Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Tapasztalatok-Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata fórum

Tapasztalatok-Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata (beszélgetős fórum)


1 2
2016. márc. 3. 23:58
Igazából minden módszer a tudatalattival dolgozik. Most abban a világban élünk, amiben a tanítók (kicsik és nagyok) egymástól veszik át az információt, de ez már annyira telített hogy szinte mindenütt megtalálható. Az emberiség jelenlegi tudatszintjén nem engedhető meg hogy csak elméletben foglalkozzunk ilyesmivel, mégis sokan csak eddig jutunk el, egyéb okokra hivatkozva. Tudom, mert én is beleestem ebbe a csapdába. Az egoizmusnak van egy visszahúzó ereje, amit akkor vet be, amikor veszélybe kerül a léte. Inkább arra hivatkozik hogy fáradt, vagy tévét néz, vagy elmegy valahová, csak ne kelljen foglalkozni a problémával, mert az önmaga szabotálása. Csak a tudatlanságot szereti, ezért tudat alatti. A legnagyobb csapás részéről mindig a munkában van. A gyakorlati rész az, ami igazán átváltoztatja az embert, de idáig nem szeretünk eljutni. Persze létfontosságú, hogy először az elmélettel tisztában legyünk, de nem a végtelenségig. A megvalósítás a gyakorlatban van igazán. Az elmélet csak egy térkép. Tehát most már érdemben is foglalkoznunk kell a tudatalattink megismerésével és felszabadításával, mert ez a fajta eltusolás, ellustulás történelmi jelentőségű alakot ölthet. Sajnos azt kell mondjam, ezt a meccset már lejátszottuk a 20. században. Tudjuk mi volt a következménye az efféle hanyagságnak. A kollektív tudat hatalmasat robbant, aminek látható jelei voltak.
49. d7ba7bf7ff (válaszként erre: 37. - Farmicsajszi)
2016. márc. 3. 23:39

Nagyszerű ötlet! Ilyen is van bizony. A saját hangodat egy jó pillanatban felveszed, sokszorosítod (ha kell), aláraksz egy kellemes zenét. Ha valaki ebben jártas akkor egyszerűen megvan. Még ki sem kell írni, elég egy MP3 lejátszóra felrakni. A telefont nem javaslom, mert rendívül egészségtelen. Miközben hallgatod, szépen megbetegít.


Szóval megvan a hanganyag a lejátszódon, beállítod ismétlődőre, és akár elalvás előtt elkezded hallgatni, az sem baj ha belealszol.


Nekem volt olyan, hogy totál éber voltam, amikor felkeltem egy ilyen éjszaka után. Nagyon ki tudja élesíteni az ember tudatát.


Van egy jó kis program, a neve Sound Forge, jó a régi, de az új változata is. Torentről le lehet szedni, de lehet hogy a régebbi már ingyenes.


Ez aránylag könnyen kezelhető, mindent tud, amit hobbi szinten a hangszerkesztésről tudni kell. Én nagyon szeretem. Ezzel a programmal olyan hanganyagot állíthatunk össze, amilyet csak akarunk.

48. d7ba7bf7ff (válaszként erre: 35. - 4b6a2525df)
2016. márc. 3. 23:24

Az a CD például tök jó. Nekem is megvan, de csak párszor hallgattam. Mindenkinek más a módszere. De tény hogy nagyon kellemesen van megszerkesztve. Domján Lacinak kellemes hangja van és az aláfestő zene is lényeges. Már a zenének is önmagában nyugtatnia kell. Ez lehet egészen egyszerű.


Egyes cd-ket túlspiritualizálnak, transzba akarják vinni az illetőt, hatásvadászkodnak, de nem ez a cél, hanem hogy jól érezze magát, elérje azt a kellemes, komfortos, laza állapotot, amiben dolgozhat.


Aki meditál vagy koncentrál, az még ezeket is elhagyja, marad egy tárgy vagy a puszta csönd. Fejlettség kérdése, hogy kinek mennyi mankó kell.


Én különösen érzékeny voltam a zenére. Már gyerekkoromtól tudom hogy milyen hang milyen forrásból jön. Ez bizonyos tekintetben egy inspirációs képesség. A csendben nem csalódhatunk, de egy rosszul választott zenében igen.


CD-t mindenféleképpen úgy válasszunk, hogy testhez, lélekhez álló legyen, egyénre szabottan komfortos. Akkor nincs baj. Ha bármilyen zavar támad, az már nem jó. Hallgassuk ami jól esik, az ízlés amúgy is változni fog.

2016. márc. 3. 17:59
Na erről még nem hallottam,utánahallgatok
46. michelle.r (válaszként erre: 45. - Cucicsillag)
2016. márc. 3. 15:35

Tényleg? :DDD De jóóóóó ;)


Ezt láttad?


[link]

45. Cucicsillag (válaszként erre: 42. - Michelle.r)
2016. márc. 2. 23:36
Ot szemlyesen is ismerem ;) kinez oktatom volt, anno :)
44. 342402de6d (válaszként erre: 36. - 3d787b167a)
2016. márc. 2. 17:02
:)♥
43. MZsanett (válaszként erre: 42. - Michelle.r)
2016. márc. 2. 15:16
Köszi:) Ez igaz:) Ezt csak addig nem vesszük észre, amíg nyakig tocsogunk a depiben.
42. michelle.r (válaszként erre: 41. - MZsanett)
2016. márc. 2. 15:15
Ajánlom figyelmedbe Csattos Ilona Vedd észre c. könyvét. Annyira pofátlanul egyszerű ez a dolog, hogy nem is hisszük :).
41. MZsanett (válaszként erre: 29. - Farmicsajszi)
2016. márc. 2. 15:12
Én 2010-ben kezdtem el megerősítéseket mondogatni magamnak, és az a napi pár mondat, amit ráadásul nem is tudtam komolyan gondolni (szeretem magam) olyan szinten felkavartak, hogy teljes letargiába estem és nagyon nehezen tudtam összelapátolni magam. Két évig ez ment, segített, de nem éreztem igazi áttörést, mert inkább a negatív gondolatoknak hittem, mint ezeknek a megerősítéseknek. Azóta beleástam magam a témába inkább pszichológiai téren, álmot fejtettem szabad asszociációval és ez elindított az úton, mert elkezdtem megismerni magam és rájöttem, hogy az a sok sz.r, amit gondoltam magamról, nem is igaz. Nekem elsősorban az jött be, hogy megismertem és szétboncoltam a negatív gondolataimat. Csinálok koncentrációs gyakorlatot is, hasonlót, mint amit Zolcsika is említett, ami teljesen semleges, az nagyon sokat segít, mert mindig rájövök arra, hogy mitől leszek depis napközben. És azt vettem észre, hogy már jönnek pozitív gondolatok, méghozzá maguktól, mert már tudok hinni benne:) Ezelőtt soha nem volt példa erre.
40. michelle.r (válaszként erre: 37. - Farmicsajszi)
2016. márc. 2. 10:39

Ajánlom még Louis Hay anyagait, ezeket pl:


[link]

[link]


magyarul ezt szeretem a legjobban:

[link]

[link]

[link]


Ha valakit idegesít a hang, az is lehet pl. az ellenállás jele. Régen engem is nagyon irritált BB hangja.

39. 74eb6f8385 (válaszként erre: 29. - Farmicsajszi)
2016. márc. 2. 07:44

Mindenkinél más időt vesz ez igénybe.

Majd el jön az az idő,mikor a negatív gondolatokat észre sem fogod venni. De kezdetben ezt tudatosan el kell magadtól hessegetni, gyökereiben kigyomlálni.

38. 3d787b167a (válaszként erre: 37. - Farmicsajszi)
2016. márc. 2. 07:40

Van egy kis "könyv", inkább munkafüzet:

28 nap varázslatban


Próbáld ki! Csodákat tesz Veled. :)


Teljesen más ember leszel.


Ne csak Balogh Bélában utazz, használj más megerősítést is.

2016. márc. 2. 07:38
Hú, de jó, köszönöm szépen Zolcsika és a többieknek is! :) Kb. két hónapja hallgatom még csak, megpróbálom naponta kétszer, de nem mindig megy, de este lefekvés előtt bekapcsolom és erre alszom el. Engem nem irritál a hangja, bár hallottam azt is, hogy legjobb lenne, ha az ember a saját hangját venné fel, én ehhez béna vagyok sajna, mert az a zene lenne jó, ami a cd-n is megy.
2016. márc. 2. 07:34

Néhány éve én is hallgattam balog Bélát, aztán jött a "Ho'oponopono", és ma már kevés vacak napom van.


Mikor nem volt munkahelyem a nyáron, sem még kilátásban sem, mindenki azt kérdezte, nem izgulsz?

Mondom nem, mert tudom, hogy lesz.


És lett! :)

Kevesebb munka, sokkal több pénz! :)

Nem is tekintem munkának, így az a legszebb, hogy szinte a semmiért kapok szép fizetséget.


Ez a gondolkodás olyan, mint a fürdés.

Minden nap csinálni kell, mert ha nem, "piszkos leszel".

A sötét gondolatok teremnek, a jókat te teremted magadnak.


Én hálás vagyok azoknak az embereknek, akik elindítottak, akik a nehéz napokon erősítettek, és minden jó léleknek, aki az életutamon valamilyen formában segített, terelgetett a jó irányba.


Így, ezzel a gondolkodással, az új életemmel, még több remek emberrel találkozom, és örök hála, hogy nem hagynak elveszni.



Nekem itt a Hoxán is sok Szerettem van.

Nélkülük nem lennék az, aki vagyok. :)



Már sokszor mondtam Nektek, Neked: SZERETLEK! ♥

2016. márc. 2. 06:52

#Zolcsika#-val maximálisan egyetértek.

Én is meghallgattam párszor ezt a cd-t, de én agykontrolos lévén a 101 pozitiv állítást hallgatom, amikor még néha "visszaesek"


és igen Farmicsajszi elmúlik, bár nem nyomtalanul.

Nekem 10 év kellett, de megérte.

2016. márc. 2. 05:29

Én is szeretném magamat pozitív irányba terelni.Mindenhez negativan állok,sablon szerint élek,szinte le nem'lépnék az útról...mégha tudom hogy amiért járom azt nem igazán fog visszaállni.Ha visszaállna akkor is csak pillanatnyi megnyugvás lenne.

Meghallgatom én is

33. Cucicsillag (válaszként erre: 29. - Farmicsajszi)
2016. márc. 2. 01:09

Tobb dologban is egyetertek az elottem szoloval. Egy barinom pl.irritalonak es idegesitonek talalta a hangot. Ugy nem is lehet atvenni a mondanovalot :) keress masikat vagy probalj jobban rahangolodni, akaraommonani melyebben :)

Amugy bizti lesz hatasa!

32. d7ba7bf7ff (válaszként erre: 29. - Farmicsajszi)
2016. márc. 2. 01:09

[link]


Ezzel a Yin-Yang ábrával is elképzelheted. Tehát ott a világos meg a sötét, és vagy a sötét kerül túlsúlyba, vagy a világos.


Persze ez csak szemléltető ábra, ennek a szimbólumnak sokkal komolyabb, mélyebb jelentése van.

31. d7ba7bf7ff (válaszként erre: 29. - Farmicsajszi)
2016. márc. 2. 01:06
Képzeld azt, hogy a tudatalattidnak két oldala van: egy világos és egy sötét. A sötét (negatív gondolatok) az mondjuk, ami átvette a hatalmat, így több energiát kell befektetned, hogy a világos oldal (pozitív gondolatok) átvegyék a hatalmat felette. Ezt persze a sötét nem hagyja, eleinte ellenállni fog, de ha kitartó a munka, akkor megadja magát, mert nem tud mit tenni. A fény az úr! És a fény előbb-utóbb fölszívja a sötétséget. Minél erősebb a fény, annál inkább megadja magát neki. Nincs hatalma felette, csak addig szórakázik, amíg gyenge a fény. Addig tudja manipulálni, eltéríteni, ellenállni neki, stb... De ha erős a fény, akkor neki kampec...
30. d7ba7bf7ff (válaszként erre: 29. - Farmicsajszi)
2016. márc. 2. 00:57

Balogh Béla vagy sem, a tudatalattidba lemerülő pozitív programok konfrontálódnak a negatív programokkal, ez véleményem szerint elkerülhetetlen. Minél inkább az elején járunk, annál nagyobb az ellenállás. Másfelől pedig felhozza a negatív programokat, megjelenhet a bizalmatlanság, a düh, a türelmetlenség és egyebek. De ha nem "agykontrolloznál" vagy egyebek, csak figyelnéd a gondolataidat, az érzelmeidet, akkor is ez lenne a helyzet, csak ott a tudatosság, mint minőség dolgozik. Ott is felszínre jönnek a negatív programok. A pozitív gondolatok is a tudatosság minőségében léteznek, csak inkább gondolati szinten. Ha csak figyelnél, az viszont puszta tudatosság lenne. Ott még gondolkodni sem kellene. Se pozitívan, se negatívan. Amúgy keleten is van a pozitív gondolkodásnak is helye, csak ott nem "pozitív gondolkodásnak" hívják, hanem "mantrázásnak".

