Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Szépség & Egészség témák » Három születésnap 1. rész cikk

Három születésnap 1. rész


A szív rendes állapotában és amikor jól dolgozik a szív burkában megfelelő folyadék mennyiség csak 3 mm, de 6 mm-nél nem több. Ennyi szükséges a normális működéséhez, ami nagyon fontos, mert a szívünk a testünk mozgató rugója. Ha ez a folyadék meg szaporodik, betegségre utal.
Három születésnap 1. rész

Nekem pedig a mellkasröntgenen és akkor a leletemben az állt, hogy kis ujjnyi folyadék van a szívburokban. A szívem is nőtt jócskán az előző évi röntgenleletem adataihoz képest. Álltam a kis leletemmel a kezemben, ott tudtam, hogy ennek most fele sem tréfa. Itt most baj van, tetszik, nem tetszik, beteg lettem, ráadásul pont a szívemmel. Kértem is beutalót a kardiológiára és TB alapon fogadtak is röpke fél év múlva.


Az élet valamikor igazságtalan és én, aki alapból nem voltam egy beteges típus, akkor ott 2019-ben úgy éreztem, hogy habár ez velem történik, mégsem lehetek annyira szerencsétlen, hogy valóban velem kell, hogy ez megtörténjen. Azért döntöttem úgy, hogy megosztom veletek, hogy mindenki maga döntse el, mennyire figyel az egészségére most avagy majd a jövőben és igyekszik-e tanulni az én káromon. Szóval teljesen a jóindulat vezérelt, amikor nekiálltam megírni a betegségem történetét nektek.

Remélem lesznek majd olyanok is akik erőt merítenek az egészből és persze lehetnek majd olyanok is, akik legyintenek egyet, hogy ugyan már, velük ilyen sosem történhet meg. Én is úgy gondoltam, de sejtettem, hogy átestem a ló túl oldalára és a munkamánia az bizony most meg bosszulja önmagát. Igen meg voltam fázva, igazából az egész hátam meg nyakam fájt, szedtem a fájdalomcsillapítókat, de orvoshoz nem mentem és íratni sem írattam fel komolyabb gyógyszert. Mentem dolgozni, mert kellett a pénz, meg el is várták tőlem, hogy erőn felül is, de teljesítsek. A pihenést akkoriban hírből sem ismertem, hiszen olyan munkaköröm volt, hogy sajnos várható volt, hogy leesek a lábamról, előbb utóbb kimerülés lesz a vége. De hittem magamban, hogy a tartalékjaim azok elegek lesznek és nem lesz vész, bírom még, elvégre fiatal szervezet vagyok.


Velem nem fog megtörténni, ami mégis megtörténhetett.


Az események ugyanis mégis oda vezettek, hogy még a végsőkig hittem, mint mindig, most is szerencsém lesz, mégis azt mutatta a keserű valóság, hogy ezt nem úszom meg. A diagnózisom szívciszta lett és bizony nem kicsi, amikor már ugye nem lehet elkerülni a szívműtétet sem. Persze erősen gondolkoztam, hogy fájt a hátam valóban, meg jött a klíma rám munka közben, hogy miért is engedtem ezt meg és miért nem nyitottam ki a számat, miért és mennyire voltam felelőtlen magammal szemben, miért nem mondtam nemet, vagy miért nem szedtem rá gyógyszert amikor éreztem, hogy már mindenem fáj? Miért nem vigyáztam jobban magamra?!- és egyebek szépen fogalmazódtak meg bennem, haragudtam akkor már magamra bőven.


Karácsony előtt kellett szív MRI-re mennem és még 2019-re azt kaptam magamtól és magam miatt ajándéknak, hogy bizony szívműtétre kell mennem. Ez ki kerülhetetlen, mert nem vagyok jól. Nem telt kellemesen a karácsony sem és a szilveszter sem. 2019-ben mindenre rányomta a műtét a bélyegét a családunkban, hiszen ha játszottam is a kemény csajt előttük, mert játszottam, be kellett vallanom magamnak belül, hogy bizony tele vagyok félelemmel. Hiszen nem is vagyok még 40 éves sem és most mehetek a műtőasztalra. Ráadásul minden hiába, mert ki sem lehet kerülni a műtétet. Az orvosok megmondták, hogy egy két lábon járó időzített bomba vagyok, tehát minél hamarabb kell műteni, ugyanis bármikor kifakadhat a ciszta és elönti a tüdőt is és meg is fulladhatok. Egy szóval remek, hála magamnak ki másnak is, hiszen senki nem tartott fegyvert a fejemhez, hogy ne kapcsoljam le a klímákat, még ha a sok számítógépnek a hűtésére a főnökök utasítására menniük is kellett, éjjel és nappal egyaránt, kikapcsolni nem lehetett, akkor ordítást kapok érte, nem lehetett mást csak tűrni, hát tűrtem és meg sem próbáltam kiállni a magam egészsége érdekében.

Nem sejtettem akkor, hogy habár szerencsésnek mondhatom magam nagy átlagban, most majd mégis azon emberek csoportjába tartozom, akik mindig mindenért megszenvednek, avagy ami nem sikerül elsőre, az sikerül másodjára elv rám is beigazolódik.


A történetemet nem tudom egyben megírni így részletekbe kell, hogy szedjem. Nekem sajnos nem egy szívműtétem volt, habár ezt akkor én még nem sejtettem 2019. év végén, hogy elsőre nem lesz sikeres a felépülésem.


A következő évem nem volt egy "megfogadom ezt azt az új évre" típusú év, mert igazából annyit fogadtam meg, hogy felébredek 2020-ban, hiszen fiatal vagyok még és akkor fel is fogok épülni, ennek tudatában indultam útnak.


A műtétem 5 órán át zajlott és nem voltam egy jól ébredő beteg az intenzíven, meg nem is siették el a tubus ki vételét a számból, szóval nehezen ébredtem. Sok emlékem még sincsen az intenzív osztályról 2020-ban év elejéről, de annyit tudok, nem volt kellemes.

Így utólag visszagondolva, igyekeztem felejteni, amit csak lehetett, talán ezzel is védekezni akartam az esetleges depresszió kialakulása ellen. Viszont amikor felébredtem, megfogadtam, hogy igenis vissza kapom a régi önmagam és igenis napról napra jobb lesz minden és könnyebb lesz minden! Mivel ezeket hajtogattam magamban, könnyebben vettem a Klinikán való direkt létem és persze tudtam, hogy vár rám a rehabilitációs kezelés is. Nehezen telt el a 6 hét, amíg a szívműtétem miatt felügyelet alatt kellett lennem. Nem voltam oda persze az egésztől mint már írtam, de akarva, meg akaratlanul is, szóba kellett állnom emberekkel és ismerkednem. Így ismerkedtem meg olyanokkal is akik fiatalon - ezt úgy kell érteni, hogy 40 és 50 között korosztályba tartozó férfiak és nők - kaptak szívinfarktust, így kerültek rehabra sajnos. Igazából rám mindenki nagy szemekkel nézett, meg sajnálkozva és szánakozva, hogy milyen kis fiatal vagyok és mégis beteg lettem. Voltak ott már rehabon sírós napok, hiszen hétről hétre nehezebb volt távol a szeretteinktől. Itt már hárman voltunk egy szobában és naponta vigasztaltuk egymást. Ki voltunk szolgáltatva az ápolóknak, akik közül is vannak ugye olyanok, akik empatikusak, meg olyanok is, akik cseppet sem erre a pályára valók sajnos.


A szív cisztámról nem derült ki, mitől lett. Nekem minden leletem negatív lett, aminek örültem és úgy is voltam vele én is a családom is, hogy lett amiért lett, a lényeg, hogy túléltem. Természetesen felépültem és gondoltam, hogy az élet megy tovább. Így vissza is mentem dolgozni, amint tehettem. Be is tartottam mindent, de már 2020 nyarán avagy a nyár végén újra furán éreztem magam. Éreztem, hogy valami nem jó, valami nem az igazi, ismét kevesebbet bírok, hamarabb kifulladok és nehezebben lélegzem. Sajnos a vírus helyzet nem igazán tette lehetővé a műtét utáni kontrollálásom, ami miatt megint kire haragudjak ugye? Magamra vagy a vírusra vagy az egészségügyre?


A kontrollon lehetett látni, hogy a mellkasban víz lett, de ez fél év után állítólag normális volt és hazaküldtek, mondván nincs nagy probléma és ezek a vizek majd felszívódnak. Én pedig ettől a hírtől nyugodtabb is lettem. A helyzet azonban pár hónap múlva sem lett jobb és nehezen, de el is jutottam egy kardiológushoz ismét, amikor is időközben ősz lett. Ez a doki volt kedves teljesen bepánikoltatni, szerette volna, ha bent is maradok a belgyógyászaton megfigyelésre. Mivel elsőre még szót fogadtam, de nem történt semmi, így most a vírushelyzetben eszem ágában sem volt bent maradni. Szóval ismertem már milyen kis pánikos doktort, tehát saját felelősségemre hazajöttem. A saját kardiológusom próbáltam utolérni még aznap. Sikerült neki üzenetet hagyni és habár karanténban volt, mégis annyira kedves volt, hogy még aznap visszahívott, ha már ő sajnos fogadni így nem tudott. Kérte, hogy rá hivatkozva keressem fel azt, aki műtött és még ma, meg azonnal. Ha véletlen nem fogom tudni utolérni, akkor szóljak neki vissza telefonon és ő majd intézkedik.


Sosem felejtem el ezt a napot, Karácsony előtt pár nappal ott álltam otthon, mint egy rakás szerencsétlenség. Baj van, tudtam, talán nagyobb baj is van mint tavaly volt? Ismétli önmagát az évem? Most megint műteni kell? Nem azt nem szeretném, nem is hiszem el. Miért velem történik mindez? Hogy lehetek ilyen kis szerencsétlen? Nem arról volt szó, hogy ennyi volt, nincs tovább és nem újul már ki? Mi bajom van, most ez komoly és kiújult tényleg? Ezt nem hiszem el, nem hiszem el, hogy ez az egész velem történik, amikor annyira vigyáztam és mindent be is tartottam. Ezt komolyan nem hiszem el! - Ilyen és egyéb gondoltatok cikáztak a fejemben. Az egész márpedig megtörtént és pont velem, akinek életében nem tört még csontja, most megtapasztaltam milyen, főleg a szegycsontom tört el.


Nem is sejtettem, hogy az életem mennyire megváltozik az elmúlt két év alatt, hogy mikben, azt majd következőleg írom le. Ugyanis amikor ezt nektek írom, már túl vagyok a második szívműtétemen is, ahol sikeresen fel is ébredtem.




Írta: Anonymous, 2021. március 27. 10:32

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook