol is, mert állítólag visszaengedik őket az albérletbe. Persze arról fogalmam sincs, hogy munka nélkül miből fogják fizetni, s hogy egyáltalán miből fognak enni.

Azt mondja, majd megoldják.

Én meg bevallom őszintén kissé tartok tőle. Egy héttel ezelőtt ittasan, düh rohamában még nekem is jött.

Ráadásul én így is nevelek még 4 gyereket. Ebből 1 saját, 3 pedig intézetből hozott nevelt gyerek.

Nem biztos, hogy bírnék még egy kis gyereket vállalni egyedül, a dühöngő lányommal szemben.

2010. dec. 27. 09:47
Szerintem is Gyámhatóság. Te nagyon jól tudod hiszen nevelőszülők vagyunk. Lehet te az unokád gyámja. Én a helyedben nem halogatnám mert egyre rosszabb lesz, és nem szabad áltatni magunkat, hogy "majd jobb lesz".mert nem lesz!!!!
2010. dec. 27. 09:42
Ha nem csinál valamit ennek tuti hogy tragédia lesz a vége.
6. fókamama (válaszként erre: 1. - Ginaanyus)
2010. dec. 27. 09:41

Szerintem csakis drasztikusan léphetsz fel az ellen,hogy teljesen tönkre tegyék a kisgyereket.A lányod felnőtt ember,semmit nem tudsz tenni ha nem fogadja meg a jó tanácsod.Viszont ne nézd tétlenül,hogy az unokáddal ezt tegyék.Teljesen mindegy milyen férfi az élettárs,a lányod tehet róla,hogy mindig visszamegy hozzá,és ezáltal veszélyezteti a gyereke testi és mentális épségét is.Milyen anya az ilyen?!Menj a gyámhatóságra,jelentsd,hogy milyen életet élnek,és kérd,hogy az unokád felett gyámkodhass.Ne asszisztálj ehhez az életformához a lányodnak,ne tartsd el őket,sőt a házadba se engedd az élettársát.Ha Ő hajlandó lesz végleg kilépni legyél mellette,légy a támasza minden téren,de csakis akkor,ha ezzel az alakkal megszakít minden kapcsolatot.Én még a gyerektől is távol tartást kérnék a helyetekben,nem engednék egy ilyen állatot a közelébe!

Ne habozz lépni,mert egy ilyen családban bármi előfordulhat,aztán meg magadat hibáztatod,hogy nem tettél semmit.Természetesen beszélj a lányoddal erről.Sok sikert hozzá.

5. tündér74 (válaszként erre: 1. - Ginaanyus)
2010. dec. 27. 09:34
Szia! Unokádat sürgősen, mindenképpenn ki kell emelni ebből a szörnyű környezetből. Épp eleget szenvedett eddig is.
2010. dec. 27. 09:34
Szerintem is...
2010. dec. 27. 09:33

Hú ez nehéz! Szerintem, ha szíved szerint te nevelnéd fel az unokádat először beszéld meg ezt a kérdést vele.

Ha nem egyezik egyből bele akkor próbálgass kompromisszumot ajálngatni neki, pl lakjon nálad de akkor nézheti meg amikor akarja...stb.

Egyébként amit a pasi csinál az bűncselekmény, sőt ha a kicsivel töröltetik fel a vért az is...és itt jön a bökkenő, mert az ismert bűncselekmény elhallgatása is bűn, persz rokonok esetében nem kötelező terhelő vallomást tenni....

De most gondolj bele, ha egyik éjjel csenget a rendőr, hogy a lányod bedrogozva vezetett vagy a vejed és mondjuk meghallt mind a lányod mind a kicsi......Te hogy élnél tovább??????Egész életedben őrölnéd magadat.

Nincs a családban valaki aki szívesen felnevelné a gyereket mégha Te nem is tudod? Vagy akár nyílt örökbefogadással is örökbe lehet adni, még az örökbe adása előtt lehet új szülőket keresni a számára....addig amíg kicsi.....

Szívből kívánom, hogy találj megoldást, tudom nagyon nehéz! Hasonlón én is átmentem, én is menekültem, de én nem mentem vissza hozzá és most van egy boldog családom! De sajna a lányod már orvosi kezelésre szorulna, lehet ha kapna gyógyszert és persze be is szedné más lenne, nem tudom! De valamit tegyél!

2010. dec. 27. 09:32
Te is tudod a választ. Gyámhatóság.
2010. dec. 27. 09:23

Személyes ügy. De annyira tehetetlennek érzem magam, s tele vagyok elkeseredéssel, hogy muszáj kiírnom magamból.

Középső leányom 9 éve tart fenn egy viharos párkapcsolatot. Ez alatt az idő alatt párja rendszeresen veri, alázza. Ráadásul általában leányom dolgozik csak, s ő tartja el. A kapcsolatból született unokám jövőre lesz 3 éves. Általában albérletben laktak, vagy valamelyik rokonnál. De ezt anyagilag és idegileg senki sem bírja sokáig. Sokszor volt, hogy külön mentek, ilyenkor lányom unokámmal együtt mindig haza költözött. de ez mindig csak max 1 hétig tartott. 1 hét után leányom mindig megbocsájtott, s újra összeköltöztek.

Unokám mivel ezt látta otthon, borzasztóan agresszív, verekedős és kezelhetetlen lett. Volt, hogy ő takarította fel az anyja vérét, a verekedés után. Most újra bepisil éjszaka, s elkezdett dadogni. Előfordult, hogy az apja részegen, bedrogozva ültette be a kocsiba a kicsit, s úgy vitte a bölcsibe. Megjegyzem, jogsija sincs.

Karácsony előtt mikor az apjuk rájuk törte az ajtót, s késsel ment a leányomnak, el kellett jönniük az albérletből. Megint csak haza költöztek az unokámmal. A lányom már teljesen kikészült idegileg, pánik beteg lett, s folyamatosan nyugtatókat kell szednie. De ami a legrosszabb, hogy a párja még a kábítószerre is rászoktatta, bár bevallása szerint azzal csak időnként élt.

A folyamatos beteg állományok miatt a lányomat is kirúgták a munkahelyéről.

A sok probléma és gond ellenére a csoda mégis csak 5 napig tartott. Leányom újra kibékült ezzel a züllött emberrel. A napjaikat együtt töltik, ide hozzám már csak enni, fürödni, meg aludni jár. Tanácsaimat nem fogadja el, csupán azt tartja természetesnek, hogy én eltartom őket. Sőt még engem tart szemétnek, mert szerinte én szakítottam el a párjától.

Most megint költözik albérletbe. Én meg nem tudom mit tegyek. A lányomról már lemondtam, de milyen élete lesz így az unokámnak?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook