Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Szoktál jótékonykodni? fórum

Szoktál jótékonykodni? (beszélgetős fórum)


1 2 3
2016. ápr. 14. 22:03
Nem.
69. ina87
2016. ápr. 14. 22:03
nèha
68. spann
2016. ápr. 12. 17:39
Most jut eszembe, kiültettem a mellettünk levő közterületre pár forzíciabokrot a kertünkből, még az ősszel. Most kezdenek hajtani, az egyik már virágzott is.
67. Imisz
2016. márc. 16. 11:44

Nem általánosítok, de azért nekem sincs annyi, hogy esetleg a csalók zsebét tömjem.


Vagy a ruhagyűjtő konténerek: nagy betűkkel hirdeti a vöröskeresztet, alatta apró betűkkel, hogy valami second hand féle cég üzemelteti. Gondolom az eladhatót eladják és tényleg a selejt megy a szervezetnek. Nem tudom ez csak nálunk van így vagy az ország más területein is így működik?

66. Imisz
2016. márc. 16. 11:39
26 éve költöztünk, és ahogy lenni szokott egy költözéskor, rengteg dolgot kiselejteztünk. Ruhát, cipőt, játékokat, mindent amit nem akartam már az új lakásba. Bevittük a vöröskereszt helyi szervezetébe, gondolva ők jobban tudják ki a rászoruló. Megköszönték és mondták, mehetek és válogathatok magamnak az ott lévő mások által bevitt dolgokból. Teljesen meglepődtem, hiszen nem azért vittem oda a dolgokat, hogy másokat hozzak helyette. Kiváncsi voltam ezért körülnéztem: mint egy nagy turi, ahonnan a jó dolgokat már elhordták, és tényleg olyan darabok maradtak amit a férjem olajos rongynak használna....na azóta a vöröskereszt nálam leírta magát. Lehet változtak, de inkább adom a hajléktalannak mint egy szervezetnek. Fenntartásaim vannak akkor is, mikor különböző felhívásokat látok, hogy gyűjtést szerveznek különböző okokból. Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg oda kerül a dologi adomány -a pénzről ne is beszéljünk -ahová kell. Akkor inkább ha nagyon akarok adni elviszem személyesen.
2016. márc. 16. 10:34
Igen.Akit személyesen ismerek,annak szívesebben.Adni jó.
64. c06846797d (válaszként erre: 63. - Channa*)
2016. márc. 16. 07:00

Biztos a jószágod javítja meg őket :)

Igen, én többségében olyan hajléktalanokkal futottam össze, akik már nem akartak megjavulni, van ilyen.


Amikor családsegítőbe viszünk ruhát meg játékokat, akkor ott nagyon hálásak, meg annak tényleg érzem hogy haszna van.

2016. márc. 16. 05:27

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy van aki csak "hálátlanokkal" találkozik.

Mi eddig bárkinek "segítettünk" kaja, pénz, ruha bármi sosem mondta, hogy más kellene. Pedig nem nagy összegű és nem nagy "ajándékokat" adunk.

Pl. hajléktalannak sajtosrúd. Micsoda öröm volt ez neki, vagy egy 100-as a koldusnak (aki valószínűleg szintén hajléktalan volt, vagy a mindig látott hajléktalannak cipő és kabát. Sosem mondát, hogy inkább bort hozzál/adjál....

62. hottie
2016. márc. 15. 22:23
Igen, rendszeresen. Mert nem tudok csukott szemmel élni.
61. Anyagi
2016. márc. 15. 21:05

Ha tehetem...., ha van miből...

Mert jó érzés segíteni.

2016. márc. 15. 21:01
Igen, rendszeresen egy itteni szegény óvodának, és hajléktalan embereknek.
2016. márc. 15. 20:59

Igen, rendszeresen.

Mert erre neveltek. És mert jó érzés, hogy jót tehetek másokkal.

58. 891542758c (válaszként erre: 56. - 9b10f3d7ff)
2016. márc. 15. 20:54
Ha nem térnék el az átlagtól lehet műkődne is, de aki eltér azt általában elitélik
57. 891542758c (válaszként erre: 55. - 9b10f3d7ff)
2016. márc. 15. 20:53
Lehet igy is felfogni. De amig nem tapasztalom, addig nehéz igy hozzáállni.
56. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 54. - 891542758c)
2016. márc. 15. 20:51

Ilyennek is kell lenni, szokták mondani.


Mosolyogj, a világ is visszamosolyog...és működik.

55. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 50. - C06846797d)
2016. márc. 15. 20:50

Nem a világot kell, csak nyitott szemmel kell járni a környezetedben.

Mindenki környezetében van olyan, akinek tud segíteni, ha akar.


Lehet még nem segítettek, de ha elkezded visszakapod, lehet nem attól akinek adod, hanem mástól.


Igaz könnyebb 1000 forintot elutalni és megnyugtatni a lelkiismeretünket. :)

54. 891542758c (válaszként erre: 51. - 9b10f3d7ff)
2016. márc. 15. 20:49
elsősorban magamnak akarok jó napot szerezni, ha ez sikerült, akkor jöhetnek a többiek. Lehet egy önző dög vagyok, de legalább bevallom. Sajnos ez van. Ilyen vagyok.
2016. márc. 15. 20:49

Közvetlenül segitek, es mindenkit erre is buzditok.

Alapitvanynak csak akkor, ha meggyozodtem arrol, hogy az adomanyok nagy resze az adomanyozottakhoz kerül. (nagyon keves segelyszervezet megy at a rostan)

Jonak lenni nehez! Ne hidd el, hogy könnyu.

52. 891542758c (válaszként erre: 50. - C06846797d)
2016. márc. 15. 20:48
ebben igazad van, én is igy gondolkodom
51. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 49. - 891542758c)
2016. márc. 15. 20:45

Próbáld ki, nagyon ó érzés.


Annyira kevés kell sokszor, hogy egy másik embernek egy jó napot szerezzünk.

50. c06846797d (válaszként erre: 49. - 891542758c)
2016. márc. 15. 20:44
Igazából én sem. Ha velem történne valami, velem sem törődne senki aki idegen, akkor én miért karoljam fel a világot?
49. 891542758c (válaszként erre: 48. - 9b10f3d7ff)
2016. márc. 15. 20:42
hát őszinte leszek, nem szoktam ilyeneket csinálni.
48. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 35. - 891542758c)
2016. márc. 15. 20:40

Mindig van lehetőség jótékonykodni, nem csak pénz lehet a jótékonykodás.

Egy idős embernek, ha átviszel egy palacsintát, vagy egy tányér meleg ételt és mondasz neki két jó szót, hálás lesz érte. Természetesen, annak aki tudjuk rászorul.

Ha a beteg ismerősöd gyerekét elviszed, elhozod az oviból.

A száraz kenyeret neki adod annak, aki állatot tart. Ha felsepersz előtte is. Átadod a kiolvasott újságot.


1001 féleképpen lehet jótékonykodni.

47. 7f08b2ac90 (válaszként erre: 1. - C06846797d)
2016. márc. 15. 20:39
Igen: ruha, játék. Minden tavasszal szervezik nálunk.
46. temmp
2016. márc. 15. 20:29
Beteg gyerekeket segítő alapítványnak, vagy közvelenül beteg gyerekeknek.
2016. márc. 15. 20:28
Igen szoktam de én ezt csak egyszerűen segítésnek nevezem magamban. Kevesebbszer mint ahányszor kellene, de azért néha segítek, ha tudok, és úgy adódik.
44. 7116aa6805 (válaszként erre: 43. - Fogaskérdés)
2016. márc. 15. 20:20
Helyes! Következőnek angyalt küldök. :-)
43. Fogaskérdés (válaszként erre: 42. - 7116aa6805)
2016. márc. 15. 20:18

Már visszatettem :)

Szent és szegletes vagyok ismét!

42. 7116aa6805 (válaszként erre: 41. - Fogaskérdés)
2016. márc. 15. 20:16
Ne vedd le! Kell az oda! :-)
41. Fogaskérdés (válaszként erre: 40. - 7116aa6805)
2016. márc. 15. 20:15

Várj...leveszem a fejemről a glóriámat.

De...khhmm khmmm

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook