Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Terhesség alatti-utáni depresszió krónikus pszichés (ill. egyéb) zavarokkal fórum

Terhesség alatti-utáni depresszió krónikus pszichés (ill. egyéb) zavarokkal (beszélgetős fórum)


30. 35d45e2ed1 (válaszként erre: 29. - MorninGlory)
2017. febr. 4. 18:43
én nem mondtam ilyet, hogy ne vállalj gyereket de még hasonlót sem és bár érintett nem vagyok eszem ágában sincs véleményt alkotni senkiről aki ilyen problémával küzd, csak kérdeztél a betegséggel kapcsolatba és erre válaszoltam. olvastam a többi gondolatodat is és egy dolgot vettem észre nálad, azt, hogy (és ne vedd rossz néven mert nem "bántásiból" írom)nem ismered a betegséged alapvető tulajdonságait ez viszont ha bipoláris vagy nagyon nem jó. én ezért írtam neked a múltkor is, hogy menj el egy olyan orvoshoz akivel ezt részletesen (és lehetőleg időszakonként rendszeresen) meg tudod beszélni mindenre kiterjedően
29. MorninGlory (válaszként erre: 28. - 35d45e2ed1)
2017. febr. 4. 11:20

Ebben igazad van. Ugyanakkor ott van a másik oldala is; aki tisztában van azzal hogy alapvetően pszichés problémái vannak, jobban odafigyel magára úgymond. Sajnos én is beleestem már abba a hibába, megéltem egy olyan periódust az elmúlt években, amikor egy másik extremitásba estem. Nem nevezném kimondott hipochondriának, mivel a "beteges" félelem nem volt rám jellemző, nem rettegtem különböző betegségektől stb. Ugyanakkor, folyamatosan vizsgálgattam a tüneteimet; nem tudtam eldönteni, hogy szimplán rossz napom van, szimplán jogos dühöt érzek, mint ahogy az mki másnál is előfordul, vagy a bipolaritás okozza-e ezt. Nem tudtam, hogy az állapotomhoz kapcsolódó migrénes napok jöttek-e elő újra, vagy egy szimpla fejfájás. Nem voltam biztos benne, hogy a szorongás amit érzek csak a "szokásos" irreális félelem, vagy "normális" aggodalom...Magyarán, hogy túlreagálom-e az adott helyzetet, vagy a betegségnek tudható-e be, vagy valóban jogos és természetes, hogy így érzek.

Őszintén szólva tartok attól, hogyha mégis vállalnék babát, egy túlféltő, aggodalmaskodó, viselkedését-tüneteit folyamatosan ellenőrző oldalamat hozná ki belőlem.

Hogyha mégis úgy döntök, hogy vállalok gyermeket, azt hiszem, érdemes lenne felkeresnem egy terapeutát (pszichológus, de az én esetemben talán egy pszichiáter egyéni beszélgetéses terápiáját igénybe venni), hogy könnyebb legyen a számomra. Nem is saját magam, inkább a magzat, ill. a születendő gyermekem miatt.



Nem ide vonatkozik, de reagálni szeretnék; Akik azt mondják, nem kötelező feltétlen mkinek gyermeket vállalnia, ismerjem fel a korlátaimat, ne legyek önző... Abszolút megértem a szkepticizmusukat. Azért indítok ennyi fórumot, azért próbálok minden elérhető infót begyűjteni, mert magam is bizonytalan vagyok. Kérek Mindenkit, hogy aki nincs hasonló helyzetben, ne ítélkezzen. Még rengeteg vizsgálat és orvosi konzultáció vár rám. Ha semmiképp sem találtatok alkalmasnak arra, hogy biztonsággal szülhessek, vagy gyermeket neveljek, el fogom fogadni. De ez is egy hosszú és semmiképp sem könnyűnek nevezhető folyamat lesz. Köszönöm.

28. 35d45e2ed1 (válaszként erre: 27. - MorninGlory)
2017. febr. 3. 19:10
szerintem az hogy jelentkezik e és kinél az teljességgel kiszámíthatatlan. viszont az a baj ezzel, hogy mire "ráébred" arra az illető hogy most nála ez a betegség előjött addigra ki tudja mi történik durvább esetben olyan is mint amit az egyik hozzászólásban is írtak itt mert nem mindenki ismeri fel, vagy időben nem ismeri fel, hogy ez most konkrétan nála jelentkezik.
27. MorninGlory (válaszként erre: 21. - Insecure)
2017. febr. 3. 08:37
Valóban van. Csupán arról szerettem volna valamilyen képet kapni, hogy az ilyen természetű embereknél, akik hajlamosak a depresszióra, feltétlen jelentkezik-e a szülés utáni megváltozott pszichés állapot is.
26. Andi12345 (válaszként erre: 24. - Insecure)
2017. jan. 13. 11:55
Igen, szülői felügyeleti jog és gyermekelhelyezés.
25. insecure (válaszként erre: 23. - Andi12345)
2017. jan. 12. 15:00
Ennyi lombikot végigcsináltatok, és így ellened fordult a férjed. Ez azért erős. Nagyon sajnálom.
24. insecure (válaszként erre: 23. - Andi12345)
2017. jan. 12. 14:58
Gondolom szülői felügyeleti jog iránti perről van szó. Esélyes lehet esetleg új szakértő?
23. Andi12345 (válaszként erre: 22. - Insecure)
2017. jan. 12. 13:59
Szülés utáni pszichózis, majd utána súlyos depresszió, az utóbbi időben pedig közepes depresszió, legalábbis ezzel kezelnek. Az igazságügyi pszichiáter viszont komolyabb problémával diagnoztizált, amit a kezelőpszichiáterem nem fogad el. A tárgyaláson is egymásnak estek.
22. insecure (válaszként erre: 19. - Andi12345)
2017. jan. 12. 13:27
Pszichózisos szülés utáni depressziód volt vagy vmi más?
2017. jan. 12. 13:27

Azért különbséget kell tenni a szülés utáni depresszió és a mániás depresszió között.


A korlátokat pedig fel kellene mérni és el kellene fogadni. Nem kell mindenkinek mindenáron gyereket vállalni.

2017. jan. 12. 10:25

Az én pàrom nagyanyja,terhesség alatt lett depressziós.Előtte az elmondások alapján vidám 21 éves lány volt.

Miután megszült megszúrta késsel a babát ( Ő volt a párom apja ) képzeljétek ez a heg a párom mellkasán is látszik hmm fura. Ő maga pedig felakasztotta magát.Ezt akkoriban tejláznak hívták.

19. Andi12345 (válaszként erre: 18. - MorninGlory)
2017. jan. 12. 09:19

Az, hogy mért zajlik le, különféle verziók vannak. Ahány embert kérdezel, annyiféle választ kapsz.

Nekem is azt mondták a kórházban, hogy ez nem lesz sehol sem feltüntetve, és nyugodjak meg, mert ez ugyanolyan osztály, mint a többi. Hát nem... A pszichiátriai osztályos kezelés erős megbélyegző hatást vált ki azokból, akik még nem kerültek ilyen helyzetbe. A bíróságon is pont ez miatt van a gond... Munkahelyen nem beszélek róla, nem tudják, az orvosi alkalmasságin sem mondtam el. Viszont a még férjem az előző munkahelyemen is lejáratott, és ha rájön, hogy most hol dolgozok, számíthatok itt is erre. Szóval "jószándékú jóakarók" mindig vannak.

18. MorninGlory (válaszként erre: 14. - Andi12345)
2017. jan. 12. 01:13

Köszönöm, hogy elmondtad mindezt. Sajnálom, ami Veletek történt.

Sajnos a hatóság és a hivatalok értetlensége megint csak a tájékozatlanság, semmi több. Mikor engem kezdtek kezelni, mindig ugyanazt kérdeztem..."Ez fel lesz tüntetve valahol? A munkahelyemen/főiskolán/stb. beszélnem kell róla? Be kell mutatnom a zárójelentéseket?" stb...Az volt a legnagyobb félelmem hogy nem nincs mód eltitkolni.

2017. jan. 12. 01:08

Mindenkihez szólna a kérdésem; volt olyan szakember, aki pontosan leírta, konkrétan mi okozza a terhesség utáni depressziót, miért zajlik le ez a folyamat?

Remélem, nem vagyok tapintatlan, de mivel még nincs gyermekem, nem tudhatom, milyen is ez az élmény.

16. NAZARET (válaszként erre: 14. - Andi12345)
2017. jan. 10. 17:33
Nem szeretnék senkit kioktatni, de szerintem nagyon óvatos legyél a gyógyszer elhagyásában!! A legkisebb negatív jel után azonnal folytatni kell a gyógyszerszedést. Ez ugyanis szinten tartja az állapotot amiben most vagy. Erről mindenképpen beszélj az orvosoddal!! Nem az a lényeg, hogy milyen gyógyszereket szedsz, hanem az, hogy milyen az életminőséged!!!
15. NAZARET (válaszként erre: 12. - Zebracsikó)
2017. jan. 10. 17:21

Hát, igen!!! Én mindig a kiutat kerestem. Sohasem jutott eszembe, hogy feladjam. Tudod ez olyan, mint a fagyhalál........ha nem mozogsz és elalszol, akkor meghalsz!!

Sajnos közeli hozzátartozó és több ismerősöm,a könnyebnek vélt utat választotta és távozott ebből a világból. Mondják is az emberek, hogy aki megöli magát, az gyáva, nem vállalja a felelősséget. Én nem ítélem el ezeket az embereket, mert van olyan lelki állapot, amelyben az ember képes ilyenre is sajnos. Ez a betegség sötét oldala. Kívánom neked és másoknak is, hogy mindig legyen erejük és kitartásuk a nehezebb időkben is!!

2017. jan. 10. 12:03

Szia!


Leírom én is a történetemet, sajnos az enyém nem happy endes...

Három gyermekem van. Az első után semmi nem volt. A második után jelentkezett enyhe depresszió, de ekkor még gyógyszert sem szedtem, csak pszichológus segített, majd fél év után teljesen jól voltam. A harmadik gyermekkel már terhesség alatt is voltak depresszív időszakaim, igaz, ehhez hozzájárult házasságom megromlása is. Mikor megszületett a harmadik gyermekem egész nap sírtam, iszonyatosan voltam. Otthon egész nap csak veszekedés volt, és hogy lusta vagyok. 9 napos volt a kislányom, mikor a férjem bevitetett a pszichiátriára, ahol szülés utáni pszichózist diagnosztizáltak. Nagyon nehezen álltam lábra, sokáig volt súlyos depresszióm. Két öngyilkossági kísérlet, számos hónapokig tartó pszichiátrián fekvés és a megfelelő gyógyszerezés segített lábra állni. Most már helyt tudok állni a munkámban és az életben is, de ezért nagy árat fizettem. A gyerekeimet a férjem elvette, válok, ésw az igen erős stigmatizáció miatt új munka után is kellett néznem. Jelenleg még szedek gyógyszert, de iszonyatos, amikor a hatóságok és a hivatalok előtt folyamatosan bizonygatni kell, hogy nem vagyok bolond, hogy tudom gondozni és nevelni a gyerekeket.

13. MorninGlory (válaszként erre: 12. - Zebracsikó)
2017. jan. 8. 23:24
Egyetértek :)
12. zebracsikó (válaszként erre: 9. - NAZARET)
2017. jan. 8. 23:20

Köszi, hogy leírtad. Engem ez a része is érdekelt.


