Te Mit csinálnál az anyukáddal...? (beszélgetős fórum)
Nagyon kevesen vannak azok akik nem szeretnek az otthonban, ha már bekerültek.
Amíg kint van tiltakozik, hogy nem akar menni, de aztán rádöbben, hogy jobb neki ott.
Pár éve vettünk egy házat úgy, hogy a melléképületben egy házaspár élt mindenféle jogcím nélkül. Embertelen körülmények között (víz, villany nélkül), de ők szerették itt meghúzni magukat. Kirakhattuk volna őket az utcára jogilag, de nem vagyunk állatok, úgyhogy a férjem elintézte, hogy otthonba kerüljenek. Hónapokat vártunk arra, hogy együtt maradhassanak. Külön-külön lett volna hely azonnal.
A pár hölgytagja elátkozott, mert menniük kellett. Két hónap múlva üzent, hogy az Isten áldjon meg minket. Fogalma sem volt, hogy ilyen jól fogják magukat érezni, boldogok, hogy ilyen rendezett körülmények között élhetik a hátralevő életüket.
Szerintem ez a "fóbia" az idősekben abból ered, hogy a múltban üzemelt néhány nagyon lepukkant szociális otthon, ahova tényleg nem szívesen megy az ember még látogatóba sem.
Ezzel csak magadat őrlöd fel.
Borítékolom, hogy semmi nem fog változni. Ápolod tovább.
Igen, valóban otthona válogatja. Az én anyósom kb. 5 évig élt egy olyan otthonban, ami inkább egy nyaralóra hasonlított.
Ő szenilis volt és egy idő után már nem lehetett egyedül hagyni otthon, mert vagy kiment a lakásból és eltévedt vagy kidobált az ablakon ezt-azt vagy egész nap dörömbölt bentről, hogy be van zárva vagy bedugta a vasalót és letette a szőnyegre, stb. Tehát ön és közveszélyes is lett. Az otthonban jól érezte magát, sőt! Nem tudtuk hazavinni hétvégékre sem, mert azt hitte, hogy a szobatársa az anyukája, így amikor érte mentünk nem is akart hazajönni, illetve addig sírdogált, amíg vissza nem vittük. Az utolsó éveiben már nem is próbálkoztunk azzal, hogy hazavisszük, mert minket már elég ritkán ismert meg, de érdekes volt, hogy a látogatásnál mindig tudta, hogy ki kicsoda.
Tehát, ő jobban szeretett bent lenni.
egyébként azt hiszem erre az otthon dologra fiatalabban kell felkészülni, hogy ne váratlanul érjen a gondolat. bár az én mamikám is mindig mondta hogy ő inkább elmegy majd otthonba ha ott lesz, aztán mégis velünk élt két évet az agyvérzése után. nem jöttek ki anyával, a régi sérelmek, a folyamatos viták felőrölték őket. vannak akik tudnak együtt élni és vannak akik nem. végül nem bírtuk tovább, otthonba ment, saját akaratából, sokat sírt eleinte, de így lett jó neki. még 10 évet élt ott, ami csoda az állapotát tekintve. sok barátságot kötött, sorstársakkal volt együtt, igaz volt morgás is, ami főképp a nagyothallásukból adódott. :) szóval, megértem hogy mindenki berezel az otthon hallatán, de az sem mindegy milyen az az otthon. nem mind a hullaház előszobája.
Nagyon aranyos vagy ..köszi....
akkor sok erőt kívánok, és hogy egyszer tudj még normálisan élni. ♥
rosszabbak, mint a gyerekek. ezt mama mondta, aki idősek otthonában élt. így "rosszabbak vagyunk mint a gyerekek". mindenki fél, és mindenkinek fáj sokminden, de joga akkor sincs tönkretettni a gyerekét senkinek.
Pont úgy....Mint a kisgyerek...
Szerintem,a te helyedben,mindenkinek lennének pillanatai,amikor azt mondja:Elég!
Aztán az embernek eszébe jut,mi lesz,ha belőle is elege lesz a gyerekének?Mert persze,mindenki azt mondja:Én aztán nem várnám el...Persze,hogy nem! De nem tudjuk,mi lesz x év múlva...:( Az idősek sem várják el...Csak fáj nekik..és félnek...:( Mint a gyerekek..:(
Én nem érze magam jobbnak senkinél.A lelkiismeret furdalás a Anya halála után jön.Nekem is van én sem voltam tökéletes,sokszor fárasztott,gondoltam rá már jó lenne túl lenni rajta.Most meg mindent megadnék ,hogy itt legyen.Lehet én is szakemberekre bíztam volna,de úgy zokogott mint egy kisgyerek a kórházban hogy hozzam haza.Ezt én ne tudtam elviselni és utólag már örülök,hogy megtettem.Nem ellenzem sem az idősek otthonát,sem az utókezelőt,de nem mindenki bírja és én ezt tiszteletben tartottam,hiszen ő is mellettem állt egész életemben.
Soha nem várnám el egyik gyermekemtől sem ...,hogy velem a saját kárára kínlódjon...Ezt mondom ép elmémmel...De vajon,mit mondanék ha csak félnék mert senkim sincs s aki van az szabadulna???mikor ránézek az anyámra és látom a félelmet a szemében...Mert fél ,fél az otthontól.attól,hogy ez a véget jelenti..Akkor abban a pillanatban tudom ..soha nem teszem..meg akár mit is mond..akár mit is tesz...Sajnos inkább magamat dobom fel ...De vajon nem ettől leszünk e jobbak ???Többek..Már nem tudom....Most,hogy egyre beljebb megyek a dologba ...annál inkább nem ,nem tudom..
Én is így gondolom-soha nem tenném ki ennek a gyerekemet.
Ez meg a másik.
Aki szülő,akinek gyereke van,és aki annyira ellenzi az idősek otthonát,az fordított esetben is elvárná (ha már ő nem küldené otthonba a szüleit) hogy ha vele történik valami a gyereke etesse,pelenkázza,fürdesse?
Én inkább haljak meg,komolyan...
olyan rémesek ezek a történetek. hogyan tudja épelméjű ember elvárni a gyerekétől hogy az életét feladja érte. értem én, hogy felnevelt, meg mit megélt. sok-sok ilyen embert látok a közelemben is, akik ebbe mennek tönkre. őrület. kikérik maguknak az otthont, de tönkreteszik a családjukat, aztán meg elhunynak, és maguk után hagynak zakkant embereket. szomorú. megoldást nem tudok.
Én sem gondolnám, hogy szívtelenség lenne, ha már olyan állapotban van, hogy kikezdte az idegeiket, mert ugye akárhogy is imádjuk a szüleinket, akkor is eljuthat egy olyan szintre az állapotuk, ami már felőrli az egészséget gyereket. A szülő egészségesen nem akarná, hogy a gyereke vele kínlódjon majd ha beteg lesz, hanem azt szeretné, hogy élje boldogan az életét tovább, akár nélküle is.
Imádom az anyámat, de úgy érzem, nem tudnám pelenkázni. Sőt, ő sem akarná, hogy én csináljam. És ettől nem vagyok rossz ember. Mint ahogy te sem vagy különösen jobb azért, mert megtetted. Mások vagyunk, másra vagyunk alkalmasak, máshogy nyújtunk segítséget, mások a lehetőségeink.
Nem az árokparton hagyná, miért kellene, hogy lelkiismeret furdalása legyen?
Nem akarok vitatkozni veletek,csak leírtam a kérdésre a választ.Én is ápoltam ,pelenkáztam az édesanyámat. Egy életen át lesz lelki ismeretfurdalása azért amiket most mond vagy gondol.Nekem ez a véleményem.
Nem csinál ilyeneket....mármint vasaló,dobálás...De a képzelődéssel vannak néha problémák...Vagyis néha keverednek benne dolgok..Olyankor mikor látom,hogy ma több kettőnél inkább maradok itthon.Még a boltba sem megyek el..Megvárom valamelyik nagyobb gyereket...Mert hiába vannak a gyógyszerek eldugva ..Tuti megtalálja.De elmenni nem mer/szökni/ ...fél a nagy kutyánktól...
Tehát akkor semmi olyat nem csinál, ami miatt ne lehetne otthon hagyni. Pl. nem hagyja bedugva a vasalót, nem dobál ki semmit az ablakon, nem képzelődik, stb.
Ez esetben sokkal nehezebb a döntés, mert nem kényszerít semmi, de épp oly nehéz az együtt élés...
Amúgy mindenkinek nagyon köszi aki hozzászólt...vagy szól...Természetesen a negatív hozzászólás is sokat segít...Tehát azt is köszönöm...
Köszi nagyon aranyos vagy...
Sajnos úgy tűnik, hogy nem csak az idős embereket nem szereti... szóval én nem tudom, hogy tudnék élni így:(
Sok erőt kívánok, bármi is a megoldás!
Az ilyet senki sem küldené otthonba szerintem,hacsak ő nem akarna menni,csak aki ellátásra szorul,amit egy dolgozó,családos ember nem feltétlenül tud megoldani
Azt természetesen nem küldeném otthonba. De itt nem erről van szó, hanem egy beteg idős személyről.
Igazad van. Neked továbbra is azt tanácsolom, hogy úgy tégy, amivel azonosulni tudsz, és nem gyötör évekig a lelkiismeret. Tk. amit kap az ember a szülőtől, nagyjából azt adja vissza neki. Ez pedig családonként eltérő.
Ez igaz. De én nem magatehetetlen betegre gondoltam, ez esetben egyértelmű, hogy munka mellett nem lehet otthon lenni vele és gondozni. Én olyan idős szülőre gondoltam, aki egyébként önellátó, csak éppen csoszog, már nem tud dolgozni, morgós stb.
Mindenkinek más a véleménye ..amikor kiírtam a fórumot nyilván tisztában voltam vele...Pro és kontra...Pont ez amit vártam...De ne bántsuk egymást...sztem..Mert szülei, problémái mindenkinek vannak ...Nem mi választjuk az életünket..De, mellette vagy ellene tehetünk....
Ha valakinek van egy beteg hozzátartozója otthon, ahhoz általában egész napos felügyelet kell. Aki 8-12 órát dolgozik naponta, az nem teheti meg, hogy gondoskodjon róla.
Egyébként az ilyen szülők gyermekei is napközibe járnak általában, pont ezért.
Dehogy! Csak nem egyeznek a vélemények. A megnyilvánulási formákat pedig meg kell szokni, ki így, ki úgy. :)
További ajánlott fórumok: