Szoptatás –hogyan ne rontsuk el? (beszélgetős fórum)

De igen, és úgy sikerült abba hagynom a fejést, hogy mindig éppen annyit fejtem, amivel még elviselhető volt a fájdalom. Íg fokozatosan apadt a tejem. De még így is egy-két hónap kellett ahhoz, hogy beálljon a kislányom igényének szintjére.

Igen, pontosan a tájékozatlanságom miatt nem jól tettem mellre a babát, ezért sebesedett ki a mellem. Viszont ugyanezen tájékozatlanságom bizonyos értelemben megmentett attól, hogy túlparázzam a szoptatást:-)Meg persze az, hogy szerencsémre senki nem mondogatta nekem azt, egy hónapos terhes koromtól, hogy "na majd megláttyuk hogy megy a szoptatás, mer az nagyon fontos ám, anélkül csúnya és buta gyereked lesz". Szóval megmenekültem mindenféle anyós-, nagynéni- és nagymama - féle "jó tanácstól".

,,(Vannak, akiket nem érdekel különösebben...)"

Sajnos így van.

Akik azt mondják, mi is felnőttünk tápszeren, feles tejen, főzeléken, és semmi bajunk. Ami persze egyrészt örvendetes, ha tényleg így van, másrészt rengeteg köztünk az allergiás.

És ha én megtehetem, hogy a tőlem telhető módon a legkisebbre csökkentsem egy későbbi allergia, asztma, krónikus középfülgyulladás esélyét, akkor persze, hogy megteszem.

(és magamnak is jót teszek vele, lsd. csontritkulás és 1-2 női daganat esélyének csökkentése)

,,Viszont muszáj volt fejnem, mert a kislányom már nem bírta meginni, annyi tejem volt és azt hittem szétrobban a mellem."

Nem gondoltál rá, hogy éppen azért van annyi tejed, mert fejsz?

Nálunk a párom maximálisan támogat. Az anyósom, a védőnő, a szomszédasszony, mindenki. Senki nem szólt még rosszat ezügyben :)

Én HISZEM, hogy a legtöbb nő igenis képes szoptatni. Nem 3 hétig, hanem hosszú hónapokig. Csak sajnos nem mindenki rendelkezik elegendő információval.

A fiamnál én is azt mondtam: MINDENT megtettem, mégsem tudok szoptatni, mert a gyerek nem akar (koraszülött, cumizavaros babaként). Ma már tudom, hogy korántsem tettem meg mindent, de az akkori tudásom ennyire volt elég.

Sokszor egy rosszul mgválasztott szoptatási pozíció, egy észre nem vett letapadt nyelv, rövid neylvfék -apró dolgoknak tűnnek, de tönkretehetik a szoptatást. És azt hisszük, mert úgy tudjuk, hogy mindent megtettünk.

Örülök, hogy ilyen sikeresen szoptattál!

Nekem szuper férjem van, a világon mindenben támogatott, minden gyereknél. Nélküle sose csináltam volna végig, az tuti. :)

Sajna a legelsőnél egy csomó dolgot egész másképp csináltunk, mert azt tartottuk jónak, arra nevelt a társadalom. :( Az igény szerinti szoptatást pl. senki se mondta még akkor...:(

A másodiknál már minden sokkal természetesebben ment, a harmadiknál meg pláne. :) De el kell ismernem, ha nincs a párom, akkor lehet, hogy olyan szinten képes lettem volna beparázni, hogy hozzányúlok a tápszerhez. (Mint már írtam, egy hajnalban elzavartam érte, de sose kellett végül.) Annyira sokszor bizatott, ő szerintem sokkal jobban meg volt győződve a sikerekről, mint én. Ez bizony nagy erőt tudott adni! Mellette viszont nekem is ott volt mindkét oldalon a baljóslatokat suttogó család. :( Az én részemről orvos família, páromnak anyósa meg már 3 hetes korukban meggylével itatta volna őket. :( Megkaptam én rendesen, hogy kiéheztetem a gyerekeimet, pl. mikor 9 hónaposan még csakis anyatejes volt a középső. A legkisebbnél kezdett csitulni a sok pofázás, ott már tudták, hiába a szövegelés, úgyis megyünk a saját érzéseink után. :) A védőnő is belátta, jobb, ha írja magától a statisztikát, s nem kérdezősködik. :)

Bizonyára próbáltátok, de azért megkérdem, hátha mégse: van hipoallergén tápszer is. Egyébként mit jelent az, hogy ennyire hasfájós? Van más gond is? (Épp elég ez, képzelem.:( )

Nyugodj meg, szerintem jelezné a babád, ha komoly gond lenne. Öszintén remélem, hogy tényleg semmi. Vannak babák, akik hónapokon át szenvednek ezzel...

Ami az én esetemet illeti, igazad van, tényleg ez jár a fejemben. Sajnos abban is biztos vagyok, hogy tudtam volna szoptatni őt is, ha.... és erről regényt tudnék írni, hogy miért is. :) De mindegy, visszafordíthatatlan. :(

sziasztok.

én szeptemberben szültem az első gyermekemet, császárral. szülés előtt viccesen mondtam mindenkinek, hogy könyvből nagyon jól tudok szülni is + szoptatni is. hát a szülés nem jött össze, de nagyon szerencsésnek érzem magunkat, hogy megcsászároztak, és így mindketten megvagyunk! :(

a szoptatás elég jól ment már bent a kórházban is, volt hogy 80ml-t szopizott egyszerre. bent elkezdték mondogatni, hogy fejjem magamat, amire én nem voltam hajlandó. szerintem jól tettem, hogy hittem a kereslet-kínálat elvének kialakulásában. amikor hazamentünk az anyósom+a férjem nagymamája állandóan azzal szekált, hogy mérjem, mennyit szopik, fejlődik, mert biztosan kevés a tejem. rengeteget sírtam, de szerencsére a férjem, anyukám, nővérem mellettem állt, támogatott lelkileg. az idő minket igazolt. az elején napont kb 10-12 órát ültem a fotelban és szoptattam, amikor csak ő akarta. éjszakánként átlag kétszer, de 1-1 szopi kb 2 órát tartott, lassan ment neki. iszom a szoptatós teát, minden nap eszek 1 kis tálkányi kölest, és amúgy is rendesen húst, gyümit, mindent. a súlyom sajnos nem csökken, de a kisfiam szépen gyarapszik (4 hónapos és 8kg). azt hiszem a legfontosabb, hogy az ember eldöntse, hogy szoptatni fog. én nem vettem cumisüveget, fejőgépet. lehet, ha lett volna itthon, akkor elcsábulok, és nem csinálom végig a maratoni szoptatásokat. most is amikor csak igényli, mellre teszem, és így szépen szinten tudjuk tartani a tejmennyiséget.

az anyukám engem tudott a legtovább szoptatni, 3 hétig. midannyian egészségesek vagyunk, tehát az biztos, hogy az anyatej fontos, de szerencsére annak híján sem halnak éhen a picikék.

nekem is nagyon rosszul esett, amikor a tejem mennyiségével, minőségével bántottak. nálatok, a társatok mennyire támogatott benneteket ezekben a nehéz napokban, pillanatokban?

Normál úton problémamentesen szültem, 4 napig voltam kórházban.Az okoskodásból meg köszi de tényleg nem kérek pont eleget hallgattam már eddig is.

Az életben amúgy már elég sok rossz dolog ért, sokkal nagyobbak is, mint az hogy nem tudtam szoptatni. Ha mindenen túlzottan kiakadtam volna, már biztos valamelyik elmeszanatóruimban csücsülnék.

Annál már sokkal jobban izgat hogy mi lesz ezután, mint hogy mi volt eddig, mert azon már úgyse tudok változtatni.

Több tápszert is kipróbáltunk, egyikkel se volt jobb sajnos. Remélem nincs valami komoly baj, ami majd később derül ki és ez csak az "előszele".

Azért ahogy mondtad nagyon szeretném átélni a szoptatás örömét, mert csak a kínjában volt részem. Szerintem egyébként azért van bűntudatod, mert amásik két gyerkőcöt tudtad szoptatni, tehát ebből arra következtetsz, hogy az elsőt is tudtad volna, ha ügyesebb vagy. Pedig ez nem biztos hogy így van.

Egyik ismerősömnek minimális teje volt az első gyerekénél, a másodikat pedig 1.5 éves korig szoptatta, pedig mindent úgyanúgy csinált (sőt a másodiknál még erőlködnie sem kellett).

Lehetne "okoskodni", de nem teszem. :) Nem akarnálak megbántani, s így utólag is mindegy...

Inkább kérdeznék. Normál úton szültél, vagy császárral? Hány napig voltál kórházban? Milyen mérleggel mérted a kicsit?

Nekem fura pár dolog.... Alapvetően elemi ösztön, hogy eszik egy baba, tehát akar szopni. Nekem itt nem áll össze valami, de nem vonom kétségbe a szavaid, félre ne érts!....

Hasfájás: gondolom, tápszert kap a kicsi. Attól is nagyon lehet ám hasfájós! Ezt tapasztalatból mondom, fiamnál nekünk is kb. kétszer-háromszor kellett tápit váltani, mert hol ez, hol az okozta a hasfájást.

A legutolsó mondatoddal egyet tudok érteni, de a másik oldalról azért ki lehet mondani, hogy a legjobb a babának. Mindenestre gratulálok neked ahhoz az önbizalomhoz, amely által ezt ilyen jól fogod fel, hogy így fel tudtad dolgozni! (Nekem pl. a szoptatási kudarc a fiamnál, ami még így se olyan katasztrofális, mint a tied, ha belegondolok, megmaradt, s még mindig dolgozgatok rajta, 8 év utám, igaz, ennek más oka is van) Ebben igazad van, ez tényleg többet ér!

Kívánom, hogy egy következő gyereknél élhesd át te is a szoptatás csodáját!

" iszonyat módon idegesít ha meglátom azt valahol leírva hogy minden anyának van elég teje. "

Pedig van.:))) Pusztán azért merem így leírni, mert első gyerekkel kb. azt éreztem, mint te. Megjártam a hadak útját e témában, s bizony, neki mindig kellett mellém más is. :( Azt próbálta nekem mindenki bemagyarázni, hogy ez természetes, nem minden anyának van elég teje. Majdnem elhittem, de valahol éreztem, hogy nem lehet igaz.... Aztán jött a 2. gyerek, akivel első perctől kezdve paráztam, hogy nem lesz elég tejem. 3 vagy 4 napos lehetett, mikor hajnal kettőkor elzavartam a párom tápszerért, persze nagy sírás-rívás közepette. Mire hazatért két óra múlva, mi édesdeden aludtunk.... Tápszer felkerült a szekrény tetejére, s ott is maradt. De lelkileg engem megnyugtatott a tudat, hogy ott van, ha kellene. Nem kellett. Sikerült elhinnem, s bebizonyítani magamnak, hogy amit a fiamnál mondtak, marhaság, s minden nehézség ellenére a természet jól van kitalálva, s az anyának van a babájához elég teje. (Nagyon extrém eseteket leszámítva, de annak szervi oka van...) Hit kérdése az egész... meg nyugalomé! Bár nálam ez csak a 6. hónap után jött el végleg, amikor már biztos voltam abban, hogy igen, 100%-osan anyatejes volt. :) (Hja, maradt is még egy darabig!:)

Borzi! Sajnálom, ami veled történt, komolyan! De ne add fel! Hidd el, csak a saját lelki meggyőződéseden, türelmeden, nyugalmadon múlik. Ha hiszel magadban, oké, de ha úgy érzed, hogy te mindent megtettél, s mégse, akkor magadat hibáztatod, mégha nem is tudatosan.

Az egyesület reakciója (ami nincs) megdöbbent. :( Jobb, ha személyesen felhívhatsz valakit, akár hajnalban is.

El tudom képzelni a rossz emlékeidet, nekem is voltak. De, ha legközelebb újra ott állsz a szoptatás előtt, próbáld meg nem feladni! Sikerülni fog, ha képes vagy hinni benne!

Sziasztok!