Gratulálok a családodhoz,a gyermekeidhez. És igaz, ahogy írod: nem mindegy, hogy milyen muníciókkal, milyen élni/gyógyulni akarással van valaki megáldva. Van, aki beletesped a problémájába, és van, aki folyton a kiutat keresi.

11. MorninGlory (válaszként erre: 8. - Zebracsikó)
2017. jan. 8. 23:10

épp kérdezni is akartam :)

Köszönjük, nagyon kedves vagy :)

10. MorninGlory (válaszként erre: 7. - NAZARET)
2017. jan. 8. 23:09

Ami a tájékozatlanságot illeti, azt kell mondjam sajnos, hogy igazad van.

Én is átéltem ezt - hál istennek, a szűk családi kör megértő és nyitott volt - nyugodtan beszélgethetek velük minden problémámról, rendszeresen látogattak a kórházban, a távolabbi rokonokkal pedig telefonon-neten tartottam a kapcsolatot. Ha sokszor nem is tudják átérezni, meghallgatnak és igyekeznek megérteni, amennyire csak lehet.

A baráti kör viszont "furcsán néz rám"...

Tudod a közhely; szeretünk skatulyázni...."De te nem a diliházban voltál ugye?"

Erre az a válaszom, hogy de Szívem, ez a kedves kifejezés a pszichiátriára és igen, én ott voltam :P :) "Na nem úgy...hanem ez nem a zárt osztály vagy ilyenek?"

Nagyon szeretnék éles körhatárokkal körülrajzolni a "normális" emberek csoportját ahogy az "elmebeteg" (ostoba szónak tartom) emberekét is.

Erre csak egy mondás jut eszembe; "Ha azt hiszed, hogy bármelyikünk is teljesen normális, te sem vagy teljesen normális."

Nincsenek skatulyák, dobozok, amennyire én látom. Nincsenek éles határvonalak. Ahogy az egyik "betegtársam" mondta anno; soha senki nem tudhatja, mikor kerül ilyen helyzetbe. Pár éve még én is nagyon pontosan, precízen elvártam az orvosaimtól, hogy ezt számomra meghatározzák....utána egyszer a pszichiáterem megkérdezte tőlem; maga szerint ön elmebeteg? És akkor elgondolkoztam....bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. Ez felfogás kérdése.

Azóta teljesen más szemmel nézem az embereket magam körül. Nem tartom magam jobbnak, bölcsebbnek, különbnek stb....csak szimplán próbálok nem "dobozolni".

2017. jan. 8. 13:52

Hála Istennek annyira tudtam magam tartani az utolsó szülést kivéve, hogy a gyerekek nem igazán érzékelték. Tudom, hogy a gyerekek mindent megéreznek. DE ők megértették, hogy ez egy betegség és sokkal jobb volt, mintha titkolództunk volna. Szerintem mindenhol van probléma, néhány helyen nagyon komoly gondok. Szerintem az is romboló hatású. Azért mertem őket vállalni ,mert szinte teljesen tünet nélküli voltam. Nem akarom őket burokban nevelni! De kiegyensúlyozott gyerekek, a nagylányom már lediplomázott, van három nyelvvizsgája. A középső most fog érettségizni egy erős gimnáziumban, nyelvvizsgája angolból már neki is van A legkisebb lányom kilencedikes gimnazista, külön angolra és matekra jár. Szívesen jönnek velünk nyaralni! Még a nagyok is. A kisfiam útja is szépen alakul. Már nem kell állandóan kontrollokra járni vele. Első osztályos gyógypedagógiai iskolában.

A kérdést megértem. Nem akarom elbagatellizálni a problémát, de igyekeztem, hogy ők mindig egyensúlyban, biztonságban legyenek! A pszichés fejlődésük eddig normális volt. Nem csak az a fontos, hogy valaki egy mentális betegséggel küzd, hanem az is, hogy milyen személyiség, mennyire erős, mennyire akar minden alkalommal felállni.

Remélem picit segítettem!! Azt is, hogy sikerül felelősségteljes döntést hoznod!

Ha van még kérdésed privát levélben szívesen válaszolok!

8. zebracsikó (válaszként erre: 7. - NAZARET)
2017. jan. 8. 13:09

Esetleg annyit még elmesélhetnél, milyenek a gyerekeid, mennyiben sínylették meg a Te problémáid, milyen voltál velük, látták/érezték-e rajtad a betegséget, rányomta-e az életükre a nyomát az, hogy neked komoly hullámvölgyeid voltak.


Hiszen ebben a történetben nem csak a Te érzéseid fontosak.

A gyerekek pszichés fejlődése , élete is ugyanolyan lényeges és erőől még inkbb tudnia kell egy olyan kérdezőnek, aki komoly pszichés betegséggel gondolkodik gyermekvállaláson.


Jó egészséget mindnyájatoknak!

2017. jan. 8. 11:41

Kedves kérdező!!


Leírom a saját példámat és az eddigi életemet. 48 éves vagyok. Négy gyermekem van. Sajnos azt kell neked mondanom, hogy mind a négy után megjelent a depresszió valamelyik formája. Először 24 évesen az első szülésemnél pánikbetegséget és szorongásos kevert depressziót diagnosztizáltak. De nem kerültem kórházba, gyógyszereket kaptam és elég rövid idő után elmúltak a tünetek. Ezután hat évvel később szültem,a gyógyszereimet közben szedtem végig, mert nem volt olyan magas dózis. DE nem tagadom a szülés után kb. fél évig még elég rosszul voltam. Hangsúlyoznám, hogy teljes életet éltem és élek, mindig jól eltalálták a gyógyszereimet. ÉN nem hiszek a gyógyszermentes gyógyításban, mivel ez sajnos biokémiai zavar az agyban. Szóval ezek után voltam olyan stabil, hogy három év múlva szültem a harmadik lányunkat.Itt már szoptatás alatt nem mertem volna emelni az adagot. Inkább tápszert, és másik anyukától anyatejet adtam a kicsinek. Így kissé megemeltem az adagom és minden rendben volt. Ezzel a gyógyszereléssel elvoltam kb. 20 évig. Háztartást vezettem, dolgoztam részmunkaidőben, tornáztam stb....

Negyven éves voltam, mikor a három, már egészen nagy lányom után megszületett a negyedik baba, aki fiú lett. Itt voltak a súlyosabb gondok. A kisfiamat autizmussal diagnosztizálták három éves korában. Nem lehetett tudni, hogy mennyire lesz fejleszthető. Ennek hatására súlyos depressziós lettem, csak akkor kerültem kórházba először, amikor pszihotikus depresszióm lett. Ez már súlyosabb volt. Két hónap kórház, ezután egy lassú, de folyamatos felépülés következett. A gyógyszereimet lecserélték teljesen. De hatásos volt, mert ismét teljesen jól voltam. Én nagyon elszánt voltam és akartam a gyerekeket, akik mind egészségesek! (Az autizmusért nem a gyógyszerek a felelősek, beszéltem orvosokkal) A kisfiam nagyon szépen fejlődik, úgy néz ki képes lesz normális életet élni!! Szedem a gyógyszereket és kerülnöm kell a túlzott stresszt! Még itthon vagyok, de tervezem, hogy újra munkába állok. A pszichiáterem, akihez havonta járok, ebben megerősített és alkalmasnak talált. Tehát most nagyon jól vagyok.Teljes életet élek a betegségem ellenére. Elhatároztam, hogy én leszek erősebb nem a betegség!! Mindig sikerült felállnom!! Szerintem ehhez a gyógyszer és az élni akarás segített hozzá!

Remélem segítettem ezzel, hogy leírtam dióhéjban a történetemet. Az, hogy az emberek és a társadalom kezeli ezt a fajta problémát, az már más kérdés. Itt Magyarországon ez még mindig homályos, félelmetes téma. Aki ilyenben szenved azzal nem tudnak mit kezdeni!! Engem sem a húgom, sem az öcsém nem látogatott meg egyszer sem mikor kórházban voltam, meg utána sem. Csak mikor már hozzám merészkedtek közeledni, akkor látták, hogy nem vagyok tomboló őrült. De meg is mondták, nem tudnak ezzel az állapottal mit kezdeni!! Akkor mit várjunk idegen emberektől??? Sötétség, korlátozott látásmód. Ez van itt M.országon !! SAJNOS

6. 9c485f67e8 (válaszként erre: 5. - MorninGlory)
2017. jan. 8. 08:54
Egészségesen is borzalmas a szülés utáni hetekig tartó depresszió.
5. MorninGlory (válaszként erre: 3. - 35d45e2ed1)
2017. jan. 8. 04:19
Ebben igazad van :) Csupán arról van szó, hogy érdekel azoknak a véleménye akik a saját bőrükön is megtapasztalják mindezt. Pl. egy egészséges édesanya, aki terhességi utáni depresszióval küzdött.
4. MorninGlory (válaszként erre: 2. - Insecure)
2017. jan. 8. 04:17
Számomra nem mindegy, mivel nem sokat tudok erről a jelenségről. Újabb fórumokat pedig azért indítok, mivel a korábbiakhoz már nem érkeznek újabb hozzászólások egy idő után - hiába tenném fel a további kérdéseimet.
2017. jan. 5. 19:32
Ezt így előre nem látni. Viszont látom több fórumodból, hogy nem tudsz egyedül megkűzdeni ezzel a problémával (ami 100 %-osan érthető is) én a helyedben elmennék egy megbízható és nagyon jó szakemberhez aki tud válaszolni a kérdésekre.
2017. jan. 5. 13:31

Minek indítasz alapvetően ugyanazzal a kérdéssel több fórumot?

Bipoláris zavarod van. Nem mindegy, hogy kinek, hogy jön ki a depressziója terhesség után? Az nem ugyanaz a depresszió, mint a bipoláris egyik szakasza.

Nem kell gondolkodnod az örökbefogadáson, kizárt, hogy ilyen betegségekkel alkalmasnak minősítenek.

2017. jan. 5. 01:47

Sziasztok,


Mint ahogy azt több, korábbi fórumomban is kifejtettem, többek között a bipoláris zavarral és az epilepsziával is együtt kell élnem. Ahogy azt a legutóbbi fórumban leírtam, több mint 70% az esélye, hogy az állapotom miatt nem tudok egészséges gyermeket szülni. (Az eddigi negatív ill pozitív vélemények alapján - és mások álláspontjára hivatkozva is, - egyelőre hezitálunk a "természetes uton való gyermekvállalás" és az örökbefogadás között.

Afelől szeretnék azonban most érdeklődmi - pont ezért, - hogy az alapvetően depresszióra hajlamos emberek esetén feltétlenül megjelen-e a terhesség utáni depresszió. Illetve, amennyiben nem 100%, úgy ki mennyire/milyen mértékben tapasztalta ezt, pontosan hogy zajlik ez a folyamat, kb mire kellene felkészülnünk. A párom egészséges, én magam pedig normális, teljes, önálló életet tudok élni a gyógyszeres kezelés jóvoltából - nem szorulok gondoskodásra, teljes mértékig helyt tudok állni a munkahelyemen és a háztartásban is. Mindazok véleménye is érdekelne akiknek édes-, vagy nevelőszülője ilyen problémával él.)


Előre is köszönöm!


(u.i.; Természetesen szakemberekkel is tartom a kapcsolatot - de örülnék, ha mindazok is megosztanák velem a tapasztalataikat, akik hasonló cipőben járnak.)

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook