Meg leszek kövezve, de a szerelem az evolúciós kényszer. Mindenkibe be van szerelve kezdetek óta, csak még nem jött szembe az, akitől beindul a libidó.
A libidó pedig nem ismer gátat, az nem lát, nem hall, csak megdobogtatja a szívét a versenyzőnek..hogy aztán elkövessen egy csomó hülyeséget.
A szerelem az vagy van, vagy nincs, erőltetni nem lehet. Sajnos évezredek óta így működik. Ma is botladozunk, ha azt hisszük ő az igazi..aztán nem is..
A feleségem ma azt találta mondani, hogy ne hozzak virágot nőnapra, mert itt vagyok én, és az pont jó.
Hahaha..most megbotránkoztatom a nagyérdeműt: 54 éve vagyunk együtt, és mossuk egymás hátát..jó emlékezni.
Hiszek abban, hogy létezik a szerelem, mint olyan. Azt nem tudom én leszek-e még szerelmes, és azt sem belém fog-e valaki szeretni valamikor. De a szerelemben mindenképpen hiszek.
Ezt már én is éreztem, de hiába akartam vele lenni, ő nem akart. Aki pedig szeretett volna, az iránt én nem éreztem szerelmet. Igen, ebben az összhangban lehet igazság, de összességében voltak céljaim, amiket elértem, mindig tűzök ki magamnak újakat, amikért teszek is. Próbálom kiegyensúlyozottan élni az életem és mindig újult energiával nekivágni mindennek, de ebben az egy dologban nincs szerencsém. Persze nem roskadom magamba, csak egy újbóli elutasítás miatt most egy kicsit betelt a pohár, ezért is írtam ki ezt a kérdést.
A szerelem nekem akkor jött, amikor összhangba került az életem. Karrier, megjelenés, minden kerek volt. Boldog voltam. Aztán még boldogabb. Amikor beszélsz vele, tudni fogod, hogy része akarsz lenni az életének, örökre. Nem kell keresni, jönni fog.
Egy-egy csalódás után mindig mindenki azt mondja, hogy ne törődjek vele, jönni fog más. De eddig mindig azt a mást vártam, valahogy mégsem akar jönni, kezdek kételkedni benne, hogy valaha is jönni fog. Másról sem szól a szerelmi életem, mint hogy megismerkedem valakivel, majd csalódok és várom tovább az "igazit".