Tudtátok, hogy a depresszió fájdalmas? (tudásbázis kérdés)

Igen, olvastam az elejét a fórumnak...

Most még a gyógyszereknél tartok, de nem nagyon használ. Van egy-két jobb napom, aztán vissza a gödörbe. Már hetek óta szenvedek, nem alszok, sírok, és nem tudom még az okát sem. Nagyon gáz :/ most szeptember 13.-án megyek kontrollra, aztán meglátjuk, de nem hiszem, hogy nagy változás történne az állapotomban. Most kaptam egy jó tanácsot, gyógynövényes-cseppes történet, azt megakarom próbálni, valamit ki kell találjak, mert bár azt mondják, csak te magad tudsz segíteni magadon, ebben én most nem nagyon hiszek. Nem vagyok erős, nem tudom mit csináljak? A kineziológiában hiszek, már vannak jó tapasztalataim, csak hogy azt megfizetni nem tudom :( de hááát majd csak lesz valahogy...

még mielőtt "agyon gyógyszereznének" menj el kineziológushoz, és végezz el egy agykontroll tanfolyamot. Ja pont fordított sorendben.

Tudom mit beszélek, mert ha visszaolvasol (én indítottam a topikot a mélypontomon) láthatod hogy mit tettem:)

A depresszió fáj. Nekem fizikai fájdalmam van, már hetek óta szenvedek, és mikor a párom kérdezi, hogy de pontosan hol, mi fáj, csak annyit tudok mondani, hogy a lelkem fáj. Mintha ülnének a mellkasomon, nehezen veszek levegőt, és egyre jobban el kezd szorítani, amíg a sírás beindul. Akkor aztán a sírást nem tudom abba hagyni, nem én irányítom az érzelmeimet. Amikor nem tudod megmagyarázni, hogy miért, és a kérdésekre nincs válasz, csak éjjeleken át bambulsz a sötétbe, és nem tudsz aludni, közben úgy érzed, egy senki vagy, és semminek nem látod értelmét. A gondolatok jönnek, ezerrel cikáznak a fejedben, és nem tudod leállítani, aztán megint jön a szorítás, és a sírás. Amikor már az fáj, hogy egyáltalán függőlegesen is lenned kell, pedig semmi mást nem szeretnél, csak egyedül feküdni egy sötét szobában és azért imádkozol, hogy reggel ne ébredj fel, csak aludj el csendesen örökre...

Igen, a depresszió fáj. Nagyon.

A szüleim is hasonló korúak mint Te.Egy generációval korábban a "kezdetek" bizonyára erősebbek voltak mint mostanában.Az a "bajom" /nem bajom../ hogy bármennyire szeretnének segíteni,a lelki bajaimat nem tudják helyettem megoldani.

Egyébként örülök neki,hogy neked SIKERÜLT. Tudod mire gondolok.

Szia!

Örülök, hogy jó úton vagy.

A nyugdíjasságról megcsak egy korábbi élményemet írnám le: mikor elkezdtem dolgozni, hamarosan megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy mennyire jó lehet nyugdíjasnak lenni, pedig nagyon szerettem a munkámat. Csak annyi minden más is érdekelt, s hát munka mellett nincs mindenre idő. Úgyhogy egy ideig elég sok időt töltöttem gondolatban azzal, mi mindent fogok majd még az életben nyugdíjasan tanulni/megismerni/csinálni stb. Ha te is ilyen sokminden iránt érdeklődő alkat vagy, ez a természetgyógyászati képzés biztosan kielégít majd. Szóval szerintem mindent bele az új életedbe, és élvezd azt, amire most lehetőséged van. Szerintem sokan vannak, akik egyáltalán nem néznek ferde szemmel egy fiatal nyugdíjasra, maximum irígykednek egy kicsit.

Helyes,Évi.Ha karbantartod magad,10 év múlva is fiatalnak fogsz látszani.Nem mindegy?Hát én úgy vagyok vele,hogy a "sajnálatot" ki nem állhatom!

Inkább szeressenek vagy gyűlöljenek.Mondták nekem is:te szegény...volt ilyen időszakom.Úgy éreztem,a sajnálat engem lejebb nyom.További szebb napokat neked Rian

Rian. Lehet, hogy sajnálatra volt szükségem, de az is lehet, hogy csak a saját magam sajnálatát akartam kiírni. Mindegy. -A kirás volt a lényeg, mert ez is segített. A feletteseimmel sem volt semmi bajom, mivel öreg rókának számítottam, igy megbecsültek, pl az 50. születésnapomra aranygyűrűt kaptam a balügyminisztertől. A dühöm a nyugdijrendszer ellen irányúlt. De már nem. Nagyon sokat segített a Hoxa, meg az itt szerzett barátok. Egyszerűen az volt a gondom, hogy életerős, aránylag egészséges ember vagyok, akit egy jogszabályváltozás kizár a munkából, amiért nagyon sokat tanultam. Feleslegessé váltak az eddig tanult dolgok. Azonban úgy döntöttem, hogy szeptemberben elkezdem a Természetgyógyászati egyetemet, ez egy 3 éves képzés, lehetek természetgyógyász, de még oktató is.

A másik döntésem pedig az, hogy nem azt mondom, hogy nyugdíjas, hanem munkanélküli. Így sajnálni fognak, és nem néznek rám ferde szemmel, hogy ilyen "fiatalon nyugdíjas? Vajon hogy csinálta? Kit fizetett le? stb :)) Meg talán emiatt az időjárás miatt voltam ilyen borongós hangulatban.

Kösz a törődést Éva

Szia Évi! Nos elég szokatlan időpontban írok,de ma telihold van és én ilyenkor nem alszom jól. Elgondolkodtam a beírásodon,és leírom milyen következtetésre jutottam.Még félig ülsz abban a nyavalyás gödörben,bár már látod a kifelé vezető utat.Nagyon nehéz azt lelkileg megemészteni,hogy kényszerűségből kell nyugdíjba menned.Ezt főleg abból látom,hogy sajnálatra van igényed.De miért sajnáltatná az magát,aki becsülettel és minden igyekezetével, a szakmáját szeretve 37 kemény évet végigdolgozott?! Szavaidból kiderül,hogy kollégáid is szerettek.Szerintem a feletteseid méltatlan hozzáállásából adódhatnak problémáid,de ezzel nem szabad törődnöd.Sajnos a világ megváltozott,főnökeink felfelé "törnek",lefelé nem néznek.A helyedben a foglalkozásomat úgy mondanám,hogy:nyugdíjas fodrász.Vagy egyszerűen polgárpukkasztóként: háztartásbeli.(a férjem megengedheti magának,hogy eltartson)Próbáld a szabadidődet olyanokra fordítani,amire munka mellett nem jutott időd.Gondolataidat kösd le annyira,hogy minél kevesebbet rágódj az elmúltakon

Én így látom,nem bántásként írom.Fog ez menni neked pozitív irányba is,meglásd,csak egy kis idő kell hozzá.Üdv.Rian

Nem igazán vagyok tájékozott pszichoterápia ügyben, de amiket eddig életemben hallottam az alapján gyanítom, hogy a magyar egészségügyben előforduló "pszichiáter" nem biztos, hogy foglalkozik ilyesmivel. Ő ugyanis orvosin végzett, ő írhat fel gyógyszert/és persze ír is. Míg a pszichológus az bölcsészkaron végez, ő nem írhat fel gyógyszert, viszont "beszélget". Fogalmam sincs, hogy tb-re hol lehet, lehet-e egyáltalán pszichológussal találkozni.

Egyébként bocs, ha tévedek, és javítsatok ki, ha nem így van.

Szia! Sajnos ismerem a problémát, az egyik családtagom küzdött depresszióval, és valóban feltűnő testi tünetei, fájdalmai is voltak. Gyógyszert kapott, pszichoterápiát nem. Aztán mikor egyszer ment a háziorvoshoz más miatt, az mondta neki, hogy azonnal hagyja abba ezeknek a gyógyszereknek a szedését, ha nem akar "hülyébb" lenni. Szóval valószínűleg orvosok között sincs egyetértés a kezelést illetően. Már nem emlékszem, miket szedett, de többfélét.

Útólag viszont úgy gondolta, akkor egy rövid időre mégis jó volt a gyógyszer, mert legalább ki tudta pihenni magát (alvásproblémái is voltak), és a testi tünetei mérséklődtek. Szerintem nagyon sokat jelentett neki a családtagok segítsége. Sokat beszélgettünk vele, többször "végigrágtuk" a problámákat.Természetesen ő is nagyon ki akart kerülni ebből. Persze valószínű, hogy a pszichoterápia jól jött volna.

Nem tudok mást mondani, kitartás és fel a fejjel!