Szingapúri éveim

1991 augusztusában mentünk ki a volt férjemmel. Az út hosszú volt és fárasztó. (12 óra + csatlakozási idő) A reptéren a férjem cégétől vártak és elvittek minket egy szállodába. A reptér tiszta és csodálatos. Az első meglepetés az volt, hogy az angolt nem úgy beszélik, mint Európában. Pl. az oké helyett okela-t mondanak. Két hét állt rendelkezésünkre, hogy lakást keressünk. Ami nem könnyű, mert az ottani törvények meghatározzák, hogy a panellakást csak engedéllyel adhatják ki.

Végre találtunk egy normális lakást, ahol két évig laktunk. A férjem másnap már dolgozott a cégnél. Én még furcsán éreztem magam, körülnéztem. Baloldali közlekedés van, ami az első időkben furcsa volt számomra. A férjem munkaideje is furcsa volt. Állandó éjszakás volt. És az egyik héten 3 munkanap, és 4 szabad, a másikon 4 munkanap és 3 szabad. Minden szerdán meg értekezletük volt. Az első időnk a lakás berendezésével telt el, de közben szabadnapjain körbejártuk a várost.

Első egész napos túránk az állatkert volt. Csodálatos növényzet, bűznek sehol nyoma sincs. És az állatok teljesen közel vannak az emberekhez. Van lehetőség élő orángutánnal reggelizni, ami kicsit fura volt nekem. Élő csimpánzzal, kígyóval, elefánttal, tevével fényképezkedni. Mind kipróbáltam. És rájöttem, hogy teveszőr allergiám van!

Második utunk a Sentosa sziget volt. Oda a Faber hegyről lanovkával lehet átjutni. A Sárkányparkba jutsz, ami nagyon érdekes. Onnan a lepkeparkba mentünk, ahol szintén a növényzet csodás. A lepkék a fejed fölött repkednek. Majd a viaszfigurákat néztük meg. Ezek után az akváriumba mentünk, ahol a fejed fölött úsznak a cápák. Olyan ez, mint nálunk a Kamponában az akvárium. És persze a tengerpartra. Az egész szigeten végig megy egysínű vasút. És hajóval lehet visszajutni a partra. Ezek után a belvárost illik megemlíteni. Elmentünk vízi városnézésre, ami a Raffles szobortól indul. Az oroszlánkertet néztük és vízről a felhőkarcolókat. Későbbi években nyitották meg az éjjeli szafari parkot, de szerintem nem az igazi, mivel semmit nem látni. Az állatok meg alszanak.

Még említésre méltó a Haw Par Villa. Az csupa giccs. Olyan, mint a vidámpark avval a különbséggel, hogy csupa giccs az egész. Két év után sikerült elköltözni egy csodás lakásba, ami a központban volt. Az élet olcsó. Furcsa, hogy csak egy múzeumuk és egy színházuk van. Macskák c. előadást és a Nyomorultakat néztük meg. Érdekes volt. Az ottani magyarokkal jóban lettünk, havonta egyszer volt magyar találkozó a Pesta-Freste olasz étteremben.

Viszont a kocsik nagyon drágák. Nem volt autónk, csak hébe-hóba béreltünk. Évente egyszer hazajöhettünk, ami igen kellemes volt. Ami hiányzott, az a tejföl és a kenyér, no meg a savanyú káposzta. Ki voltunk éhezve ezekre. Nagyon párás a levegő, ezért mindenhol légkondi van. A tömegközlekedés kellemes. Tömeg nincs és olcsó a metróbérlet, ami bevisz az Orchárd roadra. Visszafelé taxival mentem haza, mert annyi mindent vettem, amit máshol nem kaptam. A cigi nagyon drága. Évek során egyszer az Állami Operaház meg volt hívva és egy meglepetés partit csináltunk nekik. Kincses Veronika is ott volt. Ez is egy felejthetetlen élmény volt.

Szingapúrban nem lopnak, de Malaysiában igen. Busszal át tudtunk menni és egyszer kilopták az útlevelemet a pénztárcámmal együtt. Nagyon rossz érzés volt, hogy visszafelé nem tudtam igazolni, hogy kerültem Malaysiába. Körbeutaztuk a világot. Tangun Bidara-n (Malaysiában) egy üdülő telepen töltöttünk el 3 napot, majd Indonéziában Balin voltunk egy hetet. Ausztráliát (Perth) is megnéztük, ami csodás volt. Szingapúr lakosságának zöme kínai, indiai, maláj és fehér. A hivatalos nyelv kínai. Hivatalos pénznem a szingapúri dollár.

1995-ben hazajöttünk, mert a volt férjem megunta a cégét. Illetve bizonyos szokásokat, pl. a köpködést már nem bírtuk elviselni. Azt hiszem, hogy én még visszamennék látogatóba, ha lenne lehetőségem, mert azóta sok minden megváltozott.