Másfelől pedig a pozitív gondolkodást, számos módon lehet értelmezni. Akinek van önbizalma, az zsigerből pozitívan gondolkodik. A bizalom is pozitív gondolkodás, a remény is, a hit is, ha úgy vesszük. (gondolati szinten)

2016. márc. 1. 23:38

Sziasztok!

Tudom, hogy volt már ilyen fórum, de nagyon rég nincs élet ott, pár hónapja hallgatom a cd-t, és a sok pozitív hatás mellett azt tapasztalom, hogy néha olyan türelmeteln vagyok, és olyan kis hülyeségeken képes vagyok teljesen elkapni a vizet... ez miért lehet? Dolgozik a két program együtt, és még nem írta elül a jó a régit, ezért a "harc"? Volt már így valaki? Mikor múlik ez el, és lesz teljesen hatása a pozitív gondolatoknak?

A trollkodó hozzászólók légyszi menjenek másik játszira, csak olyan írjon, aki elfogadja és tudja, miről beszélek/írok. Köszönöm! :)

28. 3ffe317495 (válaszként erre: 27. - Michelle.r)
2013. nov. 9. 00:05

OK, ha megvásároltad, akkor az első pontban igazad van.

Egyébként a szöveg és a CD is letölthető, BB nem ebből akar meggazdagodni.


"néha meghallgatja", annak nincs értelme.

Olyan, mintha lenne egy 20 kezelésből álló orvosi terápiád, és te néha elmennél arra, és panaszkodnál, hogy nem használ.


Mindenkinek igaza van, aki azt mondja, amit gondol. (Ezt a dumát fogadd el egy középkorú férfitól.)

27. michelle.r (válaszként erre: 26. - 3ffe317495)
2013. nov. 8. 23:39

Egyrészt nem ingyen van, adózott jövedelmemből vásároltam :p


Másrészt még mindig nem értem, mi nem érthető azon, hogy ha néha meghallgatja valaki, kb. olyan, mintha a házát is néha takarítaná ki.


És igen, aki azt mondja működik, igaz van. Aki pedig azt mondja nem, annak is igaza van, különben miért mondaná? ;)

26. 3ffe317495 (válaszként erre: 25. - Michelle.r)
2013. nov. 8. 22:46

Látod, már a hozzá állásod is milyen támadó?

Nem tudtam felfogni, hogy mit írtál?

Nem tudok szöveget értelmezni?

(Egyébként: Először olvasd el az ominózus hozzá szólásodat, és megtalálhatod a szintaktikai hibákat abban.)

Részemről egyértelmű az álláspont: ki kell próbálni!

Ingyen van, semmit nem veszítesz, ha nyersz, az meg buli. :D

25. michelle.r (válaszként erre: 24. - 3ffe317495)
2013. nov. 8. 16:08
Nem bonyolultabb, mint neked a szövegértelmezés. Tisztán látszik, hogy nem sikerült felfognod, hogy mit írtam.
24. 3ffe317495 (válaszként erre: 23. - Michelle.r)
2013. nov. 7. 23:15

"párszor meghallgattam, nem történt semmi"

Tényleg??????

Ha nem tudod, hogy ezt hogyan kell alkalmazni, akkor miért mondasz véleményt?

Ez nem túl bonyolult kérdés?

23. michelle.r (válaszként erre: 22. - 3ffe317495)
2013. nov. 1. 09:15

Mindenkinek igaza van. Annak is, aki szerint működik és működtetni, és annak is, aki nem ;)


Én is sokszor hallom, párszor meghallgattam, nem történt semmi. Szerintem kb. ugyanaz történik, mint ami történne, ha csak párszor takarítaná ki a házát ;)

2013. okt. 31. 23:34

Látom, nem olyan virgonc fórum ez, de próbálok kis kedvet csinálni.

Az agykontrollra, a vonzás törvényére már mindenki legyint.

"Hallottam róla, csoda módszernek mondják, aztán nem ér semmit." - az egyik leggyakoribb szöveg ez ellen ez.

Persze, aki mondja, soha nem próbálta, nem is ismeri - és ők vannak túlnyomó többségben.

Balogh B. ezt a két "technikát" ötvözi és aki hallgat rá, az élvezheti az eredményeit.

21. 3ffe317495 (válaszként erre: 20. - 5de92a1196)
2013. okt. 31. 23:14

Életem részét képezi Balogh Béla munkássága.

Mostanra kialakított bennem egy másik, jobb világképet a gondolkodásmódja.

Csak ajánlani tudom.

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook