Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Te jártál már így? fórum

Te jártál már így? (beszélgetős fórum)


10. syria (válaszként erre: 8. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 30. 12:35

Magyarul: türelmetlen vagy, mert a céljaid elérésének egyik tényezője az idő, amit lassabban múlónak érzünk, ha nagyon várunk valamire. Ezen felesleges kattogni. Tűzz ki magadnak apróbb célokat, s örülj a megvalósításuknak! Ez jó módszer a figyelem elterelésére.

Gyakran kerültem olyan helyzetbe, hogy hirtelen rám szakadt 8-10, halasztást nem tűnő feladat. Kétségbe esés helyett számba vettem őket nem fontossági, hanem megvalósíthatósági szempont szerint és sorra a legkönnyebben elvégezhetőt oldottam meg. A sikerek erőt adtak a nehezebb feladatokhoz. Nálad is biztosan beválik ez a módszer, próbáld ki!

2020. dec. 29. 10:31
Kitartás!
2020. dec. 29. 10:31

Azért nem írtam le a konkrét helyzetemet, mert nem szeretnék róla beszélni, és a másik, hogy tudom mit kellene tennem azért, hogy elérjem a céljaim, azon az úton vagyok éppen rajta, de várnom kell bizonyos dolgokra. Amíg telik az idő és várnom kell azt érzem, hogy megőrülök attól, hogy nem tudok mit tenni, csak várni, hogy haladjak közelebb. Sajnos sok rossz ért, ezek a dolgok sem az öröm kategóriába tartoznak. Az életem majdnem minden területen úgy érzem, hogy nem jó helyen vagyok, mert nem itt akarok már tartani, de mint fentebb írtam, csak idővel leszek előrébb.

Ezért szerettem volna tapasztalatot gyűjteni, hogy ha mások is jutottak már ilyen helyzetbe, és túl vannak rajta, akkor hogyan “foglalták” le magukat, vagy terelték el a figyelmüket, amíg időben oda nem értek, ahova szerettek volna?

2020. dec. 29. 10:30
Köszönöm mindenkinek a hozzászólást.
6. vivo44 (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 28. 23:53

Igen, jártam, így, amikor még nagyon fiatal voltam és az önsajnálatot többre tartottam, mint a napi cselekedetet. Ma már szerencsére ez teljesen megfordult. Ha felnősz egy picikét, akkor nem azt sajnálod, ami nincsen, hanem annak örülsz, ami van!

Sok sikert!

5. Amaunet (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 28. 23:05

Ködös nagy semmi ez a szöveg.

Vannak céljaid, de nem akarsz érte tenni semmit. Inkább valami mást tennél, mint ami közelebb vinne hozzá.


Semmi sem jó? Miért nem? A célokért tenni kell.


Nem magyarázatot kell keresni, hogy éppen miért nem teszel semmit, hanem cselekedni.

(és nem nyavalyogni + filozofálni azon, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk éppen)

4. andi6020 (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 28. 23:02
Keress olyan célokat, amiket el is tudsz érni.
2020. dec. 28. 21:49

Micsoda közhelyeket szedtél össze kedves FI!


Mit csinál!??? Állj be a hideg zuhany alá, aztán ha van törölköződ, kezd el hálát adni azért, amid van.


Gondolom nem a szomszédnál ülsz, és az ő netét és gépét használva írtad ki ezt a fórumot, mert akkor elvileg laksz valahol, van áram is, neted is, és géped, amit használsz.


Szóval zerintem" talán nem a panaszkodásra kellene figyelned, hanem a jó dolgokra.


Milyen az, amikor semmi nem jó az életedben? Mesélj erről kérlek! Ez miben nyilvánul meg?


Mert ha nagyon belemélyedünk, akkor a semmi az nem valami, szóval akkor igazándiból ami van, az jó. Hm? :)

2. janszi (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 28. 21:44

Ennek a sztorinak olyan feelingje van,mint a tizenhúsz éves első önálló lépéseinek amikor hirtelen egyedül marad a nagy Életben.

Persze ez az elveszettség amiatt szokott lenni,mert nem tanulnak meg önállóan jól dönteni a saját dolgaikban,miért is?Ja,persze,mert rövid pórázon éltek eddig.

2020. dec. 28. 21:33
Zsákutcába kerültem, és azt érzem hogy jelenleg semmi sem jó ami van az életemben. A céljaim egyelőre elérhetetlennek tűnnek, hiába teszek meg értük minden tőlem telhetőt, csak az idő az, ami közelebb visz. Mit csináljak ha azt érzem, hogy semmi sem jó, de valami változásra van szükségem, ami lefoglal arra az időre, amíg el nem érem a céljaim? Te kerültél már ilyen helyzetbe? Hogyan lendültél tovább, ha azt érezted, hogy megrekedtél az életedben? Volt olyan hobbi vagy esetleg új munka, ami kizökkentett ebből a langyos vízből? Esetleg szakember segítségét kérted?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook