Szerintetek mi bajom a pátkapcsolatokkal vagy egyáltalán való nekem? (beszélgetés)

Nahát ha dolgozol, akkor annyira öreg nem lehetsz, hatvanasok-hetvenesek is társra vágynak :)

Nem baj, ha nem szorosban gondolkodsz. Mindketten megtartjátok a függetlenséget, szabadidőt tartalmasan együtt tölthetitek. Mingli kapcsolat a neve. Ha nagyon jól passzoltok, automatikusan többet akartok majd. Ha meg nem, akkor ebben ennyi van.

Az első piásról nem tudtam, hogy ennyire az. Előtte csak bácsikat láttam alkoholistaként. Az idősebbnél azt hittem, hogy nem zavar a korkülönbség, aztán kiderült, hogy mégis és zugivó is volt. Legelső, akivel együtt voltam, ő meg sajnos hülyébb volt nálam és azzal sem tudok mit kezdeni.

Nem helyeztem magam az ő szintjükre, de személyesen soha senki átlagnak nem tetszettem. Netes ismerkedést nem szeretem, de azok közül szerintem átlagosak vannak.

Szerintem nem bevonzod ezeket az alakokat, hanem te, saját magadat helyezed az ő szintjükre.

Akikkel mostanában ismerkedtél, ők milyenek lettek volna?

"Valahogyan a párkapcsolatról az jut eszembe, hogy kötöttség és kötelezettség."

Akkor miért akarsz párkapcsolatot?

Kicsit lazábban kéne venni ezt a dolgot.

Társaságba, rendezvényekre kéne járni, szóba elegyedni másokkal, ismerkedni. Egy független, önálló, jókedélyű nő mindig vonzó.

És nem kell ám mindenkit befogadnod!:) Nem kell elköteleződni senki mellett, míg kellően meg nem ismered.

Akkor itt a téma zárható, merthogy én meg veled értek egyet :)

Nem szégyen megkeresni egy pszichologust, hátha...

Nem fog megfelelő férfit szervírozni, de valami nem úgy működik benned mint a nagy többségben/meg ne sértődj/

Valóban csak a magad nevében mondhatod, mert rossz tapasztalatod van. Én a magam nevében azt mondom, hogy több az előnye, mint a hátránya. Egy szerelmen/szereteten, kölcsönös tiszteleten alapuló házasság csak előnyökkel jár, még akkor is, ha néha vannak kisebb nézeteltérések. Alkalmazkodni természetesen mindkét félnek kell, de ha a mély érzések megvannak, akkor ez nem nehéz.

Fi még találhat magához illő férfit, még akkor is, ha eddig nem sikerült. Én inkább erre biztatom, és nem arra, hogy törődjön bele, hogy magányos marad.

"Valahogyan a párkapcsolatról az jut eszembe, hogy kötöttség és kötelezettség." Mert az. Aki ezt tagadja, az hazudik. Az utolsó néhány sorodból azt érzem ki, hogy te nem akarsz társkapcsolatot.

Nekem sincs szükségem a társas élet velejáróira. Több a hátránya mint az előnye. Ezt a magam nevében mondom. Ezért vagyok egyedül, és semmi baj nincs ezzel. megvan a nyugalmam, békém, senki nem akarja diktálni hogy mit mikor, és nincs is kedvem kerülgetni senkit.

Te is érezd jól magad! Ami nem megy, nem kell erőltetni!

Évek óta egyedül élek 40 évesen. Mindig elég fura embereket vonzottam be, ami utólag derült ki. Normálisan élek, de agyilag lehet nem vagyok százas. Tisztaság van nálam és sportosabb alkat vagyok, de néha egyéb okokból elmaradt az edzés. Ehhez képest a kövéreknek, idősenbeknek és alkoholistáknak tetszem általában. Akikkel együtt voltam, azokból 2 alkesz volt, mint utólag kiderült és az egyiktől alig tudtam szabadulni. Együtt is laktunk. Rendetlen volt és mellettem tanult meg valamennyire rendet tartani. Másikat hamar reptettem, meg idősebb is volt 15 évvel. Én túl aktív vagyok és hozzá képest főleg.

Most évek múltán lehetne lehetőségem ismerkedni, de csak neten, amit egy hét múlva töröltem, mert besokallok az örök irogatástól. Lett volna, aki 2 órára lakik innen, de neki megmondtam, hogy engem zavar a távolság. Én nem fogok biztos utazgatni és nála aludni. Az ilyennel meg örökké a telefonon kellene lógni. Az a másik, ami zavar a párkapcsolatban, hogy állandóan írni kell vagy telefonálni. Volt egy másik, akivel találkoztam és már a találkozó gondolatától már fura érzés lett a gyomromban. Mint a hányinger meg az émelygés keveréke és nem pozitív értelemben. Valahogyan a párkapcsolatról az jut eszembe, hogy kötöttség és kötelezettség. Ha már 5 éve legalább fixen egyedül vagyok, akkor ez így is marad örökre? Net szerint vagy a negatív élmenyekből ered és van erre terápia, másik meg hogy régóta egyedül vagyok és ezért ellenzi a testem az egészet. Ilyenkor mi a teendő? Igaz, túl sok mindent éltem át és kellett kezdenem egyedül eleget, lehet ez is közrejátszik? Van talán egy erősödő kiégésem is, depresszió az alap.