Tiltott gyümölcs - félrelépés (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Már éppen nem a legfiatalabbak közé tartozom 40 éves vagyok. A párom 26 évvel időssebb mint én. 20 éve vagyunk együtt van egy 17 éves gyermekünk. Eddig sohasem léptem léptem félre, de most megjelent életemben újra az első nagy szerelmem, és teljesen tanácstalan vagyok. Tudom neki is van családja. És mégis mindig alig várom az sms-ét. Eddig csak egyszer találkoztunk személyesen de elsem tudom mondani mennyire jó volt az a kisidő amit együtt töltöttünk. nagyon szerelmes vagyok belé.

Szia Bubu0409!

Teljesen megértelek.Én a férjemmel 15 éve vagyok együtt.Én is megismerkedtem valakivel akitől annyi szeretetet kapok,amennyit 15 év alatt nem kaptam.Persze érzi,hogy rezeg a léc,most ő is rákapcsolt az udvarlásra,de félek a lelkem már nem vele van!Sajnos a szerelmem is családos ember,elég reménytelen a kapcsolatunk.Gyerek nálam is náluk is.Nem tudom lehetünk-e együtt boldogok.Engem is folyamatosan ellenőriz,még a gépembe is belepiszkál..De mióta megismertem azt a másikat rózsaszinben köd szállt rám..Talán megéri..?Vagy sem..?

Szia gaby82!

Ismerős a problémád valamilyen szinten ugyan ebben a cipőben vagyok én is.Mi 7 éve vagyunk együtt a gyerek apjával és ebből 3,5 éve házasok ( a kislányunk 5 éves)!Az elején ő élte az életét járt szórakozni meg minden én meg otthon ültem és vártam mint egy kiskutya.Annyira leszoktam az emberi társaságról hogy teher volt elindulni bárhova és depis is lettem,de most....Megismerkedtem egy úrral akitől már most több odafigyelést és gyengedséget kaptam mint a férjemtől összesen.Ő most akar szeretni amikor már én teljesen elhidegültem tőle (nem hiábba vettem észre a másik csávót)!Az élet fintora,hogy mintha érezné, hogy én más felé is kacsingatok elég rövid pórázra vagyok fogva és sajna nagyon ritkán tudok talizni a lovaggal pedig olyankor megáll az élet és mindent elfelejtek.Csak sajna hazakell jönni és olyankor csak az emlékek tartják bennem a lelket.Az én dillemám is hasonló mint a tiéd mert a lakás ahol lakunk a gyerek apjáé és az én családom 250km-re lakik tehát maradna az albérlet.Csak egy kisgyerekel nekivágni,hát mondjuk azt hogy még nem tudom hogyan csináljam, hogy jó legyen de nagyon nehéz okosnak lenni.A családom segítene ez nem kérdés mert nagyon összetartunk de nem várhatóm el 27 évesen hogy megint anyukám segítsen!(amúgy tudom milyen egy gyereket egyedül felnevelni, mert engem is egyedül nevelt anyukám 1 napos korom óta és visszagondolva felnőtt fejjel le a kalappal előtte)

szia gaby82!

én nagyonis megértelek,és csak az idő tudja megmondani,h a férjeddel ujralehet-e ébreszteni a régi kapcsolatodat.tudod h az ember ha egyszer meginog,lehet h már nemlesz ugyanaz a férjeddel,de mentsd ami menthető.végülis a férjed jo ember.nemiszik,nemcigizik,nem csajozik,nemjár el sehova...végülis mintaférj is lehetne,de valószínűleg különbözőek vagytok,azért nemtudtok közös programokat kitalálni.a szerelem nemtart örökké édes gabikám:-)de bárhogy is dönts én melletted állok.

Sziasztok!

11 éve vagyunk együtt a férjemmel,3 éve házasok.Első 5 évünk úgy telt el,hogy én "éltem" az életem(15 éves voltam mikor összejöttünk),ő meg akkor is odavolt értem ha 100-szor megcsaltam.Oké.azután én is megkomolyodtam,összeköltöztünk megszületett 2003-ban az első kislányunk,2006-ban a másik.Azóta minden nap egyforma,felkelni,reggeli,főzés,mosogatás,közbe gyerekekkel foglalkozni...stb.Akinek van gyereke tudja mi ez.Szomszédban lakik a férjem unokatestvére és az élettársa.Mostanában sokat átjár hozzájuk az én lányom mert szereti az "élettársat".Én is átmentem néha a lányomért aztán olyan jól elbeszélgettünk,nevetgéltünk,hogy beleszerettem és ő is belém.Csókolozáson kívül más nem volt köztünk.A józan ész azt súgja nem szabad...de ezt az érzést már évek óta nem érzem a férjemmel.Elég ha a "szomszéd" csak megsimogat.Amennyire odavolt értem a férjem már nem érzem azt mint régen.Pedig tudom,hogy szeret...de már belefásultunk a napi gondokba..én tényleg nem ezt akartam...de egész nap rá gondolok,már megőrülök teljesen.Ha lebuknánk én többet veszítenék,mert neki nincs gyereke.De nekem nincs hová mennem...nem élnek a szüleim.Nem tudom mi lesz a gyerekeimet imádom nem tudnék nélkülük élni..de 26 évesen boldogtalannak lenni...és mi lesz még később?Örülök,hogy kiadhattam magamból a keserűséget..

Sziasztok!

Szeretném leírni az én történetemet, ami igaz már régi, de én sokat tanultam belőle.

A volt férjemmel kb. 7 éve voltunk együtt, amikor eldöntöttük, hogy babát szeretnénk. Közös elhatározás volt ez akkor, igaz én hoztam föl a témát, egyrészt, mert egy nő általában jobban akarja, másrészt valahogy úgy alakult, hogy a férjem nem nagyon nyilvánította ki az akaratát szinte semmiben. Hiába kértem, neki úgy volt jó minden, ahogyan nekem. Én azért minden döntésnél megkérdeztem. Szóval, baba. Akartuk, de nem jött. Kezelésekre jártunk és éreztem, hogy valahogyan megváltozott a férjem hozzám való viszonya. Kérdeztem, hogy mi a gond, nem mondta, de éreztem, hogy baj van. És tényleg volt. Egy lány...egy munkatársa. Kiderült, hogy nagyon tetszik a lánynak a volt párom és igaz, hogy volt akkor neki is egy vőlegénye, de nem sokáig, mert már csak a férjem érdekelte. Visszahívta "dolgozni", mondván, hogy valamit be kell fejeznie határidőre és ez hétvégén volt. Sorozatosan ez ment. A férjem tagadta, hogy bármi köze lenne hozzá, azt mondta, hogy nagyon jó barátok csak, jól esik neki beszélgetni vele. Én eleinte hittem neki, hiszen tudtam, hogy nagyon szeret,mi vagyunk mások szemében a minta házaspár. És ugye éppen babát szeretnénk, hát csak nem tenné meg...de azért nagyon figyeltem.

És kiderült, hogy nem hiába, mert elcsattant egy csók. Párom csak ennyit vallott be, de ki tudja, mi minden történt még ezen kívül. Én kértem, hogy hagyja abba azt a kapcsolatot, amíg nem késő, de azt vágta a fejemhez, hogy el akarok marni mellőle egy nagyon jó barátot. Mondanom sem kell, hogy a baba témát hanyagoltam.

És akkor kiderült jó pár ember elmondásából, hogy ez a lány, mindamellett, hogy kell neki a párom, engem is ki akar készíteni. Régi sérelem miatt, mert fiatalabb korunkban állítólag belém szeretett egy srác, akit ő szeretett volna. És mindezért olyan durva dolgokat mondott, hogy jó lenne, ha én meghalnék, mert akkor a párom végre szabad lenne, és hasonlók...

Nagyon kikészültem. Szíven ütött a dolog, hogy a férjem ezek után sem hajlandó szakítani vele, inkább eldobja a mi 7 éves kapcsolatunkat.

2 évig szenvedtünk így, majd válás lett a vége. Amikor én is párt találtam magamnak, akkor találkoztam a volt férjemmel és annyit mondott, hogy nagyon örül, megtaláltam azt az embert, akivel boldog vagyok. És ezt nagyon furcsa hangsúllyal mondta. Miért? Ő nem boldog? Kiderült az öccsétől, hogy nem. Én azért reménykedem benne. Mert remélem megérte neki, hogy föláldozta a mi addig jól működő kapcsolatunkat.

Tudom, nagyon hibás vagyok abban, hogy a férjemet elhanyagoltam annyira akartam a kisbabát. És ekkor jött egy lány, aki kedves volt, megértő és nem csak a nyavalygását hallotta a párom. Remélem, hogy majd ha oda kerül a sor,az övét jobban fogja tolerálni!!!

Köszi, hogy leírhattam!

Igen fejlődni, bár ezt minannyiunk elmondhatja, ezen az úton nincs megállás, mert ha itt valaki megáll, azt máris úgy hívják, hogy a lejtőn történő legurulás tipikus esete:)))

Szerintem a féltékenység mögött a kisajátítási vágy áll, aminek meg az önzőség, és az önértékelési zavar a motorja... (de ez saját vélemény)

Fiatalka vagy még, inkább legyél nagyon óvatos, mint féltékeny:)

Na ezt most nem mondod komolyan, hogy ennyi!!! :))

Megölelted, meg adtál puszit az arcára?

Hát akkor én sokszoros félrelépő vagyok már, ráadásul krónikus visszaeső:))

Inkább azon filózz el, hogy neked ebben ugyan mi esne olyan rettenetesen rosszul...

Jobb-e elmondani?

A tulajdonképpen nem történt semmi' neked sem eshetne rosszul, vagyis csak történt valami'...