Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Gyereket kivinnétek temetőbe? fórum

Gyereket kivinnétek temetőbe? (beszélgetős fórum)


1 2
2020. aug. 7. 10:25
igen
2020. aug. 7. 10:18

Anno minket hordtak temetőbe. Amúgy is, meg mindenszentekkor is. Ha temetés volt, oda is elvittek magukkal. Amikor a nagyszülők elmentek, akkor normálisan elmondták, hogy meghalt. Emlékszem hogy nem értettem a szó jelentését, így azt mondták, hogy a lelke a mennybe távozott, és onnan figyel minket, ahol már neki nagyon jó. Nem vagyunk vallásosak egyébként. Engem nagyon megnyugtatott az, hogy a szüleim szerint neki ott már jó, és tökéletesen elfogadtam gyerekként, hogy nem látom többé.


Én azt gondolom, hogy a halál, a temető, temetés az élet velejárója. Az élettől pedig megvédeni nem fogod tudni őt. Felkészíteni rá viszont igen! Ez a ti kezetekben van! Nem ússza meg, ne kezeljétek tabukén, mert ő jár később rosszul.

2020. aug. 7. 09:47
igen,ez is az élet velejárója
2020. aug. 7. 09:37

Fel sem merült, hogy ne vigyük ki a nagyszülők temetésére vagy halottak napján.

Nem szenvedett semmilyen károsodást. Engem is kivittek a szüleim temetésre, semmi bajom nem lett.

Sőt még gyerekkoromban de néhány évvel ezelőtt is divat volt felnyitni a koporsót megnézni a halottat. Hála a sminkeseknek olyanok voltak mint aki alszik.

23. gyöngy:) (válaszként erre: 18. - 71ddaa07fa)
2020. aug. 7. 09:27
Azért inkább máshová járjatok 🙂
22. New(l)
2020. aug. 7. 09:23
Minden törzsi, (számunkra) primitív népekkel kapcsolatban ki szokták emelni a halálhoz, halottakhoz való viszonyulásukat, hogy a gyerekeket már egészen kiskorban bevonják az e körüli szertartásokba stb. ezáltal természetessé válik számukra. Persze más kultúrából jövünk, de rengeteg nép van, akik valóban buliznak a temetés után, és nem úgy tekintenek a befejezésre mint mi. Számomra ez szimpatikusabb, és jobban örültem volna, ha az ajvékolás meg álszent szertartások helyett valahogy hasonlóan zajlanak a temetések amiken részt vettem.
21. Pasionella (válaszként erre: 19. - Tumbo2)
2020. aug. 7. 09:20
Ki mihez van szoktatva, ez csak ennyiről szól szerintem.
20. gyöngy:) (válaszként erre: 16. - Epresturmix)
2020. aug. 7. 09:15
Valahogy így.
19. tumbo2 (válaszként erre: 17. - Pasionella)
2020. aug. 7. 09:11
én egyetlen halottat sem láttam.a nagyapámat,nagyanyámat már elvittek,mert máshol lakunk.az apámat egy lepedővel takarták le. a húgom pedig megtiltotta az anyámnak,hogy fölhívjon,mikor az öcsém öngyilkos lett.legalább én aludjak nyugodtan.
18. 71ddaa07fa (válaszként erre: 15. - Gyöngy:))
2020. aug. 7. 08:34

Gyerekként nekem kimaradtak a halottak, de aztán bepótoltam. :))

Temetésre sem vittek minket gyerekként, mostanra viszont én lettem a család ügyeletes temetésre járója a feleségemmel. Apu élettársa már meg is kérdezte tőlünk, hogy szeretünk temetésre járni? :))

2020. aug. 7. 08:34
Szerintem igen. Engem kicsi koromtól fogva vittek virrasztásokra és temetésekre is, nyilván ismerősökére, nagyapám Isten nyugosztalja kántor volt, teljesen megszokott volt hogy nagyszüleimet ha náluk voltam elkísértem. Ebből kifolyólag szerintem alakult ki úgy, hogy szerintem hozzá tartozik a halál is az élethez, illetve nem írtózom a halottaktól, számomra csak alszanak és az már csak a testük, a lelkül már tovább állt. Minden szerettemet megsimogattam és megpusziltam mikor utoljára láthattam őket hiszen csak örökkre elaludtak...
16. Epresturmix (válaszként erre: 15. - Gyöngy:))
2020. aug. 7. 08:26
A maiakat védeni kell mindentől, nehogy a végén normálisak legyenek.:P
2020. aug. 7. 08:24

Igen.

Én gyerekként egy-két halottat is láttam, semmilyen károsodást nem okozott a fejlődésemben.

2020. aug. 7. 08:22
Hogyne, persze, az élet velejárója.
13. ba7da9cfc0 (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. aug. 7. 08:19
Persze, a gyerekeknek ez nem olyan mint nekünk, nem igazán fogják fel, hogy hol vannak. Csak emlékezzetek vissza gyerekként, hogy mennyire jók voltak a Mindenszenteki gyertyagyújtások. A gyerek nem a halált látja, hanem a szépséget. Ha csak úgy simán mentek ki, akkor sem fogja megviselni, hidd el.
2020. aug. 7. 07:56
Igen, ha kicsi nem érti meg, viszont természetes lesz neki. Ha nagyobb, akkor is jó ha viszik és meg kell beszélni a gyerekekkel, hogy mi a helyzet. Sokkal jobb, mintha tabuként kezeljük. Akkor szerintem jobban negriadnak, hogy mitől kell tartani, ha ő nem mehet ki a temetőbe.
2020. aug. 7. 07:55
igen
2020. aug. 7. 07:48
10 éves kortól, hamarabb nem. Én. Főleg, ha egyházi temetés. Még én is megrettenek néha, ahogy óbégatnak a búcsúztató papok.
2020. aug. 7. 07:16
Miért nem lehetni, hisz az élethez tartozik, hogy meglátogatjuk elhunyt szeretteinket a temetőbe. A kicsi gyerek még nem érti, de neki is el kell magyarázni miért is járunk oda! Idővel tudatosul benne, és miért is kellene félni, itt emlékezünk!
2020. aug. 7. 06:20
Igen
7. be95e6ff22 (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. aug. 7. 06:15

Engem mindig vittek a szüleim, temetésekre is egész pici gyerekként.Anyu azt mondta, nem tudtak egyszerűen kire bízni addig.Gimis koromban csodálkoztam, hogy volt olyan osztálytárs, akit 10 év körüli gyerekként a saját nagyszülője temetésére nem engedtek el.Öcsém 3 éves volt, amikor a nagymamám meghalt, én 12.Mindketten ott voltunk a temetésén.

13 éves koromban meghalt egy osztálytársam,az osztály tagjai ott voltak a temetésen.

Talán morbid, de az élet része az is, hogy valaki meghal, elbúcsúztatjuk, eltemetjük.Fel lehet készíteni egy gyereket, válaszolni a kérdéseire a maga szintjén, meg a szülők hitvilága szerint.(Arra gondolok, hogyha vallásosak a szülők, akkor másképp állnak a témához, mint az ateisták.)

2020. aug. 7. 06:09

Szerintem teljesen normális dolog.A halál is az élet része.

Nyilván nem így kell felvezetni neki,de egyszer úgyis szembesülni fog vele valamilyen úton módon.

Amíg itthon voltam a kisfiammal egy héten többször is kimentem vele,mert a virágokat meg kellett locsolni.

Amikor kérdezte,hogy hol vagyunk,megmondtam neki,hogy ez egy temető,ahol a fáradt,idős emberek alszanak.

Sosem félt tőle,sőt volt olyan,hogy ő kérte menjünk locsolni.

5. brandy85 (válaszként erre: 4. - VendrinerPiroska)
2020. aug. 7. 00:04
Teljesen egyetértek veled. A kicsifiam 2 éves,de ő beszél anyuék sírjának,meg a mostmár 10 éves lányom is.
2020. aug. 7. 00:01
A tesóm kislánya 1,5 volt, mikor apukámat temettük. Én úgy gondoltam, hogy nem jó ötlet hozni, de elhozták. Nem ijedt meg, nem is igazán értette, hogy mi történik, csak apukám képénél esett gondolkodóba, hogy hol van nagyapa, de nem sírt vagy ilyesmi. Azóta is jár ki velünk halottak napján, meg néha máskor is. Vesz virágot, csinál kis ajándékokat nagyapának, nem éli meg drámának. Ha mondjuk 5 éves lett volna, biztosan nagyobb drámának éli meg.
3. brandy85 (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. aug. 7. 00:00
Szia! Igen.
2. Ági0830 (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. aug. 6. 23:44

Egy éves gyerek még nem nagyon fogja fel, merre jár. Nincs mitől megijednie.

Ha kicsit nagyobb lesz, meg lehet vele beszélni a dolgokat az ő szintjén.

2020. aug. 6. 23:31

Gyereket kivinnétek temetőbe?

Tudom nagyon furcsa egy kérdés, de a párom szerint 1 éves gyerek megijedhet, szerintem viszont nincs mitől megijednie. Nyilván nem beszélek neki róla 1 éves gyereknek hol is járunk.

Szerintem normális dolog kisgyerekkel kimenni, igaz amikor már nagyobb nyilván megkérdezné hol vagyunk és fogalmam sincs mit tudnék mondani.

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook