Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Tetűgond az oviban - Kötelesek szólni, vagy nem? fórum

Tetűgond az oviban - Kötelesek szólni, vagy nem? (beszélgetős fórum)


2011. ápr. 12. 05:51

Hát igen, a beteg gyereknek is vannak személyiségi jogai. De koránt sem hiszem, hogy ezt azzal lehetne megelőzni, hogy nem szólnak.

Tudjátok mi történik a suliban, egy védőnői látogatás után? Általában a tanárnő elkéri azoknak a gyerekeknek az ellenőrzőjét, akiben tetűt találtak, s beírja szülőknek. No ebből a többi gyerek máris tudja, hogy kik a fertőzöttek. S rögtön oda a személyiségi jog :)

Ha ennyire féltik a jogokat, akkor miért nem telefonálnak inkább a szülőknek?

Én is így tudtam meg, hogy a suliban tetű van. De mivel tudtam azt is, hogy az érintett gyerek testvére a másik fiammal jár egy óvodába, hát pofátlanul én szóltam az oviban, s kértem hívják ki a védőnőt. Így derült ki, hogy már az ovisok között is van.

Mivel igazából ezt a fertőzést senkinek sem kell szégyellni, szerintem sokkal többet érne ha nem titkolódznának, hanem figyelmeztetnének időben.

17. 19540a8e12 (válaszként erre: 16. - A0c1361e44)
2011. ápr. 11. 23:20

Na a bárányhimlőről külön történetem van.


Egy újszülött és egy ovis. Nagyszülők, akik reggel, délben jöttek, hogy ne kelljen a kicsivel az oviba járni télen a tesóért.



Na szóval extrán kímélve voltunk. Néha délben elsétáltam babakocsival az alvó pár hetes babámmal a nagyért az oviban. A kicsi az ovi udvarán a babakocsiban aludt. Erre hetente egyszer volt példa.


És mégis. Egy hónapos volt a kicsi, amikor bárányhimlős lett. A gyerekorvos még ma is úgy emlegeti Varicella hercegnő. Olyan ragyás volt a kicsi, amilyet még életemben nem láttam.


Szerintem ezek ellen nem tudunk mit tenni, ami jönne akar, az úgyis jönni fog, bárhogy vigyázunk is rájuk.

16. a0c1361e44 (válaszként erre: 12. - 19540a8e12)
2011. ápr. 11. 22:47

Nem akartam ám ilyen indulatokat gerjeszteni:)

Csak azt gondolom, hogy saját érdekünkben ne azt várjuk, hogy figyelmeztessenek.

És tényleg megnéztem minden nap a gyerek haját.


Nem kicsi már a gyerekem:) És örülök neki, hogy mindezt megúsztuk:) Bár mondom nála egyszerű lett volna, mert biztos kopaszra nyirtam volna rögtön. Én, hogy őszinte legyek magamat féltettem jobban ettől.


Bárányhimlőt hozott haza egyedül.

15. 19540a8e12 (válaszként erre: 11. - A0c1361e44)
2011. ápr. 11. 22:37

És arra, hogy a gyereked még nem is volt soha tetves. Nem vettem bántásnak.


Elmeséljem az első esetet? Megfürdettem a gyereket, odafeküdtem mellé, simókáztam a fejét, beszélgettünk és egyszer csak egy bogár mászott a kezemen. Két nappal előtte mostam a haját, fiú, kb. fél centis haja volt. Felugrottam, és átnéztem a fejét, az az egy bogár volt benne. A férjem éjszaka rohant tetűírtószerért, a félkómás gyerekem haját kentem le vele, Az az egy bogár volt benne, de vettünk egy rakás üvegnyi írtószert.


De nem szégyenkeztem, természetesnek vettem, hogy szólok az oviban, hogy szólok a szüleimnek, elviszem az irtószert és őket is lekenem.


És főleg nem szégyenkezem, mivel miután szóltam kijött az oviba a védőnő és kb. 15 gyereknél talált bogarat, sőt serkét is.

14. anyucika3 (válaszként erre: 6. - A0c1361e44)
2011. ápr. 11. 22:37
Azért ezt nem mondod komolyan ugye,hogy te minden áldott nap átbogarásztad a gyereked fejét,hogy nem tetves e?SSSSSSSSSS
13. anyucika3 (válaszként erre: 5. - Pné Veronika)
2011. ápr. 11. 22:36

Az a baj,hogy ebben a "tetves" országban minden senkiházinak jogai vannak,csak a tisztességes embereknek nincsenek.És ez mindenhol minden tekintetben így van nálunk.Fontosabbnak tartják az óvoda jó hírét,minthogy megelőzzék,hogy minden gyerek és a családja megtetvesedjen?!Az ész megáll.Azoknak meg akik az áldozatai a szenvedői dolgoknak,magasról le vannak tojva a jogaik.Szép!

A szemölcsvírus meg olyan,ha elkapja sosem irtják ki.Ezért meg fel is jelenteném az intézményt,ha nem közölné,hogy veszélyeztetve van a gyerekem ott.

12. 19540a8e12 (válaszként erre: 11. - A0c1361e44)
2011. ápr. 11. 22:19

Igen, ha szólnak, akkor elmarad az esti mese és átnézem minden gyerekemet. Elmarad a beszélgetés a naggyal.



Így most jó?


Látom, kicsi még a gyereked, valószínűleg nem rég óta jár közösségbe. Meg fogsz lepődni, hogy miket visz majd haza, attól függetlenül, hogy mennyire figyelted.


Pl. Az én nagyon tisztaságmániás, állandóan fertőtlenítő nővérem, hogy ledöbbent, amikor a gyereke ótvaras lett az oviban. Figyelte Ő tetűre, himlőre, allergiára, de az ótvarra nem számított.

Vagy amit itt is olvashatsz fertőző szemölcs? Láttál már olyat? Én nem, nem is tudom, hogy milyen. Lehet a gyerekem holnap azzal jön haza, és az nem biztos, hogy az én hibám. Az anyuka is írta, hogy fertőzött a suliban, de neki nem szóltak. Te mit szólnál ehhez?

11. a0c1361e44 (válaszként erre: 9. - 19540a8e12)
2011. ápr. 11. 22:12

Én nézegettem a gyerek haját pont azért, mert tudtam, hogy a közösségekben előfordul. Nem is volt sosem tetves. És most ezt nem azért irom!

Persze nekem csak egy van és ő is fiú rövid hajjal, igy biztos egyszerűbb.


Ha szólnak akkor van időd rá?

10. badonyimariaeva (válaszként erre: 1. - 19540a8e12)
2011. ápr. 11. 22:11

Egyet értek veled!

Ha már ennyit nem képesek mondani, akkor..

9. 19540a8e12 (válaszként erre: 6. - A0c1361e44)
2011. ápr. 11. 22:02

Nyilván az év 365 napjában minden áldott este más egyéb gondom sincs, mint, hogy a három gyerekem haját bogarásszam. Még egyszer, minden nap, mind a háromnak. Akkor is, ha örülök, hogy egyet megfürdött végre, mert a másik kettő lázas és gyógyszer, borogatás kell neki. Akkor is, ha kettő himlős, de azért a harmadik haját kurkásszam.



Ne mond azt nekem, hogy te minden áldott nap átnézted a gyereked haját. Én is átnézem igen, fésülöm őket (kettő copfos lány) meglátnám a bogarakat, de kifejezetten a tetveket nem keresem minden este. Te igen?


Esetleg nem lenne jó, ha szólna a pedagógus, hogy anyuka figyeljen a gyerekre mert bogár van az oviban. Akkor jobban odafigyelek.

8. 19540a8e12 (válaszként erre: 5. - Pné Veronika)
2011. ápr. 11. 21:56

Én aláírom, hogy vannak jogai a gyerekeknek.

Én sem örülnék, ha egy hét múlva azt fújná az összes szülő, hogy tetves volt a gyerekem.

Volt már bogaras a nagyobb, én szóltam az oviban, később a suliban is. Megköszönték és megkeresték a forrást. Kezelték kész, ennyi. A többi szülő meg csak annyit tudott, hogy át kell nézni a gyerekeket.


Nem öröm ez, mondom az én gyerekem is volt már tetves, de tudtam, hogy az oviban szedte össze. Észrevettem és volt bennem annyi becsület, hogy szóltam az óvónőnek, mert szerintem erről értesíteni kell. Másnap ott is volt a védőnő és hazaküldött pár gyereket, csak igazolás ellenében mehettek újra közösségbe.


Nem is szégyenkeztem emiatt, belement a hajába, időben észrevettem, kezeltem, szóltam róla, ennyi.



Pont ezért várnám el, hogy nevek nélkül, csak annyit mondjanak, hogy nézzem meg a gyerek haját. Ne többet, ne kevesebbet, csak ennyit. Nézzem át a gyerek haját és kész. Ezzel senki jogát nem sértik meg.

2011. ápr. 11. 21:48

De igen kötelességük szólni abban az esetben ha valakinél találnak,hogy mindenki megfelelő képen tudjon intézkedni .

Ami ovinkban is volt tavaly az én kisfiam fejében nem találtak és hogy ne is legyen vettem a patikában Paranit szprét és azzal kezeltem az távol tartja ezeket a bogarakat.

2011. ápr. 11. 21:48

Esetleg magadtól is nézheted a gyerek haját naponta, nem értem miért mástól várod a parancsot?

Én ezt tettem és nem arra vártam, hogy majd akkor nézem, ha szólnak.

5. Pné Veronika (válaszként erre: 1. - 19540a8e12)
2011. ápr. 11. 21:47

A fene sem tudja, hogy kinek milyen kötelessége és minimum jó szándéka van felénk... :-((

Nálunk sem szóltak, de pár nap után kiírták a faliújságra. :-(

Itt most szemölcs vírus fertőz, ki is akadtam, mert arról sem szóltak.

Azt mondták, hogy személyiségi jogai vannak a beteg gyereknek. :-((

A mi személyiségi jogaink meg magasról le van...

4. pethoevi (válaszként erre: 1. - 19540a8e12)
2011. ápr. 11. 21:47

Szerintem ez nem kötelesség kérdése.Én is óvónő vagyok/voltam (jelenleg nem),és mi szóltunk,hiszen mindenkinek az az érdeke,h minél hamarabb vége legyen az inváziónak és ez csak úgy lehet,ha mindenki odafigyel és idejében kezelik a problémás fejeket.Sajnos én is elkaptam anno.Nagyon szégyelltem magam,de hosszú hajam volt és mivel öleltem a gyerekeket,ölembe is ültek játék közben,hát átjött.

Szerintem emberi kötelessége lenne szólni,nem óvónői,de az is lehet,h vezetői utasításra nem szóltak,nehogy rossz híre menjen az ovinak.Nem tudom...

2011. ápr. 11. 21:46
Én is ugy gondolom, h szolniuk kellene.
2011. ápr. 11. 21:45
Szerintem szólniuk kellett volna, veled értek egyet.
2011. ápr. 11. 21:40

Kisebb gyerekem ovis. Egy hete az egyik anyuka a piacon megállított, hogy bocs, csak figyelmeztetni akar, de nézzem át a gyerek haját, mert ő bizony bogarat talált a sajátja hajában. Lekezelte, pár napig otthon tartotta.


Ez így még jó is lenne.

Hazaérve rögtön átbogarásztam a gyereket, aki kicsit fel volt háborodva, hogy "na, de anya az oviban egy néni már megnézte a hajam"


Csütörtök reggel megkérdeztem az óvónőt, hogy kell-e figyelnem a gyereket, mert azért nem akarom bebogarasítani az egész családot.


Az óvónő közölte, hogy igen elszaporodott a tetű az elmúlt pár hétben az oviban, de ők odafigyelnek, ezért is volt kint a védőnő.



Nagyon mérges lettem. Hetek óta tetűgond van az oviban és a szülőknek nem szólnak? Egyáltalán nem kötelesek szólni, hogy naponta nézzük a saját gyerekünket, hogy ezzel óvjuk a családot?


Nem érdekel, hogy kinek van bogara, őszintén tojom, le, hogy melyik gyerek tetves, de az igenis érdekel, hogy az én gyerekembe is belemászhat. És erről tudni szeretnék. A nagyobbnál legalábbis így volt. Szólt az óvónő, hogy naponta nézzem át a gyerek haját, mert veszély van. Nem mondta, hogy kinél találtak a csoportban, nem is érdekelt, de az igen, hogy szólt, így figyeltem naponta.


De a nagynál még suliban is így volt. Délután mentünk a gyerekért és szólt a tanítónéni a suli kapuban álló összes anyukának, hogy nézzék át a gyerekek haját.


Én ezt tartom korrektnek. Nem mondott nevet, csak szólt, hogy tetűgond van, nézzük a gyerek haját.


De az oviban erről nem szóltak, már a védőnő is kint volt, és mégsem szóltak.

Nem lenne kötelességük szólni, hogy figyeljük a saját gyerekünket?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook