Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Titokban, tilosban fórum

Titokban, tilosban (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Titokban, tilosban

❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
377. gribedli*** (válaszként erre: 365. - PöttyösPanka)
2017. aug. 9. 17:16

Mindkét esetben, úgy érem, már a középkorban is felbonthatták a házasságot, ha nem volt szex. Pedig akkor szinte semmiért nem volt felbontható, de a szexmentesség miatt igen.


Sőt, a házasság maga is a szex kizárólagossâga miatt keletkezett. Az ősember kikötözte a nőjét meg bezárta, hogy csak vele szexelhessen, csak tőle lehessen utód.


Úgyhogy ha van is szex házasság nélkül, elvileg nincs házasság szex nélkül (mert arra épül az egész). Vagy ha a felek döntenek úgy, hogy nem szexelnek, az egy dolog, az is egy együttélés, vagy egy érdekházasság, nevezd, aminek akarod. De a házasság elvileg ez: rendszeres nemi élet kizárólag egy emberre

, hivatalosítva + extrák (a többség szerelemből ugye). Nem pedig egy hivatalos együttélés amiben a szex csak egy extra.


Tehát jár. De nem kötelező házasságban élni, plánesőt félredugni sem, úgyhogy el lehet szépen válni és akkor nincs becsapva a másik.

376. Shatterly (válaszként erre: 365. - PöttyösPanka)
2017. aug. 9. 16:14
Én erre azt tudnám mondani, hogy nem alanyi jogon jár, de szereted te is csinálni nem? Gondolom csak hiányozna konkrétan a pattnereddel történő együttlét. Ami már nincs. És előreláthatólag nem is lesz már.
375. Shatterly (válaszként erre: 364. - Sanyinak)
2017. aug. 9. 16:12
Én is így látom, de tiszteletben tartom mások véleményét. Nem biztos, hogy én látom jól. Azokét is elfogadom.
374. Shatterly (válaszként erre: 364. - Sanyinak)
2017. aug. 9. 16:10
Nem reggel-este, tévedsz. Egymás után. Persze egy kis szünettel. Erre mondtam én, hogy egy ilyen típusú emberrel ezt megérteni, hogy jól van drágám mától apáca életet élek. Az ilyen típusú embernek a szex egy központi dolog. Vele nem tudnád megérteni vagy eldogadtatni, hogy ez már nem lesz így. Nem, hogy kevesebb lesz hanem semmi.
373. Shatterly (válaszként erre: 364. - Sanyinak)
2017. aug. 9. 16:07
🤣🤣🤣
372. Shatterly (válaszként erre: 363. - Massalhangzo)
2017. aug. 9. 16:06
Igen így van. Nem egyformák a dolgok.
371. Shatterly (válaszként erre: 362. - PöttyösPanka)
2017. aug. 9. 16:04
Nem a szex van kitüntetett helyen. Jelen esetben "náluk" ez a fő probléma. Mi csak az ő cikkét elemezzük.
2017. aug. 9. 16:03
Megoldani akartam írni.
369. Shatterly (válaszként erre: 362. - PöttyösPanka)
2017. aug. 9. 16:02
Így van, de jelen esetben a több más problémát felsoroltál. Az alap cikk nem ezekről a problémákról szólt. Mi csak tulajdonképpen egyet feszegettünk, de ez megmarad már neki. Nem az enyém és nem másé, ez az ő dolguk lesz megoldási.
368. Shatterly (válaszként erre: 361. - 61a61656b0)
2017. aug. 9. 15:58
Hát nem szép és nem megoldás. Velem is ez tették éveken keresztül. Volt, hogy egy közeli barátnőmmel tette.
367. 124637ff9b (válaszként erre: 366. - Sanyinak)
2017. aug. 9. 15:50

Bármire rá lehet kérdezni.

Csak a pofánk jár :D

366. sanyinak (válaszként erre: 365. - PöttyösPanka)
2017. aug. 9. 15:48
Azt is fel lehet akkor tenni kérdésként, hogy jár-e a másik szeretete alanyi jogon egy kapcsolatban?
365. PöttyösPanka (válaszként erre: 363. - Massalhangzo)
2017. aug. 9. 15:28
Más, ha egészségügyi okokból nem képes a szexre, és más, ha nincs igénye rá, de melyik esetben jár nekem a szex alanyi jogon?
364. sanyinak (válaszként erre: 359. - Shatterly)
2017. aug. 9. 15:08

Vannak válsághelyzetek egy kapcsolatban minden bizonnyal ez is az. Nem lehet megoldani minden válságot, vagy legalábbis nem lehet megoldani nyer-nyer alapon. Én nem olvastam végig a topikot, de minden bizonnyal ebben az esetben a nőnek kellett feladnia az igényeit, mivel a férj elzárkózott a megoldás elől. (Az ő reakciója is érthető, hiszen erősen frusztráló lehet az ő helyzete is.)


Napi kettő reggel és este? Remélhetőleg nem munkaidőben kérte az egyik adagot. :))))

363. massalhangzo (válaszként erre: 362. - PöttyösPanka)
2017. aug. 9. 14:59

egeszen mas dolog, ha valaki egeszsegugyi okok miatt nem kepes a szexre, vagy amit irtal, borozgatni. mas az, ha valaki testi okokbol nem kepes valamire, es egeszen mas, ha egyszeruen nem akarja. a masikkal


de nyilvan ezeket is mind meg lehet oldani, ha ket ember szereti egymast es beszel egymassal. es igen, a szex alanyi jogon jar az embernek az eletben, nem kell lemondania rola. mint ahogy olyan hazassagban sem kell elnie, amiben nem szeretik, es nelkuloznie kell a gyengedseget, torodest


megint mas, ha egy hazassagban egyik felnek sincs igenye szexre, gyengedsegre vagy torodesre. attol lesz egy hazassag jo, hogy kozelitenek az igenyek

362. PöttyösPanka (válaszként erre: 359. - Shatterly)
2017. aug. 9. 14:54
Nem értem, hogy a szex miért van ennyire kitüntetett helyen. Házasságban sokféle embernek sokféle dolgot kell nélkülöznie, azokra mégis csak legyintünk, de ha valakinek igénye van a szexre, akkor az alanyi jogon jár neki, és nem várható el tőle, hogy lemondjon róla? Mi van azokkal, akiknek mást kell nélkülöznie egy kapcsolatban? Például akik több gyengédségre és törődésre vágynak, de a párjuk túl stresszes hozzá. Vagy akiknek az volt a közös hobbijuk, hogy esténként borozgatnak, de az egyiknek kiveszik a máját. Sokaknak még ennél is nagyobb lemondást tartogat a házasság. Mi van, ha az ember párja egyszercsak agyvérzést kap. Nem az lesz a legnagyobb baj, hogy többé nem képes a szexre, hanem, hogy többé ellátni sem képes magát. Megannyi nehéz helyzet előállhat egy házasságban. A szexhiányt nem tartom a legveszélyesebbek egyikének.
361. 61a61656b0 (válaszként erre: 359. - Shatterly)
2017. aug. 9. 14:26
Igazad van, nem tudom belekepzelni magam.Azt viszont tovabbra is ugy gondolom,hogy gusztustalan dolog megcsalni a parunkat
2017. aug. 9. 14:23
Én szerintem egyszerűen annyi, hogy adott egy szituáció ami átalakítja a kapcsolatotok. Azt kell megbeszélni ha máshogy nem megy, hogy kibírja-e úgy, hogy valami kimarad belőle vagy nem. Helyette nem tudunk dönteni, mi meg mások vagyunk. Mindenki máshogy lát mindent és ez így van rendjén.
359. Shatterly (válaszként erre: 355. - 61a61656b0)
2017. aug. 9. 14:18

Ez így van, de különbözőek vagyunk. Valaki legyen az nő vagy férfi,jobban igényli a szexet. Annak ez sokkal nehezebb átvészelni. Bele lehet élni magad, de nem minden szituációba. Ha valaki erősebben igényel valamit akkor nagyobb a szenvedés ha abból kevesebb van. Akár egy dohányosnál. Én sosem fogom átérezni vagy megérteni, hogy tud valaki kocadohányos lenni

. Aki erős dohányos annak a igénye van, hogy minél többet szívhasson, annak ha egy dobozzal kevesebbet adnál azt is megérkezése. Ezt így nem tudod átérzékelni. Nekem volt olyan barátom aki az ha nem is az elején, de mondta, hogy neki napi kettő aktus kell. Na most egy ilyen típusú embernél ha nincs?

358. Shatterly (válaszként erre: 354. - Massalhangzo)
2017. aug. 9. 14:08
Én értem, megbeszélni a problémákat, de ezen már túl vannak. A próbálkozások is kudarcba fulladtak. Akkor ezen mit akarnál még beszélni? A férj tudja, hogy nem megy, a nő is. Ezen mit tudsz leülni megbeszélni? Itt annyit tudna, hogy elmondja nekem ez így nem jó valamit lépnünk kellene.
357. Shatterly (válaszként erre: 354. - Massalhangzo)
2017. aug. 9. 14:04
Ezért írtam le, hogy sokan felületesen olvassák el amit írt. Leírása szerint már régóta szenvednek és nem egyszer próbálkoztak már. Elvileg ezeken túl vannak már és a férje (a feleség állítása szerint) a férj már észrevehetően el is zárkózik a tovább próbálkozások elől. Hiszen ahogy írta már este vitába torkollik a beszélgetés nehogy esetleg a probálkozásig jussanak. Magyarán ezeken túl vannak. A férj nem akarja, a partner szenved. Nehéz ebbe részrehajlóan dönteni vagy tanácsot adni.
356. Shatterly (válaszként erre: 353. - Sanyinak)
2017. aug. 9. 13:59
Így van pontosan ez egy ördögi kör. Szerintem ezen már nem is lehet mit beszélni mert tanácsot erre adni nem lehet. És szerintem az ember nem is szívesen ad.
2017. aug. 9. 13:28

Erdekes tema.Ami felvetodott bennem, hogy ha egy baleset, betegseg miatt tortenik valami ami miatt a ferfi tovabb nem kepes a szexre,akkor is az volna aber megoldas, hogy felre dugunk?

Anna joban-rosszban, egeszsegben betegsegben azt csak ugy mondja az ember??

En speciel nem a szex miatt vagyok a ferjemmel, bar nagyon szuper, de imadom az egesz lenyet, aber lelket,mindent ami o.

En ezt nagyon szomorunak talalom,hogy ha az egyik eleme nem mukodik a kapcsolatnak raadasul a szerencsetlen ferfi egeszsegugyi problemaja miatt, akkor meg rugjunk bele mi is egy egyet, hadd erezze magat meg rosszabbul.

Tolem ez baromi tavol all,sosem okoznek neki ilyet

354. massalhangzo (válaszként erre: 349. - Shatterly)
2017. aug. 9. 12:59

pedig pontosan olyan egyszeru a dolog, ahogy irtad. nemcsak azert a tarsad valaki, mert szexelhetsz vele. ha csak ez szamit, tartsal kurv@t. azert a tarsad, hogy ha problema van, meg tudd vele beszelni, segitsetek egymast


nem akar szexelni regota, es te nem birod? olyan egyszeru a megoldas, amit irtal. mondd meg neki, beszeljetek meg. hiszen ha nem beszeled meg, a parod azt gondolja, latja, tapasztalja, hogy ez neked is igy jo, nem fontos a szex.


testileg is el lehet tavolodni egy hazassagban, nemcsak lelkileg. sokszor kimondani a problemat, megbeszelni mar eleg. mert onnantol tudod, hogy meg lehet-e oldani vagy sem. ha nem, akkor tokmindegy, annak ott mar vege

353. sanyinak (válaszként erre: 349. - Shatterly)
2017. aug. 9. 10:20

Nyilván a volt férjedre is azt gondoltad, hogy ő a tökéletes, azért mentél hozzá anno.


Féltékeny lennél elhagyni, de ő nem lenne féltékeny rád, amikor tudja, hogy nem tudja kielégíteni az igényeidet és tudná, hogy az neked nem elég? Biztosan tudná, hogy keresel mást.

Vagy azt sem tudná, hogy már rossz neked, mert hiányzik valami. De akkor meg nem jó a kapcsolat, mert nem figyeltetek egymásra. Ördögi kör ez.

352. 124637ff9b (válaszként erre: 349. - Shatterly)
2017. aug. 9. 10:15

Ezek csak filozofálgatások, felteszel kérdéseket, majd "megoldod" annyival, hogy "nem olyan egyszerű".


Na de mégis.

Előáll a helyzet, hogy nincs több szex.

Szerelmes vagy belé.

Nem tudnál örökké önkielégítést végezni.

Akkor mit csinálsz?

2017. aug. 9. 10:12
90%-a megmarta, akartam írni csak telefonról nem egyszerű gyorsan és helyesen írni.
350. Shatterly (válaszként erre: 348. - Sanyinak)
2017. aug. 9. 10:11
Nem az számít, hogy névtelenül írod le. Csak nézd a hozzàszolásokat, a 90%-a megmászása. Nevet is adhattál volna, de minek. Itt az átlag először ezt szűri ki "hú de megcsaltad, folyamatosan félred.... sz, és nincs pofád bevallani". Én ezt így látom. Ezek az alapreakciók. A mélyére nem megy mindenki bele. Ez az átlag reakció. Azért próbáltam leírni, hogy élje bele magát valaki. Történik a párjával egy baleset maholnap és közlik a kórházban, hogy lent megsérült. Nem, hogy gyereke, de még szexuálisan is vége. Hogyan tovább? Egy párnál ahol Működött a szex, ahol x naponként nyomtátók, egyszer eljön az a nap, hogy látsz a tv-ben egy intim részt és igen csak rádjön a dolog. Na de hát a férjednek nem megy. Persze félrvonulsz vagy ha elaludt majd akkor. Na jó de meddig? Örökkön örökké nem működik. Ebbe kell belegondolni. Szerintem.
2017. aug. 9. 09:56
Ezek természetesen az gondolataim, mert megpróbáltam belegondolni is az ő helyzetébe. Én is elváltam, nekem szerencsém volt, mert megtaláltam azt az embert aki passzol hozzám mindenben. Nálunk is akadnak viták, vagy nem értünk egyet mindenben,de én valahogy iszonyúan szeretem és most pl történne valami és nem menne a szex, hát nem is tudom, először sokként érne, mert rögtön felmerülne, hogy hogyan lesz ezután. Én meg amióta vele vagyok azóta pláne szeretek szexelni és most egyszer csak vége szakad valaminek. Akkor most mit tegyek. Egy darabig persze megoldjuk drágám van. És aztán? Meddig bírnám én így? Féltékeny lennék hogyha elhagynám, hisz szerelmes vagyok belé. Nem akarnám más karjaiba látni,de nem tudnék örökké önkielégítést csinálni. Meg a másik, ha neked nem megy a szex, legyen az nő vagy férfi. Nem megy, nem kívánod. Ki az az ember aki élete végéig úgy fog szexelni, hogy kedve abszolút nincs hozzá, mert már fel sem izgul csak azért csinálja, mert a partnerét szeretné kielégíteni. Hát mutasson nekem valaki ilyen embert. Ezért írtam, hogy szerintem nem olyan egyszerű az ahogyan sokan gondolják itt.
348. sanyinak (válaszként erre: 346. - Shatterly)
2017. aug. 9. 09:54

"Névtelenül" megírni egy cikket azért nem olyan nagy merészség. Persze a probléma ettől még biztosan létezik és nehéz rá tisztességes megoldást találni. Régen nyilván egyszerűbb volt a döntés, mert másmilyenek voltak az erkölcsi szabályok és túl nagy lett volna a vesztenivaló. Ma már minden téren a szabadelvűség az irányadó. Lehet, hogy pár évtized múlva ez már egyáltalán nem is lesz probléma, mindenki azt csinál majd egy kapcsolatban, amit akar.

Egyébként a "krach" szokott beütni :) (németből származik a szó, csődöt, összeomlást jelent - gazdasági kifejezés)

❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook