Találkozás a szeretővel (beszélgetős fórum)

Örülök, hogy így pezseg a fórum, ettől vagyunk emberek, hogy nem vagyunk egyformák. Mindenki máshogy éli az életét, mások az elveink, az értékrendünk.

Mindenki boldog akar lenni,de nem mindegy, hogy milyen áron. Biztos valóban ott sínylik meg a gyerekek a válást, ahol korábban nagyon jól érezték magukat, biztonságban élték napjaikat, boldogan. Ha nem volt jó a légkör, valóban jobb különmenni. De ha belegebedek sem tudom megérteni, minek szül valaki gyereket annak, akit nem szeret őszintén, tiszta szívből?

DEhogyisnem vonod:

"de egy pasinak pontosan ugyanúgy meg kell adnia mindent, mert ő is erre a sorsra juthat. Amikor úgy érezném, valami nem szimmel, tuti eléállnék, és megbeszélnénk. Persze, ha nem lehet valakivel beszélni....hát igen, az vessen magára."

és megint ismétlem önmagam: csak a férajtől hallod azt,hogy milyen a kapcsolat és miért. A feleség verzióját nem ismered.

Lehet, hogy ugy van, ahogy férj állitja, lehet, hogy nem.

Csak ezért kérdeztem, mert csak az egyik fél verzióját meghallgatva nem lehet semmiféle következtetét levonni. Vagy ugy van, ahogy a férj mondja, vagy nincs ugy, vagy csak féligazságot mond.

Nem kéne az "asszonyt" helyből felelősségre vonni.

Nekem is vannak elveim, nem jelenti azt, h. gátlástalanul összejönnék bármilyen nős pasival. Ez egy szép szerelem volt, egyszeri és megismételhetetlen. Mindegy..

Igen, a legtöbb gyereket megviseli a válás, de inkább éljen boldogtalan szülőkkel? Az már a szülőkön múlik, hogy rendezik a válást,az én jelenlegi kedvesem nagyon jóban van a volt feleségével, és a gyerek meg tök boldog,kiegyensúlyozott. Persze ha nem akar egyik fél sem válni, igenis tegyenek azért, hogy megmentsék a dolgot, és próbálják meg átvészelni a hullámvölgyet.

Már leírtam egyszer: az egyik rokonom elhagyta a feleségét akitől 2 gyerek van a szeretőjéért,szeretőt feleségül vette, és a 2 gyerek nem az anyut választotta, hanem aput meg a szeretőt. Ennek hosszú éve, ma is ott élnek velük, és azt mondják soha nem bánták meg 1 percre sem a döntésüket, és az egykori szeretőt tekintik igazi anyjuknak, és tényleg maximális tisztelettel és szeretettel beszélnek róla.

Én senkiről sem mondtam, hogy rossz ember, viszont a férj részéről volt gerinctelen dolog egy évig hazudozni, a feleségével, a gyerekeivel és Moncsával szemben is.

Én elvből nem kezdenék nős emberrel, de sajnos vannak, akinek nincsenek elvei. Nem néztem, hogy a korosztályomb tartozol-e. Amikor még gyerek voltam, volt egy "Családi kör" nevű műsor a tévében. Abban mondta az akkor épp aktuális pszichológus, hogy képzeljük el, mit élnek át a gyerekek, amikor a szüleik külön mennek, amikor belép a színre egy harmadik, akár új apuka, akár anyukaként. Azt mondják a gyereknek, hogy nézd kicsim, anyu és apu már nem szeretik egymást, most itt van egy új bácsi ( néni ), akik szeretik egymást, mostantól vele fogunk élni, fogadd el.

Mit érezne a felnőtt szülő, ha a gyerek egy nap elé állna, és azt mondaná: tudod anya, apa, nekem most már elég volt belőletek, cserélek egy barátommal, holnaptól ő lesz a ti gyereketek.

Sok minden egyéb mellett, ( alkoholista apa, szegénység ), nekem ez nagyon megmaradt az emlékezetemben, amiért én máshogy akartam, és akarok ezután is élni. Tudtam, hogyha én gyermeket vállalok, csak olyan emberrel teszem, aki ugyanúgy gondolkodik mint én, és soha nem okozna a gyerekeinek ilyen fájdalmat. Mert akárhogy nézzük, mindenképpen fáj egy gyereknek, ha a szülei különválnak. Akkor is, ha az a kapcsolat mégsem volt tökéletes. Valaki írta itt, hogy egy felnőtt gyereknek is fáj, ha a szülei elválnak.

MOncsa, beszéltl a feleséggel is?

Hallottad az őverzióját is?

Miért szerinted Pl. Moncsa rossz ember?

Nagyon szimpatikusan beszélsz a férjedről, látszik, hogy szereted,ő a lehető legjobb a számodra,de ez nyilván annak köszönhető, hogy olyan, amilyen. Hogy olyan tulajdonságokkal rendelkezik,olyan a lénye, mely számodra a legjobb.És ezt csak Te láthatod, mivel Te ismered, nem mi. Ezért nem hiszem, hogy számodra ismeretlen embereket rossznak kellene titulálni, amikor nem is tudod milyenek. Lehet, hogy valaki más ugyanolyan szépeket mond rá, és ugyanúgy szereti, mint Te a férjed. Úgy,ahogy Neked ő jelenti a világot, úgy jelenthetik ők másnak azt. Lehet, hogy Moncsa és a nős pasi egymás szemében jelentik ezt.

Dehogy csak én lehetek boldog! Mindenki legyen boldog! Lehet, hogy kinevetsz, de én most méginkább tudom, hogy senki sem jöhet, akit jobban szeretne a férjem, mint engem. Jó ezeket a hozzászólásokat olvasni, mert csak megerősít abban, hogy jó ember vagyok.

A Moncsa esetében azért elég gerinctelen dolog minden szereplővel szemben egy évig hazudozni. Ezidő alatt egyszer sem volt szexuális kapcsolata a feleségével? Vagy ha igen, azt kötelességtudatból tette?

Végre valaki egy kicsit máshogy is tudja látni a dolgot...Tudod, nálunk nem bukott le senki, ő állt a neje elé, és mondta el, hogy ő akkor menne. Tette azért, mert látta, én már nem tudom ezt tovább csinálni. Nem akart elveszteni, inkább elmondta otthon. Nagyon sok férfi ismerősöm van, akikkel nagyon sokat beszélgetek. Ezek nagyon tanulságosak...Kiderült, milyenek is vagyunk, mi nők. Nem törődünk a másikkal, nem szeretgetjük, azt gondoljuk, már megvan 10-20 éve, minek?

Ezt a pasik pedig igénylik, és azt tapasztalom, nem a szex az első és legfontosabb, ami miatt félrelépnek. Persze vannak pasik, akik nem birnak a vérükkel, na olyan nekem se kellene...De én hiszem, hogy ha az ember elsőre, sőt az én esetemben másodszorra sem a jót választja, még nem kell feladja. Ha pedig egy nem függetlenben találja meg a ,,másik felét'', akkor se fusson el, ne érezze azt, hogy boldogtalan, merjen új életet kezdeni, merjen boldog lenni. Az elhagyott félnek se jó, ha a párja valami kötelességtudatból van vele. Tudtam, hogy ezzel itt indulatokat váltok ki, de az élet már csak ilyen....

Ugyan nem engem kérdeztél, de valóban nem igy van. Szerintem sem. (egyébként meg szerintem nem a független nő dolga, hogy másik felnőtt ember erkölcseivel foglalkozzon).

Viszont az már az ő dolga, hogy mennyire foadja ez azt a szitut, ami ezzel jár. Mennyire hagyja magát belevinni abba, hogy kihasználják. Mert kevés kivételtől eltekintve -amikor tényeges szerelem szövődik) leginkább a szerető kihasználásáról szól a történet. És sokan még büzkék is arra, hogy elcsábították a férfit valakitől, mert ő biztos jobb nő, biztos többet jelent a férfinak, mint a felesége, hiszen még a veszélyt is vállalja érte....

Ugyan miért lenne sajnálatra méltó, ha valaki 38 évesen találja meg az igazit? Valaki sosem találja meg. Azt hiszed, csak Te lehetsz boldog?

Valaki írta ,h. az "ilyen" nők rongy emberek.És nem hinném, hogy feltétlen rongy embernek kell lennie attól, hogy szereti azt a férfit. Nem is ismered. Ennyi erővel az a férj a fő rongy ember, aki félrelép. Igen, egy olyan ember is lehet értéktelen, akiből szerető lesz, de egy feleség is lehet sz@r ember, ahogy egy férj is. Én azt látom, ha valaki nem szerelmes a szeretőbe,és lebukik, teper ezerrel a feleségnél,mert gondolom igazából őt szereti. Aki meg ott hagyja a szeretőért a feleséget, az tényleg nagyon szerelmes lehet,és látok olyat is, aki ezerszer jobban tiszteli immár hosszú évek óta az új feleségét(előtte szeretőjét),mint az elsőt. És igen, az együtt töltött hosszú évek összekovácsolnak 2 embert, de ez nem garancia semmire. Attól még jöhet valaki, akit sokkal jobban szerethet, és vele akar a továbbiakban összekovácsolódni. Ebben az esetben nem válaszott jól elsőre.

Igen, büszke vagyok rá, hogy 20 éve a feleségek táborát szaporítom, és tiszta lelkiismerettel fekszem le mindennap, hogy az én boldogságom nem mások boldogtalansága árán jött létre. Ez a különbség kettőnk között: te természetesnek tartod, hogy annyi a válás, én nem.

Szerinted 20 év után már nincsenek emberi érzések?

Akkor honnan gondolod, hogy ti húsz év múlva is együtt lesztek? Te nem szeretnél 20 évig feleség lenni mellette? Pont az tart össze két embert ennyi időn keresztül, még egy félrelépés után is, hogy vannak érzéseik, és egymás iránt, nem a harmadik iránt. Egyik szavaddal meghazudtolod a másikat. A feleségével ő se volt sose boldog? Miért volt vele ennyi ideig? Ha elemi erővel tör rá valakire a szerelem, annak szerintem nem kell egy év, hogy az érzéseinek ne tudjon gátat szabni.

Elég sok idő telt el, mire Te rájöttél, hogy nem vagy egy megalkuvó típus.

Nem hiszem, hogy az itt jelenlévők áltatnák magukat. Hidd el, lehet boldognak lenni több évtizeden keresztül is ugyanazzal az emberrel. Most akkor ezt akarod te is, vagy nem?

Na látod lehet veled is partnerként beszélgetni.Sokkal emberibb ez a hozzászólásod mint bármelyik. Elhiszem ,hogy nehéz helyzet osztozkodni a szerelmünkön és amíg így van azt is elhiszem hogy ellenérzéseid vannak a feleségével szemben. A párod ha téged választ és együtt lesztek...nagy az esélye annak hogy egy másik nő is benne marad a kapcsolatotokba, mert sok férfi is aki elválik nem tudja elengedni a feleségét érzelmi kötődés marad...ilyen helyzetben nagyon nehéz lehet megőrizni a boldogságot. A férfi akkor érzi meg ezt is amikor elhagyja a feleségét....és akkor az marad ürként az életébe,talpán legyen az a szerető aki mindent tud pótolni,és azt gondolom rövid ideig elég ehhez csak a szerelem. Mindig akkor derül ki,hogy mit vállaltunk amikor benne vagyunk már nyakig.

Viszont nagy dolog az,hogy elmondhatod magadról soha nem voltál ilyen boldog,mert ez az amit kevesen mondhatnak el magukról!

sose mondtátok egymásnak, hogy szeretlek...???

Érdekes: nem vagy megalkuvó, ennek ellenére 14 évig együtt éltél eg férfivel, ugy, hogy közben nem volt kölcsönös szerelem.Ennek ellenére még gyerekeitek is lettek...

Tudod, nekem nem az az elgondolkoztató, hogy ez igy történt - hiszen fiatalon az ember sok mindennel, sokszor a saját érzéseivel sincs tisztában - hanem az, hogy menniyre nem veszed észre saját magad elenmondásait, mennyire mereven bezárkozva élsz a saját kis vártornyodban.

Még mindig nem ismered magadatugy tűnik, még mindig nem tudod mit és kit vársz az élettől. Ez sem ritkaság. Nagyon sokan ugy halnak meg, hogy sose jön tisztába saját magával.

Egyébként nem vagyok érintett, de ha az lnnék, azt gondolom akkor is inkább a sajnálatom tárgya lenne a szerető, mint az, akire haragudnék. Haragdi magamra és a páromra haragudnék, mert hagytuk a dolgokat elfajulni.

A szeretőlét az egyik legmegalázóbb helyzet szerintem ami az életben létezik. Hazudni,k bujdokolni, nem felvállalni nyiltan azt akit szeretünk, megalukdni -pedig nem is vagy megalkuvó - azzal, hogy csak időnként tudunk találkozni, és azt is akkor, amikor neki éppen megfelel, hogy a bensőséges ünnepeket nem tudodm megsoztani vele, hogy a tőlem kapott ajándékkat dugdosnia kell...stb...nem irigylésre méltó helyzet. Sajnálni való.

Ráadásul a végkifeljet sem az ő döntése legtöbbször, hanem ki van szolgáltatva a másiknak.