"Te nem dolgozol, ezért én zajonghatok"- monjda anyám. Szerintetek? (beszélgetős fórum)
"Akit érdekel érdemes kicsit utánaolvasni és ott érthetővé válik, hogy hogyan működik és miért."
Nem hiszem, hogy aki mást tapasztalt, annak egy "szakértő" leírásai bármennyire is elfogadhatóak... Nincs két egyforma eset, egyforma szülő/gyerek páros. De szerintem így van ez az összes babákkal foglalkozó könyvnél is. Van aki esküszik a suttogóra pl, másnak nem válik be, mert nem egyformák a gyerekek! Így mindenki a saját tapasztalata és a gyerekkel való kapcsolata alapján cselekszik, nem könyvekből..
A baráti társaság akkor lesz nagyobb hatással a gyerekre, ha otthon nem tud bizalmi kapcsolatba kerülni a szülőkkel.
Mondom az ideális állapotot, amit természetesen nem egyszerű kialakítani, de a gyereknek egy jó szülő gyerek kapcsolatban a szülei szava az első. Utána jön az összes többi kapcsolat.
Ha a szülő jó példával jár elő és jó kapcsolatban van a gyerekével, akkor a gyerekben nem lesz késztetés, hogy negatív dolgokba belemenjen.
Ezt lehetett látni akár gyerekkorunkban is, hogy volt, aki kipróbálta a cigit és a kábszert és volt, aki nem. Vajon mi a különbség?
Az alapok meghatározzák a hozzáállást, de természetesen ezeken lehet változtatni, csak az azért nem egyszerű.
Az én apukámat 14 évesen kirakták a szülei otthonról,hogy menjen dolgozni. Addig sem kapott túl sok nevelést,mert az apja alkoholista volt az édesanyja pedig csavargott.Olyan emberré vált,aki anyukámnak 4év udvarlás után megkérte a kezét, azóta együtt élnek 35 éve,és apukám a mai napig szorgalmasan dolgozik és soha nem volt alkoholista.Tehetsége volt a festészethez és sok oljaképet festett.Mikor gyerek volt, és az apukája megtudta,hogy rajzszakköre ment, az apja megverte,mert azt mondta a festés csak pocsékolt időtöltés.Ennek ellenére apukám ebbe menekült és ez segítette a túlélésben,és abban hogy egészséges felnőtté váljon...kis mértékben sem támogatta családi élete azt,hogy normális felnőtté váljon...
Egy szeretet nélkül felnövő gyerek sokszor saját világot alakít ki magának amiben él,fejlődik...evvel segíti magát,de ehhez kell egy jó alap, egy olyan hozott személyiség ami segíti őt a túlélésben,akiknél ez nincs meg,azok sajnos lecsúsznak vagy nagyon a szülők mintáját viszik tovább.
Elhiheted, hogy én is :)
De ez már a felesleges győzködés kategória lenne, hogy kinek tutibb a tapasztalata :)
Persze, hogy nem életszerű, mert nem is ezt mondtam. Kicsit leegyszerűsítetted matematika szintjére.
Az a baj, hogy ez egy elég összetett téma és természetesen nem annyi a megoldás, hogy ha apa alkoholista volt, akkor én is az leszek. Az már sokkal általánosabb, hogy olyan tipusú párkapcsolatot választunk, mint az ellenkező nemű szülőnk volt.
De ezek nagyon hosszú témák és nem egy két mondatban igazolhatóak.
Akit érdekel érdemes kicsit utánaolvasni és ott érthetővé válik, hogy hogyan működik és miért.
Az pedig, hogy manapság kevesebb idő jut a nevelésre számomra például azt jelenti, hogy akkor kezdjek bele, ha úgy érzem, hogy a körülmények adottak rá. Mert ez a felelősségem, hogy biztosítsam a legjobb feltételeket.
Feltételezésekről beszélünk.
A keletkezett dac viszont nem a nevelés/tanítás eredménye, hanem a személyiségé, hiszen a saját értékrendbe nem fér bele. Nekem már itt megdőlt a dolog....
Hozol valamit születésedkor amit a felmenőktől örököltél.
Erre mondják, hogy a vér nem válik vízzé.
Viszont ezt követően nagyrészt a szülők életmódja lesz, ami később befolyásolja a gyereket.
Lehet, hogy édesapád alkoholista volt, és láttad édesanyád mennyit szenved tőle. Éppen ezért ekkor egy dac keletkezett benned és megfogadtad Te nem leszel ilyen.
Viszont sajnos munkám során is bebizonyosodott, hogy akinek egykor probléma volt a szüleivel, annak nagyrészt a gyerekei is azt az utat járják be.
Ritka a kivétel.
Ezzel nem tudok egyetérteni. Ha én a szülői példát vinném tovább... hát... nem mennék bele.
Amit írsz azt is jelentené, hogy a rosszul nevelő családok gyerekei csak rosszak lehetnének és ezáltal beindul egy spirál, aminek okán az ő gyerekei is rosszak lehetnek. Én ezzel nem tudok azonosulni. Pont azért van az embernek elméje, saját erkölcsi mércéje, mert felül tud kerekedni azon, amit tanítanak neki.
Tegyük fel, hogy az apám alkoholista volt. Az volt a példa előttem, hogy nem kell, hogy ne érdekeljen semmi, élj a vakvilágba. Ehhez képest én egy tudatos, takarékos, problémákkal szembenéző, bátor ember lettem. Akkor mi van itt a neveléssel?
Vagy a szülők, akik mindenre megtanítják a gyereket, de mikor kétszáz kilométerrel arrébb kerül iskolába és bekerül egy drogos csoportba, mert mondjuk szerelmes lesz egy fiúba, akiről csak később derül ki, hogy lövi magát, vagy bármi, akkor mi van? Nekem valahogy a te teóriád nem életszerű.
Arról nem is beszélve, hogy jelenleg nem adatik meg a családnak, hogy ennyire bensőségesen jelen legyenek a gyerek életében, ezt is tudnod kellene. Én javasolni szoktam mondjuk a felelős gyerekvállalást, de nem olyan egyszerű....
Az utolsó mondatod teljesen így van. Ezt írtam le az előző hszben is.
Amúgy nem tévedek :) De ha utána olvasol, akkor látod, hogy hogyan fejlődik a személyiség és mi határozza meg, mik befolyásolják.
Ezt az életben is figyelemmel lehet kísérni, csaképpen nem szoktuk ezt figyelni, mert legkisebb gondunk is nagyobb ennél.
Oké. (most már legalább érdemi dolgokról beszélünk és nem a hitelességünket kérdőjelezgetjük meg) :)
A nevelés kicsit félreérthető szó. Mondjuk akkor helyette, hogy a szülői hatás.
Nem az a lényeg, hogy a szülő miről "papol" a gyereknek, hogy ez így helyes, az meg úgy, hanem, hogy a gyerek mit lát a szülőtől és mennyire van összhangban az, amit mond és amit tesz. Emellett, hogy a gyerek mennyire van a szülő által megértve és az érzései figyelembe véve. És mennyire kapja meg a szeretet.
Ha ezek meg vannak, akkor a saját hozott személyiségjegyei, amik valóban még se nem rosszak, se nem jók, a jó irányba fognak alakulni.
Ha egy gyerek pl. akaratos, akkor annak a pozitív oldala az, hogy erősen képviseli az érdekeit. Ha a szülők ezt jó irányba terelik, akkor kitartó ember lesz és nem önzően akaratos.
Tehát a szülői "nevelés" határozza meg, hogy merre dől el a mérleg.
Szerintem ebben tévedsz, nem következménye. Értem az elméletedet, de a gyakorlatban nem így működik, hogy a gyerek "tiszta lap" és a szülőn múlik minden.
Ráadásul a szülő is jobban hat a gyerekre akaratlanul mint akaratlagosan.
Vicc volt... látom a humorérzéked otthon hagytad...
Na, én úgy gondolom, hogy (és akkor magamra gondolok oké:): megszületünk, magatehetetlenek vagyunk, nincsenek saját gondolataink, elkezdenek etetni-itatni, stb... megtanítanak rá, hogy legyél udvarias, illedelmes, hogy kell szépen enni, felöltözni, beszélni, mit nem szabad (káromkodni, verekedni, csúnyákat gondolni, csinálni), DE saját gondolatod, elképzelésed a világról még nincsen. Aztán mikor agyilag fel tudod fogni, hogy mi az élet, hogy vannak jó és rossz emberek, vannak jó és rossz helyek, stb stb... akkor kezd el szerintem kialakulni igazán a személyiség. Addig is ott van, de még érdemben nem tud hozzászólni. Viszont amikor már fel tudunk fogni dolgokat, akkor az ember a saját értékrendje, temperamentuma, személyisége alapján rakja el a dolgokat a "fiókokba"... lehet, hogy anya-apa azt tanította, hogy a pacal nagyon finom és jó kaja, de nem fogja szeretni.. lehet anya-apa csak hegedülni szerette volna megtanítani, de ő dobolni akar... lehet anya-apa elmondott mindent a dohányzás káros határairól, de mégis dohányozni fog, mert Ő MAGA úgy gondolja, érzi saját magának helyénvalónak...mit rontott el a szülő??
Lehet, hogy nem tudom átadni szavakban, hogy mit gondolok erről, de én úgy voltam vele, hogy mindent a saját érzéseim szerint csináltam. Így alakultam én ÉN-né....
Persze nem vitatom, hogy a nevelés hatása ott van egész életünkben, mert nyilván a sorozatgyilkosok anyukája nem volt a toppon mindig, de vannak hajlamok, apróbb dolgok, (pl ki mennyire szeret dolgozni, szereti-e az állatokat, a virágokat... az nem nevelés kérdése) Ha úgy lenne ahogy te mondod, az számomra azt jelentené, hogy a gyerek az anya-apa tökéletes másolata, de szerintem nincs így. Mert akkor talán én sem itt lennék, ahol most vagyok......sőőőőt......
És szerintem a te állításodnak mond ellent az is, hogy rengeteg család van, ahol apa iszik, verekedik, stb... ez a nevelése, aztán a gyerek majd pont az ellenkezőjét csinálja.... na ilyenkor mi van?? Hiszen neki is agresszívnek és ivásra hajlamosnak kellene lennie, nem??
A kamaszkori szülői hozzáállás nem is arról szól, hogy hatni kellene rá. Pont attól lehet ezt az időszakot hatékonyan kezelni, ha nem az lesz a szempont, hogy hassunk rá erősen, hanem hogy értsük, hogy mi megy ilyenkor végbe benne és erre ne haragudjunk.
A környezeti hatások akkor hatnak erősen valakire, ha a szülői hatás helyet engedett ennek. Egy gyereknek kis korában a szülő az isten. Amit ő mond és gondol, a gyerekre ez hat a legerősebben. Ha a szülői viselkedés a számára megbízható és biztonságot nyújtó (meg hiteles), akkor a gyereknek erős lesz a személyisége és a védelme a negatív külső hatásoktól. A szülőtől indul a dolog. Ez valóban olyan lesz, mint egy búra.
Ahol ez a kapcsolat sérül és gyengébb, ott tudnak beférkőzni külső negatív hatások.
Szerintem jóval árnyaltabb a kép, mint ahogy gondolod. A gyerek nem üvegbúra alatt ér, sokféle hatás éri. Nem lehet tudni, melyik hatás lesz neki olyan erős, hogy felülírja a szülőkét bizonyos dologban.
A kamaszkor meg arról szól, hogy keresi a saját útját, ami ritkán egyezik meg a szülőével. Egy kamasz kritikus a végtelenségig, mérlegel, és nagyon nehéz hatni rá.
Annyira gyengék ezek a szövegeid, hogy csak négy fal között élek. Bugyuta. Ezzel magadat minősíted le. :)
"Senki nem beszélt arról, hogy egy gyerek rossznak születik-e. Eddig arról beszélgettünk, hogy egy gyerek életét nem csak a nevelés határozza meg, mivel a saját személyiségjegyei is befolyásolják a dolgot."
A saját személyisége az honnan lesz? A két mondatod ellentmond egymásnak. Azt írod, hogy nem születik rossznak, de a saját személyisége is meghatározza, hogy ...
Honnan lesz a saját személyisége, ami nem vele születik?
Ezzel nagy részben egyetértek, ami még szerintem fontos, hogy a kamaszkori viselkedés már a szülői hatások következménye, hogy a kamasz mire lesz hajlandó és mire nem.
Egyébként egy kamaszkori megfelelő szülői hozzáállás itt is rengeteget számít.
Egy ember az első 8 évében alapozódik meg. A személyisége, a hajlamai a sorsa. Ezért is mondják, hogy addigra írodik meg a sorskönyve. Ez persze később alakítható, de csak erős behatásokkal. Az alapok addigra rakódnak össze.
Látom, hogy mennyire nem zavar :)
Tudod ez a dolog nem egy olyan téma, amire ha írok egy mondatot, akkor azzal be lett bizonyítva, hogy így van.
Ne haragudj, de nem akarok neked semmit bizonyítani. Én tudom, hogy mit miért mondok, te meg azt kezdessz vele, amit szeretnél. Pont nem bizonygatni kell valamit, hanem elgondolkodni rajta és megfigyelni. Akkor észre fogod venni, hogy hogy működik.
Egy gyerek nem születik rossznak, ha ezzel nem vagy tisztában, akkor innentől nehéz lenne tovább lépni. Azt látom, hogy már az alapokban nem látod a lényeget, így minden további lépés már elcsúszik.
Ez jó duma, lássuk a tényket. Nme vagy szakamber nem vagy szülő, egy árva gyereket sem láttál két méternél közelebbről.
De
1, tökéletes elméleti tudással rendelkezel a témával kapcsoaltban
2 , rendíthetelen hittel tudod ha lejön az idő te leszel MR MINTAAPA.
Most akkor anyád hibája hogy nem vágott ki otthonról 24 évesen?Persze.
Vannak bennem hibák nem kevés, de 42 évesen nem akarom anyámra fogni. Hárman vagyunk testvérek, ugyna az a genetikai háttér, ugyan az a neveletés de mindhárman más életet élünk.
Szóval kedves hiteles nevlési szakértő akinek nincs gyereke se szakirányú képzettsége. A személyes rögesztméidet nem kéne az egyetelen fénylő IGAZSÁGNAK beállítani:)))))))Örültem a beszélgetésnek szervusz.