Újrakezdeni 34 évesen... (beszélgetős fórum)

Remélem többször nem kell,valahogy ugy érzem nem tudnám mégegyszer végigcsinálni:(

Á,nem vagyok messze a 34 töl,de míg be nem töltöm addig tagadom:))

Én 61 éves elvált nő vagyok,három felnőtt gyermek édesanyja.Négy felnőtt unokám van.A leveledre szeretnék válaszolni,mivel én már elég sok mindent

átéltem az életem folyamán.Tudnod kell,hogy én keresztény ember vagyok és én ez szerint is élem az életem.Megtérésem elött én is úgy gondolkodtam a házasságról mint te,de ma már másképp vélekedem.

A biblia leírja azokat az értékeket mi fontos két

ember párkapcsolatában.Ha van lehetőséged olvasni

a bibliát kérlek olvasd el benne a házasságról szóló történetet a feleségeddel együtt és próbálj

az alapján dönteni.Hidd el ha szeretitek egy kicsit is egymást van remény újra éleszteni a régi szerelmet és a gyermekeitek is ezt az értékrendet követik.Ti felelősek vagytok mind ketten a gyermekeitek és a majdan születendő unokáitokért is.A példa ti vagytok nekik,milyen erkölcsi értéket,tartást adtok nekik az anyagiakon

kívűl utravalóul az életben.A flört nem biztos,hogy megéri felrugni ezt a családot amit ti

ketten hoztatok létre,amely hiszem,hogy szerelemből fakadt,de szeretetté alakult.A szeretet a legnagyobb kincs és az élet egy csoda ,ajándék mindnyájunknak.Ezt meg kell becsülni és ez

alapján átértékelni magunkat,cselekedeteinket.

Az élet egy harctér,áldozatokkal jár a család,szerelem és a család békessége.A döntés a miénk és a felelősség is.Kívánom,hogy gondolkozz el ezen és úgy hozd meg a böcs döntést.Isten nem

szereti a válást ő a helyreállitást ajánlja.Ma már

én sem válnák el ha csak az elhidegűlés lenne az

okom.A megbocsájtás nagyon fontos mindkettötöknek.

Remélem tudtam valamit segíteni ezzel a hozzászólásommal.Sok sikert az ujrakezdéssel a család érdekében,34 évesen sem késő helyretenni a dolgokat,ha elrontottuk van lehetőség a tanúlásra és javítani a helyzeten.Rajtunk múlik mi a fontos.

Maradok tisztelette;Tünde

h

Tudod, az az igazság, már össze sem kellett volna házasodniuk. Roppant viharos volt az előéletük. Aztán jöttek a gyerekek. Nagy boldogság, lehetőség a kapcsolat rendezésére. Én úgy érzem, lentebb is írtam, a fiam normálisan viselkedett mint apa, mint férj. A menyem az, akinek semmi nem jó, örök elégedetlen, megjegyzéseket tesz. Ezt ő maga ismerte el.

Sokszor, nagyon sokszor volt A Nagy Beszélgetés. Olyankor mindent megígért, kicsit jobb lett, aztán leült a dolog és folytatódott minden ott, ahol abbamaradt.

Én tudom, hogy a fiam nem ezt érdemli, ugyan semmi nm garantálja, hogy az a másik jobb lesz/lenne. De én - lehet, hogy maradi vagyok - a gyerekeket kell, hogy felhozzam. Felelősséget vállaltak értük. Megfutamodni sokkal egyszerűbb. Tudom, bele lehet fáradni egy nem jól működő kapcsolatba. Senki nem arra vágyik. Kompromisszumot is lehetne kötni, van úgynevezett nyitott házasság, mittudomén. Aztán ha úgy döntenének, hogy mégis együtt, tovább, akkor a sérelmeket el kell ásni (nem egyszerű, tudom) és új lapot kell nyitni. Vagy ez utópia?

Sosem egy 3. miatt válj el,hanem magad miatt...és ha külön élsz is tudsz ugyan ugy apa lenni..

Az anyagiak miatt együtt maradni,sztem ostobaság,de persze ismerek olyat aki igy él...Én 3 gyerekkel merek váltani,azért mert boldogtalan vagyok..és nem fogom igy leélni az életem..

Szia Gábor

Még soha nem reagáltam egy olvasott cikkre sem, de megérintett a problémád.

Nagyon nehéz tanácsot adni, hiszen összetett nagyon a kép. A mérlegnek két oldala van, pakold szét az érveidet, ha az eszedre akarsz hallgatni. Én ilyenkor leírom, hogy mi szól ellene, mi mellette. De van egy érzelmi faktor, ami minden számítást keresztülhúz. Légy őszinte, már döntöttél, csak nem mered kimondani. Szerelmes vagy és ez az érzés győz.

Szerintem ha két ember kapcsolatába belefér egy harmadik, akkor az a kapcsolat nem müködik tökéletesen.

Lhetsz jó apuka akkor is, ha nem laksz együtt a lányaiddal. Ezt fontold meg, nagyon fontos, magad miatt is, de főleg a lányok miatt.

Én is elváltam éppen 13 év házasság után, nekem is két lányom van, akkor 10 és 8 évesek voltak. Én anyuka vagyok. Nem harmadik miatt, csak egyszerüen nem müködött. Viszonylag hamar új párt találtam, ma már 16 éves házasok vagyunk, a lányok felnőttek. De a legnehezebb az volt, hogy az exem megtalálja a lehetőségét annak, hogy továbbra is apuka maradjon, és ez a következő párján múlik. Ne gondold, hogy ez majd rajtad fog múlni, ez csakis a majdani párodon, és az feleségeden múlik. Gondold át, hogy a "lány" partnered lesz-e abban, hogy te apuka vagy és maradsz, és, hogy a feleséged elviseli-e ha boldognak lát, és hagyja-e, hogy azért "apu" maradj.

Én soha nem kampányoltam az exem ellen, sőt a párjai ellen sem, tanácsokat adtam neki, hogy hogyan maradjon "apu" de csak a harmadik próbálkozásra sikerült igazán értékes párra leljen. Azóta, és ennek kb 10 éve, minden jól működik, a lányoknak van "apu", "anyu", "papa" és "manya". Hát ezt az állapotot kívánom neked tiszta szívvel.

Fiatal vagy, még nagyon sok boldog éved van, éldd az életed, tudsz kiegyensúlyozott férfi, és odaadó apuka lenni.

Egyvalami na motiváljon, a pénz. Fontos, de nem a legfontosabb.

Kívánom, hogy jól dönts, és megleld a nyugalmat és a boldogságot.

Kedves Rozgo!

Olvasom a fiad történetét, és kicsit hasonlít az enyémre. Nálunk is a 13 házassági évünkben köszöntött be a "krakk".Az Én férjem is hasonlóan érzett, mint a fiad. Sokat és sokáig dolgozott, és úgy érezte, hogy nem kap elég tiszteletet, és megbecsülést tőlem. Be is lépett a képbe egy 3-dik személy, igaz korábban. Mi nagyon sokat beszélgettünk a válás felmerülésekor, és azután vált számomra világossá, hogy ami nekem úgymond megszokott, és teljesen magától érthetődő életmód neki nem megfelelő. De addíg nem mondta, én nem éreztem, és magába fojtotta a gondolatait, és sérelmeit.

Egy hasonló érzelmi problémákkal küzdő hölggyel sajnos megtalálták az un. lelki társ szövetséget, majd a többit...

A párom egy idő után rájött,hogy a hölgyemény sem egy főnyeremény, és aki pláne követelte a válást, és az együtt-költözést.Persze sajnos én ezt sem láttam , és nem vettem észre. Azt mondta, hogy amint a munkahelyét elhagyta (munkahelyi kapcsolat)a viszonyt is hátrahagyta egészen másnapig. A nagy titokra azonban fény derült, ma már úgy látom,hogy boldogabb lennék, ha nem tudnék róla.

Nálunk az segített, hogy őszintén elmondtuk egymás érzéseit, sokat, és sokszor. Majd ha kicsit megkésve is, tudatosan toleráljuk egymást.

Hozzáteszem egy örök kétely, bizalmatlanság, és csalódás a már megtörtént hűtlenség (mindegy miért) számomra. De megpróbálok pozitivan hozzáállni. (Ma pl. láttam egy láthatóan szerelmes párocskát - majd a szívem szakadt meg, hogy talán az én férjem ugyanígy ölelte azt a másikat).Mint láthatod nem egyszerű a folytatás sem.De remélem nektek sikerül.

Köszönöm, és nagyon kedves tőled, hogy időt szakítottál a problémámra. Tudod, hiába annyi idős az ember(lánya) amennyi, hiába gyűjtött össze élete során rossz és jó tapasztalatokat, ha komoly probléma merül fel a családban, ezek a dolgok szinte semmit sem érnek, mert érintett vagyok érzelmileg.

Persze, szánt szándékkal nem akarok rosszat a fiamnak. Nem is pártolnám, ha ő hibázott volna. Persze, senki sem tökéletes, de tudni kell alkalmazkodni, változtatni, ha tényleg fontos a másik...

Azt hiszem, kicsit legalább az én lelkemben lett némi egyensúly, a többit meg meglátjuk.

Nehéz dolog ez, sajnos érdemben senki nem tud hozzászólni, ahogyan én sem.

Igazság szerint én azt javasolnám, hogy ne terheld a fiad lelkiismeretét még azzal is, hogy a lentebb említett "más szeretgeti imádott gyerekeidet" magyarázattal igyekszel visszafogni. Hidd el, hogy enélkül is van elég harc a szívében. Ahogyan írtam: ez az élet rendje, ha szétmennek a házastársak, más IS szeretheti a gyerekeinket. Jobb esetben szereti őket, a rosszat most ne is feltételezzük. Attól ő még nem lesz a gyerekeinek rossz apja, hogy tönkremegy a házassága és próbál mással boldog lenni.

Ha a menyed ennyire öntörvényű, akkor érdemes a fiadnak elgondolkodni rajta, hogy mennyit kap és mennyit ad ebben a házasságban? Ezen a mérlegelésen talán eldől, hogy mihez is kezdjen. S ha netán úgy dönt hogy elválnak a menyeddel, nem csodálkoznék rajta egy cseppet sem.

Férjedet nem ítélem el (ki vagyok én, hogy akárki felett ítélkezzek?), de gondolom nem passzióból kezdett egy másik nővel viszonyt, hanem nyilvánvalóan nem kapta meg azt a tiszteletet és törődést, amit a menyednek kellett volna nyújtania. Ha a menyed nem is hajlandó őt tisztelni, és változtatni a magatartásán, akkor nincs értelme folytatniuk.

Saját részről én nem vagyok házasságpárti, viszont a kapcsolatomat is igyekszem úgy gondozni, mintha házasok lennénk. Nekem is vannak álmaim, vágyaim, viszont megtanultam minden elé helyezni a családomat. A párom nagyon nehéz ember, mindenben az én ellentétem. Nincs humorérzéke, nagyon gyakran elvan a saját kis világában és ezzel gyakran megsérti a nőiességemet, sokszor véletlenül vagy szándékosan magam sem tudom, de nem veszi észre a törekvéseimet az iránt, hogy jól érezze magát a kapcsolatunkban.

Mégsem keresek másik partnert, pedig lenne, ha akarnám...

Kedves Gábor!

A legfőbb problémát a gyerekekben látom. Egy új "barátnő", szerelem, nem viseli könnyen azt, ha a párja időnként visszajár a volt családjához. Ebből mindig is vannak és lesznek problémák. Ezt még nyilván nem éltétek meg, de tapasztalatból mondom, hogy így van. A feleséged csak jó volt eddig a sok évig valamire, ha mellette maradtál, azt sem tartom kizártnak, hogy válás után észbe kapna és harcolna érted.

A kapcsolat megszakításához viszont távolság kell. Fizikai távolság, ami az esetetekben nem biztos, hogy megoldható. Ha viszont itt abbahagyjátok, akkor nagyon sokáig ott fog motoszkálni benned a "mi lett volna, ha..." érzés.

Nem vagy könnyű helyzetben, de az idő megold mindent. Nem biztos, hogy boldog leszel. A boldogság amúgy sem állapot. Percek, órák...És az sem mindegy kinek fájna ez jobban. A feleségeddel pedig talán többet kellene beszélgetned. Elé tárni a lelki gondjaidat. Szerintem lehet, hogy érdemes tenni egy próbát, mielőtt bármit eldöntemél.

Sok erőt és kiratást kívánok, no meg pár perc,...óra boldogságot!

Hát, elég nehéz természete van a menyemnek. A fiam meg jól tűrte. És jóképű is...

Szerintem olyan biztosan van benne, hogy ha elengedi, más járhat jól vele. (Ezt csak kínomban mondtam.)

Azt mondja, szereti. Ő álmai férfija. De nem úgy viselkedik. Pl. amikor tudja, hogy másnap amikor hazaérkezik a fiam, jólesne, ha lenne főtt ebéd. (Főzni nem tud csak.) Erre azt mondta a menyem, legyen elég a fiamnak, hogy dolgozik, ne kézpelje, hogy még főzni is fog. Holott ő maga szeretett volna elmenni a gyes letelte előtt dolgozni.

Igen ebben igazad van...

Tudod, a látszatát is el szerettem volna kerülni annak, hogy a menyem nyakába akarnám varrni a dolgot. Óvatos duhaj vagyok, tudom, hogy a fiús anyára "ugranak" a meny-sorban élők... És én nem akarok belemagyarázások miatt itt magyarázkodni. DE! A menyem (akit egyébként szeretek és nagyon jó a viszony köztünk) nekem mondta, hogy MEGPRÓBÁL változtatni... Aztán később, hogy nem tud. Tulajdonképpen az ő viselkedése miatt kerülhetett sor arra, hogy a fiam más felé fordult. Azt is felajánlotta a menyemnek, hogy ad neki időt, esetleg járjon el szórakozni, ha szükségét érzi, mert 13 év és a fiam munkája (gyakran megy el hajnali fél 4-kor és máskor pedig este 10 után ér haza, esetleg fáradt lehet) meg persze a két kicsi miatt, elég keveset járnak szórakozni. Aztán sok az adósság, kevés a pénz. A pénztelenség pedig nem tesz jót a szerelemnek - általában.

Na, ezt most nem tudom befejezni, de talán érthető, miről van szó. Ja igen, még annyit, hogy a menyem elismerte, hogy rajta múlna a házasságuk rendbehozatala. Tudtommal nincs senkije, a fiam rengeteget segít otthon, mos, vasal, takarít, foglalkozik a gyerekekkel, ha ideje ezt megengedi, tehát a menyem most úgy van, hogy se vele, se nélküle. Ez már elég régóta tartott, aztán így jött a harmadik be a képbe.