Szív(ás)ügy... (beszélgetős fórum)

Igen, szétszóródnak.

Anyai nagyanyámék hatan voltak testvérek, nagyapáék heten.

Anyám még a mai Románia területén született. Nagymama sokat költözködött, ahogy fokozatosan elszegényedtek. Ők nem tanulhattak, Nagymama egyik bátyja lett a hatból sebészorvos.

A többi testvér "odaát" maradt, a sebész testvér került csak Békés megyébe.

Nagyanyám egészen Tolna megyéig jutott, a háború után ott kaptak házat. Hát nyilván nemigen volt élénk a kapcsolat a testvérek között, főleg hogy az akkori Romániába nem is lehetett akármit írni levélben. Ők pláne nem mertek általánosságokon felül különösebben hírt adni.

Anyai nagyapám részéről biztosan vannak rokonok, de nem tudok róluk.

Nagyapám a 60-as évek elején halt meg, Nagymama 73-ban. Hát akármi történhetett azóta akármilyen rokonnal, Anyu még tudta, mi volt a nagynénjei, nagybátyjai neve, én már nem tudom. De Anyu is elment lassan három éve.

Érdekes lenne az apai rokonságot felkutatni, de ők is távoliak. Apámnak volt egy öccse, akit a család valamiért kitaszított. Amennyire én tudom, nem volt nős, és nem tudom, mi lett vele, gyereke azért éppen még lehetett. Apunak én vagyok az egy szem gyereke, miután Anyutól elvált, megnősült, de nem lett másik gyerek.

De mi akadályoz abban, hogy együtt legyetek? Mert a rokonság elég távoli, nem tiltott és észszerű oka sincs, hogy ez akadálya legyen bárminek. Vagy csak én vagyok fordítva bekötve?

Még korai az ismeretség, de gondolj bele mennyit spóroltok azzal a lagzin ha a rokonság egy része közös 😀 Na jó ez vicc volt.

Nem stimmel a matek... ahogy írtad a nagyszülőd valamelyike egy náci katonától származik, szóval cca 75 éves, de az elején meg azt írtad 1917-es a nagymama, 1910es a nagypapa, abban az időben a nácik még nem "ténykedtek" Mo-on... ez a matek sehogy se akar nekem kijönni, pedig többször nekifutottam, de emelkedjünk felül ezen az anomálián.

"Manapság olyan világot élünk, amiben lassan ciki lesz nem csak a szülőkkel élni, de még szóba állni is velük, illetve sok embernek a családjával lenni akár csak egy ünnep alkalmából is (évente 1-2 alkalommal) kínszenvedés, ezért nem ismerik egymást és nem azért, mert a valamikori felmenője túlélt akár 2 világháborút is..."

Ez netto butaság. Nem a ki mit élt túl esetre volt kihegyezve a hozzászólásom, hanem hogy szétszakadtak a családok, önként vagy sem de távolkerültek egymástól. Nem volt facebook, hogy követhették egymás életét, egyszerűen azt se tudták sokszor ki merre került, kivel mi lett, a kapcsolattartás egy "feketelistás rokonnal" meg egyenesen életveszélyes volt. Pl a dédapámat egyszer egy éjjel elvitték aztán nem került elő, vagy akkor épp túl jól sikerült a kínzás és belehalt vagy az öreg inkább nem ment többet haza, hogy legalább a családot hagyják békén és őt se találják már meg ott, gondolom unta a verést. Állítólag látták még utánna itt-ott. Sose tudjuk meg mi lett vele. Még új családot is alapíthatott akár. Nemnormális világ nemnormális helyzeteket szül. Ez nem a ma vívmánya.

De volt rokonom akinek hátat fordított a családja mert megesett lány volt. Én hiába törném magam az őt és leszármazóit nem ismerhetem, pusztán azért mert cca 70 éve a család kilökte magából...ez sem manapság volt.

Tavaly halottak napján nagyim testvérének sírja felett szembesültem azzal hogy anyunak van még egy unokatestvére. Nekem a család sose mondta, hogy a nagyi öccse "nagykópé" volt és párhuzamosan 2 családot tartott fent, ott is több számomra ismeretlen vérszerinti rokon van. Tehát a balkézről jövő rokonokkal is számolni kell.

Vagy amikor a vérszerinti nagyapám "eltűnt/eltűntették" anyu születése körül, majd néhány évtizedre rá anyut hívta egy magánnyomozó egy hagyatéki kapcsán és előkerült még 3 féltestvére. Nyilván az ő gyerekeiket, unokáikat sem ismerhettem és erről sem a mai világ tehet.

Az én szűk családom pont a mai időkre normálisodott meg. A dédszülőkig a rokonaimat nem amiatt nem ismerem mert cseszek rájuk, vagy mert nem akarom őket facebookon követni, hanem így hozta a sors már az előttem lévő időkben.

Ha ez nem jön át a hsz-aimból akkor sajnálom. Az a kalap nem érdem hanem szerencse.

Éppen nemrég olvastam egy német fórumon hasonlót, de ott egy török származású lány írta a kérdést. Náluk óriási a család, és sok a harmad- negyed unokatestvér, de számon tartják egymást, összejárnak.

Nemhogy tiltanák a harmad-unokatestvérek közötti kapcsolatot, inkább támogatják. Van előnye, és mivel a családi vérvonal azért mégis hígul külső házasságokkal, még soha nem született beteg vagy testi hibás gyerek.

Ott is orvos is figyelmeztette, hogy ha nem is jön elő a betegség, de a lappangó károsodás inkább erősödik, de a lány azt válaszolta, hogy másutt esetleg a tudtukon kívül rokonok, sőt akár vadidegenek génjei is találkozhatnak szerencsétlenül.

És tényleg az is megtörtént már, hogy vérrokon veséje nem volt megfelelő, de az örökbefogadó mostohaapa, gyakorlatilag vadidegen veséje jó volt egy lánynak, aki ezek után még jobban imádta a nevelőapját.

Nem az együttélés ciki. Hanem tudomásul kell venni, hogy bizonyos életkor után a leválás komplikáltabb, bonyolultabb lesz - ha egyáltalán sikerül-, az ilyen fiatalok szívesebben állítják etalonnak az anyukájukat, mert nyilvánvaló, hogy ugyanolyan társat úgysem fognak találni :)

Nemrég írta itt valaki, nem nevezném meg, hogy amíg ő él, addig fiának nem kell barátnő, hiszen ott van neki ő. Kívánom, hogy sokáig éljen, de mit csináljon a fia, ha hatvan évesen magára marad...

Mert itt a Hoxán is ciki, ha valaki nem külön él a szüleitől. Rögtön tehetetlennek, önállótlannak titulálják ismeretlenül.

Ha bármivel itt rinyál valaki, akkor az első hozzászólások arról szólnak, hogy szakíts meg velük minden kapcsolatot!

Lapátra!

Ne menj hozzájuk. Mond meg nekik ne menjenek hozzád, mond meg neki te is, stb.

Mert a fiam baráti körében alig akad olyan, akik a szüleikkel szóba állnak egyáltalán, de ennek ellenére vágynak hozzánk hasonló szülő-gyerek kapcsolatra.

Sok-sok kollégától azt hallom, hogy alig várják, hogy a gyerekünk elköltözzön.

Meredt szemmel néznek rám vagy a hozzám hasonlókra, akiknek hiányzik a gyerekük, nem akarják, hogy több ezer km-re éljenek/dolgozzanak.

Sok fiatalt hallok bárhol, hogy a szülei miatt picsog és mit tanácsolnak egymásnak? Költözz el, ne állj velük szóba, szoktasd hozzá őket, hogy évente csak egyszer találkoztok...

És megint a hoxa: hányan nyavajognak itt, hogy a családjukkal kell elszenvedniük a karácsonyt vagy bármilyen ünnepet?

És még sorolhatnám, de nem teszem. Én döbbentek pillogok az ilyeneken, mert nálunk nem szokás utálni egymást, tartjuk a családdal a kapcsolatot, nem kínlódunk, ha találkozni kell bármilyen esemény miatt, stb.

És mivel ismerjük egymást, még véletlenül sem történhet meg, hogy szerelembe esik egy rokonnal...

"Manapság olyan világot élünk, amiben lassan ciki lesz nem csak a szülőkkel élni, de még szóba állni is velük, illetve sok embernek a családjával lenni akár csak egy ünnep alkalmából is (évente 1-2 alkalommal) kínszenvedés,"

Miből gondolod? Nincs ilyen tapasztalatom, hála az égnek. Abban viszont egyet értek, hogy a fiatalok egy része lazábbra veszi a családi kapcsolatait. De ez sem általánosítható mert sokaknak meg fontos marad a családi kötelék.

Köszönöm! Mármint a le a kalappalt:D

Én ismerem őket. És nem akarok tromfolni, de nem csak az én nagymamám (dédmamám gyereke)leszármazottait, hanem a testvérei leszármazottait is ismerem.

Ha másért nem, akkor a koromból gondolhatod, hogy az én dédszüleim régebben születtek, hiszen a nagymamám 1917-es volt, a nagyapám 1910-es. Ja, nem biztos, hogy régebben születtek, kb egy időben:)

A dédszüleimet nem ismertem, mert kb. akkor haltak meg, amikor én születtem és a dédnagyapámat még a dédmamám sem ismerte, hiszen ő egy náci katonatiszt volt, aki csak úgy megerőszakolta őt...

És igen, nálunk is átéltek sokan világháborút, a nagyapám volt fogságban, az apám és még 2 testvére a világháború alatt született, nálunk is voltak 56-ban disszidálók, ők nem jöttek vissza, de tartjuk velük a kapcsolatot, ismerjük őket.

Na, lényegtelen. Azt gondolom, hogy sokan vagyunk ilyen háttérrel, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell/lehetetlen, stb. ismernünk egymást.

Manapság olyan világot élünk, amiben lassan ciki lesz nem csak a szülőkkel élni, de még szóba állni is velük, illetve sok embernek a családjával lenni akár csak egy ünnep alkalmából is (évente 1-2 alkalommal) kínszenvedés, ezért nem ismerik egymást és nem azért, mert a valamikori felmenője túlélt akár 2 világháborút is...

A magyar történelem azért bőven szült furcsaságot, ne a mai életünkből induljunk ki.

Az én dédnagyszüleim az apai ágon még az 1800as évek végén születtek, a nevüket sem tudom. Az anyaiak az 1910es években. Nagyon távoli. A családomat egyrészt sújtotta az I., a II. világháború, trianon, kulák-áttelepítés, malenkij robot, 56, diszidáltak, hazajöttek, messzire kerültek családtól vagy kényszerből vagy önszántukból... volt köztük balkézről született gyerek, korai özvegy, megesett lány, "elveszett rokon" aki 1-2 évtized múlva előkerült, meg olyan is aki nem. Szóval aki ilyen családi háttérrel minden dédszülőtől származó vérszerinti rokonát ismeri az előtt le a kalappal.

Szerintem harmad unokatestvér:apám testvérének a dédunokája.

-mivel apám testvérének gyereke első unokatestvér

-annak a gyereke másod unokatestvér

-a másodunokatesrvér gyereke pedig nekem a harmadunokatestvérem.

Ukszulok

Dedszulok

Nagyszulok

Szulok

Testver

Masod unoka testver

Harmad unokatestver