Én elég rossz helyzetbe kerültem, mert előbb kellett megszülnöm a kelleténél. Féltem, hogy nem lesz tejem, de hála a természet ugyanúgy beindult, mintha kivártuk volna az időt. (vesekövem lett mindkét vesémben, kénytelenek voltak megcsászározni 36 hétre). Gyönyörű kislányom született, akit még az első 3 napban nem engedtek szoptatni, mert a koraszülött osztályra vitték, nem volt inkubátoros, csak ők vigyáztak rá, mivel én nem tudtam. Aztán nagy boldogság ért, a dokinénije lehozta hozzám az osztályra. Elmondhatatlan élmény volt számomra, hogy szoptathattam, akkor megszűnt minden vesefájdalmam, mikor végre a kezembe foghattam. Sajnos viszont a sors közbeszólt. 2 hónapos koráig volt tejem csak, hiába fejtem, ittam a teát, homeopátiás bogyókat rendszeresen szopogattam mégis elapadt. Viszont tápszerből a legjobban veszem neki. Most 20.-án lesz 4 hónapos és már 6 kg a lányom. A sok rosszban van valami jó is, hogy mostmár jó kis dagi és dumál egyfolytában.

Remélem másnak sikerül tovább szoptatni, mert én is azt szerettem volna, hogy minimum 6 hónapos koráig menni fog, de sajnos nem úgy lett.

Leírom az én történetemet amire mindenki azt mondta, hogy ilyen nincs :))

Ikreim vanank, koraszülöttek voltak, így eleinte inkubátorban voltak az intenzíven, 5 napig egyáltalán nem is próbálkozhattam a szoptatással, addig csak fejtem, utána se nagyon ment. Kb. egy hét kellett míg az egyik baba megtanult szopizni, a másik még 3 hét után sem szopott egy kortyot sem, de még cumisüvegből sem evett, szondázni kellett. Aztán nagy nehezen egy fajta üveget elfogadott és akkor már hazavihettük őket. Szerencsére tejem volt, így tápszert nem kaptak, de folyton azon agyaltam, hogy hogyan tudnám rávenni a nem szopó babámat a szopásra. Minden etetés egy szenvedés volt, mert azzal kezdtem, hogy szoptatni próbáltam, ő meg üvöltött :(( Aztán néhány hét után feladtam, maradtam a fejésnél, mert bár nem szopott de legalább anyatejet kaphatott. És így már sokkal nyugodtabb volt minden. Én még egy ideig siránkoztam a szoptatás miatt, hisz minden tele van az anya-gyerek kapcsolattal, ráadásul így mindig lelkiismeret-furdalásom volt amiatt, hogy a szopcsizó babával többet foglalkozom, hisz őt mindig én etettem, míg a másikat más is. Féltékeny voltam. Egy nap védőoltáson és csípőszűrésen voltunk (akkor már 3 hónaposak voltak, koraszülötteknél később csinálják a szűrést)és nem tudtunk hazamenni megmelegíteni a tejet. Már nagyon éhesek voltak, sírtak, úgyhogy a váróban gyorsan megszoptattam, majd Pepét, aki nem szopizott is odatettem a cicihez, hogy hátha megnyugszik a közelségtől, nem is gondoltam, hogy valóban szopna. Erre úgy elkezdett szopizni, mintha mindig is ezt csinálta volna! És attól kezdve meg az üveget nem akarta elfogadni, majd 23 hónapos korukig szopott mind a két csaj.

Azért írtam le mindezt, hogy higgyétek el, ha nem görcsöltök valamin akkor sokkal könnyebben megy, míg erőltettem a szoptatást addig nem ment, aztán meg magától minden jól alalkult. És semmi hátránya nincs annak, hogy eleinte nem csak én etettem, imádjuk egymást :)

Ja és még valami: szerintem rengeteget számít az hogy hiszel abban, hogy lesz tejed! Én végig úgy álltam hozzá, hogy igenis ikreket is lehet szoptatni nem is gondoltam a tápszerre. (Mondjuk ez nálam valamiféle kompenzáció volt, mert a szülés része egy rémálomnak sikeredett, de ez máshová tartozik.) Nagyon sokat jelentett a fejés, főleg az éjszakai, amint azt kihagytam kevesebb lett a tejem.

Szóval nem szabad feladni, de nem kell kudarcként megélni, ha valami nem sikerül elsőre :)