Főoldal » Írások » Hobbi & Otthon témák » Tárolás a konyhában

Tárolás a konyhában


Gondolom más is járt már úgy, hogy a piacon megvett harsogóan friss petrezselyem maradéka másnapra tönkrement, pedig szárítva még használható lett volna. Vagy a kenyéren a biztosan záródó kenyértartóban megjelentek a kis penészfoltok. Pedig nem az áruval volt a baj, csak mi nem tároltuk megfelelően...
Tárolás a konyhában

Egy alapos konyhai takarítás után úgy döntöttem, ideje átgondolni, mit és hogyan tárolok, s a módszer igazán hatékony, megfelelő-e.

Vegyük csak szépen sorba, mi kerül a kamra polcaira, és mit, mennyi időre tehetünk be a hűtőszekrénybe.

Tapasztalatból mondom, hogy az előírás szerint tárolt élelmiszerek nagy része kétszer annyi ideig eláll, mit a helytelenül raktározottaké. Ám mielőtt pakolászni kezdenénk, érdemes szépen letakarítani, tiszta csomagolópapírral bevonni a polcokat. Mutatós lesz a polc elé tűzött stelázsipapír csík is, amit sokféle motívummal beszerezhetünk a háztartási boltokban.

A konzervekkel általában nincs is baj, hiszen azok szavatossági ideje gyakran hosszú évekre szól. Ám ha felbontunk egy dobozt és a tartalma nem fogy el mind, a maradékot tálba kiöntve és letakarva két napig még nyugodtan tárolhatjuk a hűtőszekrényben is. Szintén a kamra polcára tesszük a babkávét is, mely, ha légmentesen záródó dobozba kerül, akár három hónapig is megőrzi eredeti illatát, zamatát.

A fűszerekről is érdemes tudni, hogy az egészben hagyottak tovább elállnak, mint az őröltek, morzsoltak. Ezért ha van rá lehetőségünk, inkább otthon, használat előtt daráljuk meg a borsot, köményt.

S ha a piacról vagy a kertből nagyobb mennyiségű petrezselymet, kaprot, majoránnát, mentát stb. tudunk beszerezni, ne hagyjuk, hogy elfonnyadjon. Mossuk meg és itassuk le papírtörlővel a vizet róluk, majd egy tepsibe szétterítve 30 fokon szárítsuk meg. Az így szárított növényeket utána el tudjuk morzsolni.

A kenyeret tartsuk mindig olyan kenyértárolóban, melyen vannak szellőző nyílások, így elkerülhetjük a penészedést. Ám ha ez mégis bekövetkezik, mielőtt ismét pékárut tennénk a tartóba, a penészfoltot mossuk le enyhén mosószeres vízzel.

Kevesen tudják, de a gyümölcskenyér akár fél évig is eltartható, ha megfelelő, légmentesen záródó dobozba tesszük. S a többi sütemény maradékot sem kell kidobni, csak szépen bepakolni a megfelelő dobozokba.

A tojás például elég kényes darabja az alapanyagkészletünknek. A megbízható helyről vásárolt friss tojásokat, ha a kamrába tesszük, akkor két hétig, ha a hűtőszekrénybe, akkor három hétig használhatjuk fel nyugodt szívvel.

A zöldséggel is hasonló a helyzet. Tarthatjuk a kamrába, és a hűtőben is. Ha a hűtő zöldségtároló részébe tesszük, tegyünk mellé egy szivacsot is, ami felszívja a felesleges nedvességet. S ha már a hűtőszekrénynél járunk, azt is érdemes rendszeresen tisztítani, enyhén mosószeres szivaccsal belül is áttörölgetni.

Jó használatot tehet a szagelszívó gömb, amit a takarítások alkalmával néhány óra alatt a friss levegőre kitéve ismét szagtalanná tudunk tenni.

Ez csak néhány volt a konyhában alkalmazható tárolási praktikák közül. Folytassuk együtt...




Írta: ea9bff1b44, 2008. október 26. 11:03
Fórumozz a témáról: Tárolás a konyhában fórum (eddig 102 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook