Te Mit csinálnál az anyukáddal...? (beszélgetős fórum)

Olyan szintű otthonok léteznek mint egy luxusszálló.

Látom, hogy teljesen elutasítod ezt a lehetőséget, de ne törj pálcát azok felett sem akik elfogadják, mint lehetőséget.

Természetesen megtenném újra. Ha megtehetném. Mert időközben én magam is beteg lettem. Már nem biztos, hogy tudnám emelgetni anyukámat. Csinálnám amíg bírnám, de mi van utána?????

Ezért vagyok azon a véleményen, hogy van az az élethelyzet amikor az otthonba adás sem szívtelenség, hanem megnyugtató gondoskodás.

Engem lelkileg jobban megviselne,hogyha anyukám pisiben feküdne és nem tudnám tisztába tenni. Akkor inkább a szakszerű ellátásra szavazok.

Visszaolvastam kicsit

Nem semmi azért, család gyerek, munka mellett, ellátni a szülőt.

Nincs mit tenni, az anyád.

Gondolj bele, nem is kell ahhoz sokat élni, hogy elkapjon valami kórság és tartós ápolásra szorulj.

És miért ne élnél vén korodig, senki nem tudja mi van rá kiróva

Én mint pánikos 1000szer meghaltam, mégis három gyerekkori , addig egészséges, barátomat temettem el.

Akkor tedd fel magadnak a kérdést, megtennéd-e újra, ha úgy adódna?

Én meg azt kérdezem, miért ápoltátok otthon és nem adtátok otthonba?

Egyáltalán nem lefejezésnek szántam.

De gondold végig : Ha teljes ápolásra szorulnál a gyermekednek ott kéne hagynia a munkáját. Az ápolás 24 órás szolgálat, tehát a családi élete azonnal megváltozik, esetleg meg is szűnik. A fizetése hiányozni fog a családi költségvetésből, vagyis az unokáidnak kevesebb jut. Vajon tényleg ezt szeretnéd?

A mi családunkban sem volt senki otthonban. Mindkét szülőmet otthon ápoltuk a testvéremmel. Ketten voltunk a feladatra, remek, megértő, segítőkész férjekkel és még így is nagyon megterhelő volt mindannyiunknak.

Minden életút más és más. Csak akkor érteni meg az öregeket, az anyát, a szülőt, ha megöregedtek ti is.

Férfiként cikisebb egy anyát fürdetni mint egy leánygyermeknek, mégis megtettem, de ma már látom hogy milyen keveset tettem érte anno, főleg lelkileg.

Senki nem tudja milyen trotty lesz és hány évesen.

Legyen itt József A. sora

"Nem nyafognék, de most már késő,

most látom, milyen óriás ő"

Azért nem kell mindjárt engem lefejezni!

Azt sem írtam, hogy a gyermekem nyakán szeretnék élni! Az elmúlt 100 évben egyetlen családtagom se végezte be otthonban az életét. Remélem, hogy én sem.

Régebben jobban elfogadták az emberek,ha "nem volt életük",ha boldogtalanok voltak,ha verték őket.

Ma már erősebb bennünk a vágy a normális,sőt boldog életre,az egyéni önmegvalósításra,kiteljesedésre.

És a család,a gyerekek boldogságáért is jobban kiállunk: régen nagyon sok helyen fütyültek az ilyesmire,hogy ki veri/terrorizálja a gyerekemet,hogy eszik-e rendesen,van-e ruhája:mert abból indultak ki,hogy nekik maguknak is nehéz életük volt,akkor a gyerek is ki fogja bírni.

A kapálással azt akartam érzékeltetni, hogy már nem annyira egyértelműek a családban (sok esetben klasszikus több generációs együttélésnél)a szerepek.

Én például, hiába igényelném, hogy a szüleim, vagy anyósomék vigyázzanak az unokára, mert mindannyian még dolgoznak, és fognak is még minimum 6-8 évig.

Így valószínűleg alkalmanként kénytelen leszek bébiszittert fizetni, és nem azért, mert az menő(?) dolog.

Egyébként rengeteg árnyalata lehet az ilyen történeteknek, mármint ami a gondozás részét illeti. Nem mindegy, hogy milyen típusú ellátást igényel valaki, 24 órást, vagy csak fürdetést?

Én két szempont alapján döntenék, ha a szülő igényli az együttélést, az egyik az, hogy megfelelően tudom-e ápolni, vannak olyan bajok, amihez szakképzett ápoló kell, kevés a családtagok még oly nagy odaadása is, a másik, hogy a saját családi életemet ez mennyire befolyásolja.

Ha például teljesen ellehetetleníti, akkor marad az idősek otthona.

Azt nem vállalnám be, hogy a szülő 24 órás ápolása miatt ne lehessek anyja a gyerekeimnek pl.

Akkor kicsit gondolj bele...

Te örültél neki, de a szüleid is? Te gyerekként jó bulinak tartottad, hogy a nagymama kényeztet és foglalkozik veled, de vajon a szüleid is így gondolták?

Egy ismerősöm élete....

A pasi megnősült és az anyóssal együtt laktak, megszülettek a gyerekek, így már egy idő után 5-en Anyu, apu, 2 gyerek és a nagyi. Semmi gond nem volt látszólag, de...Az anyu kicsit sokat ivott, így meg is halt 50 körül, de a mama nem, tehát a család innentől az apu, 1 gyerek (a másik elköltözött) és a mama még több évig. Új barátnő felejtős, mert az anyósnak nehogy rosszul essen, egyszer csak meghalt a mama, de a másik gyereknek megszületett a gyereke és megint csak mással kellett foglalkoznia a pasinak. Sosem volt neki saját élete, mindig alkalmazkodnia kellett valakihez. Nem, sosem panaszkodott, és ő választotta ezt a sorsot, de egyszer belegondoltam az életébe...

Hanem hol ? A gyerekeid nyakán ? Milyen anya vagy te ? Tönkre tennéd a gyereked életét, mert nem akarsz semmi változást ?

Persze olyan helyzetről beszélünk ahol ápolásra szorulsz.

Így van,az biztos,hogy nem igénylik!

De én most arra gondoltam,mikor csórikám igényelné,de nem kell:( Nem tehetek róla,de az ilyeneket annyira sajnálom...:(

Elgondolkodtató dolgot írsz...De régen se járt mindenki kapálni..Én pl. városlakó voltam,szülőkkel,nagyikkal.Senki nem kapált.Mi is laktunk mamával,de ..tök jó volt. Persze,a külön lakásnak,mikor megkapták,örültek a szüleim,természetes!Csak...valahogy nem volt tragédia a környezetemben,ha valaki együtt lakott a szüleivel.(Úgyértem,idős szülővel)

Régen,a nagyi vigyázott pl. az unokára,ameddig a szülők dolgoztak,vagy szórakozni mentek.Ma,inkább fizetik a bébiszittert...Mert az a menő..Mert anyuval ez a gond,meg az...Tudom én,hogy van,akinek valós problémái vannak a szüleivel.De...valahogy túl hamar szaporodtak fel ezek a problémák..

A generációk együtt élése a tártsadalmi berendezkedés miatt is romlott-sok idős embernek nincs szerepe, ahogyan régen volt....és a fiatalok sem a földön kapálnak egész nap.

Egyébként szerintem nem kéne egy kalap alá venni az időseket sem. Az én nagymamám például kijelentette, hogy ameddig el tudják látni magukat a papával, nem venné szívesen, ha bármelyik gyereke, vagy unokája odaköltözne, pedig szép nagy házuk van. (Nyilván nem kényszerhelyzetről beszélek.)

Az oka pedig annyi, hogy ennyi idős korára, ameddig csak lehet, nem akar máshoz alkalmazkodni, élni szeretné a saját életritmusát.

Teljesen igaza van, szerintem.

Nem csak a fiatalok, hanem az idősek sem feltétlen igénylik azt, hogy együtt, egymás szájában éljenek

Még annyit,hogy ezek a rokonok ellátásra szorulnak már,ahogy a te anyukád is.

Dédim 93 évesen halt meg a saját házában,de ő úgy ahogy ellátta magát,persze kellett neki segítség,de nem napi 24 órában.

Van különbség,de ezt sokan nem képesek felfogni.

Sokszor sok esetben képtelenség megoldani egy idős,magatehetetlen ember ápolását mert az embernek dolgoznia is kell,csekkeket is fizetni,családja is van,és tetszik nem tetszik,emellett nem sokan tudnak 24 órában ápolónak is lenni.Lehet ez kegyetlenül hangzik,de legalább nem álszent!

Nem, régebben is szenvedhettek ettől a helyzettől, csak kevésbé beszéltek erről.

Az emberek nem változnak.

De mitől jobb ha valaki mártírt csinál magából???Persze értelek,így hogy ő nem akarja,nehéz...

Én már lentebb is írtam,igaz senki nem reagált rá,de leírom még egyszer,nemrégiben kerültek rokonaink szeretet otthonba.Nem volt egyszerű leszervezni Pestről jöttek vidékre.Várólista is volt,és ők minden egyes nap telefonáltak,hogy már alig várják,hogy jöhessenek.Szállodai szintű ellátást kapnak,külön szoba,wc,telefon,zuhanyzó,én nem gondoltam,hogy egy otthon ilyen,azt hittem rossz hely,de kicsit sem.Igaz ez egy keresztényi otthon,nem tudom ez jelent-e valamit.És nincsenek magukra hagyva,heti több alkalommal vannak látogatóik,ott már barátok is vannak,én nem csak hasznos,de kifejezetten kellemes helynek tartom.

Talán a te anyukád sem lenne annyira megkeseredve ha egy ilyen helyen lenne.Érdemes lenne szét nézni,elvinni,alkosson úgy véleményt,hogy látja milyen!

Azt tenném,amit szeretnék hogy majd velem is tegyenek az én gyerekeim ha arra a kiszolgáltatott

sorsra jutok hogy nem tudom már ellátni magam,ha szellemileg leépülök és elhagy az erőm.Minden erőmmel azon leszek hogy megőrízzem a méltóságát és szeretetben akarom kezét nem eresztve elkisérni utolsó lehelletéig.Ezt tette anyukám is,nagymamám is és remélem ez a hagyomány megmarad a családunkban az utánam következőkkel is.

39-évesen hagyott itt minket (4-testvér) én 14-éves voltam de a két kezemmel kaparnám ki ha lehetne.

megi04 írására igaza van. Bizony sokan örülnének ha olyan nagymamájuk lenne mint nekünk volt.Míg élek vissza sírom azt a időt.Nem volt olyan nap,hogy nem mentem el hozzá bármennyi dolgom volt. Nem lett volna az a pénz ha úgy adódik otthonba vinni. 84-évesen ment el.

...20 éves aszülővel lakik,és ciki ha a nagyi otthon rontja a levegőt...:(

Fene ebbe a hülye nagy FEJLŐDÉSBE!:(

Azért furcsa,hogy régen,természetes volt,hogy az idős szülő,vagy nagyszülő a családban maradt...Hmm...

Nem,nem az olyanokra gondolok,akik ön,és köz veszélyesek! Azoknak természetesen,jobb egy otthonban!

De fura,amikor azt hallom,azért adják be,mert "idegesíti" őket.."nincs életük tőle"...Régen volt?

Vagy hogyan csinálták?

Félreértés ne essék,ez nem ítélkezés,pusztán elgondolkodtam...

Mostanában,még olyanok is "lepasszolják" az öregeket,akiktől oly szívesen megkérdezném(ha közöm volna hozzá)hogy:"De amikor segített,az jó volt?"MOstmár nem tud segíteni,Ő szorul segítségre,hát teher...:(

Változik a világ,vágtatunk "Ámerika" után...

Széthullanak a családok..:(

Divat lett,hogy ciki,ha a 20

Igen,régen szegényháznak hívták, és szégyellte aki oda bekerült....

Ez van benne még az emberekben...