Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Tejallergia gyanú fórum

Tejallergia gyanú (beszélgetős fórum)


1 2 3
75. AViki (válaszként erre: 74. - Szandus19)
2015. márc. 2. 20:57

Picinek nagyon hasfájós volt, ekkor még egy gyerekorvosnak nem nevezhető orvosunk volt, rávágta tuti laktózérzékeny, így felírt laktózmentes tápszert, ezzel kezelhetővé vált a hasfájása, így én se mentem tovább elfogadtam ezt. 2-3 hónapos korában jelentkeztek először az ekcémás tünetei, erre rámondták, hogy gyerekkori ekcéma majd kinövi 3 éves korára. Fél éves korához ahogy közeledtünk, egyre többet olvastam a laktózintoleranciáról allergiáról és rájöttem ezt nem ilyen hasra ütés alapján kellett volna megállapítani, lehet kutya baja a gyereknek, mivel erre a dokinőre nem számíthattam így megkérdeztem a védőnőnket ő mit gondol adhatok e rendes tápszert a gyereknek (ne tudjátok meg milyen büdös és rosszízű a laktózmentes tápszer) ő azt mondta meg lehet próbálni, mondhatom semmi baja nem volt tőle, nem fájt a hasa semmi extra tünete nem volt. Aztán jött a hideg újra elő és elő jött az ekcéma, de mindig azzal jöttek, hogy gyerekkori és 3 éves korára kinövi. Közben gyerekorvost váltottunk ő azt mondta, hogy szintén 3 év, de utána ki kell vizsgálni mindenféleképpen. Elmúlt 3 éves és nem ritkult hanem egyre sűrűbben előjött az ekcéma, aztán most decemberben el se tudtuk már tüntetni, kérésre nagy nehezen adtak beutalót allergia vizsgálatra ami tej, kazein, tojásfehérje és minimális szója allergiát mutatott, azóta rizstejet kap és végre a széklete is rendben van, mert eddig bogyózott mindig, ekcéma szinte teljesen eltünt.

Tojást ugyan úgy eszik soha nem volt rá tünet, ha azt mondják, nem ehet majd akkor kiiktassuk.

74. szandus19 (válaszként erre: 73. - AViki)
2015. márc. 2. 20:07

Milyen tuneteitek vannak?


Nekunk tejre es szojara ugyanazok (keresztallergenek): Gyakori felsoleguti betegség, azonnal borkiutes, ekcéma, hasmenés, hasfájás, puffadás.


Tojásra: Kiütés, köhögés.


Nekunk az allergiaktol asztmás lett a fiunk :(

73. AViki
2015. márc. 2. 16:27
Kíváncsi leszek mit mutat a teszt majd náluk, remélem eredménnyel járunk. Jó lenne ha csak a tejre lenne allergiás és a tojásra nem, mert eddig a tojásra mi nem tapasztaltunk semmit.
72. szandus19 (válaszként erre: 71. - AViki)
2015. márc. 1. 20:06

Mert ha elküldenek mashova akkor nem ok kapjak a beteg ztan a penzt az oeptol, hanem a masik hely. Szomoru, de ez van.


A vizsgálat egyebkent annyi, hogy fokozatosan terhelik a gyereket egyre növekvő mennyiséggel az allergenbol. Közben figyelik es figyeltetik a tüneteket.


Nekunk tojásra nem is terheltek, mert kohog tole a gyerek egy oar órán belul es o asztmás is, nem reszkiroztak meg a fulladast, tejre meg 5 ml-nel mar tünet van.

71. AViki
2015. febr. 26. 12:19

Sziasztok! Látom egy ideje nem írt ide senki.

Akik már voltak gyerkőccel gasztron tej tojás allergia miatt, azok milyen vizsgálaton estek át? Valaki itt írta lentebb, hogy kínzás, így egy kicsit megijedtem. A Tűzoltó utcai gyerekklinikára fogunk menni, eddig annyit tudok, hogy 2 napra kell bemennünk, a többiről nem kérdeztem még a doktornőnket. Vérvizsgálat kimutatta az allergiát, mire megyünk lesz széklet tenyésztés is.

4 éves a fiam és most januárban tudtam végre szerezni neki a bőrgyógyászaton allergia vizsgálatra beutalót, pedig 3 hónapos kora óta ekcémás hol jobban hol kevésbé.... Miért esik ennyire nehezükre a beutaló megírása nem értem...

70. mpgabi76 (válaszként erre: 68. - 3d249bd49f)
2014. nov. 6. 06:45

Igen, a tejtermėkektől jön ki rajta. Most teljes tejmentes diètán vagyunk!



Szia Szandus!:)

69. szandus19 (válaszként erre: 68. - 3d249bd49f)
2014. nov. 5. 20:38

A tejerzekenyt az orvosok -egyebkent- a trjallergia szinonimájaként használják...


Van laktizerzekenyseg meg van a tejallergia (tejfeherje + laktoz vagy csak siman tejfeherje).


Ha csak a laktozra érzékeny akkor nincs nagy gaz, kis odafigyeléssel orvosolható. Az allergia a durvább. Nekunk allergia van tejre es tojásra. Durva a diéta, fel eva tartjuk es meg mindig van néha néha megcsuszas, akárhogy figyelünk.


Rendes orvossal kell kivizsgaltatni, lehetoleg azonnal allergologiara kerni beutalót es a gasztrot meg a borgyigyaszt hagyni legutoljára.

68. 3d249bd49f (válaszként erre: 66. - Mpgabi76)
2014. nov. 5. 20:20
Tejérzékeny ???Akkor nem adsz neki ilyesmi dolgokat?
67. szandus19 (válaszként erre: 66. - Mpgabi76)
2014. nov. 5. 07:37
Gabi, szia! :) hogy vagytok?!
66. mpgabi76 (válaszként erre: 63. - 3d249bd49f)
2014. nov. 5. 06:28

A fiamnak rendszerint a hátán jönnek elő az ekcèmás foltok.

3,5 èves.

65. szandus19 (válaszként erre: 62. - Kicsikutya12)
2014. nov. 4. 19:12
Az allergén anyag kiurulese diéta során 3-6 hónap. Nem tudom baba esetében gyorsabb-e vagy lassabb, most ezt én a fiamrol tudom, o 3,5 eves.
64. szandus19 (válaszként erre: 63. - 3d249bd49f)
2014. nov. 4. 18:28
Az én fiamnak olyan volt, hogy voltak allandoan érintett helyek (kar, arc, fenek), ezeken a helyeken grizfolt volt, piros pettyek. A teste tobbi reszen erdesseg, borszarazsag. Es voltak a durva tünetek, amik fogyasztás utan lángoltak fel meg ezeken felül testszerte - durva viszkezo piros hólyagok.
2014. nov. 3. 21:33
Az én kisfiamnak csak a kis lában van 3-4 ekcémás foltocska.És az orvos szerint tej érzékeny.Akkor nem jönne máshol is ki neki??Nem lenne máshol is foltos??? Kérem aki volt ilyenben az válaszoljon .Köszi :)
2014. nov. 2. 09:47
Kedves Anyukák! Látom mostanában nem volt új hozzászólásotok, de remélem még olvassátok és tudtok segíteni. Kisfiunk 4,5 hónapos most merült fel a tejallergia gyanúja. Eddig is hasájós volt, de ugye mindeg azt modta az orvos, hogy ez még elképzelhető. Mígnem 3 hete újra kezdődtek az éjszakai gyakori kelések (5-8, több mint 1 hónapos korában) néha 2 órás sírással. Majd kiütések az arcon és véres széklet. Ekkor kaptuk a pepti tápszert. Ez nem nagyon izlik neki, nem nagyon eszi, viszont az éjszakai kelések javultak picit már, noha még nagyon gázos, puffadt sok a puki, nap közben is nyűgös, nyugtalan azért csavargatja még magát rendesen éjjel-nappal. Ez a nap közbeni nyűgösség is lehet az allergiától? Mióta a peptit eszi a kiütések is javultak valamelyest. Menyi idő után várható javulás a puffadásban és székrekedésben, erős hasfájás tekintetében? Nála ezek a legerősebb tünetek. Illetve más babája sem szívesen ette a peptit? Válaszokat előre is köszönöm!
2014. okt. 10. 21:37
Sztem nem normális hogy egy ekkora gyereknek fél éve áll a súlya fogy fáj a hasa... és egy gasztros orvos igazán tudhatná hogy egy negativ vérvétel nem jelent semmit
2014. okt. 10. 21:36
Ugye? Én nagyon ki akadtam...legszivesebben elküldtem volna valahova
2014. okt. 10. 21:32
Mi az hogy a hasfájással nem kell foglalkozni? De igenis, hogy kell!!! Kinek kellemes, ha fáj a hasa? És az igenis utal valamire.
2014. okt. 9. 12:05
Pár napja nagyon fáj a hasa éjjel eljezdtem cseppeket adni neki felhivtam a gasztrost. Szerinte nem vérszegény 2es vassal a hasfájással nem kell foglalkozni és feleslegesen diétáztatom. Nincs baja. Most megyünk majd egy másik helyre kivizsgálásra
57. szandus19 (válaszként erre: 56. - Micike31)
2014. okt. 2. 22:56

Vidd el másikhoz!!! Mindenképp. Egyébként is több szem többet lát. Viszont a terhelést csak kevés helyen csinálják, van ahol csak laktózra terhelnek, nem mindenhol csinálják a fehérjét is. Ha a terhelés sem mutatná, akkor biztos mással van a gond, de ha a tüneteitek múlnak, akkor az jó jel. Nem tudom hol laktok, de talán valamelyik egyetem klinikáján komolyabban vennék a dolgot. Ha Pest, akkor pedig Sote 1. vagy a Svábhegy - bár ott tejterhelést nem csinálnak, de kiindulásnak jó, máshova elmehettek terheltetni.


Amúgy a terhelés menete az, hogy első nap 2 ml teljes tejről indítva 6 óra alatt feljussatok 150 ml teljes tejre. Ha valahol közben súlyos tüneteket produkál azonnal leállítják. (Pl hasmenés, hányás, kiütés, légzésleállás) Hazamentek és otthon másnap ismét 6 óra alatt eljuttok megint a 150 ml teljes tejig. Telefonon bejelzed a tüneteket, ha voltak és még napokig figyelgeted a gyereket, mert van akinek csak pár nap múlva mutat enyhe tünetet (pl. bőr kiszáradása). Ezután az orvos kiértékeli az eredményt. Nekünk legalábbis így mondták, de mint már írtam nem került rá sor, mert nekünk "szerencsére" vérből kimutatták. (Egyébként az én fiam olyan szinten allergiás rá, hogy szerintem 10 ml-nél (az a 3. növelés) meg kellett volna szakítani, mert nekünk egy gombóc fagyi is azonnali kiütéseket jelent egész testen és hasmenést.)

2014. okt. 2. 12:27

Megkaptam a vérvétel eredményét, ahogy sejtettem negativ lett mindenre

Közben annyi történt hogy eszi a pepti plus2t semmit nem kap amiben tej lehet és már napok óta rendben van a széklet nincs hasfájás...

Volt olyan akinek 3 vérvétel lett negativ csak a terhelés mutatta ki de nem hiszem hogy ez a doki el fogja küldeni terhelésre ha már ránézésre azt mondta hogy nincs baja


2 hónapig tartó hasmenésnek vége... most még nem tudom hogyan tovább de azt hiszem elviszem másik dokihoz

55. manyik
2014. szept. 30. 20:44

Nálunk tejfehérje allergiás volt mindkettő gyerek, ez legalább kinőhető és ki is nőtték, lányunk 6hónap teljes tejfehérje diéta után, fiúnk pedig majdnem 2év diéta után.

Átérzem a helyzeted, nálunk tulajdonképpen nem foglalkoztak a gyerekekkel a dokik olyan szinten, hogy magamtól álltunk át a diétára, excel táblában írtam, hogy mikor mit ettek. Főztem és sütöttem rájuk. Mi is a pepti plus2-t írattuk, de én nem kaptam kedvezményesen, mert hivatalosan nem volt papírunk róla, hogy tejfehérje allergiásak, mivel kicsik voltak, így a kimutatása sem hoz biztos eredményt. Lányunktól még vettek vért, fiúnktól már nem. Lányuk tiszta kiütés volt, főleg az arcán, a törzsén, karján, és nagyon száraz volt a bőre. Fiúnk pedig köhögött és tiszta takony volt, de nem olyan hagyományos, hanem olyan habos.

De mondom, mi legalább kinőttük.

54. micike31 (válaszként erre: 46. - Szandus19)
2014. szept. 25. 14:33
Köszi ez hasznos info volt
2014. szept. 25. 14:33
Én sütök kalácsot zsemlét azt eszi meg mi is :)
52. Derya (válaszként erre: 51. - Szandus19)
2014. szept. 25. 14:23
vannak csaladi napkozik, ahova beviheted, meg avnnak olyan allami bocsik, ovik is, ahol meg lehet beszelni.
51. szandus19 (válaszként erre: 50. - Derya)
2014. szept. 25. 14:09
Az nagyon jo! Nekunk nagyon mufurcok az oviban, nem is megy most 3 evesen, majd csak jovore, mert fel ev eltelne a nevelesi evbol mire dietast tudnanak neki adni... Bevinni meg nem lehet kajat. De mondjul most ez nekunk jobb is,most jon ki a nagyon kemeny asztmabol, ugyhogy nem hianyozna a hetenye betefeskedes h visszaessen. :(
50. Derya (válaszként erre: 49. - Szandus19)
2014. szept. 25. 14:04

nem.

olyan bolcsibe fog jarni, ahol nem fog kapni semmi oylat, amit nem akarok, hogy kapjon.

49. szandus19 (válaszként erre: 47. - Derya)
2014. szept. 25. 13:57
Mi meg nagy kenyeresek vagyunk, meg kalacsosak is. Es mar a tej es tojas mentes kalacs is nagy fejtores volt... Ha csak a gl-ra lenne allergias az megint mas lenne. A te lanyod egyaltalan nem evett meg glutenosat? Oviban/bolcsiben tartjak majd neki vajon a glutenmentest?
48. Derya (válaszként erre: 45. - Micike31)
2014. szept. 25. 13:44
tokmindegy mi ateszt eredmeny, ha a lenyeg, hogy a gyerek jobban legyen, jol legyen, akkor el kene hagyni a tejtermekeket es a glutent. minimalisan.
47. Derya (válaszként erre: 43. - Szandus19)
2014. szept. 25. 13:42
nem sutogetek kenyeret, nem eszunk kenyeret. :-D
46. szandus19 (válaszként erre: 45. - Micike31)
2014. szept. 25. 13:37

A tejfeherje erzekenysegnek 3 formaja van:

1. Mar a prick teszt is kimutataja

2. Prick twszt negativ, ver pozi, gasztro ezek utan fekesleges

3. Prick +ver negativ, csak gasztro hozza ki

Tehat ha negativ a vervetel el kell menni teljes tejterhelesrw, nem kilegzeses, hanem itatos. 2 napos vizsgalat, de nem bentfekvos. Nekunk nem kellett de anno utanajartam.

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook