Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Temetést hogyan kell intézni? fórum

Temetést hogyan kell intézni? (tudásbázis kérdés)


1 2
2020. febr. 11. 23:44

Kedves Fórumnyitó!

Először is őszinte részvétem!

Hasonló cipőben jártam, tavaly ősszel hirtelen veszítettem el apukámat és minden a nyakamba szakadt (ami azóta is tart). Testileg -lelkileg meggyötöri az embert (sajnos azóta betegségből se tudok kigyógyulni..)

Mivel nekünk hirtelen történt az egész, így a mentősök kérdezték egyből hogy hol intéznénk a temetést és mi (nagymamám temetése utáni tapasztalatok alapján) egyből mondtuk a temetkezési vállalat nevét. Másnap mentem is hozzájuk, ha jó temetkezést választasz ők szinte mindent intéznek! Visznek a helyszínre mindent, a krematóriummal is mindent intéztek, koszorút is lehetett náluk rendelni, urnát/ koporsót választani, feliratot a sírra stb..

Nálunk annyi "könnyebbség" volt, hogy már megvolt a családi sírhely, így célirányosan mentünk a temetőhöz, ahol a temető gondnokkal kellett a többit intézni. Ők szintén mindent megcsinálnak, csak az időpontot kellett egyeztetni. A papot/tiszteletest mi külön intéztük, hozzá én még külön időpontra bementem, hogy a gyászbeszédet átbeszéljük. A temetkezésen adtak gyásztáviratokat is, amit kipostáztam a hozzátartozóknak. Ha akartok halotti tort, akkor érdemes a temetőhöz közeli étterembe/vendéglőbe foglalni. Nálunk pl hidegtál volt.

A temetkezési vállalat a temetés napjára hozott minden papírt nekem (halotti bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv- ha volt), szóval ők azt is intézték.

Összegben (mert sajnos ez is fontos) olyan 250-300ezer ft volt, mindennel együtt.

Kitartást kívánok!

38. Guruljka (válaszként erre: 37. - Fórumnyitó (anonim))
2020. febr. 11. 12:13
Sok erőt kívánok Neked, gondolom, a többiek nevében is mondhatom.
2020. febr. 11. 11:37
Nagyon szépen köszönöm a sok segítséget, és a kedves szavakat. A kórházba mentem a tegnapi napom erre rá is ment, nem olyan egyszerű mint gondoltam. Zárójelentést, papírt csak holnap kapok, ezután tudok intézni mindent. Jártam a temetkezési irodában is de a papír birtokában még vissza kell mennem ponrosítani. Lassan kezd kirajzolódni, szeretnék már túl lenni ezen az egészen, de majdcsak túl leszünk. Viszonylag jól vagyok úgy érzem. Még egyszer mindent köszönök <3 Ha a temetésen túl leszek, jöhet a többi elintéznivaló :/
36. fincsi5 (válaszként erre: 29. - Napsugár8)
2020. febr. 10. 16:25

Én az utolsó utat a 120 km-re lévő kórházra gondoltam.


Én is béna voltam, ha férjem nincs ott, nem is tudom, hogy intézkedtem volna.

35. Napsugár8 (válaszként erre: 33. - Guruljka)
2020. febr. 10. 15:25

És az sem mindegy, hogy polgári temetés lesz, vagy egyházi, mert a búcsúztató beszédet is intézni kell...

De ha esetleg volt valami vállalkozás-féléje, a könyvelőjének is szólni kell, mert a nav felé is 8-15 napon belül be kell adni nyomtatványokat, meglehet, hogy esetleg mostanában határidős bevallások...


Szerintem az nem baj, ha most mindenki írja ami eszébe jut, és a kérdező majd listázza az általunk mondottakat... emlékszem, olyan ólomlábakon jártam akkor, és az agyam sem forgott, ha nincs mellettem olyan ismerős, aki naponta mondta volna, hogy most gyere megyünk ide-oda, talán végig sem tudtam volna csinálni. Nem könnyű cipelni a terhet, és intézni az ügyeket.

34. Guruljka (válaszként erre: 31. - Napsugár8)
2020. febr. 10. 15:11

Nekem mondták a polgásmesteriben, sőt meg is csinálták a másolatokat. Egyedül pont a halotti anyakönyvi fogyott el, az eredetit meg visszatartotta a nyugdíjintézet, és kiderült, hogy kellett volna még a Földhivatalnak is.

Megoldódott máshogy, később, de nem véletlenül írtam a 10 példányt.

33. Guruljka (válaszként erre: 28. - Csalános)
2020. febr. 10. 15:09

Attól függ, milyen helyen lakik.

Itt aztán mehetne a temetőbe, itt csak sírásó van tudtommal. Teljesen bevett szokás valamelyik városi vállakozóval intéztetni a temetést, ők legalább mindent vállalnak. Igaz, hogy mindent fel is számolnak, de manapság már nem otthon szokás koporsóba tenni a halottunkat, megmosdatva, felöltöztetve.

32. Lávli (válaszként erre: 31. - Napsugár8)
2020. febr. 10. 14:57
Tőlünk mindenhol a halotti anyakönyvi kivonatot kérték, semmi mást.
31. Napsugár8 (válaszként erre: 30. - Lávli)
2020. febr. 10. 14:53

Tudok róla!

Anno, én fejlövést kaptam attól, hogy senki nem mondta előre, hogy a kórházi, ill. önkorm.-nál kapott papirokat inkább 6-8 pld-ban fénymásoltassam, mert majd mindenhol azt fogják kérni, és mindig egy külön út, külön fáradtság volt, ...

30. Lávli (válaszként erre: 29. - Napsugár8)
2020. febr. 10. 14:47

Még el se temette ... :(

Ezek ráérnek.

A gyászmunka legelső és legfontosabb része a temetés, nem a "többi".

29. Napsugár8 (válaszként erre: 27. - Fincsi5)
2020. febr. 10. 14:45

Amit a kórházban és az önkorm.-nál kapsz, jobb ha már eleve kb. 10 pl-ban lefénymásolod.

Ha nyugdíjas volt, írni kell a Nyufinak, mellékelni egy fénymásolatot.

Az önkorm. jegyzőtől kell kérni nyomtatványt, hogy a hagyaték alá vont (örökölt) vagyont (ingatlan, bankszámla betét, esetleg adó-tartozás összege stb.) felsorolni, ill. az általatok ismert jogos örökösök nevét, majd a jegyző kijelöli azt a közjegyzőt, aki az ügyet lezongorázza.

Most ezek jutottak eszembe...

28. Csalános (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. febr. 10. 14:08
Nem tudom hol laksz, de első a kórház, ahol kiadják a halotti bizonyítványt. Utána polgármestei hivatal, ahol halotti anyakönyvi kivonatot kapsz. Utána javaslom, hogy konkrétan a temetőhöz menj és helyben intézd. A temetkezési vállalkozók, szolgáltatók nagyon aljas módon elég sok pénzt kérnek mindenért. Ha van a temetőnek ügyintézője ott intézd. Hiszen ki kell választanod, vagy koporsós, vagy urna helye hol lesz. Vagy a temető legközelebbi temetkezési ügyintézője legyen a cél, ha nincs a temetőnek irodája. Ha mindent intéztél, akkor a kórháznak kell megmondani hova szállítsák a holttestet. Vagy temetőbe-koporsóba, vagy hamvasztva lesz. Őszinte részvétem!
27. fincsi5 (válaszként erre: 16. - Fórumnyitó (anonim))
2020. febr. 10. 10:57

Ezt az utolsó utat még muszáj megtenned.

Mindenhova azokkal az iratokkal mehetsz, amit a kórházban kapsz.

26. Napsugár8 (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. febr. 10. 10:19
Fogadd részvétem.
2020. febr. 10. 06:26
Nagyon szépen köszönöm a segítséget! Lassan útnak indulok...
2020. febr. 9. 21:15
Sajnos muszáj odamenned. Anyukám lenn a telken halt meg , ezért halotti anyakönyvi kivonatot az ottani ö körmányzatnak kellett kiállitania. Neki nem volt benn cucca. Őt fel is boncolták , hogy kiderüljön mi volt a halál oka. Szívleállás volt koszorúér elmeszedés miatt.
23. freddy36 (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. febr. 9. 21:13

Őszinte részvétem!

A temetkezési vállalat után kell1 beszélni a pappal, hogy mikor legyen a temetés, meg kell beszélni a búcsúztatást, mennyi csengetést(harangszó) kérsz, hova kell az elhunytat temetni.

2020. febr. 9. 21:11

El kell még menni a temető fenntartójához is. Ez egyházi, vagy önkormányzati tulajdonban van.

Attól függ, van-e már sírhely, vagy nincs venni kell, vagy hosszabbítani. Beszélni a pappal, vagy a társadalmi búcsúztatóval a temetés időpontjáról.

A búcsúbeszéd szövegét neked kell előkészíteni adatokkal, nevekkel.

Amennyiben hamvasztás történik, ahhoz a 4 példányos halottvizsgálati jegyzőkönyv szükséges.

a hamvasztást teljes egészében a temetkezési vállalkozó végzi, a halottszállítást a kórházból szintén.

A kórháznak jelezd, hogy nem kérsz boncolást, akkor hamarabb kiadják édesapádat.

21. Enada (válaszként erre: 20. - Enada)
2020. febr. 9. 21:02
A kórházat mindenképp hívd fel, mert itt Székesfehérváron pl. nem mindig fogadnak a patológián.
20. Enada
2020. febr. 9. 21:01

Szia!


Fogadd őszinte részvétem :(

Sajnos nagyon friss infókat tudok mondani neked. Mert anyukám 9 hónapja halt meg.


Először a kórházba mentünk, arra az osztályra ahol meghalt, kaptunk egy csomó papirt. Onnan a patológiára, el kellett dönteni, hogy hamvasztás vagy koporsó, ill., hogy, szeretnénk-e boncolás.

Ezekkel a papírokkal mentünk a temetkezési vállalkozóhoz, aki mindenben segített. Rengeteg terhet levert rólunk, igaz ezer éve ismertük egymást. Kellett sírhelyet választanunk, aztán mivel mi nem egyházi temetést akartunk, így a szertartásvezetőt is felkerestük. Sok erőt és kitartást kívánok, ha tudok segíteni valamiben, írj nyugodtan.

19. Guruljka (válaszként erre: 18. - Channa*)
2020. febr. 9. 20:45

Szerintem is jobb, ha előtte telefonál.

A papírokat átvenni azért csak személyesen kell.

18. Channa* (válaszként erre: 16. - Fórumnyitó (anonim))
2020. febr. 9. 20:44

Amikor nekünk kellett ilyet intézni, akkor a kórházba mentünk elsőre. Ott megkaptuk a cuccait, ami nála volt. Leltár nem volt. Megkaptuk a szükséges papírokat, megnézhettük utoljára, és utána mentünk a temetkezési vállalkozóhoz.


Esetleg felhívhatod a kórházat, hogy fontos e bemenned, ha nem, akkor esetleg ez a lépés kihagyható.

17. Guruljka (válaszként erre: 11. - Fórumnyitó (anonim))
2020. febr. 9. 20:36

Igen. És édesapád holmiját, ami a kórházban nála volt. Azt leltárral csomagolják el, és át kell venned.

Ott majd mondják, hova menj legközelebb. Én is voltam a patológiára.

Egy előtérben kellett várakoznom és megbeszélni a dolgokat, ami a lehetőségekhez képest barátságosan volt berendezve. Ne aggódj emiatt.

2020. febr. 9. 20:26
Már teljesen össze zavarodtam :( az ismerőseim egyik ezt mond a másik azt.. Azt se tudom hol kezdjem. A kórház 120 km :(
15. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 14. - Zsofi_876)
2020. febr. 9. 20:23
Én is nagyon bíztam.. :( Köszönöm szépen!
2020. febr. 9. 20:20

Sajnálom :-(.

Bíztam benne, hogy jobban lesz.

Mielőbbi megnyugvást és sok erőt a hivatalos dolgokhoz! <3

13. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 12. - Channa*)
2020. febr. 9. 20:11
Köszönöm <3
2020. febr. 9. 20:10

Részvételem Liliom:(

Kórház és utána temetkezési vállalkozás. Vagy a kórháznál vagy otthon.

A kórházban mindent odaadnak, amit kérnek a temetkezési vállalkozásnál...

11. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 10. - Guruljka)
2020. febr. 9. 20:07
Ha jól értem akkor ezért kell először a kórházba menni, ott kapom meg a halotti anyakönyvi kivonatot?
10. Guruljka (válaszként erre: 9. - Fórumnyitó (anonim))
2020. febr. 9. 20:03

A halotti anyakönyvit át kell venned, mert az fontos irat.

Legalább 10 példányban másoltasd le, mert sok dologhoz kell majd. Legfeljebb marad másolat.

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook