Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Tudom mit akarok?, avagy életszakasz változások fórum

Tudom mit akarok?, avagy életszakasz változások (beszélgetős fórum)


2010. dec. 19. 11:45

A munkánkat meg kel próbálni szeretni, ellenkező esetben nem leszünk boldogok. Igen, manapság nagyon nehéz állást találni, igy az embernek be kell vállalnia olyan munkákat, amihez vagy nem ért, vagy nem szivesen csinálja. Igy ha kap valaki állást annak örülni kell és meg kell próbálni megkedvelni. Én már nem vagyok túl fiatal. Általában szeretem a munkámat. Vállaltam már olyan munkát kényszer helyzetben, ami sem a végzettségemnek sem másnak nem felelt meg. Az elején nagyon utáltam, mert azt gondoltam, hogy mindenki ellenem dolgozik, aztán néhány hónap múlva már egészen jól éreztem magam benne:) Megszoktam a kollégáimat, akik elnézést, de nem voltak velem egy szinten, azaz próbáltam magamhoz formálni őket, megtanultam azt a munkát is, és még elismerést is kaptam:)

Ne zavarjon, hogy nem értesz ahhoz, amit bevállaltál! Minden munka betanitott munka! Mindent meg lehet tanulni, sőt még jól is érezhetjük magunkat benne:)))

10. Szelavi (válaszként erre: 9. - Vvk1)
2010. dec. 19. 10:49

Azt mondja a pszichológia, hogy a 30. év környékén az ember "megállapodik".

Persze, fontos céljaink megvalósítása, hiszen az egyrészt siker, másrészt önmagunk megvalósítása :)

De a kudarc lehet építő jellegű is, sőőt! ;)

9. vvk1 (válaszként erre: 8. - Szelavi)
2010. dec. 19. 10:25
Igen, ezt már én is tapasztaltam, hogy állandóan változunk, leginkább magamon vettem észre. Teljesen más életre vágytam 20 évesen és most. Azért remélem, hogy kb 30 éves koromra véglegesülnek a céljaim, mert ha állandóan változnak, akkor elég nehéz megvalósítani őket:)
8. Szelavi (válaszként erre: 1. - Vvk1)
2010. dec. 19. 10:14

Szia!

A mai társadalmi helyzetek, "elvárások" által az ember érése kitolódik. Egész életünkben változunk, még hatvan évesen is. De a pályaorientáció 30éves korig kitolódhat.

Semmi probléma nincs szerintem :)

Fontos, hogy megismerjük önmagunkat!

Sok sikert!

7. vvk1
2010. dec. 19. 10:00
Mindannyian jókat írtok, szerintem a 20as évek eleje a tanulás befejezte, 20 és 30 közötti évek pedig az ideális munka és barátnő megtalálásával telnek. Engem csak ez a beszűkült munkaerőpiac zavar, hogy ami tényleg érdekelne és jó lennék benne, oda elég nehéz bekerülni. Most viszont lesz egy munkám, amit csak azért csinálok, hogy ne haljak éhen és kezdjek már magammal valamit. Persze ha azt nézzük, hogy mennyi munkanélküli van még panaszra sem lehet okom.
2010. dec. 19. 01:41

Amikor különbséget tudsz tenni aközött, hogy a hobbyd a munkád, vagy a munkád a hobbyd, akkor célba értél!

A változás általában akkor a legjobb, ha Te irányítod. Sok sikert Barátom!

2010. dec. 19. 00:29
Szia, ezzel nincsen semmi gond, próbálgasd az életet, a sors úgyis megmutatja, mi a legjobb neked. Én is ugyanebben voltam/vagyok.
4. spinneli (válaszként erre: 3. - Vvk1)
2010. dec. 19. 00:21
A felnőtt élet ezzel jár..meg kell tanulni dönteni és pozitív negatív következményeit viselni..én egyébként úgy tapasztaltam, hogy semmi sem történik véletlen, maximum több idő míg kiderül...amivel vigyázni kell egyedül az, hogy az ember beleragadjon dolgokba pusztán megszokásból.
3. vvk1
2010. dec. 19. 00:16

Szia, igazad van.

Csak az a baj, hogy ha valami mellett elhatározom magam, akkor valami másról lemondok. És ha nem vagyok benne 100% biztos, hogy abban akarok elérni valami amivel dolgozok, akkor sajnos megmaradnak a kételyek.

2010. dec. 18. 23:47

Szerintem nem kor függvénye annyi mindent csinálhat az ember, és igazából nyugdíjaskorig bármit kitalálhat..nekem most van 5 éves tervem, de biztos vagyok benne, hogy még rengeteget fog változni.

:)

Egyébként addig nem tudja az ember, hogy milyen, míg ki nem próbálja, ninc vesztenivalód.

1. vvk1
2010. dec. 18. 23:45

Sziasztok!


26 éves fiú vagyok, és épp egy teljesen más munkát tervezek kipróbálni mint amit eddig csináltam, de nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ezt akarom.


Azt hallottam, hogy 30 éves kor alatt az embert bármilyen megrázkódtatás éri, vagy rossz döntést hoz, talpra tud állni.

Ti hány évesen jöttetek rá, hogy mit akartok csinálni, és szeretitek amit dolgoztok, vagy megbántátok, hogy elköteleztétek magatokat valamilyen hivatás mellett?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook